Kattintson ide és lapozzon bele legújabb számunkba !

Haridász Thákur

 

 

Haridász – beszédes nevének jelentése Isten szolgája – a 15. század derekán született Bengáliában, a legpontosabb adat szerint 1451-ben. Születésének helye Burhan település, ám ennek fekvése nem tisztázott. Egyes feljegyzések szerint a ma Indiához tartozó Nyugat-Bengálban, mások szerint a mai Bangladesh területén látta meg a napvilágot. Családjáról is több feltevés él. Az egyik szerint bráhmana családban született, de kisgyermek korában elvesztette szüleit, így egy muszlim család nevelte fel. A másik változat szerint eleve muszlim családban született, s árván maradt. Annyi bizonyos, hogy muszlim környezetben nőtt fel. 

 

Ifjú emberként maga mögött hagyta szülőfaluját, és a Benapol-erdő vidékén egy kunyhóban élte az aszkéták egyszerű életét. Kezdettől fogva Isten szent neveinek zengése volt a legkedvesebb lelki gyakorlata, olyannyira, hogy életében a Nevek tanítója (námácsárja) megszólítással tisztelték meg. Számtalan esetben kiállt ennek a meditációnak a védelmében, s nemcsak filozófiai vitákban védte meg a szent név meditáció becsületét, hanem személyes példájával is bizonyságot tett e gyakorlat mellett. Élete későbbi szakaszában naponta háromszázezer alkalommal mondta el a szent neveket, szinte az egész napját ez a meditáció tette ki. Különös metódust követett ebben a gyakorlatában. Százezerszer némán, százezerszer halkan, és százezerszer hangosan ejtette ki a szent neveket. Amikor gondolatban, némán ismételte mantráit, azzal saját lelki békéjét igyekezett megerősíteni és fenntartani. Alig hallható, suttogó mantramondásával saját üdvösségét egyengette. Amikor fennhangon ismételgette a szent neveket, azzal a környezetében lévők – emberek, állatok s minden élőlény – üdvét igyekezett szolgálni. Haridász meggyőződése volt, hogy a szent név nemcsak a bűnöket semlegesíti vagy az üdvösséggel áldja meg az embert, hanem az istenszeretet áldását is megadja. A szent nevek őszinte zengésének roppant tisztító és lelkesítő hatást tulajdonított, s fölismeréseit bátran megosztotta másokkal. Ezért is találó a Nevek tanítója titulus.

 

Százszor jobb hangosan zengeni az Úr Hari neveit, mint halkan mondani. Aki halkan mantrázik, csak a saját üdvét egyengeti, ám aki hangosan mondja a szent neveket, nemcsak magán segít, hanem másokon is. (Náradíja-purána)

 

Visszatérve az erdei remetéskedéshez, ebben az időben különös fogadalmának tett eleget, tízmilliószor akarta elmondani az Úr neveit. Éjt s nappalt e gyakorlatának szentelt, s példás élete nagy tiszteletet váltott ki a környéken élők közt. Ám irigyei is támadtak, egyikük elhatározta, egy kéjhölgyet felbérelve elcsábítja az ifjú aszkétát. Haridász azonban állhatatos maradt. Marasztalta a csábító nőszemélyt, mondván, amint befejezi meditációját, nyomban rendelkezésére áll. Nem feddéssel vagy elutasítással, hanem kitartó meditációjának nemes példájával késztette megtérésre a kéjnőt, aki felhagyott korábbi gyakorlatával, szétosztotta a vagyonát, sőt, Haridász követőjeként ő is aszkéta életet kezdett.

Haridász később összeütközésbe került a hatóságokkal. Jóllehet muszlim környezetből származott, mégis a hinduk lelki gyakorlatait végezte – s ezt kifogásolták a hivatalok. Haridászt szabadságvesztésre ítélték, börtönbe zárták. Áttérését Isten akarataként magyarázta, s a vallási formák fölött az egyetlen Istenről beszélt.

