Az Ajurvéda

Eredete

Egyszer, a régmúlt időkben imígyen szólott Visnu, a Mindenség Forrása az Őelőtte költői imákkal hódoló félistenekhez: „Próbáljátok meg előállítani a halhatatlanság nektárát! Először is szórjatok a tejóceánba mindenféle gyógynövényt, zöldséget és fűszert, majd tegyétek meg a Mandara hegyet köpülőfának, Vászuki kígyót pedig kötélnek, s köpüljétek a tejóceánt rendíthetetlenül!”

A félistenek és démonok ezután hozzáláttak a tejóceán köpüléséhez. A Mandara hegy lett a köpülőfa, Vászuki kígyó a kötél, Visnu egyik inkarnációja, egy hatalmas teknősbéka (Kúrma) pedig az alap, hogy a súlyos aranyhegy el ne süllyedjen a tenger puha talajában. A démonok a kígyót feje felől, a félistenek pedig a farkánál ragadták meg. Húzták-vonták sokáig, minden erejüket beleadták, ám különösebb eredmény nélkül. Vászuki a sok rángatástól tüzet okádott, így a démonok úgy néztek ki, mint a sok lombtalan, kormos fa az erdőtűz után. Végül maga Visnu is besegített a köpülésbe, mire a háborgó óceán kiadta első termékét, a pusztító hálahala mérget. A félistenek rémülten fordultak a nagyhatalmú Sivához, s kérték, mentse meg a világot e méregtől. A könyörületes Siva tenyerébe gyűjtötte, majd megitta a hálahalát (a hathatós méreg gyűrű alakú kék nyomot hagyott Siva torkán, akit azóta kéktorkúnak neveznek).

A tejóceán köpülése ezután újult erővel folyt tovább. Először Szurabhi, a csodatehén, majd Uccsaihsravá, a gyönyörű, hófehér paripa látott napvilágot. Az óceánból ezután egymást követően bukkantak elő a köpülés termékei: Airávata, a négyagyarú elefánt, a Kósztubha és Padmarága nevű ékkövek, a szépséges apszarák (akik a félistenek bolygóin a szórakoztató hölgyek szerepét töltik be), a jószerencse istennője, majd Váruní, az iszákosokra felügyelő istennő, s végül Visnu részinkarnációja, az orvostudomány szakértője, a gyönyörű Dhanvantari, köcsögében a halhatatlanság nektárával.

Így szól a Föld legrégebbről ismert írásának, a több ezer éves Védáknak Bhágavata Puránája (VIII. ének 6-8. fejezet) az ajurvédikus gyógymód keletkezéséről. E tudomány atyjának azóta is Dhanvantarit tartják. A Védákon belül az Upanisadok, de főként a Szanhiták (Szusruta és Csaraka) ismertetik az ajurvédát. Az ajurvéda Indiában mind a mai napig a gyakorlatban is élő orvostudomány. A szó maga szanszkrit: élettudományt jelent (aju — élet; véda — tudás, tudomány).

Nyugaton szinte teljesen ismeretlen az ajurvéda, pedig ennek az ősi egészségügyi, táplálkozástudományi és gyógyászati rendszernek megismerése hasznára válna az egész emberiségnek. Az ajurvéda az életmód átfogó tudománya, ami pontosan egybevág a nyugaton is mind népszerűbb megelőző gyógyászat, holisztikus egészségmegőrzés, illetve optimális táplálkozás gyakorlatával.

Az ajurvéda célja az egészséges embernek megőrizni, a betegnek pedig visszanyerni egészségét. Alapelve az ember gondoskodása saját egészségéről. Egy olyan orvosi-metafizikai gyógyító- és élettudomány ez, mely az összes többi gyógymódnak alapjául szolgált.

Filozófiája

Az ajurvéda tanítása szerint minden embert négyféle biológiai illetve lelki ösztön befolyásol: a vallásra (dharma), az utódnemzésre (káma), a gazdálkodásra (artha) és a felszabadulásra (móksa) való hajlam. Az egészség e négynek a kiegyensúlyozott megvalósulásán alapszik.

Az ajurvéda felfogása szerint az emberi szervezet, sőt az egész teremtett világ öt fő elemből (mahábhúta) tevődik össze: földből, vízből, tűzből, levegőből és éterből vagy űrből. Ideális esetben ezek az alapelemek dinamikus harmóniában vannak, létrehozván az élet feltételeit, s biztosítva az élőlények egészségét, tökéletes egyensúlyát. Az ajurvéda az öt alapelem elvével magyarázza a világ létrejöttét, az emberi élet kialakulását, a szervezet élettanát, valamint az ajurvédikus gyógymódok, a diéta, a gyógynövények és tápanyagok gyógyhatását is.

