Tarpu
Más néven tarpo, vagy tarpa. Gudzsarát és Maharáshtra tartományok jellegzetes fúvós hangszere.
Hangzását tekintve a mi dudánkhoz hasonló hangja van. Egy állandó, vagy alap-hang folyamatosan szól, amit az ujjakkal lefogott sípokon három illetve két, összesen öt, úgynevezett felhang dallamocska egészít ki, amely csak néha lépi túl a quint hangterjedelmet. Ez az összetett hangzás az alapja a tarpo– vagy tarpu-ság kifejezésnek, ami össze-hangzást, össze-rakást, össze-éneklést is jelent.
Maga a hangszer két változatban ismeretes, a közepes méretű körülbelül egy méteres, amely marathi nyelven ghogha vagy dobru néven ismeretes, valamint a nagy méretű, amely akár két méter magas is lehet, ez a khongada szintén marathi nyelven.
A tarpu felső tartálya szárított tökhéj, ez szolgál a levegő tárolására. A belefújt levegőt a befúvó nyílásnál nagyobb visszacsapódó, faragott nádnyelvecske zárja le, így a játékos nem vesz részt a hangképzésben, hanem csak az állandó levegőnyomást biztosítja. A légtartály feltöltése két irányból lehetséges, vagy fölülről, vagy oldalról, fúvókával, mintha egy lopótök ívelt nyakáról volna szó.
A középső rész fából faragott kettős síp 2-5 nyílással, amit a tökhéj alsó részébe illesztenek. A középső rész végül egy tölcsérbe torkollik, ez erősíti az összhangzást. Ez a tölcsér vagy palmyra-nád összetekert leveleiből, vagy bivalyszarvból készül. Az egyes elemeket méhviasszal tapasztják össze.
A folyton szóló alaphangot egy kívülről alig látható nádsíp szolgáltatja.
Az ölben tartott félembernyi hosszú hangszerre pávatollat és díszeket raknak. A kelet dudája gyors táncdallamra éppúgy használatos, mint egyszerű, lassú meditálásra.
A bennszülötti népek között használatos hangszer főleg a rizs aratás idején, szeptember-október hónapban csendül fel gyakran a falvakban, ahol az ifjak aratási ünnepi vigasságon vesznek részt, s olykor tarpu-versenyeket is tartanak. Tavaszig gyakran használatos a falvak szent helyein, az istenek lakhelyein tartott ünnepségeken, de hálaadó fölajánlásként is alkalmaznak tapru-muzsikát. Házassági vagy halotti rítusokon általában nem használják. Léteznek tarpu-dinasztiák, de valójában bárki megtanulhatja használatát, viszont csak férfiak játszanak rajta.
A gudzsaráti Saputara múzeum lépcsőjére telepedett sánta koldus varázsol erős hangú tarpu–jával. Mankói mellette, könnyes szemén nagyon vastag szemüveg Sírja a pásztorlánykák fájdalmát, hogy a hűtlen Krsna ígérete ellenére elhagyta őket, akik most keresik, könnyekkel a szemükben várják kedvesüket. Az állandó, megszakítás nélküli hangok időtlenné terpeszkednek, szűnni nem akaró kitartással sírnak az alkonyatban: annak a gópinak az erényeit sorolva, akit Krsna magával vitt. Ő a legkiválóbb, a legokosabb és a legszebb, ő Rádharáni, aki így szól: Kedves Krsnám nagyon elfáradtam, nem tudok tovább menni, kérlek vegyél föl, s vigyél ahová akarsz!”
Krsna a következőképpen válaszol : „Rendben van, ülj fel a vállamra!”, s el is tűnik abban a szem-pillantásban.
Rádharáni panaszosan sóvárog : „Én kedvesem, mindennél drágább szerelmem! Gyönyörű szép, erős-karú mindenem, merre mentél? Legengedelmesebb szolgálódat a bánat gyötri. Kérlek, gyere vissza, s legyél velem megint!”
Most már tudom, hogy a lelki hang, az isteni lecsendesülés rongyos ruhát hord, vastag szemüveget
visel, a szíve kitárva és könnyein keresztül szűnni nem akaró kitartással sóvárgó…
64/2015
Váray László
AJÁNLÓ:
Sonal Baxi, Bhasha Research and Publication Centre Tejgadh
http://www.indiantribalheritage.org/?page_id=12385
