Szavazás döntsön a szemétégetőről!

Több évig jártam a világ fővárosait, tanulmányoztam a városi szemét elhelyezésére vonatkozó megoldásokat, mérlegeltem a különböző eljárások költségeit, mellékhatásait, miközben írtam a most megjelent, s erről szóló legújabb könyvemet. Érdeklődéssel olvastam hát az Új Magyarország július 18-i számában a Budapesti Közterület-Fenntartó Vállalat vezérigazgatójának, Hajdú Györgynek a nyilatkozatát, hogy 20 milliárd (20000 millió) forintos befektetéssel új szemétégetőt készül építeni. Ezért kötelességemnek érzem tájékoztatni a magyar közvéleményt a szemétégetők jellegéről, mellékhatásairól.

Amikor egy város szemétégetőt akar építeni, azzal egyben azt is elhatározza, hogy korlátozni fogja az elhasznált anyagok újrafelhasználását. Az újrafelhasználás és az égetés azért van konfliktusban, mert ha a szemétből kiválasztjuk a papírt és a plasztikot, akkor a maradék már nem égethető el. Ha megvizsgáljuk, hogy a világ mely városaiban emelkedik rohamosan az anyagok újrafelhasználása, akkor azt látjuk: ezek a világ tanultabb, demokratikusabb társadalmainak fővárosai. Ugyanígy, ha azt nézzük, hogy hol épülnek még mindig szemétégetők, akkor általában olyan társadalmak fővárosai kerülnek a listára, amelyekben az állampolgárok tájékozatlanok, a város döntéseibe kevés beleszólásuk van, s a döntéseket hozó bürokrácia korrupt, befolyásolható a szemétégető érdekeltségek lefizetései által. Lássuk, mit is kellene tudnia egy tájékozott társadalomnak ezzel a kérdéssel kapcsolatban!

Tudnunk kell, hogy a szemétégetők rendkívül drágák, a húszmilliárd forint még kevés is, ha modern füstgázmosó és pernyeszűrő zsákokkal akarnák felszerelni az égetőt. Budapest jelenlegi évi szemételtakarítási költsége kétmilliárd forint, tehát a húszmilliárdos összeg annak tízszerese. Tudnunk kell, hogy a szemétégetők gyorsan tönkremennek, az 1981-ben épült 200.000 tonna kapacitású (az évi szeméttermelés 20%-a) szemétégető tíz évig sem volt üzemképes. Tudnunk kell azt is, hogy míg az évi kétmilliárd forint a magyar munkaalkalmak ezreit biztosítja, addig a húszmilliárdot valutában kell kifizetnie a Magyar Köztársaságnak.

Tudnunk kell, hogy a szemétégetők több módon is hozzájárulnak bolygónk felmelegedéséhez, és nem semmisítik meg a hulladékot. Minden 4 tonna szemét után egy tonna égéstermék marad vissza. Azt is tudnunk kell, hogy amikor a papírt és a plasztikot együtt égetjük el, akkor a keletkező szálló hamu rákot okozó dioxint tartalmaz, és ezért ezt a pernyét csak mérges anyagok elraktárolására épített szemétlerakóban szabad elhelyezni. Azt is tudnunk kell, hogy Budapest ilyennel nem rendelkezik, ráadásul az esetleges építése többe kerülhet, mint maga a szemétégető. Ha pedig megtelik, akkor újat kell építeni. Itt jegyzem meg: könyvem írása közben meglátogattam a fent idézett Hajdú Györgyöt is, s megkérdeztem, hogy a már működő szemétégető hamujában mennyi dioxint mértek. A válasz ez volt: “Dioxint nem tudunk mérni.”

Most nézzük a másik lehetőséget: az anyagok újrafelhasználását. Ha kedves fővárosom ezt az utat választaná, úgy végleges, nem átmeneti utat választana. Másrészt a húszmilliárd forintot nem nyugati munkások bérére költené valutában, hanem sok-sok ezer munkaalkalom teremtésére; az újrafelhasználó ipar létrehozására. Ez a húszmilliárd több mint elég lenne arra, hogy a világkiállítás idejére megépüljön (mondjuk Kerepestarcsán) a világ legjobb hatásfokú újrafelhasználó üzeme, mely az újságpapírtól a plasztikig, fémig, üvegig mindent visszanyer. Még tán sok is lenne ez a húszmilliárd ahhoz, hogy végleges megoldást nyerjen Budapest szemétproblémája, s megszűnjön a légszennyezés, a mérges hamu termelése, s hogy ne kelljen 17 fát kivágni ahhoz, hogy egy tonna újságpapírt legyártsunk.

A főváros jövője túl fontos ahhoz, hogy a bürokraták döntsenek fölötte. Kérdezzék meg végre Budapest lakosságát: szemétégetőt akar-e, vagy a hulladékanyagok újrafelhasználását?

Lipták Béla
1993
1993/15.