AIDS-gyógyítás és reinkarnáció

A köztudatban nagy vihart kavart dr. Szikra Tamás és dr. Lenkei Gábor bejelentése, miszerint sikert értek el az AIDS-es betegek gyógyításában. A magyar sajtóban eddig csupán rövid cikkek jelentek meg ezzel kapcsolatban, nem titkolva az újságírók fenntartásait, ugyanakkor homályban hagyva a gyógyítási eljárás lényegét. Célunk az alábbi interjúval esélyt adni arra, hogy a másik oldal is megszólalhasson, és részletesen kifejthesse kutatásainak lényegét és eredményét.

– Hogyan jutottak arra az elhatározásra, hogy az Európában hivatalosan alkalmazott módszerektől eltérőeket alkalmazzanak a gyógyításban?

Lenkei: – Mindketten orvosok vagyunk, tehát elvégeztük mindazt, amit egy orvosi diploma megkíván. Más szóval, a hivatalos orvostudományt mind a ketten belülről ismerjük; egyfelől azért, mert megtanultuk, másfelől azért, mert gyakoroltuk az orvoslást a hivatalos kereteken belül. Tamás aneszteziológus volt, én pedig három helyen is dolgoztam, mint kutató (mikrobiológus), belgyógyász és nőgyógyász is.

Hogy mire képes a hivatalos orvostudomány? Egyfelől kémiai szerekkel elnyomni a tüneteket, vagy amikor az már csődöt mondott, eltávolítani a megbetegedett testrészt. Azt a felismerést most már nagyon nehéz kikerülni, hogy a tünetek elnyomásával nem jutunk sehová, a megbetegedett testrész eltávolításával pedig legfeljebb az újabb testrész megbetegedésének feltételeit teremtjük csak meg. A hivatalos orvostudomány egyáltalán nem próbálkozik az okok felderítésével, s mivel nem kezeli azokat, nem is szüntetheti meg a bajt. A tünetek elnyomásával lehet, hogy megnyugszik a beteg és az orvos, de a szervezetben továbbra is ott munkál a baj.

Amellett, hogy elvégeztük az egyetemet, mindketten nagyon sokféle egyéni módszert tanulmányoztunk. Megvizsgáltuk, milyen úton, milyen módon lehet elméletben és gyakorlatban is megközelíteni a gyógyítást. Ezek közé tartozik többek között az ájurvédikus orvoslás, a tibeti orvoslás és a kínai orvosi szemlélet. Ez utóbbi szerint a jó orvos három módon közelíti meg a betegséget: megpróbálja szellemi szinten rendezni a zavart, megpróbál az életmódba beavatkozni – idetartozik többek között a táplálkozás – és alkalmaz testi gyógyászati módszereket is, például akupunktúrát, gyógynövényeket, s egyebeket.A kínai orvosok szerint tehát: aki csak a testi tüneteket kezeli, az nem gyógyít, sőt, aki csupán diétával próbál gyógyítani, az sem gyógyít – egyedül az gyógyít, aki mind a három módszert együtt próbálja alkalmazni.

Mi tanulmányoztuk ezeket a módszereket, a gyógynövényekkel való gyógyítást és sok minden mást, például a pszichológiai iskolákat, amelyekről jó tudni, hogy egyes ágaik szép eredményeket hoznak. Az efféle irodalom ismeretterjesztő szinten már Magyarországon is jelen van, bárki hozzáférhet, nemcsak az orvosok.

Itt szeretnék megemlíteni egyet a sok sikeres próbálkozás közül: daganatos betegségek kezelésében az Egyesült Államokban már több mint húsz éve kiváló eredményeket ér el egy volt onkológus, egy Simonton nevű úriember, akinek a betegei az általa alkalmazott pszichoterápia hatására kétszer annyi ideig élnek, mint azok, akik ezen nem vesznek részt. Számtalan egyéb könyvben is lehet olvasni arról, mit is jelent pontosan a lelki tényezők szerepe a gyógyulásban. Viszont sokkal kevesebbet olvashatunk a lelki tényezők szerepéről a betegség keletkezésében. Persze azért ilyen is van, méghozzá a hivatalos orvostudomány keretein belül is, a Kagylókürt 90/2-es számában is olvashatunk erről; ezzel a pszichoneuroimmunológia foglalkozik, a sajtótájékoztatón is beszéltünk róla. Sajnos, nagyon kevesen hallották, és még kevesebben értették meg mondanivalónkat.

Tehát már a hivatalos orvostudomány is bebizonyította a maga szigorú laboratóriumi módszereivel, hogy először a lelki probléma jelenik meg, majd ha ezzel nem tud megbirkózni az ember – aki elsősorban szellemi lény, és csak azután test –, akkor jönnek létre a hivatalos orvostudomány által mért és fontosnak tartott idegrendszeri, hormonális és immunrendszeri változások. Nagyon sok irányból vizsgálták már ezt, és minden alkalommal egyértelműen sikerült kimutatni, hogy a lelki nyomás – vagy más szempontból megfogalmazva: az életben adódó problémák megoldására való képtelenség – végső soron minden esetben immunológiai problémát, az immunrendszer gyengülését okozza. Erről már nagyon sokat írtak. Akit ez a téma érdekel, hozzáférhet a magyar nyelvű irodalomból is: Lázár Imre írt egy könyvet erről Pszichoneuroimmunológia címmel, azt érdemes végigolvasni.

