Teljes étel, teljes család

A mindennapi gyógyító tevékenység és az írás mellett az amerikai Himalayan Intézet irányításának és a tanításnak szenteli idejét. Az Intézet egy non-profit szervezet, mely a holisztikus egészségfelfogás, a jóga és a meditáció különféle formáinak megismertetésére jött létre. 1971-ben alapította az indiai tudós tanár, Sri Swami Rama, aki néhány évvel korábban azzal döbbentette meg a nyugati tudósokat, hogy bemutatta, miként lehetséges az akarattól független testi és szellemi funkciók tudati irányítása.


Ballentine 1973-ban került az Intézethez, miután megszerezte orvosi diplomáját a Duke Egyetemen, majd pszichológiát tanult Párizsban, a Sorbonne-on, és tanársegédként dolgozott a new orleans-i Louisiana Állami Egyetem Pszichiátria Tanszékén. Ezenkívül Indiában tanulmányozta a jóga és a hagyományos indiai, ájurvédikus gyógyászat rendszerét, valamint a homeopatikus gyógyítást.

Dr. Ballentine-nal Mark Mayell és Leonard Jacobs, az East-West Journal szerkesztői beszélgettek a helyes étkezésről, családról és egészségről.

Mondana kérem néhány szót a Himalayan Intézetről?

Indiában olyan környezetben dolgozhattam, ahol egyidőben foglalkozott a beteggel nyugaton képzett orvos, gyógynövényes szakember és ájurvédikus doktor. Az ottani együttműködés és az alternatív megoldások iránti nyitottság nagyon üdítő élmény volt a mi nyugati felfogásunkkal összevetve. Többek között ez vonzott a Himalayan Intézethez is. Itt olyan terápiát próbálunk kialakítani, amit az emberek haza tudnak vinni magukkal. Amit mi valójában ajánlunk, nem más, mint az életvitel józan rendszere. Az Intézet ezért kevés olyan gyógymódot ajánl, amely manipulatív terápián alapszik, mint amilyen például a masszás és az akupunktúra. A számos oktatási, gyógyítási és kutatási program inkább az élet mindennapos cselekedeteire helyezi a hangsúlyt: az étrendre, a testgyakorlatokra, a relaxációra és arra, miként reagálunk az érzelmekre és a stresszre. A Intézet gyógyító munkatársai többnyire olyan orvosok és pszichológusok, akiknek sokévi gyakorlatuk van a keleti gyógyítási módszerekben.

Azon túl, hogy az Intézet munkatársai betegekkel foglalkoznak, ismeretterjesztő anyagokat és könyveket adnak ki, és a Intézet birtokán bio- (vegyszermentes) gazdálkodást folytatnak, a bent élő tucatnyi család gyermekei számára még iskolát is fenntartanak.

Ön családos ember, és igen elfoglalt.

Három gyermekünk van, a feleségem “főállású” anyaként vezeti a háztartást. A gyerekek a Himalayan Intézet iskolájába járnak. Általában sikerül hazamennem ebédelni, néha pedig a családom jön ide. Lehetőleg mindig együtt vagyunk főétkezéskor, de a vacsorát és a reggelit is együtt fogyasztjuk el, amit többnyire könnyebb ételekből állítunk össze. A családi összetartás érzéséhez fontos a napi legalább egyszeri együttes étkezés.

Ma már nem jellemző ez a gyakorlat. Mi gátolja ebben az embereket?

Manapság mindenkinek rengeteg kötelezettsége van. Jönnek hozzám emberek a new yorki rendelőbe és így szólnak: “Megértem, mit ajánl az étrendemmel és egyebekkel kapcsolatban, de az időbeosztásom nem engedi meg, hogy azonos időben egyem meg az ebédemet. Ritkán érek haza este előtt, és nincs módom arra, hogy úgy éljek, ahogy azt ön javasoja. Mit tanácsol, mit tegyek?” A válasz magától értetődő: szervezze át az életét oly módon, hogy meg tudja tenni ezeket a dolgokat. De sokan úgy gondolják, hogy ez szörnyű lenne. Én azt mondom: ez csupán a prioritások meghatározásának kérdése. El kell döntenünk, minek van értelme.

Ugyanez igaz ma a családokra is. Ha a szülők elfoglaltan különböző irányokba szaladnak, hogyan tudnák megfelelően nevelni a gyerekeiket? Ha családot akarsz alapítani, a családnak fontos helyet kell kapnia életedben. Be kellene látnunk, hogy az az időszak, amit a gyermekeinkkel töltünk, valójában viszonylag rövid. Egész életünkből talán tíz vagy tizenöt év, amit teljes családként élünk le, s ez csak a hatoda vagy ötöde remélhető élettartamunknak.

