Hadviselési kódex Indiában
A béke terméketlen – tartja a mondás, de tudjuk, a háborúság pusztító. A legendák, mítoszok, de a szent könyvek, kinyilatkoztatások szólnak békességről, de szólnak háborúról is, hőseik sokszor csatasorba állnak. A békéről nem lehet eposzt írni, talán ezért is van az, hogy a nagy indiai eposzok, a Rámájána és a Mahábhárata konfliktusról, háborúságról is szólnak. A konfliktus teremti meg élet-halál feszültségét, amelyből jobban kiviláglik, mi a helyes és mi a kerülendő.
A démonok és félistenek háborúságában a démoni oldal bizonyult jobban szervezettnek. A határozott hatalmi vezetés alatt álló negatív erők győzelmet arattak a félistenek fölött, akik ekkor tanácskozásba kezdtek és uralkodót választottak maguknak. A legendás elemeket szimbolikusan értelmezve kitűnik az a tétel, miszerint a jó passzív és diffúz, míg a rossz aktív és strukturált. Az indiai világkép amúgy is ellentétpárokban gondolkodik: jó és rossz, fény és árnyék, félistenek és démonok – a világi lét e két pólus folytonos versengése, mondhatnánk háborúsága.
Az indiai társadalom legmagasabb rétege a bráhmana rend, a szellemi elit, majd a ksatriják, a harcos, lovagi rend következik. Az előbbiek feladata a szent tanok művelése tanulás és tanítás formájában, az áldozatok rituális felügyelete, személyes bemutatása, illetve kiszolgálása mások számára. Mindezek fejében a bráhmanák alamizsnát fogadhattak el, illetve maguk is adományozhattak.
A harcosok feladatköre hasonlóan alakul: ők is tanulnak – ez az ő esetükben elméleti és harcászati kiképzést is jelent, áldozatokat mutatnak be – a csatakezdést mindig áldozati ceremónia előzte meg, illetve adakoznak, gondoskodnak a ráutaltakról, így a bráhmanákról is. Ezzel szolgálhatják a társadalom erkölcsi és lelki felemelkedését. Emellett feladatuk az ország védelme és a rendfenntartás. Követelmény a harcossal szemben a mértékletes életmód – bár egy harcos maharadzsa természetesen más életkörülmények között élt, mint egy erdei remeteségben lakó bráhmana aszkéta.
Az európai kultúrában a lovagi erények – mértékletesség, állhatatosság, hűség, erkölcsösség, bőkezűség, becsületesség, bátorság – a kora középkorban meghatározó kulturális és erkölcsi szerepet játszottak, s a lovagi erénykódex némely eleme máig hatóan érvényesül, mint például a nőkkel szembeni udvariasság. Ehhez hasonlóan Indiában is kialakult a nemesekkel, lovagi renddel szembeni elvárások rendszere, amelyben a hősiesség, szervezőkészség, lelemény, nagylelkűség s egyéb vonások szerepelnek. Ez a rendszer azonban jobbára a békeidőkre vonatkozik.
A hadviselés szabályait és a lovagi kiképzést nyugaton 5-21 éves kor között, keleten 6-22 éves kor között sajátíthatták el az ifjak, s utána léphettek hadi szolgálatba. Az indiai ksatrija növendék betűvetést, számtant, a védákat, logikát, gazdaságtant és politikatudományt tanult a fegyverforgatás mellett. Ennek elméletét a Dhanur-véda, a hadtudomány jelentette. A nyugati lovag-növendékeknek is változatos tárgyakat kellett eltanulniuk – íjászatot, birkózást, fegyverforgatást –, emellett pedig a hat lovagi művészetet, nevezetesen a lovaglást, úszást, ökölvívást, solymászatot, de a sakkjátékot és a versírást is.