Minden betegségben – először csak a fertőző betegségekben, aztán egyéb nem fertőző betegségekben is – azt találták, hogy abban a fázisban, amikor még testi, szervi elváltozások nincsenek, mindig kimutatható a lelki zavar, a problémák megoldásának a képtelensége. Ez egy teljesen általános érvényű elv, természetesen érvényes az AIDS-re is, sőt, arra különösen. Ezért sokkal nagyobb figyelmet kellene ennek szentelni.

Úgy találtuk, hogy a hivatalos orvostudomány nemigen gyógyít – módszerei nagyon agresszívak, és meglehetősen sok mellékhatással járnak. Egy szerv eltávolítása például a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető szelíd beavatkozásnak. Láthattuk, nagyon sok egyéb módszer van, aminek a hatékonysága kiváló. Azt is megállapítottuk, hogy megfelelő pszichés módszerekkel fel lehet tárni bármilyen betegség lelki eredetét. Ezzel azt is mondom, hogy minden betegséget lelki, szellemi eredetűnek tartunk, kivétel nélkül.

Itt akaratlanul is felvetődik a kérdés, mi a helyzet a balesetekkel? Ez volt az ellenünk irányuló támadások egyik középpontja, kritikusaink kedvenc vicctémája. Nos, a balesetek sem véletlenek – sem a kartörés, sem a lábtörés és a többi sem. Mindennek, így az ilyen eseteknek is megvan a pontosan feltárható lelki, szellemi háttere, amelyből kiderül, miért pont azon az emberen következett be.

– Milyen háttere lehet például egy lábtörésnek?

Lenkei: – Ez mindig egyéni. Az ilyen események többségében az okot nem ebben az életben kell keresni, hanem az előzőekben. Ez persze Magyarországon egyelőre még nagyon szokatlan, nagyon nehezen elfogadható gondolat. Egyébként ez a gondolat, mármint hogy vannak előző életek, és ezek hatással vannak a jelenlegi életre, csak nálunk olyan nagyon szokatlan. Ez a gondolat teljesen logikus, mindennapos az emberiség mintegy felének, amiben semmi különöset nem látnak. Ha mi is ebben a szemléletben nőttünk volna fel, akkor ez a mi számunkra is teljesen természetes és magától értetődő lenne. Például, a keresztény, európai ember is másként viszonyulna a lélekvándorláshoz, ha a Bibliából nem távolították volna el ezt a tételt sok száz évvel ezelőtt. Tudjuk, hogy a Biblia egy cenzúrázott mű, és ezeket a nagyon kényes kérdéseket már csak töredékekben tartalmazza, de figyelmes olvasással azért még mindig nagyon sok erre utaló adatot fel lehet fedezni.

– Orvosi pályafutásuk során találtak-e valamit, ami a reinkarnációt igazolja?

Lenkei: – Amikor még a hivatalos orvostudomány keretein belül működtünk, akkor nem nagyon foglalkoztunk ilyennel, azóta természetesen igen.

– Mi az, ami meggyőzte Önt a reinkarnáció létezéséről?

Lenkei: – A saját tapasztalatom. Van olyan módszer, amivel az ember végig tudja nézni előző életeit, és én is nagyon sok előző életemet végignéztem már.

– Hipnózissal?

Lenkei: – Nem, nem. Teljesen éber állapotban. Nem szükséges ehhez hipnotizálni. Az ember teljesen egyszerűen, minden durva külső beavatkozás nélkül képes belenézni előző életeibe.

– Hogyan?
Lenkei: – Egy olyan ember segítségével, aki ismeri ezt a módszert, és a megfelelő kérdéseket teszi fel. Tehát jól kell tudni kérdezni, mert ez megfelelő vezetés kérdése csupán, amúgy nagyon egyszerű dologról van szó.

Van egy neves hipnoterápeuta, Thorwald Dethlefsen, akinek több könyvét is kiadták már Magyarországon. Ő reinkarnációs hipnózist csinált, tehát hipnózisterápiában, hipnotikus állapotban vitte vissza pácienseit előző életeikbe. Így gyógyított, ezáltal vált híressé. De legutóbbi könyvében szakít a hipnózissal, és azt mondja, a reinkarnációs élmények átéléséhez erre semmi szükség. Azóta ő is teljesen éberen vezeti vissza az embereket. A képeket, amiket látunk, a helyzeteket, amiket átélünk, azt emlékként mind elraktározzuk, megőrizzük. Így van ez az előző életben lezajlott események emlékeivel is. A kérdés nem az, hogy emlékszünk-e rá, hanem, hogy mi akadályozza az emlékezést. Tulajdonképpen bármire képesek vagyunk emlékezni, csupán néhány akadályt kell előbb elgördíteni.

