Varázs Galaxis – A könyvek gyógyító hatalma

A tekintetet már távolról hívogatja egy míves kötés, érdekes betűtípus, a borító hangulata. Tapintásunk ismerkedik a papír természetével, fülünk hallja a lapok zizegését, betetőzésként végül orrunkhoz emeljük és beszippantjuk a nyomdafesték bódító illatát, s távolról már felsejlenek a történetek és sorsok hullámverései.

A Gutenberg-galaxis

Életem mindig a könyvek körül forgott. Megsárgult képeken régi mesekönyvek idézik vissza a karácsonyi esték hangulatát, majd az átolvasott gyermek- és serdülőkor csodáit a gyötrelmes lázadó éjszakák felizzító vagy nyugtató társai követték. Kimondhatatlan éhséggel nyúltam az újabb és újabb kötetek után, melyek mint igézők választottak ki maguknak. Könyvkereskedő majd könyvtáros pálya segített átadni azt a tapasztalatot és hitet, hogy a könyvek fizikai valóján túl létezik egy megfoghatatlan varázserő. Ösztönösen igyekeztem megosztani másokkal érzéseimet, de a tudatos rákészülés lehetősége Oláh Andor gondolatai nyomán merült fel bennem. „Tizenkét éves koromban szívizomgyulladás miatt – az akkori szemléletnek megfelelően – kezelőorvosom egy évig szigorúan fektetett. Személyiségem későbbi fejlődésére meghatározóan hatott, hogy akkor rákaptam az olvasásra.… Apám is orvos volt, s mint tudós ember nagy könyvtárral rendelkezett. Ünnepélyesen sorakoztak dolgozószobájában a masszív, fekete könyvespolcokon és könyvszekrényben a könyvek. Az iránta érzett szerető tiszteletet és elfogódottságot könyveire is kiterjesztettem. Könyvtárában megvolt a százkötetes, jubileumi kiadású Jókai-sorozat. Verne a betegségen segített át, bejártam vele a világot, Jókai a serdülőkor válságos korszakán.… Jókai és a népi írók adtak érzelmi alapot, majd Karácsony Sándor tanításának, könyveinek megismerése tudati indítást, hogy életprogramomnak válasszam még orvostanhallgató koromban az ősi, hagyományos (népi és keleti) orvoslás kutatását, egy igazi lelki-szellemi megalapozottságú, természetes élet- és gyógyításmód megvalósítását oly módon, hogy elsősorban önmagam élek és gyógyítok így.”

Különösen aktuálissá tette a szerző szavait egy önsegítést zászlajára tűző alapítvány születése körülötti bábáskodás. Mi is az önsegítés – self-help? A szakirodalom szerint kettős értelemben használják ezt a kifejezést. Egyrészt azokra a szervezetekre gondolnak, melyeket az adott problémában érintett emberek hoznak létre, tipikus példa erre a Névtelen Alkoholisták mozgalma. Más értelemben azokra az eszközökre (könyvek, kazetták, programok) használatos, melyek szakember segítsége nélkül, önállóan is használhatók bizonyos problémák megoldására, enyhítésére. Az önsegítő módszerek kínálatának bővülését és köztudatba kerülését sürgeti egy általánosan növekvő igény, melynek segítésére nincs elegendő szakember. Egyre szaporodik a mentális problémákkal szembesülő, különféle okokból hátrányban szenvedő, a belső fejlődés törvényszerűségeit megoldani próbálkozó emberek száma. Az önsegítés mellett szóló érv, hogy e módszerek alkalmazása esetén nem alakul ki betegségtudat a lelki gondokkal küszködőkben, valamint nem hanyagolható el az a tény sem, hogy igen alacsony a költségigénye. Így a nehézségekkel küszködők magukon segítve képessé válnak megoldani gondjaikat, hisz a kreatív lelki energia nem vész el, nem bénítják le a betegség szorongó érzései. Elképzelhetetlen ugyanis megszabadulni bármely problémától, feszültségtől anélkül, hogy aktívan részt ne vegyünk a gyógyító folyamatban. Ily módon tekinthetjük az önsegítést egy egészségügyön kívül megvalósuló lelki egészségvédelmi szolgáltatásnak is, melynek fontos megelőző szerepe lehet. E módszerek alkalmazása során lehetőség nyílik arra, hogy mindenki megtalálja a személyiségének legmegfelelőbb megoldást.

