Delhi vasoszlop

India egyik sajátos jellegzetessége a monszun, ez a trópusi eső. A monszun szakadatlan vízáradatot jelent, menetrendszerűen esik az eső, mintha dézsából öntenék. Minden nap ugyanabban az időben, és néha a megszokott menetrendtől eltérő időben is. Heteken, hónapokon át. Mindent átható nyirkosság, nedvesség – ennek az időjárásnak aligha áll ellen bármi is. Elég egy papírlapot kint felejteni vagy a monszun, vagy a nyár idején – s néhány nap alatt antik kézirattá válik. Vagy egy kardot kitenni a szabadba, és rövid időn belül rozsdamarta történelmi ereklye lesz belőle.

Léteznek olyan objektumok, amik száz és ezer évek óta talányos fejtörőt jelentenek a tudománynak. Az egyik ilyen objektum a Delhi vasoszlop – amely az éghajlati körülmények ellenére sem rozsdásodik…

A vasoszlopot több tudományos vizsgálatnak vetették alá, elemezték az oszlop történetiségét és vegytani összetételét, s a rajta lévő feliratokat is. Ezek segítették a kormeghatározást. A leghosszabb és legkorábbi felirat három kétsoros versszak, szanszkrit nyelven, bráhmi írásmóddal készült. Az oszlopot övező talapzat fölött mintegy 20 centiméterrel olvasható a szöveg, amely szerint az oszlopot egy bizonyos Csandra állíttatta, gondolatait nagy hittel Visnura összpontosítva. Magát az oszlopot Visnunak szentelte, Visnulába-hegynél (visnupadagiri), győzelmi emlékmű gyanánt, Keleten, Délen és Nyugaton aratott hadi sikerei emlékére.

A bráhmi írásjegyek elemzése nyomán a felirat készültét i. sz. 400-450 közé teszik, vagyis az oszlop az ókori Indiában a Gupta korban (i.sz. 320-600 között) keletkezett. A jelentős Gupta uralkodók között kell keresnünk a feliraton szereplő Csandra királyt…

A Gupta dinasztia uralkodói:

1. Csandragupta

Szamudragupta

1. Csandragupta Vikramáditja

Kumáragupta

Szkandagupta

1. Naraszimhagupta Baláditja

II Kumáragupta Kramáditja

Budhagupta Vikramáditja

Vainjagupta Dvadasáditja

Visnugupta Csandráditja

Numizmatikai adatok alapján igazolható, hogy Szamudragupta császár korától fogva mindegyik utódja veretett olyan aranypénzt, amely az uralkodót íjjal a kezében egész alakos formában ábrázolta. Ami a kormeghatározás szempontjából fontos, az az uralkodó nevének feltüntetése. Az íjas alak bal keze alatt az uralkodó rövid neve olvasható, míg a körkörös felirat a teljes nevét és titulusát tartalmazza. II. Csandragupta Vikramáditja aranypénzén az íjas alak bal keze alatt a csandra megnevezés olvasható, éppúgy, mint a többi Gupta uralkodó aranypénzén a megfelelő rövid név, mint Szamudra, Ku vagy Kumára, Szkanda, Nara, Budha s így tovább. Ennek alapján megállapítható, hogy a felirat II. Csandragupta Vikramáditjának tulajdonítható, így az oszlop immár 1600 esztendeje dacol az időjárással. A felirat betűi sem korrodáltak, tisztán kivehető állapotban vannak.

Az oszlop ma a Quwwat-ul-islam mecset területén áll Új-Delhiben, de eredetileg másutt állt. A gupta feliraton szereplő Visnupada-giri, azaz Visnulába-hegy a mai Udayagiri környékén azonosítható, Besznagar, Vidisa és Szanycsi környékén, Bhopal városától mintegy ötven kilométerre kelet felé. Az oszlop felállításának eredeti helyét alapos történeti, irodalmi, földrajzi és numizmatikai szempontok szerint azonosították.