– Miért nem emlékezik a legtöbb ember az előző életeire?

Lenkei: – Mert félünk tőle, úgy gondoljuk, az ilyesmibe nem jó belenézni. Bepillantást nyerni az előző életekbe erőfeszítést jelent, ráadásul tudnunk kell vállalni mindazt, ami akkor történt.

– Ezek szerint veszélyes lehet előző életeink megismerése?

Lenkei: – Nem, éppen ellenkezőleg. Az a veszélyes, ha figyelmen kívül hagyjuk előző életeinket, mert ami most történik, az egyenes következménye mindannak, ami korábban történt, így elválaszthatatlan attól.

Szikra: – Az embereknek azért van annyi bajuk, mert nem „látják” előző életeiket. Ha erre képesek lennének, és szembe tudnának nézni azzal, amit meg tudnának csinálni egy jó vezető, egy jó guru, esetleg egy jó terápeuta segítségével (sokféleképpen lehet ezt mondani), teljesen éber állapotban, akkor nem következnének be szükségszerűen az életnek azok az árnyoldalai, amelyek különben szinte minden ember életében bekövetkeznek. Az egyik ilyen az öregedés. Hogy miért öregszik az ember? A válasz nagyon egyszerű: mert ki akar szállni abból a játékból, amiben benne van. Egy emberi test nemcsak hatvan évet bír ki – fiatalon és üdén tartható akár több száz éven át.

Lenkei: – Erre egyébként szintén vannak adatok az olyan ősi írásokból, mint amilyen például a Biblia. Amennyiben a Biblia egy hiteles forrás, akkor az ilyen adat is hiteles. Márpedig állítólag a hitelességéhez kérdésnem férhet.

– Az AIDS-es betegek gyógyítása során is használják ezt a módszert?

Lenkei: – Hogyne, minden betegségnek alapvetően ugyanaz a gyógyítása. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenkivel ugyanaz történik. Technikai, technológiai szempontból alapvetően nincs különbség a betegségek gyógyításánál, ugyanis amikor az ember visszamegy, és megnézi a korábbi képeket, akkor egy nagyon hasonló technikát alkalmazva a különbség abban fog megmutatkozni, hogy mit lát a visszavezetés során. A betegségek különbözősége abból fakad, hogy milyenek a korábbi képek. De a visszavezetés technikája, a probléma feloldásának technikája nem specifikus a betegségekre, hanem általában érvényes.

– Az tehát nem véletlen, ki hogyan betegszik meg, milyen betegséget kap?

Lenkei: – Természetesen nem véletlen, mindez attól függ, korábbi életeinknek mi a tartalma.

– Az AIDS nagyon gyorsan terjed, hatalmas méretekben…

Lenkei: – Az AIDS nem terjed olyan gyorsan, mint ahogy mondják: a prognózisokat évről évre módosítják, és az újabb prognózisok sokkal mérsékeltebb terjedést mutatnak. A valóban bekövetkezett megbetegedések és elhalálozások messze alatta vannak annak, mint amitpl. 8-10 évvel ezelőtt jósoltak. Az AIDS tehát egyáltalán nem terjed olyan gyorsan. Ami viszont nagyon gyorsan terjed, az az AIDS elleni propaganda.

– Hogyan lehet egy ilyen betegség, mint az AIDS, korábbi életek következménye?

Lenkei: – Itt olyan dolgokról lehetne beszélni, ami még a fogékonyabb embereknek is meghaladná a tűrőképességét. Érdemesebb inkább arról beszélni, miért pont bizonyos népcsoportok betegszenek meg AIDS-ben. Ezek az emberek, akár homoszexuálisokról, akár kábítószeresekről beszélünk, de tulajdonképpen beleférnek ebbe a csoportba a feketék és a hemofíliások is – hogy az utóbbiak miért, az megint egy másik téma –, a társadalmi élet szélén élnek, mindegyik különböző okokból. Amerikában, ugye, a feketék helyzete teljesen egyértelmű. Hogy valaki miért kerül ilyen helyzetbe, az külön elemzést igényel, de ez a betegség azért elsősorban a homoszexuálisokat és a kábítószereseket súlytja ma is, s bár a szexuális úton való terjedésnek annak idején nagy jelentőséget tulajdonítottak, ez a későbbiek során egyáltalán nem igazolódott, és nem is igazolható. A homoszexuális és a kábítószeres saját, belső okok miatt olyan életet él, ami állandó lelki terhelt állapotnak nevezhető. Ebben az állapotban egyébként az AIDS tünetegyüttesét, az AIDS-szindrómát már évtizedekkel ezelőtt leírták kábítószereseken, és akkor még szó sem volt vírusról. Tehát maga az egész szerkezet, ahogy valaki él, alkalmas lehet arra, hogy egy ilyenfajta megbetegedést létrehozzon.

