Óind hadviselési kódex

 

 

A béke terméketlen – tartja a mondás, de tudjuk, a háborúság pusztító. A legendák, mítoszok, de a szent könyvek, kinyilatkoztatások szólnak békességről, de szólnak háborúról is, hőseik sokszor csatasorba állnak. A békéről nem lehet eposzt írni, talán ezért is van az, hogy a nagy indiai eposzok, a Rámájána és a Mahábhárata konfliktusról, háborúságról is szólnak. A konfliktus teremti meg élet-halál feszültségét, amelyből jobban kiviláglik, mi a helyes és mi a kerülendő.

 

A démonok és félistenek háborúságában a démoni oldal bizonyult jobban szervezettnek. A határozott hatalmi vezetés alatt álló negatív erők győzelmet arattak a félistenek fölött, akik ekkor tanácskozásba kezdtek és uralkodót választottak maguknak. A legendás elemeket szimbolikusan értelmezve kitűnik az a tétel, miszerint a jó passzív és diffúz, míg a rossz aktív és strukturált. Az indiai világkép amúgy is ellentétpárokban gondolkodik: jó és rossz, fény és árnyék, félistenek és démonok – a világi lét e két pólus folytonos versengése, mondhatnánk háborúsága.

Az indiai társadalom legmagasabb rétege a bráhmana rend, a szellemi elit, majd a ksatriják, a harcos, lovagi rend következik. Az előbbiek feladata a szent tanok művelése tanulás és tanítás formájában, az áldozatok rituális felügyelete, személyes bemutatása, illetve kiszolgálása mások számára. Mindezek fejében a bráhmanák alamizsnát fogadhattak el, illetve maguk is adományozhattak.

A harcosok feladatköre hasonlóan alakul: ők is tanulnak – ez az ő esetükben elméleti és harcászati kiképzést is jelent, áldozatokat mutatnak be – a csatakezdést mindig áldozati ceremónia előzte meg, illetve adakoznak, gondoskodnak a ráutaltakról, így a bráhmanákról is. Ezzel szolgálhatják a társadalom erkölcsi és lelki felemelkedését. Emellett feladatuk az ország védelme és a rendfenntartás. Követelmény a harcossal szemben a mértékletes életmód – bár egy harcos maharadzsa természetesen más életkörülmények között élt, mint egy erdei remeteségben lakó bráhmana aszkéta.

 

Az európai kultúrában a lovagi erények – mértékletesség, állhatatosság, hűség, erkölcsösség, bőkezűség, becsületesség, bátorság – a kora középkorban meghatározó kulturális és erkölcsi szerepet játszottak, s a lovagi erénykódex némely eleme máig hatóan érvényesül, mint például a nőkkel szembeni udvariasság. Ehhez hasonlóan Indiában is kialakult a nemesekkel, lovagi renddel szembeni elvárások rendszere, amelyben a hősiesség, szervezőkészség, lelemény, nagylelkűség s egyéb vonások szerepelnek. Ez a rendszer azonban jobbára a békeidőkre vonatkozik.

A hadviselés szabályait és a lovagi kiképzést nyugaton 5-21 éves kor között, keleten 6-22 éves kor között sajátíthatták el az ifjak, s utána léphettek hadi szolgálatba. Az indiai ksatrija növendék betűvetést, számtant, a védákat, logikát, gazdaságtant és politikatudományt tanult a fegyverforgatás mellett. Ennek elméletét a Dhanur-véda, a hadtudomány jelentette. A nyugati lovag-növendékeknek is változatos tárgyakat kellett eltanulniuk – íjászatot, birkózást, fegyverforgatást –, emellett pedig a hat lovagi művészetet, nevezetesen a lovaglást, úszást, ökölvívást, solymászatot, de a sakkjátékot és a versírást is.

 

A felkészülés nyomán a konkrét hadviselés során vizsgázott a ksatrija lovag. A háborúban a legfontosabb alapszabály az erényes küzdelemben szerzett győzelem (dharma vidzsaja), mert csak ez számított üdvös cselekedetnek. Ezzel szemben a becstelen eszközökkel (kúta-juddha) szerzett győzelem pokolra kárhoztat. Alapvetően a békességet igyekeztek fenntartani, de agresszió esetén válaszcsapást mértek. A cél nem feltétlenül a halálba torkolló önfeláldozás, hanem a győzelem – megfutamodásról szó sem lehetett. Magát a csatát egyfajta áldozatnak tekintették, aminek szakrális jellegét az igazságért folytatott viadal adta. A győzelmet nem az emberi erőnek vagy leleménynek tulajdonították, hanem az isteni jóváhagyásnak. A csata végső eredménye – csakúgy, mint a tényleges szent tűzáldozatban – az üdvösség. Csatakezdés előtt az egyhetes előkészület végeztével engesztelő áldozatot is bemutattak, amit védőpajzsként emlegettek.