Ha valamely földrajzi hely összefüggésbe hozható II. Csandragupta Vikramáditjával, akkor az bizonyosan Udajagiri, ahol két jól beazonosítható sziklavéset említi őt, s a környéken található húsz sziklatemplom közül 19 az ő uralkodása idején létesült. A láblenyomatok tisztelete a környéken igen elterjedt: a Besz és Betva folyók találkozásánál a Csaran-tírth nevezetű zarándokhelyen Visnu kőbe vésett lábnyomát imádják, de a közelben, Besznagarban található Heliodórosz oszlopa, s a 20. számú sziklatemplomban a tizedik dzsain gázlókészítő, Sítalanáth lábnyomát tisztelték. A 19. barlang későbbi, 1036-ból származó felirata egyértelműen Csandraguptának tulajdonítja az udajagiri templomok építtetését. A kutatók a környéken a vasművesség ősrégi nyomait azonosították: kohók maradványait, vassal és tűzzel kapcsolatos helyiségneveket, vastuskó leleteket, s így tovább. Ez is a vasoszlop itteni eredetét valószínűsíti.

Udajagiri, azaz a korábbi Visnupáda-hegy különös természeti képződmény. A hegy egy északi s egy déli vonulatra tagolódik, amiket egy nyereg köt össze, amitől észak felé egy hágószerű átjáró található egy ősi elefánt-ösvénnyel egyetemben. Ennek az átjárónak a sziklafalába mélyítették a mesterségesen bővített barlangokat. Maga a hegy asztronómiai szempontból kitüntetett helyen fekszik, az északi 23°31’ szélességen, vagyis szinte a Ráktérítőn. Az oszlop feltételezhető eredeti helye a hágószerű átjáró előtt, kelet felé lehetett a 7. számú barlang bejáratának vonalában, mert így a nyári napforduló idején az oszlop árnyéka egyenesen az átjáróra vetődik. Ráadásul érinti a 13. barlangban található, kígyóágyán heverő Visnu reliefjét is. Feltehető, hogy az oszlop tetejét eredetileg csakra koronázta, ezzel is utalva Visnura, illetve attribútumaira.

Az oszlopot később, 1233-ban Iltutmish idejében telepítették át jelenlegi helyére, a Qutab Minar közelébe, Új-Delhibe.

Az oszlop történetisége mellett szerkezete és kivitelezése is figyelemre méltó. Az oszlop formája szimmetrikus, tövénél kihasasodik, és enyhén kúpos alakú. Magasságában három részre tagolható: a földbe süllyesztett talapzat, a test és végül a díszes oszlopfő. A méretezés mértékegysége az angulam, vagy hüvelyk, kb. 2,5 centiméter. A talapzat durva felületű, magassága 60 angulam, s az áttelepítés után kevésbé mélyre ágyazva helyezték el az oszlopot, így a nyers felület egy része ma a talapzat felszíne fölött látható. Az oszlopnak a talapzatnál található legszélesebb része 24 angulam átmérőjű. Az oszloptest simított felületű a teteje felé enyhén keskenyedő csonka kúp, magassága 180 angulam, átmérője a tövénél 16 angulam, az oszlopfő alatt pedig 12 angulam. A díszes oszlopfő 40 angulam magasságú, a tetejét valószínűleg faragott csakra díszíthette. Erre a 6. barlangszentély egyik domborművéből is következtethetünk, amely hasonló oszlopfőn egy sugarasan megformált csakrát ábrázol.

A vasoszlop anyagösszetételében szén, szilícium, kén, foszfor és nátrium mutatható ki, de a korróziónak ellenálló jellegét leginkább az anyag mikrostruktúrája biztosítja. Az oszlopból vett horizontális mintában 12 réteget különböztettek meg, a vas poliéder szerkezete, valamint a perlit- és salak-eloszlás szerint. Az oszlop benső szegmense, a magja szénben gazdagabb, s az egyenetlen anyageloszlás magyarázza a különböző minták elemzése nyomán kapott eltérő adatokat. A salaktartalomnak köszönhetően az oszlop vasanyagának gravitációs együtthatója alacsonyabb, mint a színtiszta vasé.

A hajdani kohók viszonylag alacsony, 1100-1300 °C-on dolgoztak, ezért a szakértők magas szilikát tartalmú érceket használtak, a jobb feldolgozhatóság érdekében. A zúzott érchez faszenet adagoltak, s amikor a redukciós eljárás véget ért, a bugából kovácsolással távolították el a kőrevét és a salakmaradványokat.