Az ajurvéda az emberi testet és a különféle érzéki észleléseket az öt fő elemen keresztül megnyilvánuló kozmikus energiának tulajdonítja. Az egykori bölcs szentek (risik) arra a megállapításra jutottak, hogy mindez a Legfelsőbbtől ered. Az ajurvéda az embert egy önmagában teljes mikrokozmosznak tekinti, a külső világ, a makrokozmosz gyermekeként. Az egészség és a betegség fogalmainak meghatározásához az egyén és a Legfelsőbb, az energia és az anyag közötti kapcsolatot veszi alapul. Az ajurvéda segít testünket-lelkünket teljes összhangba hozni a Legfelsőbbel. A test energiáinak helyes egyensúlya biztonságot nyújt a fizikai leromlás és a betegségek ellen.

Az alapelemek (mahábhúták) megnyilvánulásuk elsődleges, legfinomabb síkján egy-egy tulajdonságot hordoznak. A föld-elem esetében ez a tulajdonság a szilárdság, a víznél a cseppfolyósság, a tűznél a hő, a levegőnél a nyomás, míg az űr esetében a szubtilis hangrezgés. Az öt alapelem egyeztethető az élőlények, így az ember öt érzékével, valamint az ötféle halmazállapottal, a szilárd, cseppfolyós, sugárzó, gáznemű és űrállapottal is. Az öt elem helyzetét a fizika világából vett példával illusztrálhatjuk. Az atomi részecskéket felfoghatjuk úgy is, mint a föld-elem megtestesítőit. Ezek kohéziója felel meg a víz-elem funkciójának. Az atomi mezőn belül, illetve azon kívül megnyilvánuló energia a tűz-elem, a részecskék mozgása a levegő-elem, az űr pedig az a térség, amelyben a mozgás történik.

Az anyagi világ nem más, mint a tudatnak anyagként és energiaként történő manifesztálódása. E megnyilvánuláson belül az anyag objektív állapota és a szubjektív érzékfelfogás is a természetből (prakrti) származik. A nyugati tudósok csak mostanában kezdik felfedezni a szubjektív és objektív valóságnak a tudat működésén keresztül megmutatkozó szerves kapcsolatát, ezzel szemben a védikus bölcseletnek ez már évezredek óta az egyik alapvető elméleti és filozófiai tétele. A keleti gondolkodás híven tükrözi a megismerő, a megismerési folyamat és az ismeret tárgya közötti összefüggést, aminek létét ugyan nyugaton sem tagadják, bár erről alig tesznek említést.

Az ajurvéda és a jóga két olyan ősi életmód-tanítás, amit évszázadok óta ismernek és élnek az indiaiak. A Védák, illetve ezen belül az Upanisadok a jógáról mint az Istenséggel való együttműködés tudományáról írnak, ezenkívül ismertetik az ajurvédát, az élet tudományát is. Ezek hivatottak az embereket hosszú élethez, fiatalossághoz és önmegvalósításhoz segíteni. A különféle fizikai és szellemi jógagyakorlatok célja az üdvözülés (bár e végső célt csak a nagyon fegyelmezett emberek képesek elérni). Az ajurvédát azonban mindenki sikerrel gyakorolhatja, és élhet általa egészséges, hosszú életet.

Az emberi test és az öt főelem

Az ember a természet mikrokozmosza, ezért a fő elemek az emberben is jelen vannak. Az éter tölti ki például a száj, az orr, a belek, a légzőszervek, a has, a mellkas, a nyirokedények, a szövetek és a sejtek üregeit. Levegőnek a mozgások terét tekintik, ezért az emberi testben a levegő jelen van az izmok mozgásában, a szív lüktetésében, a tüdő fújtatásában, valamint a gyomorfal és a belek mozgásában. Egy inger hatására afferens és efferens idegi impulzusok lépnek működésbe, ami tulajdonképpen az érzékelő, illetve a mozgató idegek mozgása. Az ajurvéda szerint a központi idegrendszer minden mozgását a testben lévő „levegő” irányítja.

A tűz naprendszerünkben a Napból árad. Az emberi testben ezt az anyagcsere képviseli. A „tűz” jelen van az emésztésnél, az agysejtek szürkeállományában, az idegi áramok formájában, de a fény érzékelésében fontos recehártyát is ez működteti. Vagyis a testhőmérséklet, az emésztés, az agy idegi működései és a látás is mind a testen belüli tűznek köszönhető. Az anyagcsere és az enzimműködés is ettől függ.

