IFÁ

Afrika vallási hagyománya

XVI. Benedek pápa 2011-ben közös zarándoklatra és békeimára hívta Assisibe a világvallások képviselőit. „Az igazság és a béke zarándokai között” – ahogy a pápa nevezte a jelenlévőket – a református, az evangélikus és a metodista egyház is magas szinten képviseltette magát, továbbá megjelent a konstantinápolyi ökumenikus pátriárka és Canterbury érseke is. Az Assisi Szent Ferenc-bazilikában XVI. Benedek balján egy zsidó, egy hindu, egy buddhista és egy muszlim vallási vezető mellett a tradicionális nigériai Ifá vallás képviselőjeként, egyetlen afrikaiként, helyet kapott Wande Abimbola professzor is, aki mint az Ifá papja 1981-től az Ifá felhatalmazott szóvivőjeként tevékenykedik világszerte. Az Ifa Heritage Institute alapító elnöke, az afrikai nyelvek és irodalom professzor emeritusa először joruba nyelven elzengett egy Orunmilát és feleségét, Olokunt dicsőítő fohászt, s közben egy csörgőt is megszólaltatott, majd beszédében arra hívta fel a küldöttek figyelmét, hogy csak akkor jöhet el a béke, ha a helyi (bennszülött) vallások sokkal nagyobb tiszteletben részesülnek. Arra is figyelmeztetett, hogy édesanyánk, a természet is ugyanezt érdemli.

A természet és a környezet tisztelete a szavak szintjén ma már közhelynek számít, de az Ifáról valószínűleg nagyon kevesen hallottak már Magyarországon. A „dél” témája kapcsán itt az ideje, hogy megkíséreljük e rendkívül bonyolult és szerteágazó téma vázlatos áttekintését, megismerjük, és számba vegyük azokat az értékeket, melyeket számunkra tartogat.

Mi az Ifá?

Az Ifá a Nyugat-Afrikában élő jorubák tradicionális spirituális rendszere, az afrikai hagyományban gyökerező kultúra, életmód, bolygónk déli felén nagy befolyással rendelkező, milliók által gyakorolt vallás, élő tradíció. Ötvöződik benne a mitológia, a vallás, a történelem és a népi gyógyítás is. Célja, hogy a szent hagyomány segítségével megteremtse a harmóniát, az együttműködést az ember és a körülöttünk lévő világ, az ember és az univerzum között. Az Ifá az Élet tanulmányozása, megfigyelése a természeti erőinek mint istenségeknek a tanulmányozásán keresztül. Ez az oka annak, hogy az Ifát sokszor animista vallásnak nevezik a kívülállók, de a jorubák a természeti erőket nem isteneknek, csak Isten (Olódúmaré) különböző kiterjedéseinek tartják. Leglényegét tekintve az Ifá a környezetünkben megnyilvánuló Teremtővel, és az ősökkel való kapcsolattartás, a kölcsönös kommunikáció útja, az emberi hivatás beteljesítésének eszköze.

A jorubák és az Ifá

A jorubák többsége Nigériában él, de több más nyugat-afrikai országban is jelentős a számuk. Találunk jorubákat Kubában és Brazíliában is, ők a rabszolga-kereskedelem révén kerültek mai lakhelyükre; a gyarmatbirodalmak felbomlása után pedig sokan telepedtek le az Egyesült Királyságban és az USA-ban is. A hagyományos joruba vallás, az Ifá, Nigérián kívül Beninben és Togóban maradt fent. Ez a tradíció az idők során Nyugat-Afrika más tájain, Dél-Amerikában és Észak-Amerikában is sok helyi vallás kiindulási alapja vagy ihletője lett. (Ilyen például Kubában a szanteria, Brazíliában pedig a kandomblé és az umbanda.) Észak-Amerikában manapság egyrészt tanúi lehetünk az Ifá üzleti alapokra való helyezésének és eltorzulásának, másrészt jelentősen nő azoknak a száma, akik viszont kezdik egyre nagyobb becsben tartani, és ápolni az eredeti joruba szellemi örökséget. Nigériában ma komoly veszélyben van az ősök tudása: mind nagyobb tért nyer az iszlám és a kereszténység, s tűzzel-vassal irtják a régi emlékeket. Ezért nagy jelentőségű, hogy 2005-ben az Ifát az UNESCO az emberiség szellemi és kulturális örökségének részévé nyilvánította. Ezzel lehetővé vált, hogy a japán kormány anyagi támogatásával Wande Abimbola professzor irányításával Nigériában létrejöjjön az Ifá tradíciót felsőfokon oktató Ifa Heritage Institute.

 Az Ősök szerepe

Az Ifá tradícióban az ősök szolgálnak kapocsként ember és Isten között. Úgy tartják, hogy az ősök dicsőítésén és a nekik bemutatott áldozaton keresztül lehet hozzáférni ahhoz az isteni tudáshoz, amit a család, a nemzetség halmozott fel az idők folyamán. Nem egyetlen életben gondolkodnak. Az életek, nemzedékek hosszú sorára való rálátás segít az ismétlődések, minták felismerésében, világossá teszi, hogy mit és miért cselekedtek az ősök, s ez által segítséget nyújt a nemzetség isteni feladatának beteljesítéséhez. A földön eltöltött idő szerintük az isteni küldetés része, s egyszer majd mindannyian visszatérünk égi otthonunkba, Olódúmaré isteni hajlékára.