– Hogyan válhatnak képessé az emberek betegségük legyőzésére?

Lenkei: – Van egy kidolgozott rendszerünk arra, hogy a világ sokkal érthetőbb legyen a pácienseink számára, fogalmaik tiszták legyenek, s fel tudják mérni, kik is ők, honnan jöttek, hová mennek. Ehhez nem feltétlenül szükséges visszamenni az előző életbe, de mindenképpen tisztázni kell, hogy kik ők, honnan jöttek, hová tartanak, és miért vannak pillanatnyilag egy bizonyos helyzetben. Először is azt tanítjuk meg az emberekkel, hogy a kimondott, a leírt s a gondolt szavaknak tudják az értelmét. A tapasztalat szerint ugyanis a problémák nagyon nagy része abból fakad, hogy a használt szavaink, fogalmaink értelme nem világos számunkra. Nem egy páciensünk gyógyult meg attól, hogy sikerült tisztázni a betegség és az egészség fogalmát. Az emberek gyakran használják ezeket a fogalmakat, de amikor a pontos jelentésről kérdezzük őket, bizony nagyon nehéz válaszolniuk. A célunk tehát, hogy megtanulják észrevenni azokat a szavakat, fogalmakat, amiket használnak ugyan, de nincsenek tisztában a jelentésükkel. Így nagyon sok minden kinyílik, nagyon sok minden világossá válik számukra.

A tanfolyam megközelítésmódjának egy nagyon fontos része az, hogy igazából azzal a fogalommal vagyok tisztában, aminek anyagi formát tudok adni. Erre is van egy kidolgozott rendszer: a beteg a tanfolyamon anyagi formát ad megfelelő körülmények között különböző fogalmaknak, végső soron a saját betegségének. Leegyszerűsítve: meg kell tudni formálnia mondjuk gyurmából vagy agyagból a saját betegségét. Ha ezt megtette, ha anyagi formába tudta önteni problémáját, akkor ura lehet annak, és így megszűnhet a zavar. Így lehet meggyógyulni nagyon súlyos betegségekből akár napok alatt. Ezt elég sokan meg tudják tenni, ha nem is mindenki. Hozzánk szinte kivétel nélkül olyan betegek kerülnek, akik már mindent megpróbáltak, azaz számukra mi vagyunk a végső lehetőség. Bíznak abban, hogy talán van még valamiféle segítség, történhet még valami csoda az életükben.

Van egyéni kezelési forma is, ami nagyon sok időt vesz igénybe. Ilyenkor egészen messzire el lehet menni, nagyon sok problémát fel lehet tárni, de nem feltétlenül szükséges mindenkivel egyénileg foglalkozni.

A lényeg az, hogy felismertük: a beteg azért cipeli magával a betegségét, mert szükségevan rá. Ez megint csak nagyon szokatlanul hangzik, nem is szeretik sokan hallani. Ettől függetlenül ez tény.

– Milyen értelemben van szüksége valakinek egy betegségre?

Lenkei: – Ezt a kérdést rajtunk kívül is nagyon sokan vizsgálták már. Rendkívül nagy ellenérzést vált ki az emberekben, ha arról beszélünk, milyen „előnyei” vannak a betegségnek. Mi mindent nem kell például megcsinálni, ha betegek vagyunk.

– Emlékszem, kisiskolás koromban néha jól jött egy kis megfázás.

Lenkei: – Hát igen, egy kis megfázás még nem igazán veszélyes, de amikor sok megoldhatatlan problémával találja magát szembe az ember, egyre súlyosabb betegségeket kreál magának. Halálos betegséget pedig azért teremt magának, mert úgy döntött, nem csinálja tovább, kiszáll az egészből. Ezzel persze nem old meg semmit, mert ha nem néz szembe a problémákkal, akkor az új testben is ugyanazokat a hibákat fogja elkövetni, amiket a jelen testében.

– Ezek szerint AIDS-vírussal fertőzött ember is csak akkor lesz igazán beteg, ha már nem akar tovább élni?

Lenkei: – Természetesen. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez nagyon szokatlan megközelítés, s biztosan nem lesz nagyon népszerű, legkevésbé a beteg emberek között. Ugyanakkor mi hiszünk abban, hogy aki képtelen szembenézni a betegségével, az meggyógyulni sem tud. Ezért hatástalan minden egyéb megközelítés.

– Ha valaki tehát szembenéz belső problémáival és megpróbálja megoldani azokat, akkor meggyógyulhat?

Lenkei: – Természetesen, akármilyen betegségről is legyen szó. Ezt nemcsak mi állítjuk, hiszen ennek a témának nagyon nagy irodalma van. A magyar könyvesboltokban is megvásárolhatók a következők: Szelíd gyógymód (Penny Brohn), illetve Ideje a gyógyításnak (Beata Bishop), valamint a Gyógyító képzelet és A gyógyító család (Simonton házaspár). Meg kell vizsgálni, milyen lehetőségek vannak a lélekgyógyászat területén. Penny Brohn Bristolban csinált egy ráksegély-központot. Csoportos pszichoterápia-foglalkozást vezet, aminek röviden az a célja, hogy a beteg „visszamenjen” és rájöjjön, vajon miért lett rákos. Ebben az intézetben csak rákos betegekkel foglalkoznak.