Önsegítés és biblioterápia

A biblioterápia szóösszetétel görög eredetű, jelentése „byblion”= könyv, írás ; „therapeia”= szolgálat, tisztelet, ápolás, gondoskodás. Az olvasás jótékony hatása, mint önsegítő tevékenység az írásbeliséggel egyidős, s ennek gyógyító lehetőségére már régen rájöttek a lelki problémákat orvosló szakemberek. Bruno Bettelheim szerint a biblioterápia feltételezhetően legrégibb példáját találjuk meg a hindu orvoslásban. Mindenki számára közismert az indusok vonzódása az elmélkedés, a meditáció iránt, így ezt az elemet építették be a terápiába. Olyan „válogatott olvasmányanyag fölötti irányított meditáció”-ról van szó, melyet a lelki zavarok gyógyítására alkalmaznak. A lelkileg megzavart emberek egy mesét kaptak meditáció céljára, melyben egyéni problémáik öltenek testet. Így a mesére épülő elmélyülés során a beteg megismerhette szenvedéseinek természetét és a megoldás lehetőségét. A történetek segítségével nem csak saját nehézségeiből lelhette meg a kiutat, hanem – miként a szereplő hősök – saját belső énjéhez is utat találhatott. A mese irrealitásának azért van fontos szerepe, mert egyértelművé teszi, hogy a mesék nem a külvilágról közölnek hasznos ismereteket, hanem az emberben lejátszódó belső folyamatokról.

A közel-keleti országokban a történetek hagyományosan egyfajta lelki támasz szerepét töltötték be. Ezek egyrészt vallásos tartalmúak voltak, de közvetlenül az emberek együttélésével is foglalkoztak. Legismertebb példa erre az Ezeregyéjszaka meséi, melynek kerettörténete felfogható egy lelkibeteg uralkodó mesékkel véghezvitt gyógyításaként is.

Hazánk vallási, családi és faluközösségi életének szerves része volt a közös mesélés, éneklés, történetmondás, imádkozás, bibliaelemzés. Fő feladata volt, hogy szabályozza az emberi együttélést, a viselkedés normáit, lelkierőt, lelki támaszt és vigasztalást nyújtson a közösségi szórakozás mellett. A szájhagyomány útján terjedő történetekből, mesékből, legendákból nyomtatott irodalom lett, s ekkor az olvasónak már magának kellett megbirkóznia az olvasmány tartalmával, nem segítette a kollektív értelmezés, megbeszélés. Ettől függetlenül a könyvek továbbra is híven szolgálták a személyiség megerősítését és védelmét, melynek minden esetben a könyvek erejébe vetett hit és bizalom lehet az alapja.

A biblioterápiának számtalan definíciója, típusa létezik, legtágabb értelmezése „az olvasás mindenkin segít” kijelentéstől a legszűkebb klinikai szakpszichológiai meghatározásig. Dr. Hász Erzsébet szerint: „… a biblioterápia éppen úgy, mint a legtöbb, vagy majdnem minden művészetterápia nemcsak a beteg ember gyógyításában használható, hanem a megelőzésben és a rehabilitációban is, de hasznos akkor is, amikor egy krónikus betegséggel való együttélést kell megtanulnia valakinek.… A biblioterápia tulajdonképpen arra jó, hogy a csoportos beszélgetés közben egymásnak és saját maguknak is megmagyarázzák a körülöttük lévő világot. Ez pedig úgy történik, hogy egy rendkívül jó, magas színvonalú szövegből indulnak ki, amit aztán nem pusztán értelmeznek, hanem ehhez személyesen is viszonyulnak.” Értelmezhető ez akként is, hogy az embereknek egy elemi közösségi igénye kaphat újra teret. Valójában azt látjuk, hogy mindazt a tapasztalatot, amit a könyvek, az olvasás, az irodalom jótékony hatásáról felhalmozott az emberiség, tudatos módszerré alakították. A biblioterápia alkalmazása azóta nyert nagyobb teret a gyógyításban, mióta „a beteget gyógyítják és nem a betegséget”. Elsősorban az irodalmi művek jelentős harmonizáló, kiegyensúlyozó, problémaés feszültségoldó hatása segíthet. A közvetlen gyógyító, terápiás funkció mellett idővel spontánul szerveződő közösségekben is elterjedt ez a módszer. A „fejlesztő” jellegű biblioterápiás ág főként személyiségfejlődést segítő, önismeretet mélyítő, valamint a mentális egészség megőrzését célul kitűző kezdeményezés. Mintha visszatérnénk az írásbeliség előtti időszakhoz, ezek a csoportos beszélgetések éppúgy zajlanak, mint egykor a családi és közösségi programok. Fontos, hogy a kiválasztott mű befolyásolja, áthangolja az attitűdöket, viselkedésmódokat. Így a biblioterápia funkcióinak bővülése kiterjed a gyógyításra, rehabilitációra, fejlesztésre és megelőzésre egyaránt.

