A mágikus gyűrű

Volt egyszer egy király, aki egész életében pártolta a művészeteket, a különféle vallási és filozófiai irányzatokat, udvara pedig mindig a tudósok gyülekezőhelye volt. Természetesen maga is szívesen bölcselkedett, ám egyszer olyan kérdéssel találta szembe magát, amin hiába töprengett egymaga. Tudta, egyedül a lelki béke adhat igazi boldogságot. De vajon hogyan juthatna lelki békéhez? Miképpen tehetné kiegyensúlyozottá életét? Sokáig töprengett ezen a kérdésen, mígnem álmot látott, ami megsejttette vele a megoldást. Összehívatta hát országa minden bölcsét, tudósát és papját, s közölte velük kívánságát:

– Kedves alattvalóim, tudjátok meg, egyetlen vágyam, hogy tökéletes lelki békéhez jussak. Azt álmodtam, egy mágikus gyűrű tudná megadni nekem a teljes harmóniát. Szerezzétek meg nekem ezt a gyűrűt, bármi áron is! Olyan legyen, hogyha bánatomban rápillantok, nyomban felviduljak, ha pedig nagy öröm ér, s úgy vetem rá tekintetem, megóvjon attól, hogy elveszítsem a fejem!

A bölcsek elkomorultak, s gondolkodóba estek. Sokan a mágikus gyűrű kutatására indultak. Voltak, akik bűverejű drágakövekkel kirakott ékszereket hoztak, mások varázshatalmú mesterektől próbáltak a gyűrű után tudakozódni, de egyik sem volt megfelelő a király számára. Egyszer aztán a legkevesebbre becsült udvari tudós is előállt a saját megoldásával. Díszes dobozban hozta mesterművét a király színe elé, aki kibontottaa gyűrűt a selyemből-bársonyból, forgatta egy darabig, majd széles mosoly ömlött el az arcán, s elégedetten bólintott. Az udvari bölcsek mind kíváncsian nyújtogatták a nyakukat, de akárhogy meresztették a szemüket, csak egy egyszerű, sima rézkarikát láttak a király kezében. A gyűrűbe csupán egy mondat volt belevésve, amit a király fennhangon közzé is tett: “Ez is elmúlik egyszer!”

1992/11.