Én is ismerek olyat, akinek e foglalkozás keretében sikerült felismernie, mikor döntött úgy, hogy kiszáll az egészből. Persze nem úgy határozott, hogy daganatot fog teremteni a testében, ez csak egyike a sok lehetőségnek. Ezt a célt szolgálja az AIDS, a sclerosis multiplex és minden egyéb olyan betegség, amely garantáltan halálos.

Egy ismerősöm felismerte, melyik nap, melyik órában döntött úgy, hogy feladja. És csak attól a ténytől, hogy ezzel szembe tudott nézni, évek óta nem nő a daganat a testében. Megijedt a saját döntésétől. Ez még nem jelenti azt, hogy pozitívabban viszonyul az életethez, de felismerte, a saját döntésétől lett beteg. Ez a felismerés megállíthatja egészségének romlását, szerencsés esetben pedig a gyógyuláshoz is elvezethet. Nem mindig, hisz az esetek többségében ennél azért többre van szükség, de ez sem kevés.

Tehát a kezelés során, amit mi nyújtunk, a betegnek először is szembe kell néznie azzal, hogy miért lett beteg. Véletlenül ugyanis senki sem lesz beteg. Mindenki ugyanazt a szennyezett levegőt szívja, fogyasztja az élelmiszerszínezékeket, sőt, a többség a mesterségesen felnevelt állatok húsát is, amiben hormon, antibiotikum, illetve számtalan egyéb káros anyag van; ezenkívül nagyon sokan dohányoznak –, tehát mindenhol rákkeltő tényezőkkel találjuk magunkat szembe. Miért nem lesz mégis mindenki rákos, miért csak egyesek? Miért nem lesz minden dohányos tüdőrákos? És miért lesz tüdőrákos az, aki sohasem dohányzott? Persze ezzel kapcsolatban még számtalan kérdés felvetődik, mint például: miért kapunk fertőző betegséget? Soha nincs olyan járvány, ami mindenkit érint.

Az orvostudomány tud egy nagyon érdekes tényről, de nem akarják megmagyarázni, mert a magyarázat, gondolom, nagyon messzire vezetne. Valahova oda, ahol mi próbálkozunk. Ez a tény pedig az, hogy minden egyes emberi sejthez minimum száz, de inkább ezer baktérium, gomba, vírus, egyéb ici-pici kis egysejtű élőlény csatlakozik. Ha ilyen tömegű mikroba és mikroorganizmus jelenléte ellenére is egészségesen élünk, akkor nagyon gyenge lábakon áll az a magyarázat, miszerint a fertőzések kívülről jönnek. Mindannyiunkban benne van például a járványos agyhártyagyulladás baktériuma, mégsincs agyhártyagyulladása mindenkinek, és még sok hasonlót lehetne sorolni. Az a teória tehát, hogy a járványok kívülről terjednek, nagyon-nagyon gyenge lábakon áll. Ezért a kijelentésemért biztos „megköveznek”… Ezt mondani ma még ugyanis legalább olyan bűn, mint annak idején kijelenteni, hogy a Föld nem lapos, hanem gömbölyű.

– Alkalmaznak a gyógyítás során olyan terápiákat, mint egészséges életmód, diéta és hasonlók?

Lenkei: – Diétát természetesen alkalmazunk. Elmondom, ez hogyan néz ki: az ember elsősorban szellemi, lelki lény, de van teste, és ennek a testnek vannak igényei, például, hogy ne szennyezzük el, és minden tápanyagot megkapjon. Ha egy szellemi lényt gyógyítunk, és az egy roncs testben működik, akkor a gyógyulás sokkal lassúbb. Tehát itt nem arról van szó, hogy csak szellemi úton kell mindent megközelíteni, hanem szellemi és testi úton, de a szellemi útnak az elsőbbsége teljesen egyértelmű. Mi a testet hagyományos értelemben nem gyógyítjuk, csupán segítjük abban, hogy regenerálja önmagát. Nagyon elszennyeződhet szervezetünk, ha évtivedeken át sok-sok gyógyszert szedünk, még plussz azok mellé a kémiai anyagok mellé, amelyek a táplálkozással elkerülhetetlenül bejutnak a szervezetünkbe. Ezt a felhalmozott méregmennyiséget kellene eltávolítani a beteg testéből. Ez nagyon egyszerűen megoldható –a szervezetbe nagy mennyiségű vitamint és nyomelemeket juttatunk. A beteget megfelelő ideig szaunáztatjuk, így a szervezet egyfelől a verejték révén nagy mennyiségű méreganyagot választ ki, és megindul, felgyorsul az egész anyagcsere, részben a szaunától, részben pedig a vitaminoktól és a nyomelemektől. Az anyagcsere ugyanis lelassul, ha az ember csak fehérjét, szénhidrátot, zsírt és nukleinsavakat kap. Általában arra szoktuk fordítani a figyelmet, hogy elegendő mennyiségű fehérje, szénhidrát, zsír és nukleinsav jusson a szervezetünkbe, de ezen kívül nagyon sok ásványi anyagra, vitaminra és nyomelemre is szükség van. A vitaminokat megfelelő arányban kell adni, mert csak így tudják kiváltani hatásukat. Ha a minimálisan szükséges vitaminok küzül egy vagy néhány hiányzik, akkor bármennyit adjak is a többiből, számottevő eredményre nem lehet számítani.