A Delhi vasoszlopot minden valószínűség szerint különálló darabokból kovácsolták össze. Amint kialakult, a vízszintesen elfektetett oszlop-kezdemény alatt tűzzel hevítették az éppen megtoldandó részt, majd erre helyezték a szintén felhevített nyers vasdarabokat, majd lokális kézi kovácsolással dolgozták össze a bázisanyaggal. Az elkészült tömb mozgatását a henger palástjáról kitüremkedő fogófülekkel oldhatták meg, amiket az oszlop elkészültekor vésőkkel távolítottak el, a körkörös forgatást pedig az oszlop oldalán lévő furatokba illesztett peckekkel oldották meg. Így apránként előtolva és forgatva alakult ki a hengeres forma és az egységes szerkezet. Mivel az egyes bugákat sikerült szinte teljesen megtisztítani a felületi salakmaradványoktól, nagy szilárdságú, egységes tömböt tudtak előállítani. Következett a felületi megmunkálás, eltávolították a füleket, az oszlop látható felületét simították és csiszolták, ezzel adták meg az oszlop finom, kónuszos alakját és szimmetrikus hengeres formáját. Majd a szanszkrt nyelvű feliratok kerültek a helyükre, az előmelegített felületre hidegvésővel rótták a szöveget, végül a díszes oszlopfőt csatlakoztatták, majd felállították az oszlopot eredeti helyén, Udajagirinél.

Az oszlopfő hét részletből tevődik össze. A legalsó, bordázott harang alakú részt azonos átmérőjű vasrudak egybekovácsolásával nyerték, majd több gyűrű, a legtetején pedig négyszögletes talapzat következik, amelynek tetején egy rés a ma már hiányzó csakra rögzítésére szolgált.

Az oszlop egységes szerkezetét és anyagának viszonylag magas törésszilárdságát igazolja az is, hogy amikor a XVIII. század során Nadir shah vagy Ghulam Quadir idején ágyúgolyóval meglőtték az oszlopot, az sértetlen maradt.

Ám a korrózió sokkal veszedelmesebb ellenfele a vasnak, mint egy ágyúgolyó. Az oszlop rozsdaállóságára számtalan magyarázat létezik. Az egyik a delhi környezeti tényezőkre támaszkodik, mondván Delhiben az év nagy részében nem magas a levegő páratartalma, s a vas 70%-os relatív páratartalom alatt gyakorlatilag nem korrodál. Más szakértők az anyagösszetételben látják a rozsdamentesség magyarázatát. Ebben a magas foszfortartalom és a kén, illetve mangán hiánya, a mikrostruktúra, a salakmaradványok körüli perlit is közrejátszik. Feltételezik, hogy a kész oszlopot annak idején lúgos és ammóniás fürdőnek tették ki, ami felületi passziválást eredményezett, vagy a kovácsolás révén az oszlop belsejében keletkezett szerkezeti faszénrétegek akadályoznák a rozsdásodást, mások tisztított vajjal történő kezelést gyanítanak.

Az amorf foszfátvegyületből kialakuló, kristályos állapotú vas-hidrofoszfát-hidrát kiváló védőréteget biztosít a nedvesség és az oxigén fémes felületbe történő további behatolása ellen. A fém-fémoxid határfelületen képződő kristályos vas-hidrofoszfát-hidrát adja ezért a Delhi vasoszlop korrózióval szembeni kiemelkedő ellenállását.

Tudományos szempontból azonban leginkább a magas foszfortartalom magyarázhatja a vasoszlop korrózióálló természetét. Ez segíthetett egy védő rozsdaréteg és egy vékony foszfátos passziváló film kialakulásában, amely megvédte az oszlopot a további korróziótól. Ennek a védőrétegnek a kialakulásában a környezeti tényezők is közrejátszottak, a levegő páratartalmának váltakozása, az egymást követő nedves és száraz szakaszok előmozdították a védőréteg alakulását.

(R. Balasubramaniam professzor tanulmánya alapján, Indian Institute of Metals, Metal News Vol.7.No.3 2004 June)