A víz a test negyedik fontos alkotóeleme. Nagy szerepe van a gyomornedv-kiválasztódás folyamatában, a nyálmirigyek, a nyálkahártyák működésében, valamint a vérplazmában és a sejtplazmában. A víz létfontosságú a szövetek, az érzékek és a keringések működésében. Például a hasmenésből vagy hányásból eredő vízvesztés azonnali kezelést igényel, máskülönben meghalhat a beteg.

A föld a test szilárd anyagait alkotja: a csontok, porcok, körmök, izmok, inak, továbbá a haj és a bőr mind földből épülnek fel.

Az öt alapelem kombinációja az ember ötféle érzékének működésében, illetve fiziológiai funkcióiban is szerepet játszik. Ily módon az öt elem közvetlenül kapcsolatban áll a külső környezet érzékelésével. Az éter, a levegő, a tűz, a víz és a föld a hallással, a tapintással, a látással, az ízleléssel, illetve a szaglással áll összefüggésben.
Az éter vagy űr (akása) az a közeg, amelyben a hang terjed. Ezért az éter szorosan kapcsolódik a halláshoz és érzékszervéhez, a fülhöz. A hallással közvetlen összefüggésben áll természetesen a beszéd is.

A levegő a tapintásérzékkel áll kapcsolatban, melynek érzékszerve a bőr. A kézen különösen érzékeny a bőr, ezért fogni, elfogadni és adni a kéz feladata.

A hő, fény és színek formájában megjelenő tűz a látással áll kapcsolatban. Járásunkat szemünk vezérli.

A víz az ízleléssel áll összefüggésben; nedvesség nélkül nem képes működni a nyelv. Az ajurvéda a nyelvvel szoros összefüggésben foglalkozik a nemi szervekkel; úgy tekinti, hogy azok az „alsó nyelv”.

A föld elem a szagláshoz kapcsolódik. A szaglóérzék az orr, melynek munkája összefügg a végbél tevékenységével, az ürítéssel. Ez a kapcsolat megfigyelhető a székrekedéses embernél: szaglóérzéke eltompul, lehelete pedig kellemetlen szagúvá válik.

A hallás tehát az éterből, a tapintás pedig az űr és a levegő keveredéséből származik. A hőérzékelés az űr, a levegő és a tűz összefonódása. A víz-elem pedig tartalmazza az előző három aspektust, valamint a cseppfolyós állapotot, míg a föld-elem szilárd állapota minden előző elem tulajdonságát magába foglalja.

A tridósa elmélet

Az ajurvéda legfőbb alapelve, a tridósa-elmélet szerint az univerzum minden egysége, így az emberi szervezet is az öt alapelemből tevődik össze. Ez az öt alapelem három aktív tényezővé (dósa) szerveződik, melyek a kapha, vata és a pitta.

A tridósa elmélet szerint a föld- és víz-elemek keveredése a kapha-dósa (mint a földet nedvesítő víz esetében). A víz- és tűz-elemek keveredése a pitta-dósa, aminek szemléletes példája az emésztőnedvek vegyi hője, míg a levegő- és űr-elemek keveréke a vata-dósa, mint például az űrbéli légmozgás.

Ez a három közeg (tridósa) áll a test, az elme és a tudat minden biológiai, pszichikai és fiziopatológiai folyamata mögött. Ezek biztosítják a test normális fiziológiai működéséhez a szükséges anyagokat és védelmet.

A tridósa befolyásolja a természetes vágyakat, a különböző egyéni ízléseket, a test szöveteinek kialakulását, fennmaradását és elpusztulását, a test felesleges anyagainak az eltávolítását; a pszichikai jelenségeket: a félelmet, dühöt és kapzsiságot, valamint a fennkölt emberi érzéseket: az együttérzést, a könyörületet és a szeretetet. Ily módon tehát a tridósa áll az ember pszichoszomatikus állapota mögött is.

Az ember egyéni összetételét alapvetően a fogamzás határozza meg. A megtermékenyüléskor a férfi spermája egyesül a női petesejttel, s a szülők testére éppen jellemző levegő-tűz-víz arány együtt határozza meg az utód összetételét.

Leegyszerűsítve a dolgot, hétféle összetétel lehetséges: 1) vata, 2) pitta, 3) kapha, 4) vata-pitta, 5) pitta-kapha, 6) vata-kapha és 7) vata-pitta-kapha. Természetesen ezeknek még számtalan variációja létezik, a vata, pitta és kapha elemek arányától függően.