A lovagiasság szabályai a csatatéren az alábbi pontokban foglalhatók össze:

 

  1. Páncélos harcos ne bocsátkozzék harcba olyan lovaggal, aki nem visel páncélt.
  2. Ha ellenfeled páncélt visel, te is fegyverezd föl magad hasonlóképpen.
  3. Csak egy emberrel küzdj, de ha ellenfeled képtelen a harcra, ne bántsd tovább.
  4. Lovas katona ne támadja a harci szekeret, hanem csak lovassal mérkőzzék. Egyenlő felek küzdjenek.
  5. Mérgezett vagy szakállas nyílvesszőt tilos használni.
  6. Gyönge vagy sebesült embert nem szabad megölni, de azt sem, akinek nincsen fia.
  7. Ne sújts arra, akinek fegyvere eltörött, íjhúrja elszakadt, vagy aki elvesztette kocsiját.
  8. Tilos megölni azt, aki megadja magát és oltalmat kér, vagy leteszi fegyverét, de hadifogságba vethető.
  9. Király királlyal s ne alacsonyabb rangú harcossal küzdjön.
  10. Ha békehozó, békéltető bráhmana érkezik a csatamezőre, szűnjék a háborúság, a bráhmana szent és sérthetetlen.
  11. Nyomorult gyáva az, aki félelmében meghátrál a csatamezőn.
  12. Ne sirassa senki a csatában elhullt hőst, mert ezernyi nimfa ura lesz belőle.
  13. Tilos megölni idős embert, nőt, gyermeket, visszavonuló embert vagy azt, aki a feltétlen megadás jeleként fűszálat vesz a foga közé.
  14. A pánikba esett és fejvesztetten menekülő ellenséget ne üldözd vehemensen.
  15. Nem szabad megölni az alvót, a szomjúhozót, a fegyvertelen harcost, az úton járó békés polgárt, az étkező embert, a bolondot, a táboron kívül ellátmányt beszerző katonát, a katonai tábor civil alkalmazottait, alantas szolgákat és ajtónállókat.
  16. Emberhiány esetén lehetséges a helyettesítés: egy elefánttal szembeszállhat öt lovas katona vagy négy lovas és tizenöt gyalogos; három gyalogos szembeszállhat egy lovas katonával; s három lovas egy elefántossal.
  17. Kasztjára vagy foglalkozására nézve bráhmana embert, vagy aki annak vallja magát, tilos megölni, csakúgy, mint a tehenet vagy a kaszton kívülit.
  18. Aki fára mászva menekül, vagy eunuch, illetve tábori zenész, annak életét meg kell kímélni.
  19. Aki nem bocsátkozik harcba vagy félelmében elrejtőzik, illetve aki csak látogató, nézelődő a csatatéren, azzal nem szabad harcba bocsátkozni.
  20. A gyümölcsösök, virágoskertek, templomok és nyilvános imádati helyek szentek és sérthetetlenek.
  21. A hadifoglyok méltó elbánást érdemelnek: egy évi szolgaság után visszanyerik szabadságukat, a hajadonok házassági ajánlatot kapnak, s ha ezzel nem elégedettek, hazaküldik őket. Általában a legyőzött királyt, vagy ha elesett a csatában, a fiát szövetségesként ültetik a trónra. A legyőzöttek megtarthatták szokásaikat és törvényeiket. A háborúság végeztével a győztesnek a legyőzöttek javát is elő kell mozdítania.
  22. A sebesültek gondosan hazaküldendők, vagy az ellenfél táborában szakértelemmel kell gyógyítani őket, s fölépülésük után szabadon bocsátandók. (Mahábhárata Sánti-parva 95.7-13.)

 

A becstelen hadviselés mindazokat az eszközöket alkalmazza, mik egyébként tiltottak, így a démoni győzelem (aszura vidzsaja) az ellenfél teljes megsemmisítésére törekszik, a pusztítás és a rombolás a célja, míg a kapzsi győzelem (lóbha vidzsaja) célja a fosztogatás, rablás és zsákmányolás. Ezzel szemben azt mondják, az erényes hadviselő felek nap közben viaskodtak, napnyugta után azonban barátként viselkedtek egymással.

Végezetül hadd idézzük a Rg-véda egyik idevágó himnuszát, a fegyverekhez intézett himnuszt (VI.75.)

 

 

Himnusz a fegyverekhez

(Rg-véda VI.75.)