– És ez a sok szaunázás nem veszélyes?

Lenkei: – Nem, bár természetesen egy súlyos szívbeteggel más a helyzet. Ezt az adott egészségi állapothoz lehet igazítani, és az állapot javulásával egyenes arányban lehet majd a kúra-adagot növelni.

A méregtelenítés egyébként az egyik legrégebbi gyógymód. A szó hagyományos értelmében diétát mi nem javasolunk, bár az is hatásos folyamat a méregtelenítésre. Egy egészséges szervezet ugyanis azt fogyasztja, azt kívánja meg, amire neki szüksége van; az állatvilágból ez teljesen ismert.

– Nem azt, amit megszokott?

Lenkei: – Ezért mondtam egészséges szervezetet: aki testileg-lelkileg kitisztult,az nagyon jól tudja, hogy mire van szüksége.A szokás hatalma és a jelenlegi táplálkozási szokások természetesen nagyon nagy mértékben torzítják ezt. De nem egy-, két- vagyháromféle táplálkozási típus van, hanemnagyon sokféle.

– Mire jók a vér-, a vizelet- és a hajvizsgálatok?

Lenkei: – A vérből, vizeletből és hajból mi a szervezetben megtalálható elektromagnetikus információkat nyerjük.

– Mi ez az elektromagnetikus információ?

Lenkei: – Ebben az irányban már nagyon régóta folynak mérések. A tudományos magyarázatot megelőzve, tapasztalati úton kétszáz éve gyógyítanak ilyen módszerrel. Nem elektromagnetikus terápiának hívták, hanem homeopátiának. Ez a módszer nagyon jó, persze csak akkor, ha hozzáértő szakember végzi, ellenkező esetben teljesen eredménytelen. Hozzá kell tenni: ezt nagyon nehéz jól csinálni. A mi módszerünk nem homeopátia, de bizonyos elemeiben hasonlít hozzá: mi is olyan vivőanyaggal kezelünk, amely kémiai hatóanyagot nem tartalmaz, ugyanúgy, mint a homeopaták. A homeopaták vizet, illetve alkoholt adnak, általában cseppek formájában, ami információt hordoz. Ez az információ pedig egy mérhető elektromagnetikus tér, amelya szervezetbe bejuttatva annak elektromagnetikus tereivel interferenciába kerül, és kedvező esetben kioltják egymást, így megszűnik a betegség.

Ezt a módszert tehát már idestova kétszáz éve használják, és az utóbbi néhány évben egyes nyugati országokban nagyon komolyan veszik. Németországban például a Német Szövetségi Kormány egy Fritz Popp nevű orvosnak adott megbízást arra, hogy tanulmányozza ezt a jelenséget. Ő különböző szerkezeteket vizsgált, egészséges sejteket, beteg sejteket, nagyobb szervezeteket, és azt találta, hogy van egy mérhető, regisztrálható, és arra a bizonyos sejtre vagy szervezetre jellemző elektromagnetikus tér, valamint, hogy az egészséges és a beteg sejtnek teljesen más az elektromagnetikus tere. A kezeléshez homeopátiás készítményeket használt, és azt találta, hogy ezáltal megváltozott a sejtek elektromagnetikus tere. Ez tehát valóság, még akkor is, ha erről sokan nem tudnak.

A vér, haj és vizelet vizsgálata így azért szükséges, hogy mindebből elektromagnetikus információt nyerjünk. Rendelkezésünkre áll olyan technológia, melynek segítségével ezt az elektromagnetikus információt desztillált vízre, mint hordozóra visszük, és ezt juttatjuk be a szervezetbe – így érünk el nagyon sok esetben szép eredményt. A betegeink többségének, körülbelül 70%-ának állapota két-három hónapi kezelés után jelentősen javul. Ezt onnan tudjuk, hogy minden betegünk kéthetenként visszaigazolást, egy statisztikai lapot küld nekünk a jelenlegi állapotáról. A betegek visszajelzéseiből tudjuk meg, mit is éreznek valójában. Ezek pedig arról szólnak, hogy állapotuk javult.

– Ezzel szemben Mikola István, a László Kórház főorvosa különböző újságokban úgy nyilatkozott, hogy a betegek állapota egyáltalán nem javult, sőt romlott.