Az emberi szervezet vonatkozásában a tridósa elve lehetővé teszi, hogy az ajurvédikus orvos azonosíthassa és helyesen kezelhesse az egyes alkati típusokat. A dósák mindenkiben egyedi, sajátságos arányban találhatók meg, attól függően, hogy azok összetétele hogyan alakult a születés pillanatában. Ezt a sajátságos arányt nevezik prakrtinek, egyéni természetnek vagy alkati típusnak. A pulzus, testalkat, haj, bőr, ízlés, a szokások vagy más jellemvonások vizsgálata alapján az ajurvédikus orvos azonosíthatja az alkati típust (prakrtit), s ennek alapján szabja meg az egyén számára ajánlatos étrendet, testmozgást vagy életvitelt a gyógyulás, a magasabb tudatsík elérése, a hosszú élet, illetve az öregedés elkerülése szempontjából. Az ajurvédikus gyógymód tehát a testi típusok, illetve azok sajátos szükségleteinek ismeretén alapszik.

A belső és a külső környezet egész életünk során szüntelen kölcsönhatásban van egymással. A külső környezet a kozmikus erőket, a makrokozmoszt jelenti, míg a belső erők, a mikrokozmosz a vata-pitta-kapha befolyása alatt állnak. Az ajurvédikus gyógyítás alapelve az, hogy az ember az étkezésén, az életmódján változtatva egyensúlyt teremthet a belső erők közt, s így semlegesítheti a külső környezet befolyását.

Az ajurvéda szerint önmagunk vagy mások sikeres gyógyításának elsődleges követelménye az, hogy világosan megértsük a három dósát, a kapha, pitta és vata egyensúlyát. Az ajurvéda tanítása a nyugati orvoslást is forradalmasíthatja, bár a vata-pitta-kapha szavait és fogalmát nagyon nehéz volna nyugati szakkifejezésekre lefordítani.

A vata a mozgás fogalma. Minden, ami mozog, az vata, ezért talán a testen belüli levegőnek, légtérnek lehetne fordítani. A külső környezetben található levegő azonban nem azonos ezzel. A vatát más szóval a biológiai mozgásokat irányító erőnek lehetne nevezni. Az anyagcsere-folyamatok mind ennek tulajdoníthatók.

A vata irányítja a légzést, a pislogást, az izmok és szövetek mozgását, a szív lüktetését, mindenfajta kitágulást és összehúzódást, a citoplazma és a sejthártyák mozgását, valamint az idegsejtek impulzusainak áramlását. A vata az érzéseket és érzelmeket is befolyásolja, többek közt a nyugtalanságot, az elevenséget, a félelmet, az aggodalmat, a fájdalmat, a reszketést és a görcsöt. A vata jelen van a vastagbélben, a medenceüregben, a csontokban, a bőrben, a fülben és a combokban. Ha túl sok vata fejlődik a testben, az ezeken a helyeken gyűlik fel.

A pitta a tűznek felel meg, bár szószerint nem tűzről van szó. A gyertya vagy a kandalló lángja látható, a test hőenergiája, a pitta-dósa viszont nem ilyen szembetűnő. A pitta az anyagcserén keresztül nyilvánul meg, ez irányítja az emésztést, a táplálékfelszívódást és feldolgozást, szabályozza a testhőmérsékletet, a bőr színezetét, a szem csillogását, valamint az értelmet és a megértést. A pszichológia terén a pitta táplálja a dühöt, a gyűlöletet és az irigységet. A vékonybélben, a gyomorban, az izzadságmirigyekben, a vérben, a zsírban, a szemben és a bőrben egyaránt jelen van a pitta.

A kapha a biológiai víz, mely a föld és a víz elemeiből áll. A kapha tartja össze a testtagokat, és biztosítja a test fizikai szilárdságát. Ez tartja fenn a test ellenállóságát is. A testben lévő víz szolgáltatja a testi erőt és az ellenállóképességet. A kapha olajozza az ízületeket, tartja nedvesen a bőrt, segíti a sebek begyógyulását. Ez tölti ki a test üregeit, erőt, energiát és állóképességet biztosít, fenntartja az emlékezést, energiát szolgáltat a szívnek és a tüdőnek, és gondoskodik a szervezet védettségéről. A kapha jelen van a mellkasban, a torokban, a fejben, az orrban, a szájban, a gyomorban, a vérplazmában és a test váladékaiban. A pszichológia területén a kapha áll kapcsolatban a ragaszkodás, a kapzsiság, és a hosszantartó irigység érzéseivel, valamint jelen van a nyugodtságban, a megbocsátásban és a szeretetben is.