A felkészülés nyomán a konkrét hadviselés során vizsgázott a ksatrija lovag. A háborúban a legfontosabb alapszabály az erényes küzdelemben szerzett győzelem (dharma vidzsaja), mert csak ez számított üdvös cselekedetnek. Ezzel szemben a becstelen eszközökkel (kúta-juddha) szerzett győzelem pokolra kárhoztat. Alapvetően a békességet igyekeztek fenntartani, de agresszió esetén válaszcsapást mértek. A cél nem feltétlenül a halálba torkolló önfeláldozás, hanem a győzelem – megfutamodásról szó sem lehetett. Magát a csatát egyfajta áldozatnak tekintették, aminek szakrális jellegét az igazságért folytatott viadal adta. A győzelmet nem az emberi erőnek vagy leleménynek tulajdonították, hanem az isteni jóváhagyásnak. A csata végső eredménye – csakúgy, mint a tényleges szent tűzáldozatban – az üdvösség. Csatakezdés előtt az egyhetes előkészület végeztével engesztelő áldozatot is bemutattak, amit védőpajzsként emlegettek.
A lovagiasság szabályai a csatatéren az alábbi pontokban foglalhatók össze:
- Páncélos harcos ne bocsátkozzék harcba olyan lovaggal, aki nem visel páncélt.
- Ha ellenfeled páncélt visel, te is fegyverezd föl magad hasonlóképpen.
- Csak egy emberrel küzdj, de ha ellenfeled képtelen a harcra, ne bántsd tovább.
- Lovas katona ne támadja a harci szekeret, hanem csak lovassal mérkőzzék. Egyenlő felek küzdjenek.
- Mérgezett vagy szakállas nyílvesszőt tilos használni.
- Gyönge vagy sebesült embert nem szabad megölni, de azt sem, akinek nincsen fia.
- Ne sújts arra, akinek fegyvere eltörött, íjhúrja elszakadt, vagy aki elvesztette kocsiját.
- Tilos megölni azt, aki megadja magát és oltalmat kér, vagy leteszi fegyverét, de hadifogságba vethető.
- Király királlyal s ne alacsonyabb rangú harcossal küzdjön.
- Ha békehozó, békéltető bráhmana érkezik a csatamezőre, szűnjék a háborúság, a bráhmana szent és sérthetetlen.
- Nyomorult gyáva az, aki félelmében meghátrál a csatamezőn.
- Ne sirassa senki a csatában elhullt hőst, mert ezernyi nimfa ura lesz belőle.
- Tilos megölni idős embert, nőt, gyermeket, visszavonuló embert vagy azt, aki a feltétlen megadás jeleként fűszálat vesz a foga közé.
- A pánikba esett és fejvesztetten menekülő ellenséget ne üldözd vehemensen.
- Nem szabad megölni az alvót, a szomjúhozót, a fegyvertelen harcost, az úton járó békés polgárt, az étkező embert, a bolondot, a táboron kívül ellátmányt beszerző katonát, a katonai tábor civil alkalmazottait, alantas szolgákat és ajtónállókat.
- Emberhiány esetén lehetséges a helyettesítés: egy elefánttal szembeszállhat öt lovas katona vagy négy lovas és tizenöt gyalogos; három gyalogos szembeszállhat egy lovas katonával; s három lovas egy elefántossal.
- Kasztjára vagy foglalkozására nézve bráhmana embert, vagy aki annak vallja magát, tilos megölni, csakúgy, mint a tehenet vagy a kaszton kívülit.
- Aki fára mászva menekül, vagy eunuch, illetve tábori zenész, annak életét meg kell kímélni.
- Aki nem bocsátkozik harcba vagy félelmében elrejtőzik, illetve aki csak látogató, nézelődő a csatatéren, azzal nem szabad harcba bocsátkozni.
- A gyümölcsösök, virágoskertek, templomok és nyilvános imádati helyek szentek és sérthetetlenek.
- A hadifoglyok méltó elbánást érdemelnek: egy évi szolgaság után visszanyerik szabadságukat, a hajadonok házassági ajánlatot kapnak, s ha ezzel nem elégedettek, hazaküldik őket. Általában a legyőzött királyt, vagy ha elesett a csatában, a fiát szövetségesként ültetik a trónra. A legyőzöttek megtarthatták szokásaikat és törvényeiket. A háborúság végeztével a győztesnek a legyőzöttek javát is elő kell mozdítania.
- A sebesültek gondosan hazaküldendők, vagy az ellenfél táborában szakértelemmel kell gyógyítani őket, s fölépülésük után szabadon bocsátandók. (Mahábhárata Sánti-parva 95.7-13.)