Fontos, hogy képesek legyünk “egyhegyű” gondolkodásra, ahogy a jóga tanítja nekünk. Koncentráljunk teljes odaadással az előttünk álló feladatra, hogy amikor befejezzük, áttérhessünk a következőre, és akkor arra összpontosítsunk teljes figyelemmel. Ez életünk különféle fázisaira is vonatkozik. Ha családod van, de teljesen lekötnek az egyéb dolgaid, tanulságok és lelki gazdagodás nélkül ér véget majd életednek ez a szakasza. Azt hiszem, jobban járnak azok a szülők, akik ezt fölismerik, és belátják: mégha időnként úgy is tűnik, hogy ez terhes és minden időt lefoglaló, valójában nem sok idejük van arra, hogy kialakítsanak egy családot.

A gyermeknevelés terén meg kell próbálnunk az életünket a családi egység, a gyerek és mindazon tapasztalás és ismeret köré szervezni, mely dolgok oly kritikusak a kisgyermekek fejlődése szempontjából. Ha valaki nem fordít kellő figyelmet a kiskorú gyerekek nevelésére, akkor minden bizonnyal sokkal több időt és erőfeszítést igényel majd a serdülőkori krízisek kezelése.

A mai családokra a széthullottság a jellemző. Hogyan változtathatnánk ezen?

Van megoldás. Ezt az erősíti meg bennem, amit Indiában tapasztaltam, ahol a helyzet még ma is egészen más. Él – és többnyire érintetlenül – a családi összetartás, még a nagyon városias területeken is, az élet pedig a család szervezete körül forog. Elsősorban pedig az anya a hordozója ezeknek a hagyományoknak.

Láttam, hogy az az életmód, amit a mi alternatív gyógyászatunkban küszködve igyekszünk megtanítani az embereknek, az olyan családi körben, mint amilyen a hagyományőrző indiai, magától értetődő. Ők úgy nőnek fel, hogy ezt csinálják, nekik ez a természetes. A józan ész diktálja így. Ezt mind jobban érzem, amikor a mi egyre bonyolultabbá váló modern orvoslásunkat látom, amely annak a következménye, hogy nem adtuk át gyermekeinknek a legegyszerűbb, legnyilvánvalóbb épeszű szokásokat és gyakorlatokat, amelyek alkalmassá tennék őket arra, hogy megőrizzék az egészségüket.

Hagyományosan a nő vezeti a háztartást, ő főz a családra. Fontos, hogy ez így legyen?

Történetesen én szeretek főzni, és szívesen megteszem, ha módom nyílik rá. Ugyanakkor mégis úgy gondolom, sok minden szól amellett, miért helyesebb, ha a feleség főz a családra. Először is: ő van többet otthon, különösen amikor a gyerekek még kicsik; és a kisgyermekek elvárják, hogy velük legyen. A nő a természetben a tápláló szerepét játssza. Testi adottságaiban és lelkületében is ő a táplálásra alkalmas személy. A táplálás ösztöne mélyen a női lélekben gyökerezik, és hála Istennek, hogy ez így van. Ezen nyugszik az élőlények fönnmaradásának folytonossága. Másrészről: nagyon helyeslendő, ha a férfi megtanul főzni, és főz is, ha módja van rá. Jó néha felszabadítani a nőt a felelősségei alól. Nem szükségszerű, hogy teher legyen a főzés, öröm forrása is lehet, és ezért jelent segítséget, ha megosztják ezt.

Úgy tűnik, ezek a hagyományos szokások inkább kulturálisan meghatározottak, s nem annyira biológiailag.

Vállalva a feministák támadásának kockázatát úgy vélem, a nő képes igazán arra, hogy megtanulja, miképpen tápláljon ügyesen és hatásosan másokat. A nő képes egy bizonyos fajta odaadásra, amely a férfiból hiányzik, és ez nagy szerepet játszik abban, ahogyan elkészíti és felkínálja az ételeket. Ez a fajta önzetlenség a nő biológiájában gyökerezik. Az anya tejjel tölti meg emlőit, tejjel, ami a saját magának szükséges tápanyagokat is tartalmazza, de szenved, ha nem képes gyermekének elegendő tejet adni. Részéről ez nem tudatos döntés, a természetéből adódik. Ez nem logikus és elképesztő, ám igaz.

Sok család szinte minden étkezését házon kívül költi el.