A gyógyító erő

Egészséges az az ember, aki fenn tudja tartani a következő négyes kapcsolatrendszert: „életerőt merít a természetből, szellemi (lelki) erőt a szellemi életből, egyéniség az önmegvalósítás által, és társas lény a társas lelki kapcsolatok révén” – vallja Oláh Andor.

Egyre többet és többet tudunk a lélek és test összefüggésrendszeréről, arról, miként hatnak egymásra beteg és egészséges állapotban. A pszichoszomatikus betegségekre jellemző, hogy kialakulásukban a lelki tényezők – konfliktus, belső lelki harc, tartós vagy hirtelen nagy bánat, csalódásélmény, tárgy vagy személy elvesztése, agresszív beállítottság, szorongás, depresszió, kielégítetlen szeretetigény – fontos szerepet játszanak. Ezért a betegségekből való gyógyulás csak akkor következhet be, ha lelki beállítottságunk, káros életszokásaink, helytelen táplálkozásmódunk megváltozik, ha személyiségünkben bizonyos változás jön létre.

Rajtunk múlik, hogy a tudatosság mely minőségében szeretnénk látni önmagunkat. A legnagyobb örömöt és nyugalmat akkor érezzük, ha életünket nagyszerű elképzelések szerint éljük, s úgy szeretjük embertársainkat, ahogy mi is szeretnénk, hogy minket szeressenek. Ehhez azonban meg kell változtatnunk azokat a mintákat, melyek akadályozzák a személyes gyarapodás és belső fejlődés útját. Átélt helyzeteink újra és újra felszólítanak bennünket, bízzunk meg önmagunkban és engedjük el negativitásunkat. Ez átmenetileg kényelmetlen, esetleg fájdalmas is lehet, de végső soron érzéseink tisztább megélésének, valamint az örömünk és elevenségünk útjában álló akadályok elengedésének lehetőségével szolgál minket.

Ha élményeinkből szeretnénk gyarapodni, figyeljük meg, hogyan érzünk; szenteljünk figyelmet tetteinknek, viselkedésünknek és álmainknak, ugyanis ezek legbensőbb érzéseink és lelki alkatunk legjobb feltárói. Amit gondolunk, az nem csak azt befolyásolja, ahogy önmagunkkal kapcsolatban érzünk, hanem olyan élményeket teremt, melyek megfelelnek ezeknek az érzéseknek. Ha igaznak vélünk valamit, az élmények ezen igazság nyomába szegődnek, mivel a lelki beállítottság az azonos minőségű dolgokat vonzza, mint a mágnes. A döntés kizárólag a miénk, hisz egészséges vagy beteges szokásaink, gondolkodásmódunk nagyrészt – tágabb vagy szűkebb értelemben véve – környezetünk hatására alakulnak ki.

Amit olvasunk, gyógyít vagy betegít!

Életünk során először a mesék világa ragad magával bennünket. A mesék ereje talán abban rejlik, hogy senkit nem áltat azzal, ez a valóság, s ezt kell tenned. Gyógyító hatását a mese észrevétlenül fejti ki, felismerések révén jön rá az olvasó vagy hallgató problémái saját megoldására, s találja meg az igazi énjéhez vezető belső utat. Csak időt kell hagyni magunknak, hogy elmerülhessünk a történetek atmoszférájában.