A becstelen hadviselés mindazokat az eszközöket alkalmazza, mik egyébként tiltottak, így a démoni győzelem (aszura vidzsaja) az ellenfél teljes megsemmisítésére törekszik, a pusztítás és a rombolás a célja, míg a kapzsi győzelem (lóbha vidzsaja) célja a fosztogatás, rablás és zsákmányolás. Ezzel szemben azt mondják, az erényes hadviselő felek nap közben viaskodtak, napnyugta után azonban barátként viselkedtek egymással.
Végezetül hadd idézzük a Rg-véda egyik idevágó himnuszát, a fegyverekhez intézett himnuszt (VI.75.)
Himnusz a fegyverekhez
(Rg-véda VI.75.)
- Midőn a felvértezett harcos a csata ölébe veti magát, arca, akár a viharfelhő. Győzedelmeskedj sértetlen testtel; a vért[1] ereje óvjon meg.
- Az íjjal nyerj nekünk teheneket, az íjjal nyerd meg nekünk a versenyt, és az íjjal a vad csatákat. Az íj elpusztítja az ellenség örömét; igázzuk le az íjjal a világ minden szegletét.
- Egészen a füledig hajol, mint a nő, aki súgni akar valamit, megölelvén drága barátját. Dudorászva, mint a nő, az íjra feszített íjhúr biztonságban kísér végig a csatán.
- E kettő, kik úgy mennek, mint a találkozóra[2] igyekvő nő, nyilat tartanak az ölükben, akár anya a fiát. A két nyílhegy dolgozzon össze, üssenek lyukat ellenségeinkben és szórják szét azokat.
- Sok lány apja ő, és van számos fia is[3]. Ahogy leereszkedik a csatába, kerregő hangot hallat. A tegez, ha a hátra szíjazzák és munkába állítják, megnyeri a rohamokat és minden kisebb csatározást.
- A szekéren állva a gyakorlott hajtó díjnyerő lovait akkor hajtja előre, amikor akarja. Dicsértessék a gyeplő hatalma: a vezetők követik a mögöttük járó elmét.
- A vadul nyerítő lovak záporként surrogó patáikkal legyőznek minden más szekeret. Patájukkal taposnak az ellenségre, ki sem térnek az útból, úgy pusztítják el őket.
- A szállítókocsira (felajánlás a neve)[4], melyen ott vannak a fegyverek s a vértek, helyezzük arra fel a szekeret, és napjaink teljenek a jóság jegyében.
- Az atyák[5] összesereglettek az édes[6] körül, mely erőt ad, mely tartós és mély menedék szükség idején. Csodálatos fegyverekkel és a nyilak erejével, rezzenetlen fényben és egyenlően minden emberi erővel, magasra tornyosulnak, úgy rohanják le az összeverődött seregeket.
- Atyák, szómára érdemes bráhmanák, a makulátlan ég és föld legyen jó hozzánk. Púsan őrizzen minket, rossz útra ne tévedjünk. Ó, kik a Rend révén gyarapodtok, vigyázzatok ránk, hogy gonosz cselszövéssel senki fölénk ne kerekedjék.
- Köntöse sas, a foga őz; tehenekkel megkötve repül, ha elrepítik[7]. A nyilak legyenek menedékünk, ahol csak emberek szaladnak össze vagy szaladnak szét.
- Kímélj meg minket, ó, céljára pontosan süvítő fegyver; testünk váljon kővé. Szóma mondjon ránk áldást, Agni adjon menedéket.
- Háton csapja őket, és csípőjükre sújt. Ó, lovak ostora, hajtsd csatába a lovakat, akik érzik, mi van előttük.
- Úgy tekeredik karra, mint a kígyó; kivédi az íj húrjának csípését. A minden módot ismerő kesztyű[8] védjen minket minden oldalról, férfi férfit.
- Az antilopszarv-hegyű és vasszájú isteni nyilat méreggel kenik meg. Meghajolok Pardzsanja[9] magja előtt.
- Ha kilőnek, imával élesített nyíl, szállj messzire. Szállj egyenesen ellenségeinkhez, és egyikőjüknek se kegyelmezz.