Lenkei: – Talán érdemes lenne magukat a betegeket megkérdezni. Egyébként az ellenpropaganda hatására a hat kezelt betegből négy már nem tartja velünk a kapcsolatot. Megijedtek, és úgy gondolták, jobb lesz megszakítani a kapcsolatot. Hogy az ő sorsuk mi lesz, azt nem tudom. Amikor utoljára láttam azt a kettőt, akikkel jelenleg is tartjuk a kapcsolatot, nagyon jó állapotban voltak.

Az elején az AIDS-es betegeink közül sokan nagyon rossz állapotban voltak fizikailag is és lelkileg is, és a laborértékeik sem voltak biztatóak. Ezek a betegek a későbbiek során kivétel nélkül sokkal jobb állapotba kerültek. Van közöttük olyan, akinek elvileg már halottnak kellene lennie, ám ehelyett ő is sokkal jobban van, mint a kezelés megkezdése előtt. A kezelés óta egyiküknek sem volt komoly fertőzése,s nem utolsó sorban a fizikai teljesítőképességük is többszörösére javult.

– Tehát most már nemcsak szubjektíven, hanem mérhetően is…

Lenkei: – Ami mérhető és nem változott, az a laboratóriumi eredmény, de érdekes módon akik vállalták a nyilvános szereplést, azok mind arról nyilatkoztak, hogy sokkal jobban érzik magukat. Számomra az a fontos, amit a beteg mond. Egyébként a László Kórház első nyilatkozataiban is az állt, hogy a betegek állapota javult. Igaz, a laboratóriumi eredmény változatlan, ám ezt mi nem is tagadtuk soha, és ez a tény az első tévé-interjúnkban is elhangzott.

– Változott azóta a laboreredmény ?

Lenkei: – Nem, de nem is romlott. Ha egy betegség folyamatánál elfogadjuk azt, ami nekünk alapelvünk, hogy először is van egy szellemi zavar, amit idegrendszeri, hormonális, majd immunológiai zavar követ, akkor azt is el kell fogadni, hogy a szellemi zavar rendezésével a folyamat a másik irányba is végbe fog menni: megszűnik az idegrendszeri, a hormonális, majd végül az immunológiai zavar is. Tehát a visszaút is egy folyamat, bár mindez nem egy csapásra, nem egy varázsvessző-suhintásra történik. Betegeink legtöbbje már hosszú ideje beteg volt, mielőtt hozzánk kerültek, és természetesen az is időt igényel, amíg ebből az állapotból teljesen felépülnek. Mindenesetre megszabadultak a halálraítéltség gondolatától, bár lehet, hogy ezt az eredményt a közvélemény kevesli. És ha később netán meghalnak, akkor is más minőségű volt a hátralévő életük. Ha mindez nagyon kevés, akkor én vállalom érte azt, amit ezért vállalni kell.

– Az Önök módszere szerint tehát először a lelket, a szellemet kell meggyógyítani, és ezt követi majd a test gyógyulása. Előfordulhat, hogy előrehaladott betegség esetében nem következik be a gyógyulás?

Lenkei: – Bizonyos stádiumnál természetesen beszélhetünk olyan nagyfokú szellemi és testi leromlásról, ami már meghaladta a visszafordíthatóságot. Mindamellett persze senki nem gyógyítható meg saját döntése ellenére.

– Milyen hatású az a gyógyszeres kezelés, amit a kórházakban alkalmaznak az AIDS-re?

Szikra: – Eddig még mindenki belehalt.

Lenkei: – Arról a gyógyszerről, amit ott adnak, azt írták a bevezetés évében, hogy nagyon gyorsan fel kell váltani valami mással, mert igen mérgező. Az AIDS-betegeket olyan gyógyszerrel gyógyítják, melynek súlyos csontvelőkárosító hatása van. Az AIDS állítólag a csontvelőt teszi tönkre. Tehát nagy kérdés, hogy valóban gyógyítunk-e azzal a szerrel. Személy szerint nekem nincs jó véleményem arról a szerről, ennek ellenére a vádaskodásokkal szemben nem igaz, hogy bárkit is eltiltottunk volna a szedésétől. Ebbe mi nem szóltunk bele. A mi kezelésünk mellett a betegek tovább szedték a László Kórház által előírt AZT-t. Az AZT-ről olyan információt kaptam az Egyesült Államokból, hogy a sok mellékhatás miatt az orvosok jó része megtagadja a felírását a betegek részére. Tehát az AZT jótékony hatása egyáltalán nem olyan száz százalékos, mint ahogyan azt egyesek állítják.

– Hogy értette azt, hogy azok az emberek, akik már túlléptek ezen a halálraítéltségen, más minőségben halnak meg?