Az egészség a tridósa egyensúlyát jelenti. A levegő például szítja a test tüzét, de ha nincs víz, túlhevülhetnek a szövetek. A kapha és a pitta önmagában mozdulatlan, csak a vata teheti őket képessé a mozgásra. A tridósa együttese adja az anyagcsere-folyamatokat, az asszimilációt (kapha), a disszimilációt (vata) és az anyagcserét (pitta). Ha a vata nincs egyensúlyban a többivel, akkor túlsúlyba kerül a disszimiláció, és leromlik a szervezet. Amikor az asszimiláció meghaladja a disszimilációt, akkor gyorsul a növekedés, és a szövetek gyógyulása. A túl sok pitta megzavarja az anyagcserét, a túl sok kapha meggyorsítja az asszimilációt, a vata többlete pedig legyengülést okoz.

Az öt elem azonosítása az anyagi alapokat határozza meg, míg a tridósa elmélet az élettani funkciókért felelős energiákat írja körül. Az ajurvéda szerint az egészség nem más, mint a szervezetet alkotó szövetek (dhátuk) dinamikus egyensúlyi állapota. A megbomlott egyensúlyú szöveteket is dósának nevezik, ám a szó ebben az értelemben tisztátlanságot, salakanyagot jelent, s a szanszkrit hiba, törés szóból eredeztethető. Az ajurvéda művelői olyan medencéhez hasonlítják a dósákat, melyet a biológiai funkciók folyói folytonosan duzzasztanak. A megelőző gyógymódok mintegy lecsapolják a szervezetet, még mielőtt a dósák vize kiöntene, s valamiféle betegség vagy egyensúlyzavar lépne fel.

Alapos elemzéssel kimutatható, miként szabályozza és működteti a három dósa az élettani folyamatokat. A szöveteket harmonikus állapotban dhátunak nevezik, egyensúlyzavar esetén dósa a nevük, míg a kiválasztást követően malának hívják őket. (Az egyértelműség kedvéért a dósa elnevezést e cikkben a tridósa elmélettel kapcsolatban használjuk csak.) A három dósa kiegyensúlyozásával az ajurvéda nemcsak meggyógyítja a beteget, hanem a szervezetét is finomabbá teszi, elősegítve ezzel a magasabbrendű, szellemi-lelki fejlődést.

A tridósa elve lehetővé teszi, hogy az orvos minden egyes beteget külön egyéniségként kezeljen. Az ajurvédikus orvos még azonos panaszok esetén sem tekinti egyformának betegeit, s gyakran eltérő gyógymódot fog alkalmazni. Úgy mondják, a vata-dósa beteget jóbarátként, a pitta-dósa beteget szeretőként, a kapha-dósa beteget pedig ellenfélként kell kezelni. Az első pácienst gyöngéden rá lehet vezetni az egészségre, a másodikat támogatni és lelkesíteni kell a gyógyulás ideje alatt, míg a harmadikat szigorúan figyelmeztetni kell a kúra előírásainak betartására.

Már a fogamzás pillanatában megtalálható mindhárom dósa minden egyes személyben. A kifejlődő szervezetre a domináns dósa gyakorolja a legnagyobb hatást, ám a többi is befolyásolja az alkat formálódását. A domináns dósa mellett tehát a többi befolyásoló tényező is megtalálható a szervezetben.

Az ajurvédikus kezelés egyik sajátsága annak egyetemes jellege. A tridósa elméletileg és gyakorlatilag is felölel minden fizikális megnyilvánulást. Az érzékelés teljes spektrumát átfogó tridósa-elv három alapvető folyamatot különít el, amelyek az ember egészségéért felelősek. Az ajurvédát magyarázó Szusruta Szanhita szerint az aktivizálódás, energikus serkentés folyamata a vata; a hő-, fény- és energiatermelés, az emésztés és átalakítás a pitta, míg a stabilitást, szilárdságot és tehetetlenséget tükröző folyamat a kapha. A vata kifejezés a szanszkrit „va”, mozogni szóból, a pitta a „tap”, hőt termelni szóból, míg a kapha a „slis”, egyesít, csatol, tapad szóból ered.

A dósák hármas egységben nyilvánulnak meg. Dinamikus harmóniájuk a szervezet egészségének záloga. Áthatják az egész testet, de kellő megelőzés híján működésük salakanyagokat halmoz fel. A dósák a nap huszonnégy órája alatt váltakozva jutnak szerephez. A levegő (vata) késő délután van túlsúlyban, a tűz (pitta) délben és éjfélkor, a víz (kapha) pedig reggel. Este, éjjel és a kora hajnali órákban megismétlődik ez a ciklus. A dósák a szervezeten belül a következőképpen helyezkednek el: a vata a köldök alatt, a pitta a köldök és a szív között, a kapha pedig a szív fölött.