 

  1. Midőn a felvértezett harcos a csata ölébe veti magát, arca, akár a viharfelhő. Győzedelmeskedj sértetlen testtel; a vért[1] ereje óvjon meg.
  2. Az íjjal nyerj nekünk teheneket, az íjjal nyerd meg nekünk a versenyt, és az íjjal a vad csatákat. Az íj elpusztítja az ellenség örömét; igázzuk le az íjjal a világ minden szegletét.
  3. Egészen a füledig hajol, mint a nő, aki súgni akar valamit, megölelvén drága barátját. Dudorászva, mint a nő, az íjra feszített íjhúr biztonságban kísér végig a csatán.
  4. E kettő, kik úgy mennek, mint a találkozóra[2] igyekvő nő, nyilat tartanak az ölükben, akár anya a fiát. A két nyílhegy dolgozzon össze, üssenek lyukat ellenségeinkben és szórják szét azokat.
  5. Sok lány apja ő, és van számos fia is[3]. Ahogy leereszkedik a csatába, kerregő hangot hallat. A tegez, ha a hátra szíjazzák és munkába állítják, megnyeri a rohamokat és minden kisebb csatározást.
  6. A szekéren állva a gyakorlott hajtó díjnyerő lovait akkor hajtja előre, amikor akarja. Dicsértessék a gyeplő hatalma: a vezetők követik a mögöttük járó elmét.
  7. A vadul nyerítő lovak záporként surrogó patáikkal legyőznek minden más szekeret. Patájukkal taposnak az ellenségre, ki sem térnek az útból, úgy pusztítják el őket.
  8. A szállítókocsira (felajánlás a neve)[4], melyen ott vannak a fegyverek s a vértek, helyezzük arra fel a szekeret, és napjaink teljenek a jóság jegyében.
  9. Az atyák[5] összesereglettek az édes[6] körül, mely erőt ad, mely tartós és mély menedék szükség idején. Csodálatos fegyverekkel és a nyilak erejével, rezzenetlen fényben és egyenlően minden emberi erővel, magasra tornyosulnak, úgy rohanják le az összeverődött seregeket.
  10. Atyák, szómára érdemes bráhmanák, a makulátlan ég és föld legyen jó hozzánk. Púsan őrizzen minket, rossz útra ne tévedjünk. Ó, kik a Rend révén gyarapodtok, vigyázzatok ránk, hogy gonosz cselszövéssel senki fölénk ne kerekedjék.
  11. Köntöse sas, a foga őz; tehenekkel megkötve repül, ha elrepítik[7]. A nyilak legyenek menedékünk, ahol csak emberek szaladnak össze vagy szaladnak szét.
  12. Kímélj meg minket, ó, céljára pontosan süvítő fegyver; testünk váljon kővé. Szóma mondjon ránk áldást, Agni adjon menedéket.
  13. Háton csapja őket, és csípőjükre sújt. Ó, lovak ostora, hajtsd csatába a lovakat, akik érzik, mi van előttük.
  14. Úgy tekeredik karra, mint a kígyó; kivédi az íj húrjának csípését. A minden módot ismerő kesztyű[8] védjen minket minden oldalról, férfi férfit.
  15. Az antilopszarv-hegyű és vasszájú isteni nyilat méreggel kenik meg. Meghajolok Pardzsanja[9] magja előtt.
  16. Ha kilőnek, imával élesített nyíl, szállj messzire. Szállj egyenesen ellenségeinkhez, és egyikőjüknek se kegyelmezz.
  17. Hová a nyilak oly sűrűn hullanak, mint a kócos fiú haja[10], ott adjon nekünk menedéket Brahmanaszpati és Aditi, menedéket összes napjainkra.
  18. Vérttel fedem be azokat a helyeket, hol halálos sebet ejthetnek. Szóma, a király öltöztessen ambróziába[11]. Varuna tegye még szélesebbé széles birodalmad. Az istenek örvendezzenek annak, hogy győzedelmes lettél.
  19. Ki minket bántana, legyen bár a mi népünk fia, idegen, vagy messzi vidékről való, az istenek pusztítsák el. Imám az én belső vértem.

 

(Pék Zoltán fordítása. FLI kiadó, 2000.)

 

További jegyzetek

 

  1. vershez: A páncél (kavacsa) valóban nemcsak vért volt, hanem misztikus védőpáncél is, amit mantra-inkantációk és speciális testmozdulatok, a testtagok megszentelése és fohászok kísértek.

 

2-5. versekhez: A lőfegyverek közé tartozik az íj és a nyíl, amik a kilőtt, hajított eszközök közé tartoznak. Jó íjásznak az számít, aki félujjnyi vastag fémpáncélt vagy 24 rétegű bőrpáncélt keresztüllő. Tűzfegyvereket is ismertek, tüzes végű, izzított hegyű nyílvesszők, illetve rakétaszerű fegyverek formájában.