Lenkei: – Tegyük fel, hogy egy AIDS-es betegnek mindössze két éve van hátra. Melyik a jobb: ha valaki eladogatja a dolgait, felmondja a rokonaihoz, barátaihoz fűződő kapcsolatait, lassan kivonul az életből, és legfeljebb csak azzal törődik, hogy egy sírkövet csináltasson magának, mint ahogy ezt meg is tette egy fiú – vagy pedig, ha örömmel, életkedvvel, tervekkel és tevékenyen tölti el a hátralévő éveket? A kettő között, gondolom, nagyon nagy a különbség, még akkor is, ha a vége ugyanaz.

Itt meg kell említeni, hogy a külső körülmények – a külső tényezők, a külvilág, a sajtóban, televízióban hallható hírek – hatása az emberre természetesen igen jelentős. De ez a hatás nem minden emberre ugyanaz. A külső körülmények befolyása abban mutatkozik meg, hogy az egyes emberi lényben, az egyes szellemi lényben meglévő tartalmak közül mit hoz ki, mit mozdít meg.

– Sokakat megdöbbentett, hogy a Magyar Természetgyógyászati Tanács elnöke, dr. Tamasi József is elítélően nyilatkozott a módszerükről. Vajon mi lehetett ennek az indítóoka?

Lenkei: – Mi vele személyesen soha nem beszéltünk, nem találkoztunk. Hogy milyen elgondolás, milyen vélemény alapján nyilatkozott így, ezt én megmondani nem tudom. Én nem beszélhetek az ő nevében. Annyi biztos, hogy hozzánk semmilyen véleményt nem juttatott el, velünk semmilyen kapcsolatot nem keresett.

Rendkívül fontos, hogy a természetgyógyászat egyre nagyobb teret nyerjen Magyarországon. Meg kell teremteni a lehetőséget arra, hogy az emberek teljesen szabadon, a saját lelkiismeretük, saját döntésük alapján olyan kezelési módszerhez folyamodhassanak, amit ők jónak tartanak. Hiszem, hogy e jogukban senki, a hivatalos orvostudomány sem korlátozhatja őket. Szerintem a természetgyógyászoknak a lehető legnagyobb mértékben el kell különülniük a hivatalos orvostudománytól. Ezzel szemben úgy tűnik, az utóbbi időben megpróbálnak közeledni a hivatalos orvostudományhoz és integrálódni. Ez szerintem hiba, mert amennyiben a természetgyógyászok az engedélyeztetést a hivatalos orvostudománytól várják, akkor természetesen függőségbe kerülnek. Nem könnyű tehát a helyzetük, bár ezt nagyrészt maguk teremtették.

A természetgyógyászati módszerekhez a hivatalos orvostudománynak köze nincs. A hivatalos orvostudománynak lehet véleményalkotási joga róla, véleményét nyilvánosságra is hozhatja, de arra semmiféle jogalapja nincs, hogy olyan tevékenységet korlátozzon, ami alapvetően különbözik az övétől. Ebben a nehéz helyzetben a termétszetgyógyászoknak taktikázniuk is kell, és elképzelhető, hogy nem engedhetnek meg maguknak akármilyen állásfoglalást. A természetgyógyászok ott követik el a fő hibát, hogy egyáltalán engedélyt kérnek a működésükhöz. Önszervezően, önszabályozóan kellene működniük, úgy, hogy képesek legyenek a selejtet maguk közül kivetni. Az én elgondolásom szerint a természetgyógyászatnak semmi szüksége a hivatalos orvostudomány engedélyére. Nekik maguknak kellene kiharcolni a jogot a létezéshez, a működéshez. Nem az orvostudomány hülye gyerekeként, nem is eltűrt területként, hanem azzal teljesen egyenrangúként, és ez a minimum.

– Érintőlegesen volt szó a karmáról, lehetne-e egy kicsit bővebben kibontani ezt a témát?
Lenkei: – Mi ezt a fogalmat nem használjuk, ehelyett úgy fogalmazunk, hogy az előző életeknek hatása van a jelenlegire, és a jelenlegi életünk természetszerűleg hatással lesz a következőre. A karmikus felfogásnak van egy olyan összetevője, hogy ha ebben az életemben jól viselkedek, akkor a következő életemben ennek meglesz a jutalma, ellenkező esetben a negatív eredménye. Itt úgy tűnik, mintha én teljesen szabadon dönthetnék afelől, hogy jól vagy rosszul viselkedek. Ezzel szemben a mi véleményünk az, és ebben van az eltérés, hogy a betegekkel való beszélgetés, a feltárások során azt tapasztaltuk, hogy az ember igazából nem dönthet teljesen szabadon, ebben nagyon sok tényező meghatározó. Az igazi döntéshez, hogy jól vagy rosszul viselkedik-e, tisztában kell lennie az az előző életei tartalmával. Ha ugyanis nem tud erről, akkor valójában nem döntéseket hoz, hanem csak sodródik. Erről nagyon sokat lehetne beszélni, mert ez messzire vezetne. Ahhoz, hogy én döntsek, dolgozni kell a jelen és az előző életeimen is, és akkor nagy valószínűséggel nem ismétlem majd meg korábbi hibáimat, hanem képes leszek megszabadulni azok vonzataitól.

1992/11.