A dósák mindegyike sajátos erőt, energiát képvisel. Rajtuk keresztül a természet törvényei jutnak érvényre. Bár a szanszkrit vata szó jelentése „levegő”, a vata-dósa pontos értelmezése mégis mozgás, energia, aktivitás. A tétlen kapha és pitta mozgásba lendítéséhez van szükség a vata-dósára. Mint ahogy a levegő száraz, úgy a vata-dósa is száraz, hűvös, durva és lendületes. A szervezeten belül a vata az idegi működés megfelelője.

A pitta-dósa a fény- és hőtermelő, az átalakulást és az anyagcserefolyamatokat mozgásban tartó energia. A szervezetben a pitta irányítja az emésztést és az anyagcserét.

A kaphát tekintik az emberi szervezet legfőbb összetevőjének, ami az egészséges stabilitást képviseli. Ez az erő az ösztönös cselekvésben, a fizikai állóképességben, növekedésben, az ízületek olajozottságában, a szövetek erejében és összetartásában, illetve a bátorságban, megbocsátásban mutatkozik meg. A kapha hűvös, zsíros és súlyos, a pitta forró, cseppfolyós és éles, a vata pedig hideg és száraz. A biológiai és pszichológiai folyamatok hátterében tehát a dósák folytonos kölcsönhatása áll.

A három alkati típus

vizsgálata határozott különbségeket tár fel, így az egyes típusok némi gyakorlás után könnyen azonosíthatók. Bizonyos mértékig mindhárom dósa megtalálható minden egyes emberben. A fogantatás pillanatában a szervezet a három dósa sajátos kombinációját tükrözi. Az ajurvédikus írások szerint a kapha-típus sápadt, súlyos, hűvös, sima, fényes, puha, fenséges, lassú, édes, finom és csúszós. A kapha típusú ember selymesen lágy, olajos bőrű, izmos, arányos és jó húsban lévő. Kedveli az édes ízeket, s mivel tetteiben hűvös, kimért, ezért a forró, erősen fűszeres ételeket is szereti.A zsírdús fogásoktól, olajoktól és a tejtermékektől azonban ajánlatos tartózkodnia. A kapha-típusú ember higgadt és lassan felejt.

A vata-típusúak kevés kivétellel éppen ellentétei a kapha embereknek. A vata-típus tevékeny, gyorsan reagál, jellemzője a mozgékonyság. Szikár fizikumú, könnyed, gyors, hűvös és kemény. Testalkata általában karcsú, s a lég-elem túlsúlya miatt száraz. Személyisége mindenben gyors – a szerelemben, a feledésben, az emésztésben vagy a mozgásban egyaránt. A vata túlsúlyát gyakran társítják az idegességgel vagy elmebetegséggel. A vata-ember kerüljön mindenféle gyógyszert, s inkább az étrenddel, s más természetes eszközökkel törekedjék a tökéletes egészségre, a hosszú életre.

A pitta-típusú emberben a tűzelem dominál. Gyakran művészi hajlamú, és alkotó módon gondolkodik. Termete közepes, nem túl magas és nem túl alacsony, nem kövér és nem sovány. A pitta forró és kissé olajos jellegű. Ez a típus sokat bajlódik a kopaszodással vagy a korai őszüléssel. A pitta túltengéséhez szeplősség, anyajegyek s más bőrrendellenességek kapcsolódnak.

A felsorolt három alaptípust részben nyugaton is elismerik. William Sheldon pszichológus megfogalmazása szerint ezek a kategóriák megfelelnek az endomorf, mezomorf és ektomorf csoportosításnak. Ám az ajurvéda rendszere sokkal részletesebb és alaposabb, mint Sheldon doktor elmélete. Az egészség és a hosszú élet titka a dósák állandó egyensúlyban tartása, az alkati típus szükségleteinek megfelelően.

Étkezés

Az ajurvédikus elvek szerint az ételek hatféle íze is befolyásolja a dósák egyensúlyát. A legtöbb étel változatos ízkompozíció, de egy-két íz mindben dominánsnak tekinthető. Az édes, savanyú, sós, csípős, keserű és fanyar ízek kiegyensúlyozzák a dósákat, vagy éppen felborítják azok egyensúlyát, az alkati típus függvényében.

