Kattintson ide és lapozzon bele legújabb számunkba !

A Szentek Királynője – Rábia al-Adavíjja

Megkérdezték tőle: „Látod is azt, amit imádsz?” Mire azt válaszolta: „Ha nem látnám, nem is imádnám…”

 

A Quais törzsből való Rábia elgondolhatatlan szegénységbe született az iraki Baszrában a nyolcadik században. Apja sivatagi ember volt és maga is gyakorolta a lemondást. Nem volt még egy kendőjük sem, amibe betakarhatták volna az újszülött kislányt, sem olaj a lámpásba, amit meggyújthattak volna, hogy a szerényebbnél is szerényebb hajlékot bevilágítsák vele. A lány neve nem jelent többet, mint hogy „a negyedik”, lévén három lánytestvére után született meg. Apja régen meghozta már a döntést, hogy senkitől nem kér semmit, csakis Allahtól. Amikor tehát felesége arra kérte, hogy kérjen olajat a szomszédtól, kiment a sátorból és imádkozott, majd üres kézzel tért vissza. Aznap álmot látott, amelyben a Próféta (béke legyen Vele és Allah áldása Rajta) megjelent előtte. Kinyilatkoztatta neki, hogy leánya különleges szellemi hivatásra választatott ki, és utasította a férfit, hogy vigyen el egy levelet az emírnek. E levélben meg volt írva, hogy az uralkodó, mivel elmulasztotta betartani fogadalmát az egyik éjjel, és nem borult le négyszázszor Allah előtt, vezeklésül fizessen négyszáz dinárt a levél átadójának. Ezt meg is tette. Rábia már fiatalon elkezdte az elvonulást és az aszkézist. Apja korán meghalt, anyja a lányaival a sivatagi nyomor elől a városba menekült volna, de az úton rablótámadás áldozata lett. A négy immár árvaságra jutott leány mind egy-egy pusztai haramia rabszolgájává lett. Rábiát a saját rabtartója megtanította énekelni és táncolni, és az lett a feladata, hogy esküvőkön és nyilvános rendezvényeken szerepeljen pénzért. Rossz szokások sorát vette fel, eltávolodott a szentség útjától. Egy napon azonban rádöbbent, hogy másként tör fel szívéből az ének. Az istenszerelem rabul ejtette szívét, és tudta, hogy már nem élhet úgy, mint azelőtt. Most már csak Allah dicsőítésére volt hajlandó énekelni. Rabtartója kínozta, égette és verte, hogy folytassa a szolgálatát, de amikor rájött, hogy nem megy vele semmire, úgy döntött, hogy eladja. Nyakába vastag kötelet vetett és kicibálta a piacra. Egy istenfélő ember vette meg, aki látta benne a szentség fényét. Felajánlotta neki, hogy feleségül veszi és felszabadítja. Rábia megköszönte az ajánlatot, de nem fogadta el, mert cölibátust fogadott. „Allahé szívem, és senki másé!” Többször kap még házassági ajánlatot, de kitart elhatározása mellett, hogy az Isten iránti odaadásban fogja leélni az életét. A pénzadományokat jótékonyságra költötte, ő maga szegény maradt. Egyetlen korsója, egy gyékénye és egy téglája volt párna gyanánt. A feltétel nélküli szent isteni szeretet eszményét képviselte és annak mindenestül való viszonzását a hívő által. Ez a szúfizmus misztikus útjának egyik alappillérévé vált. Számos csodát tulajdonítanak neki, többek között szintén misztikus tanító Hasszán al-Baszríval való találkozása kapcsán. Hasszán imára hívta Rábiát és a vízre terítette szőnyegét, amely fenn maradt azon. Rábia ekkor feldobta a levegőbe az imaszőnyeget, amely ott is függve maradt. Rábia figyelmeztette a férfit, hogy nem dolguk a mutatványszámba menő csodatétel, csakis az isteni szeretetben való teljes elmerülés. Hasszán nincstelen senkinek érezte magát Rábia szellemi gazdagságához, rangjához képest. Rábia sok néven ismert, és nem csak a misztikus útnak, de a nők tiszteletének is jelképe. Hasszán al-Baszrí úgy írja le találkozásukat, amelyben nem férfiként vagy nőként tekintettek egymásra, hanem szellemi rangjuk és misztikus megvalósításuk szintje szerint. Egyszer Baszrában zsarátnokkal és vízzel rohanva látták, és azt kiabálta, hogy ki akarja oltani a pokol tüzét és fel akarja gyújtani a paradicsomot. Nem félelemből és nem is az örök boldogság jutalmáért kívánta magát Allahnak szentelni, csakis Ő érte, Önmagáért. Rábia rendszeresen elvonult a sivatagba és önmegtagadást gyakorolt. Nyolcvan éves korában halt meg, az Olajfák hegyén, Jeruzsálemben temették el. Inspirációja évszázadok óta van jelen és hat az utókorra. Ismert műve nem maradt fenn, sok neki tulajdonított vers és töredék ismert, életét főleg Faríd-ud-Dín Attár perzsa származású misztikus költő leírásából ismerjük. Rábia az első ismert szúfi szent és a legjelentősebb muszlim női misztikus, aki valaha élt.

 

75/2021
Kozma Dániel

 

TÖRTÉNETEK

Attar életrajzi emlékei, feljegyzései alapján, fordítások Napkelet Munkaközösség

 

Rábia lényét különös köntös burkolta, az őszinteség köntöse. Az Isten utáni vágy és sóvárgás izzott benne. Az Úr közelségét vágyta, belé akarta vetni magát. Isten iránti odaadásában teljesen megfeledkezett magáról. 