 

6-7. vershez: A harci szekér fontos szerepet játszott a hadviselésben, a szekérharcos és kocsihajtó alkottak egy egységet. Ugyanakkor a lovak, a szekér, a hajtó és az utas kimagasló szimbóluma a titkos tanításoknak, a földi lét, a testbe zártság és a célba érés magyarázatára.

 

  1. vershez: Az óind hadviselésben az alábbi fegyvernemek voltak ismeretesek:
  2. a) Gyalogság – fegyverzetük közt védőfelszerelések (pajzsok és misztikus amulettek, kavacsák), illetve lőfegyverek (íjak, nyilak) és szúró-vágó fegyverek (lándzsa, gerely) szerepeltek.
  3. b) Lovasság – a korai időkben még nem alkot külön fegyvernemet.
  4. c) Harci szekerek – a szekérhajtó nem fog fegyvert, csak a harcos küzd.
  5. d) Harci elefántok – kiképzésük és tartásuk különleges feladat. Harci módszereik: ugrás, mászás, menetelés, tiprás, párviadal, ostrom, nyílt támadás.
  6. e) Tengerhajózás – a feljegyzések 2.300 tonnás, 100 méter hosszú hajókról is említést tesznek, s a Vidzsajanágar birodalomnak 300 kikötője volt!
  7. f) Szó esik még a légierőről, amelynek titokzatos légi járművek (!), a vimanák a gerince.
  8. g) Emellett segédcsapatok: zenészek, tudósítók, szakácsok és masszőrök segítették a sereget.

A Csandragupta Maurja birodalomban a Nagy Sándor-féle hódító hadjáratot követően a hadsereg létszáma az alábbi volt: 600.000 fő gyalogság, 30.000 lovas, 9.000 elefánt.

 

9-10. vershez: A szóma az áldozati nedű, s akik fogyasztanak belőle, halhatatlanokká válnak. Púsan a Legfelsőbb Lélek, illetve a Nap megnevezése.

 

  1. vershez: Itt Szóma a Hold istensége is, Agni, a tűz istene pedig az áldozati fölajánlások közvetítője. A fenti vers mellett így a Nap és a Hold, vagyis a nappal és éjszaka oltalma is biztosítva van.

 

13-14. vershez: A fegyverzet része a szélsebes lófogat – olykor négy lovat is egy harci szekér elé fogtak –, illetve az íjászok védőfelszerelése.

 

  1. vershez: A méreggel kezelt nyílvesszők használata ugyan ellenkezik az erkölcsi kódex szavaival, ám mégis használtak ilyeneket.

 

  1. vershez: Az imákkal feltöltött nyilak nemcsak mágikus erőt képviseltek, mert a mantrák a célra tartásban, irányításban (mantra mukta) is segítettek.

 

17-19. vershez: Folytatódik az oltalom, védelem kieszközlése, nemcsak tényszerű pajzzsal, hanem a mágikus védelemmel.

 

 

2016/66

Napkelet Bölcseleti Iskola műhelye

 

 

 

[1]
[1] A vért egyrészt a harcos viselte védőöltözet, másrészt pedig az e himnusz és általában a szent erők adta védelem.

[2]
[2] A szó egyaránt jelenthet csatát és találkozást (randevút egy szeretővel, vagy közösségi összejövetelt, mint az esküvő vagy fesztivál.)

[3]
[3] A nyilak a tegez fiai és lányai.

[4]
[4] A szállítókocsi nem csupán a harcos vértjét és fegyvereit vitte, de a könnyebb harci szekeret is. Itt hasonlítják még az imát az istenekhez vivő felajánláshoz (melyet Agni „hajt”), vagy csupán mint metafora, vagy arra utalva, hogy valóban a szállítókocsival vitték a felajánlást a csata előtt és után.

[5]
[5] Az atyák egyszerre a harcosok prototípusai (főleg mint Indra segítői, s tehenek barlangból való kiszabadításakor), valamint az erő forrásai harcos leszármazottaik számára.

[6]
[6] Szóma

[7]
[7] A nyilat sastollba öltöztetik, hegyére őzszarv kerül, és bőrszíjjal kötik át.

[8]
[8] Az alsókart védő bőr.

[9]
[9] A nyíl nádból készül, mely Pardzsanja magját (az esőt) tartalmazza.

[10]
[10] A hasonlat azon alapul, hogy a nyílvesszők olyan sűrűn szállnak, mint egy bozontos hajú fiú hajszálai, vagy hogy a nyilak tollai hasonlítanak a fiú hajára, vagy hogy a nyilak olyan összevisszaságban záporoznak, mint ahogy a gyerekek játszanak.

[11]
[11] Vagy a halhatatlanságba, mely az ambrózia hatása.