Nagyon elszomorító, ha a szülők imígyen szólnak gyermekeikhez: “Tudjuk, hogy táplálnunk kell benneteket, de erre mi nem vagyunk képesek. Valakihez el kell küldenünk, akit ugyan nem ismerünk, aki olyan konyhát vezet, amiről mi semmit nem tudunk, s olyan ételeket készít, amikről fogalmunk sincs, honnan származnak. Ezzel táplálnak majd téged.” Milyen szörnyű üzenet ez! Tényleg szükséges így tennünk, vagy valami más miatt cselekszünk így, amely most nagyon fontosnak tűnik, de ha jól meggondoljuk, talán nem is olyan fontos?

A házon kívüli étkezés lehet egyfajta szórakozás is.

Biztosan így van. Mint kaland, lehet valami új és nagyon mulatságos. Azt is mondhatod: “Nézzétek srácok, ezt azért tesszük, mert szerettünk volna egy kicsit együtt lenni, és ez jó alkalomnak látszik.” Jó okkal megtehetjük, de ne legyen minden nap így. A kaland nem kaland többé, ha minden nap részt kell vennünk benne, hanem zavaros és kaotikus helyzet forrása.

A korbéli és nemi különbségek eltérő igényeket is hoznak magukkal. Nem gátja ez az együtt étkezésnek, amit olyan fontosnak tart?

Minél többen étkeznek egymástól elkülönülten, annál inkább nő az emberek szokásai közti eltérés, és annál nehezebb őket visszatéríteni arra, hogy ugyanazon dolgokat ugyanazon beosztás szerint fogyasszák. Azonban minél többet eszünk együtt, annál jobban közelíthet egymáshoz az ízlésünk és a táplálékokkal kapcsolatos elvárásaink.

Tény, hogy az életkorunk és nemünk, de a különböző időszakok és a végzett tevékenység jellege alapján is más-más minőségű ételeket igénylünk. Úgy gondolom azonban, hogy azzal, ha az étkezés fogásait mennyiségben variáljuk, s egyes dolgokból többet vagy kevesebbet fogyasztunk, ezek a kívánságok kielégíthetőek. Egy összetartó család számára elég könnyű kiegyensúlyozott étrendet kialakítani, így mindenki elégedett lesz az ételek effajta válogatásából álló különféle kombinációkkkal. Nem hiszem, hogy ez értelmetlen cél lenne. Az emberiség évszázadokon, évezredeken keresztül gyakorolta. A furcsa inkább az, ha ezt kivihetetlennek tartjuk.

Az együtt étkezés fontosságát több minden indokolja, biológiai és pszichológiai okok egyaránt. Ha egy főleg húson és cukron élő, valamint egy leginkább babot és zöldséget fogyasztó ember megpróbál kapcsolatba kerülni egymással, nehéz perceket élhet át, nehéz közös pontot találnia, mivel mindegyik más-más hullámhosszon van. Biztos vagyok benne, hogy ez a család tagjaira is vonatkozik. Nem tudom, hogy megértjük-e az együtt-táplálkozásból eredő tapasztalatok minden hatását. Sok hagyományos társadalomban nem ülnek le együtt enni, hacsak nem céljuk a barátság ápolása, az ellenségek pedig sohasem esznek együtt.

Egyesítő ereje van annak, ha ugyanabból a forrásból táplálkozunk. Szükségünk van arra, hogy valami összeforrasszon bennünket, különben széthull a család. Nem lehet véletlen, hogy a mai családok többségének szétválása időben egybeesik az étkezési szokásaink megváltozásával. Van aki azt mondja, az előbbi az ok, az utóbbi pedig a következmény, mások szerint pedig éppen fordítva van, ám mindketten határozottan összekötik e két tényt.

Ez érvényes lehet az egész társadalomra is.

Ez az ország egy olvasztótégely, és ami megolvadt, azt formába kell önteni, reformálni szükséges. Mindannyian ebben az olvadékban úszunk körbe-körbe, bizonytalan célokkal és irányokkal. A modern kor betegsége az, hogy igazából fogalmunk sincs mivégre vagyunk a világon. Hatalmas anyagi háttérrel és szellemi erővel rendelkezünk, mégsem tudjuk, melyik irányban alkamazzuk őket.

Ezen a helyzeten javíthatna a helyesebb étrend, mint része a magunkra találásnak?

Nem tartozom azok közé, akik azt hiszik, hogy a helyes étkezés egyenlő a lelki önmegvalósítással, és az étrendmegváltoztatásával minden szükségeset megtettünk, mégis azt mondom, a legtöbb ember, aki segíteni akar magán, meg akarja változtatni az életét, ki akarja tágítani a tudatát, mindezt az étkezésén kezdje.