A férfiakkal egyenrangúnak tekintették, mert a Magasságos kegyelme vele volt. S ha valaki megkérdi, miért is tekintik a férfiakkal egy rangban állónak, Mohamed, a próféta szavával válaszolunk: „Isten nem a külső formád alapján ítél meg, nem a külalak számít, hanem a belső szándék.” Mi több, hitünk java részét Mohamed próféta hitvesétől, Aishától tanuljuk, ezért nagyon is helyénvaló egy asszony lelki példájából ösztönzést meríteni. Ha egy asszony Isten útját jártja, nem helyénvaló asszonyi mivolta alapján megítélni őt. (1)

 

Egy éjjel Rábia a cellájában imádkozott. Ám elnyomta a fáradtság, és nyűtt gyékény matracán elszunnyadt. Az egyik gyékényszál ugyan szúrta a szemét, de olyannyira elmélyedt jámbor álmában, hogy észre sem vette.

Ekkor settenkedett be cellájába egy tolvaj. Nem talált mást, mint azt a rongydarabot, amin Rábia imádkozni szokott. Ám ahogy felemelte a rongyot, elvesztette látását. Ledobta, újra látott. Megint felemelte, vakká vált ismét. Hétszer ismétlődött mindez, mire a cella sarkából szózatot hallott: „Ne csinálj bajt magadnak! Ez az asszony már hosszú évek óta nekünk szenteli magát. Maga a Sátán sem merészkedik a közelébe, mit akarsz akkor te, halandó tolvaj? Elrabolni imarongyát? Takarodj innen, gyalázatos! Emlékezz, még ha barátaink alszanak is, mi nem alszunk!” (13)

 

Egy nap Hasszán az Eufrátesz partján meglátta Rábiát. Hasszán a vízre hajította imaszőnyegét, s odaszólt neki: „Jer, Rábia, imádkozzunk együtt a vízen!” Rábia szólt: „Ugyan, Hasszán, ne fitogtasd lelki erődet a világ piacterén! Vagy ha mégis, hát olyasmit mutass, amire közönséges halandó nem képes!” Ezzel Rábia saját imaszőnyegét a levegőbe hajította, s szólt: „Jer, Hasszán, imádkozzunk együtt a lebegő szőnyegen!” De Hasszán nem volt képes lebegni a levegőben, így némán lehorgasztotta a fejét. Rábia vigasztalólag szólt: „Amit te mutattál, a halak is megteszik. Amit én mutattam, arra a bogarak is képesek. De a mi lelki feladatunk messze túl van ezeken.” (17)

 

Egyszer Rábia három dolgot hozott Hasszánnak: egy gyertyát, egy tűt és egy hajszálat. Majd azt mondta: „Légy olyan, akár a gyertya – világíts másoknak a világban, amíg magad elégsz. Légy olyan, akár a tű – dolgozz keményen, anélkül hogy védelmeződ volna. Akkor aztán olyan lehetsz, mint a hajszál: örökre megmaradsz!” (20)

 

Néhányan megkérdezték Rábiát, miért nem megy férjhez? Ő így válaszolt: „Három kérdés nyomaszt engem, ezek kötik le minden figyelmemet. Ha megválaszoljátok őket, szívesen férjhez megyek. Az első kérdés, ami foglalkoztat, hogy vajon halálom pillanatában elég erős lesz-e a hitem? A második, hogy vajon tetteim summázatát a jobb, avagy a bal kezembe teszik-e? A harmadik pedig, hogy vajon melyik csoportba sorakoztatnak, abba, amely a Paradicsomba tart, vagy abba, amely a Pokol felé indul?”

„Ezt bizony nem tudjuk megválaszolni!” – mondták. 

„E nyomasztó élet-halál kérdések mellett ugyan hogyan tudnék azzal foglalkozni, hogy férjhez menjek?” – válaszolta nekik. 

Akkor megkérdezték: „Honnan jössz?” „Ebből a világból.” – válaszolta. „És hová tartasz?” – kérdezték. „Amabba a világba!” – válaszolta. „És mit csinálsz ezen a világon?” – tudakolták. „Bánkódom és zokogok.” – válaszolt. „Ugyan miért?” – kérdezték tőle. „Mert ennek a világnak a kenyerét eszem, de a túlvilág dolgait csinálom!”

Erre felkiáltottak. „Milyen bölcs vagy! Megérdemelnéd, hogy a hívők vezetője légy!” Ő így válaszolt: „Magamért felelek. Ami bennem van, azt nem adom ki. Ami kint van, azt nem engedem be. Nem hagyom, hogy bármi is e világból elfoglalja bensőmet, s nem hagyom, hogy a túlvilág kincseiből bármit is elvesztegessek. Őrizem a szívemet. Nem óhajtom helyette a sárból való falakat őrizni.” (24-25.)

 

Megkérdezték őt a szeretetről, amire válaszolt: „A Szeretet az örökkévalóság italaként szállt alá, és vissza is emelkedett az örökkévalóságba. Tizennyolcezer világot bejárt, de nem talált senkit, aki belekortyolt volna. Aztán találkozott az Igazsággal. E találkozásnak köszönhetően szereti a Szeretet az Igazságot, s emiatt hű az Igazság az igaz Szerelemhez.” (26)

 

Egy tavaszon Rábia bevette magát egy házba, és ki sem jött onnan. Egyik követője szólította: „Jöjj ki, s lásd a teremtés szépségét!” Mire ő így válaszolt: „Jöjj be, s lásd a Teremtőt! Ha a Teremtőt látod, már nem akarod a teremtését látni!”