Mivel a dósák egyensúlyának egyik alapvető befolyásoló tényezője az étkezés, ezért ajánlatos nyugodt körülmények között táplálkozni, s nagyon kedvező, ha a fogásokban minden íz megtalálható. A túl hideg vagy éppen jeges ételek és italok megzavarhatják az emésztést, ezért jobb elkerülni őket. Csak az elfogyasztott táplálék teljes megemésztése után érdemes újra étkezni, s evés után ajánlatos pihenni egy kicsit. Egy kevés folyadékot – tej kivételével – minden étkezéshez fogyaszthatunk. Tejet önálló fogásként igyunk, legfeljebb némi édesség vagy gabonaféle kíséretében. A túl sok folyadék sem étkezés előtt, sem alatta, sem pedig utána nem ajánlatos.

Az egyes dósák más-más évszakban aktivizálódnak. Magyarországon a kapha-szezon tavasszal kezdődik, február második felétől május végéig tart. A pitta-szezon nyáron veszi kezdetét, s júniustól októberig tart, a vata-szezon pedig késő őszre, télre esik, november és február között. Az ajurvéda általános tanácsként azt javasolja, hogy mindig az évszaknak megfelelően táplálkozzunk, s fogyasszunk olyan ételeket, amelyek ellensúlyozzák az évszakoknak a dósákra gyakorolt befolyását. Vagyis télen, mikor a vata van túlsúlyban, kevesebb vata-serkentő ételt kell fogyasztani, nyáron kevesebb pitta-fokozó ételre van szükség, tavasszal pedig a kaphát fokozó fogásokat kell csökkenteni.

Vata-dósa diéta: A vata-dósa alkatú ember feltétlenül reggelizzék, s napközben is fogyasszon könnyű ételeket, lehetőleg a száraz és keserű fogások elkerülésével. Az édes és forró ételek kedvezőek, csakúgy, mint az összes tejtermék. Az esetleges tej-allergia kezelésére megvannak az ajurvédikus gyógyfüvek. Ajánlatos zsírdús, olajos és édes ételeket fogyasztania, de a savanyú és sós ízek se hiányozzanak. Az ilyen ember igyon meleg, vagy forró vizet, a fűszerezéshez pedig használjon fahéjat, kardamomot, római köményt, gyömbért, sót, szegfűszeget, mustárt és édesgyökeret. A diófélék és az azokból készült krémek mind előnyösek, de kerülje a kapha és pitta étrendben javasolt fogásokat. Mivel a vata-dósa ősszel és télen kerül túlsúlyba, ezért ebben az időszakban igyon meleg tejet, forró vizet, s fogyasszon zsírdús, olajos ételeket.

Pitta-dósa étrend: A pitta alkatú egyén is reggelizzék, lehetőleg gabonafélét, gyümölcsöt és valamilyen tejterméket. Kerülje az erőspaprikát, a dióféléket, a mézet, a csípős fűszereket és a forró italokat. Emésztési zavarok esetén a citromos víz kellemes hűsítő. A pitta típusú ember fogyasszon hideg ételeket és italokat, édes, keserű és fanyar fogásokat. Kerülje azonban a savanyú ételeket, például a joghurtot, savanyúságokat és a túlérett sajtokat. Fűszerei között a fahéj, citrom, koriander, kardamom és a feketebors szerepeljen.A pitta típusú ember kerülje a másik két dósában ajánlott ételeket, s mivel a pitta-dósa nyáron aktív, ezért a melegben fogyasszon több hűsítő ételt és italt.

Kapha-dósa étrend: A kapha alkatú ember ne egyen reggel tíz óra előtt, kerülje a cukrot, zsiradékot, tejtermékeket és a sót, fogyasszon inkább könnyű, száraz ételeket. Napnyugta után sem ajánlatos ennie, különösen a lédús ételektől (görögdinnye, fagylalt) tartózkodjék. Esti étkezése legyen könnyebb és szárazabb, mint a déli főétkezés. Jegelt italok helyett fogyasszon inkább meleg folyadékokat. Egyszerre ne egyen túl sokat, s az édes, sós és savanyú ételeket csak mértékletesen élvezze. Az egészséges kapha-típus jól teszi, ha hetente böjtnapot tart, ezzel testsúlyát is tartani tudja, s a koplalás az egészségmegőrzés szempontjából is előnyös. A vata- és pitta-diétában ajánlott ételeket jobb, ha kerüli, s mivel a kapha-dósa aktivitása tavaszra esik, ilyenkor helyesebb kisebb adagban több zsírszegény, de rostban gazdag ételt fogyasztania.

Táplálkozásélettani szempontból az ajurvédikus módszer az egyes alkati típusoknak ajánlatos étrenddel és gyógynövényekkel igyekszik elhárítani a salakanyagok felhalmozódását a szervezetben.