- Hová a nyilak oly sűrűn hullanak, mint a kócos fiú haja[10], ott adjon nekünk menedéket Brahmanaszpati és Aditi, menedéket összes napjainkra.
- Vérttel fedem be azokat a helyeket, hol halálos sebet ejthetnek. Szóma, a király öltöztessen ambróziába[11]. Varuna tegye még szélesebbé széles birodalmad. Az istenek örvendezzenek annak, hogy győzedelmes lettél.
- Ki minket bántana, legyen bár a mi népünk fia, idegen, vagy messzi vidékről való, az istenek pusztítsák el. Imám az én belső vértem.
(Pék Zoltán fordítása. FLI kiadó, 2000.)
További jegyzetek
- vershez: A páncél (kavacsa) valóban nemcsak vért volt, hanem misztikus védőpáncél is, amit mantra-inkantációk és speciális testmozdulatok, a testtagok megszentelése és fohászok kísértek.
2-5. versekhez: A lőfegyverek közé tartozik az íj és a nyíl, amik a kilőtt, hajított eszközök közé tartoznak. Jó íjásznak az számít, aki félujjnyi vastag fémpáncélt vagy 24 rétegű bőrpáncélt keresztüllő. Tűzfegyvereket is ismertek, tüzes végű, izzított hegyű nyílvesszők, illetve rakétaszerű fegyverek formájában.
6-7. vershez: A harci szekér fontos szerepet játszott a hadviselésben, a szekérharcos és kocsihajtó alkottak egy egységet. Ugyanakkor a lovak, a szekér, a hajtó és az utas kimagasló szimbóluma a titkos tanításoknak, a földi lét, a testbe zártság és a célba érés magyarázatára.
- vershez: Az óind hadviselésben az alábbi fegyvernemek voltak ismeretesek:
- a) Gyalogság – fegyverzetük közt védőfelszerelések (pajzsok és misztikus amulettek, kavacsák), illetve lőfegyverek (íjak, nyilak) és szúró-vágó fegyverek (lándzsa, gerely) szerepeltek.
- b) Lovasság – a korai időkben még nem alkot külön fegyvernemet.
- c) Harci szekerek – a szekérhajtó nem fog fegyvert, csak a harcos küzd.
- d) Harci elefántok – kiképzésük és tartásuk különleges feladat. Harci módszereik: ugrás, mászás, menetelés, tiprás, párviadal, ostrom, nyílt támadás.
- e) Tengerhajózás – a feljegyzések 2.300 tonnás, 100 méter hosszú hajókról is említést tesznek, s a Vidzsajanágar birodalomnak 300 kikötője volt!
- f) Szó esik még a légierőről, amelynek titokzatos légi járművek (!), a vimanák a gerince.
- g) Emellett segédcsapatok: zenészek, tudósítók, szakácsok és masszőrök segítették a sereget.
A Csandragupta Maurja birodalomban a Nagy Sándor-féle hódító hadjáratot követően a hadsereg létszáma az alábbi volt: 600.000 fő gyalogság, 30.000 lovas, 9.000 elefánt.
9-10. vershez: A szóma az áldozati nedű, s akik fogyasztanak belőle, halhatatlanokká válnak. Púsan a Legfelsőbb Lélek, illetve a Nap megnevezése.
- vershez: Itt Szóma a Hold istensége is, Agni, a tűz istene pedig az áldozati fölajánlások közvetítője. A fenti vers mellett így a Nap és a Hold, vagyis a nappal és éjszaka oltalma is biztosítva van.
13-14. vershez: A fegyverzet része a szélsebes lófogat – olykor négy lovat is egy harci szekér elé fogtak –, illetve az íjászok védőfelszerelése.
- vershez: A méreggel kezelt nyílvesszők használata ugyan ellenkezik az erkölcsi kódex szavaival, ám mégis használtak ilyeneket.
- vershez: Az imákkal feltöltött nyilak nemcsak mágikus erőt képviseltek, mert a mantrák a célra tartásban, irányításban (mantra mukta) is segítettek.
17-19. vershez: Folytatódik az oltalom, védelem kieszközlése, nemcsak tényszerű pajzzsal, hanem a mágikus védelemmel.
2016/66
Napkelet Bölcseleti Iskola műhelye