Önök milyen ételeket készítenek otthon?

A főétkezés általában rizsből, főtt hüvelyesekből és zöld leveles zöldségekből áll. Az egyéb összetevők változhatnak: gyakran van kenyér, akár pita vagy csapati (keleti kenyerfélék), vagy pedig teljes lisztből sütött cipó, sokszor van zöld saláta és desszertként gyümölcs, néha pedig egy kevés otthon készült túró vagy friss sajt és zöldségek.

Alkoholt egyáltalán nem iszunk, néha vizet rakunk az asztalra. A gyerekeinknek tiszta répa vagy pedig répa-alma levet adunk, általában naponta egyszer, délután. Úgy tapasztaltuk, hogy ez nagyban segíti őket abban, hogy jól érezzék magukat.

Vitaminokat fogyasztanak?

A szervezet vitaminigénye helyzetünktől függően változik. Mi kétlaki család vagyunk, a nagyvárosi New Yorkban és a falusias Pennsylvaniában is hosszabb időt töltünk. Amikor Pennsylvaniában vagyunk, nem szedünk semmit, de New Yorkban hajlunk arra, hogy egy kis mennyiségű vitamint fogyasszunk. Azt vettem észre, hogy ha New Yorkban töltök egy-két napot, és nem szedek vitaminokat, egészen felkavarttá és elgyengültté válok a városi környezettől. A vitaminok segítenek ezt elviselni. Vidéken azonban, ahol friss a levegő és frissek az ételek, valamint rendszeres a testmozgás, a nagyobb adagokban fogyasztott vitaminok irritáló hatást válthatnak ki.

A városban a légszennyezés miatt általában C és E vitamint használok, néha szeléniumot, és ritkábban multivitaminokat.

Önök a teljesértékű, nem finomított táplálékokat ajánlják. Miért távolítják hát el az intézetben használt teljesőrlésű liszt korpájának 5-10%-át?

Hosszú ideig olyan kenyeret készítettünk, amely nem így készült. Szakácsaink sokat olvastak a rostokról, és nemcsak hogy nem hámoztak meg semmit, de a teljes lisztből készült kenyérbe még korpát is tettek. Nem kérdéses, hogy az átlagember étkezése rosthiányos, de mi a sok rosttól fölfúvódtunk, és úgy néztünk ki, mint egy hordó. Ezért javasoltam, hogy csökkentsük a kenyérben a korpát, hámozzuk csak meg a dolgokat; a teljesértékű, friss táplálékok mellett nem kell tartanunk rosthiánytól.

Készítenek erjesztett kovásszal kenyeret?

Nem. Mi százányival sütjük egyszerre a kis cipócskákat. A jógikus hagyomány azt tanítja, mellőzzük a fermentált, erjesztett ételeket. Ennek egyik oka az, hogy az erjesztés folyamatát legjobb esetben is nehéz kézben tartani. A fermentált ételek megváltoztatják tulajdonságaikat; új tápanyagok keletkeznek, amelyek növelik az emészthetőséget, de mindig megvan a veszélye annak, hogy olyan melléktermékek is megjelennek, melyek irritálóak, vagy pedig kedvezőtlenül befolyásolják tudatunkat.

Ez a joghurtra is vonatkozik?

Ott más a baj. Mi használunk joghurtot, magunk készítjük. De nem ajánlom, hogy joghurtot vásároljanak élelmiszerüzletben, mert előfordul, hogy gazdasági meggondolásból nem a megfelelő kultúrával oltják be a tejet, sok esetben pedig nem is joghurt a joghurt, hanem zselatin, tej, tejpor és egy csomó mesterséges kiegészítő keveréke. Elszomorító modern civilizációnk élelmiszerellátásának helyzete.

Mi itt az Intézetben a magunk földjét műveljük, a saját zöldségeinket fogyasztjuk. Gabonát és hüvelyeseket azonban nagyban vásárolunk. Sokszor nem tudhatjuk, miféle talajból származnak és ténylegesen bio-módszerrel készültek-e, s ez oka lehet annak, hogy az étel nyomelemekben és fehérjékben hiányos lesz. Az ipari módszerekkel termelt gabona valójában gyakran fehérjeszegény. Kiegészítésül fehérjében gazdag tofut (szójatúrót) és panirt is fogyasztunk. A panir tejből készült friss házi sajtféle; a forrásban levő tejbe citromlevet öntünk, és a kicsapódott túrót finomszövésű anyagon felfogjuk, a savót kicsöpögtetjük belőle.