Az ajurvéda eszközei

Az egészséges egyensúlyt átfogó táplálkozási tanácsokkal, napi-, illetve szezonális gyakorlatokkal és a személyes higiéné fokozásával éri el. A mentálhigiénében az ajurvéda legfőbb módszere a mindennapos meditáció vagy a jóga. Az ajurvédikus orvos szerves egészként látja páciensét, nem csupán a testet, hanem a halhatatlan lelket is felfedezi benne. Ez a szemlélet jelentősen eltér a megszokott nyugati állásponttól. Az ajurvédikus orvos úgy tekint betegére, mint aki potenciálisan elérheti a teljes egyensúlyt és tökéletes egészséget. Az ajurvéda célja az egyensúly felborulásának megelőzése, vagy ha már késő, legalább az egyensúlyzavar korrigálása. A modern gyógyászat főleg a már kifejlett betegségre koncentrál. Az egészséget nevezik a betegség hiányának is. Ezzel szemben az ajurvéda szerint az egészség a fizikális és mentális összetevőknek olyan tökéletes egyensúlya, ami a halhatatlansághoz visz közelebb. Az ajurvéda inkább egészség-központú, mintsem betegség-orientált.

A betegnek a gyógyulás folyamatában való aktív részvétellel kell visszanyernie egészségét. Az ajurvéda a pácienst tekinti az igazi orvosnak, akinek a doktor csupán segítségére van a teljes egyensúly és az ellenállóképes immunrendszer elérésében. A pancsakarma az egyik olyan ajurvédikus betegségmegelőző kezelési mód, amely az egész szervezet és az immunrendszer megújítását, megfiatalítását veszi célba. Emellett a másik leggyakoribb eszköz a gyógynövénykúra, amit a táplálkozás kiegészítőjeként alkalmaznak. Az ajurvédikus gyógynövények megújító és fiatalító jellege elismerten hatásos.

A fizikális kezelés és a gyógynövénykúra legfőbb célja a szervezet egyensúlyának biztosítása, hogy ily módon az emésztés és a kiválasztás tökéletesen működjék. Ez biztosítja azt, hogy ne halmozódjanak fel salakanyagok a szervezetben a tökéletlen emésztés folytán, hogy a környezetből a szervezetbe kerülő szennyező anyagok kiürüljenek, s az emésztés a lehető legjobb hatásfokkal hasznosítsa a tápanyagokat.

Az ódzsasz

Az egészséges szervezetben a táplálék egyre finomabb alkotóelemekre bomlik le. A tápanyagok legfinomabb egysége a rasza. Az emésztés első szakaszában keletkező rasza azután a tápanyagokkal együtt bekerül a nyirokrendszerbe és a vérkeringésbe, majd beépül az izmokba, a zsírszövetbe, csontokba, a csontvelőbe, az idegszövetbe, illetve az ivarsejtekbe. A lebontási folyamat végső terméke az ódzsasz, ez az ultrafinom anyag, amit az ajurvéda vitálesszenciának nevez. Az ódzsasz egyelőre ismeretlen a nyugati tudomány előtt.

Az ajurvédikus rasza-elmélet felvázolja a táplálék lebontási folyamatát, ahogyan egyre finomabb fokozatokon keresztül végül megjelenik az ódzsasz, a szervezet legelemibb tápanyaga.

Az ajurvéda szerint kétféle módon keletkezik az ódzsasz. Kisebb menynyiségben a tökéletesen működő emésztési folyamat során, illetve az elmélyült meditációban, mikor a szubtilis hangrezgések ódzsasz-termelésre serkentik a szervezetet. Egy teljes hónap is eltelhet, amíg az étel lebomlása folytán ódzsaszhoz jutunk, ám a meditáció ennél sokkal gyorsabb folyamat. Az ajurvédában az ódzsasz az egészség szinonímája. Az ódzsaszban úgy rejlik az egészszég, mint tejben a vaj. A Csaraka Szanhita egyes fordításai a kínai csihez hasonlítják az ódzsaszt. Degeneratív betegségek esetén megszakad az ódzsasz keringése, s a veséken, illetve a húgyhólyagon keresztül kiürül a szervezetből. Az ódzsasz hiánya korai öregedéshez és az immunrendszer elcsökevényesedéséhez vezet.

Az ajurvéda gyógymódjai az ódzsasz-termelés elősegítésére, illetve az ódzsasz megőrzésére, valamint az immunrendszer általános erősítésére irányul, a tridósa-elmélet megfelelő alkalmazásával. A tridósa a legfontosabb ajurvédikus diagnosztikai és kezelési módszer, ami egyetemlegesen, minden időben, minden emberre vonatkozik.

Abhay Narayan

1989/1.