 

Isten egy. Minden vallásban Ő van jelen, az oszthatatlan Abszolút Igazság. A vallások ugyan más és másként nevezik Istent, de végső értelemben nincs különbség köztük. Ugyanaz az Isten lakik minden ember szívében, s mindenkit sajátságosan hív a szolgálatra.

 

Hitvallása ma is roppant aktuálisnak tűnik, érett látásmódja túlmutat a vallási utak különbözőségein. Ám a magasztos hitvallás nem segített Haridászon, akit később nyilvános kínzásoknak tettek ki. Ezzel igyekeztek elriasztani másokat az esetleges áttéréstől. 

Haridászt huszonkét piactéren botozták meg az emberek szeme láttára. Mikor végre ájulásszerű transzba esett és már holtnak vélték, testét a folyóba dobták, ám a túlparton hamarosan eszméletre tért. Látván, hogy a kínzás sem fogott rajta, a muszlim tisztviselők is elismerték életszentségét. 

Jóindulata nemcsak kínzóit győzte meg tisztaságáról. Egy időben a barlangjában élt Haridász mellett egy mérges kígyó is. Megfértek egymás mellett, de Haridász híveit feszélyezte a veszélyes állat jelenléte, így rábeszélték a szentet, hogy költözzön máshová. Amikor végre engedett az unszolásnak, s beleegyezett a költözésbe, a kígyó inkább önként távozott a barlangból.

Haridász koros emberként, ötvennyolc éves korában találkozott először Csaitanjával, Bengál nagyhírű szentjével. Ez a találkozás bearanyozta hátralévő éveit. Előbb Navadvíp városában, a logikatudományáról híres bengáli településen, majd az Orissza tartománybéli Puri zarándokhelyén telepedett le, követve Csaitanját, akiben hívei Rádhá és Krisna együttes megtestesülését látták.

 

Követői Haridász személyében több kiválóság tulajdonságait is felfedezték, ezért tekintik Brahmá, Ricsika muni fia és Prahlád együttes képviselőjének. Hajdanán Brahmá részt vett Krisna kedvteléseiben, de kihívóan próbára tette az Urat, Haridász viszont hűségesen szolgált Csaitanja közelében. Ricsika muni fia egykor elkövetett egy hibát az imádat során, amit csak úgy volt képes korrigálni, ha atyja parancsára újra testet ölt, ezúttal Haridászként. Végül Haridász állhatatossága szenvedései és a megkínozatás közepette Prahlád példájára emlékeztet, akit gyermek létére a hite miatt mindenféle kínzásnak vetettek alá.

 

Csaitanja ösztönzésére Haridász bekapcsolódott a missziós tevékenységbe, állandó résztvevője volt az összejöveteleknek s később is a Dzsagannáth Puri-béli nagyszabású felvonulásoknak. Amikor Csaitanja nyomában Puriba érkezett, különös kéréssel állt elő. Ez a város a négy legfontosabb szent zarándokhely egyike Indiában. Híres nagytemploma a vallásos élet középpontja, s a mai napig csak hinduk előtt áll nyitva. Haridász méltatlannak érezte magát a szent templom meglátogatására, ezért Csaitanja a közelben rendelt a számára lakóhelyet. Innen Haridász láthatta a templom tornyán a csakra díszt, ami számára felért a templom látogatásával. Ez a szállás – a Sziddha Bakul szentély – mind a mai napig kedvelt zarándok állomás, ahol a fohászok meghallgatásra találnak. 

Élete alkonyán Haridász egyre nehezebben tudott eleget tenni fogadalmának, a szent név hosszas meditációjának, s végül Csaitanja jelenlétében Isten nevével az ajkán távozott a földi életből. Síremléke az óceán partján áll, amely a mai napig a szent Haridász példájára és tanításra emlékezteti az odalátogatókat.

 

77/2022
Dévay Gergely