Tengeri növényeket is esznek?

Nem használjuk őket. Igyekszünk minél több friss zöld leveles zöldséget fogyasztani. Ha a tenger mellett laknánk egy tiszta partszakaszon, minden bizonnyal lelkesen gyűjtenénk algát. De itt nem lehet, legfeljebb szárítva kaphatnánk; mi pedig szeretnénk a lehető legkevesebb olyan élemiszert fogyasztani, ami nem friss.

Nem tudom kellőképpen hangsúlyozni a friss, főtt, zöld, leveles zöldségek fontosságát. Bárcsak annyi fillérem lenne, ahány alkalommal előírtam már ezt a betegeim diétájában, akkor nagyon gazdag ember lennék már. Valami furcsa elgondolásból, nem tudom miért, kevesen értik ezt meg. Azt mondják: “Igen, ettem egy kis spenót salátát.” De nem volt megfőzve! Vagy: “Ettem brokkolit.” Az nem leveles! A kínaiak törvénybe hozták, hogy a közösségnek meg kell termelnie minden főre számítva 500 g zöld leveles zöldséget. Miért? Mert tudják, hogy ez nélkülözhetetlen a jó egyészségünk érdekében.

Mit mondjunk a gyermekeinknek, hogyan értessük meg velük, miért élünk így?

Minden gyermeknek van valamilyen elképzelése arról, hogy ő kicsoda. A fejlődés különböző fokain ez az önmeghatározás változik. Eleinte csupán egyszerű tényként fogadja el: vegetáriusok vagyunk. Ha valaki megkérdi tőle, eszel-e húst, azt mondja, vegetáriusok vagyunk, a vegetáriusok pedig nem esznek húst. Egy négyéves gyerek nem igényli a részletes magyarázatot. Később azonban fel kell készülnünk a miértekre, és világos, nem túldramatizált magyarázattal kell szolgálnunk. Ne mondjuk, hogy akik állatokat gyilkolnak és megeszik őket, szörnyűek és gonosztevők. Inkább mondjuk azt: “Nem hiszem, hogy szükséges lenne megölni az állatokat azért, hogy legyen mit ennünk.” Vagy: “A hús fogyasztása nem tesz jót az egészségnek, és mi szeretnénk, ha te egészséges és erős lennél.” Bármi hasonló indok megteszi, de veszélyes olyan érzelmi húrokat megpengetni, mint például azt, hogy aki húst eszik rossz ember. Egyszer rá fognak jönni, hogy ez így nem igaz, és meg fognak ismerkedni olyanokkal, akik esznek húst, ám egyáltalán nem rosszak, és akkor konfliktushelyzetbe kerülnek.

Fiainknak New Yorkban vannak olyan barátaik, akik húst esznek, és nagyon érdekesnek, furcsának találták, hogy ezek az emberek állatdarabokat visznek haza, berakják a hűtőszekrénybe, majd megfőzik és megeszik. Mindezt elképesztőnek tartják, de egyáltalán nem úgy festenek, mint akik kísértve lennének, hogy részt vegyenek benne.

Mindenkinek van önmagáról valamiféle képe. Gyermekünket is segítenünk kell a megfelelő önmeghatározás kialakításában. Ez megtörténhet a célok és okok értelmes magyarázatával, de csupán azzal is, ha visszatükrözünk és észrevétlenül átadunk nekik egy kívánatos szemléletet, mellyel mások is élnek. Ez mindenképpen erőfeszítést kíván a szülőtől, de az eredmény végül kielégítő lesz. Ez természetesen nemcsak az étkezésre vonatkozik, hanem más kérdésekre is, de gyakrabban és hamarabb kerül elő az étkezéssel kapcsolatban.

Hangsúlyoztuk a családi tapasztalatok fontosságát. Sok ember azonban egyedül él.

A szilárd család nemcsak a családban élők számára jelent nyereséget. Valójában mindenki családtag valahol, hiszen mindannyian voltunk gyerekek egy családban. A különbség szülők és egyedülállóak között az, hogy a szülőknek most lehetőségük nyílik arra, hogy eljátszák a másik szerepet is. Esélyük van arra, hogy megoldják mindazokat a problémákat, amelyeket a szüleik annak idején nyitva hagytak.

Mindannyian egy átmeneti generáció tagjai vagyunk. Tapasztaltuk a nehézségeket, és megismertünk követendő értékeket, s a mi dolgunk, hogy javítsunk a helyzeten. Nekünk kell lépnünk, nem hagyhatjuk ezt a gyerekeinkre.