Mivel a problémák életünk különböző szakaszaiban visszatérnek, a stratégiát annak megfelelően kell kidolgozni. Ez a folyamat jól megfigyelhető a mesét hallgató gyerekeknél: addig kell ugyanazt a mesét újra és újra elmondani, míg egyszer már nem kéri. Problémája megoldódott. Ez a tanulási folyamat nem korhoz kötött. A gyermeknek, s annak a felnőttnek, aki Szókratészhoz hasonlóan tudja, hogy még a legbölcsebb emberben is maradt valami a gyermekből, a mese igazságot tár fel az emberről és a világról. Elegendő Esopus fabuláira gondolnunk, vagy akár Saint-Exupéry „kis hercegére”. Akár felnőtt, akár gyermek a befogadó, saját egyéni képet teremt az olvasottakról, ami csak az övé, s így gazdagítja belső világát. A képeskönyvek, vagy más módon elénk tárt képi élmények megfosztják ettől a teremtő folyamattól olvasóit, s a készen kapott képi világ szinte elsorvasztja képzelőerőnket. Nem a míves illusztrációkra gondolok, melyek egy-egy szereplő vagy epizód lényegét ragadják meg művészi módon, hanem egész eseménysorok képi ábrázolásáról. Mivel élményeink, környezetünk, kapcsolataink hatására alakulnak ki szokásaink, gondolkodásunk, személyiségünk, így ezek befolyásoló ereje válhat gyógyítóvá, illetve betegíthet meg. Tágabb értelemben is igaz a tény, ez a kettős hatás fellelhető minden művészi alkotásban, lehet az zene, színdarab, film vagy önmagában a beszéd. Tekinthetjük ezért a negatív és csúnya beszédet akár mentális környezetszennyező tényezőnek is. A mesékben benne rejlik a megelőzés lehetősége is, hisz a lelki érettségre való nevelés, az élethez való alkalmazkodás és a jellemfejlődés alakulása során felbukkanó problémák megoldása későbbi komoly nehézségeket előzhet meg. Ez okból nem lehet figyelmen kívül hagyni életünk egész során, hogy mit választunk lelki-szellemi táplálékul. Élethelyzettől, kortól függetlenül, bárhol, bármilyen körülmények között dönthetünk, milyen hatást engedünk közel magunkhoz. Szinte átláthatatlan bőség vesz körül bennünket, szinte bombázzák érzékszerveinket: képek, dallamok, gondolatok, ízek, illatok, formák. Mégis az irodalomnak, mint a szó eszközével alkotó művészetnek specifikus hatása van az ember erkölcsiségére, ezért erős a kapcsolat könyvek és magatartásnormák között. Ez a tény még inkább felerősíti azt a kérdést: mi alapján válasszuk meg olvasmányainkat, kinek az ajánlását fogadjuk el?

Öngyógyító céllal kézbe vehetünk könyvet, ám mindenek előtt az alkotóról kell ismereteket szereznünk. Ha tiszta a szándék, akár egy szűkebb probléma megoldására, vagy tágabb kérdés körüljárására íródott is a mű, segíteni tud más, hasonló helyzetben lévő embereknek. Minél tágabb perspektívát nyit meg a szerző egy művön keresztül, annál nagyobb esélyünk van élet- és világszemléletünk tágítására. S mi más segíthet az embernek valójában, ha nem az egyre tágabb horizontot befogó összefüggésrendszer felismerése? Felmerülhet egy másik kérdés is bennünk, mégpedig az olvasó szándéka. Miként történhetne meg különben a valódi egyetemes értékeket feltáró műveknél, hogy minden újraolvasásnál más-más üzenetet talál benne az ember? A mű nem változott, így csak az olvasó belső hozzáállása, kutatóvágya, bővülő ismeretei nyithattak meg újabb és újabb csatornákat. Ezúton válhatunk érzékennyé olyan szintű mondanivaló befogadására is, melyről korábban elképzelésünk sem lehetett. Amikor már nem a költői formák, a versmértékek, az iskolában kötelezően bemagolt elemzési szempontok a mérvadóak, hanem az üzenet tisztasága. Így történhetett meg a következő eset egy vidéki kis templomban, ahol a papok naponta recitálták a Szentírásokat. Mind művelt, nagy tudású, avatott tekintélye volt a lelki tudománynak. Ám egyikük egyszerűsége, akadozó olvasása folytán nevetség tárgya lett. Ettől függetlenül minden nap megjelent, és ha pontatlanul is, de nagy átéléssel olvasott újra és újra, nem törődve gúnnyal és bántással. Egy nap maga az Úr látogatott el ebbe a templomba, s megkérdezte az egyszerű papot, mi az, amit olvas, ami miatt még a könnyei is potyognak? Ő tekintetét felemelve elmondta, tulajdonképpen nem is érti, amit olvas, de olyan örömet és boldogságot érez közben, mint most, amikor személyesen is találkozhat az Úrral. Ily módon fény derült arra, hogy ha nem is tudta formailag kifogástalanul olvasni a szöveget, tiszta felismerésekre jutott, míg a többiek szívét nem érintette meg az írások üzenete, s rejtve maradt előttük a titok. Legyünk hát elfogadók és befogadók, hogy a mélyen megbúvó varázserő bennünket is áthasson, s feltárulhasson egy új dimenzió lehetősége.

Péceliné Hoffmann Erzsébet