Az ősök biztosítják életünk alapját: „Mindannyian az őseink vállán állunk” – tartja a joruba mondás. Nem kell mindenkinek mindent elölről kezdenie, mert elődeink tapasztalata rendelkezésünkre áll. Úgy vélik, hogy az újszülött az ősök földjéről tért vissza, a jövevény nem nulláról indul, előző életek leckéi állnak mögötte, így a spirituális fejlődése folyamatos. Meg vannak győződve róla, hogy ha az előttünk járó nemzedékekkel élő kapcsolatot teremtünk, eleink mindig segítségünkre vannak, ezért visszatérésükig „éltetik” őket a figyelmükkel, az áldozatokkal és a szertartásokkal. A szertartás neve, mely a velük való kapcsolatfelvételt, a tiszteletüket és megajándékozásukat szolgálja egun dzsoko (egun – ős; dzsoko – ülj le). Az egun nem egyszerűen egy őst jelent, hanem mindazoknak a lelkeknek a kollektív tudatát, akik arra várnak, hogy visszatérhessenek a földre. A felajánlásokat, imákat kérés, kérdés követi, melyre az elődök üzenettel válaszolnak. A válasz hitelességét a megfelelően elvégzett rítus biztosítja.

Áse (életerő, életszikra, lélek)

A joruba felfogás szerint létezik egy erő, ami a történések előidézője, ami mindent mozgásban, örökös változásban tart – ez az áse. Olódúmaré (Isten) mindent és mindenkit részesített benne: az istenségeket (orisákat), az ősöket, a szellemeket, az embereket, az állatokat, a növényeket, a hegyeket, a folyókat és minden kimondott szót – a dalokat, a fohászokat, a magasztalásokat és átkokat, sőt még a hétköznapi beszélgetéseket is. Úgy vélik, ettől függ a létezés. Annak a felismerése, hogy az embereknek és istenségeknek egyedi és független áséjük van, meghatározza a társadalom szerkezetét, a másvilággal való kapcsolatát, és tükröződik az istenségeket (orisákat) megszólító szertartásokban is.

Ori (fej)

Az ori központi fogalom az Ifá tradícióban. (o – ő, ri – lát; ori – aki lát). Felfogásuk szerint az ember összes érzékszerve a fejen összpontosul, még a tapintásé is, mert elképzelhető, hogy valami nem égeti meg a kezünket, ha hozzányúlunk, de a szánkat már igen; így a tapintás legérzékenyebb szerve szintén a fejen található. A fej egyszerre a külső érzékelés központja, és az a hely, ahol a spirituális energia belép a testbe. A spirituális energia, a szív és az elme energiája fizikai és metafizikai értelemben is a fejben találkozik. Úgy vélik, hogy az ori – az elme, a lélek és a szív találkozási pontja. Az ori nem azonos a fizikai megjelenéssel, annak külön neve van; az ode, mint egy maszk, vagy eltakarja, vagy láthatóvá teszi az ember belső tulajdonságait. A cél a lelki tudatosság (ori inu) fokozása, az ember jellemének megtisztítása, folyamatos nemesedése, a kiegyensúlyozottság elérése, a nemes jellem.

Orisák – Olódúmaré (Isten) kiterjedései

Ori – fej, sá – birtokolni, Orisá – akié a fej. Az orisák a legfelsőbb lénynek (Olodúmarénak) a természet elemi erőiként megnyilvánuló aspektusai. Istennek, istenségnek, félistennek is szokták tekinteni őket. Az univerzumban a hét elsődleges elemi erő mindegyike egy-egy új dimenziót nyit meg: Obatala – az égi atya, az ember testének megalkotója, az orisák atyja és az összes ori tulajdonosa. Sango az orisák leghatalmasabbika, a mennydörgés, a villámlás, a tűz, a kövek és a férfiasság orisája. Jemajá a vizek úrnője, a női életerő forrása. Esut (az isteni hírvivőt, a keresztutak őrzőjét, a „kiszámíthatatlan tréfacsinálót”), Ogunt (a vas- és kovácsmesterség, a háború orisáját) és Ocsoszit (az erdő és a vadászat orisáját) az Ifá harcosainak tartják, mivel ők nyitják meg az ember előtt az utat; azért küzdenek, hogy jobbá tegyék az életünket. Olódúmaré (Isten) legfélelmetesebb aspektus Oja, a szél, a pusztító erejű viharok, a temetők, a halál és az újjászületés női orisája.

Amikor egy gyermek megszületik, az imori (a fej megismerése) elnevezésű szertartásra gyűlik össze a család és a rokonság, hogy megállapítsák, hogy az apai vagy az anyai felmenőktől vagy esetleg az egyik orisától származik-e az újszülött. Mondják, az orisák kapcsolatba tudnak lépni vele, mivel ismerik az életfeladatát. Így tud az elv megnyilvánulni az anyagi síkon, annak érdekében, hogy az isteni akarat beteljesedjék. Azonban azt, hogy ez a választás valójában kölcsönös, az bizonyítja, hogy a felnőtt embernek módjában áll beavatást kérni és kapni egy orisa szolgálatába.

Ember és természet

A joruba mitológia szerint Olódúmaré (Isten) teremtette a mennyet, az orisák (istenségek), pedig a világot: először a földet, majd a növényzetet, az állatokat és végül az embert. Miután küldetésüket befejezték, hegyekké, folyókká, tavakká, fákká és állatokká változtak át az orisák. Tehát körülöttünk minden az Isten kiterjedése: a Föld, a természet – szent, s ennél fogva magasabb rendű, mint az ember.

Orunmilá

Orunmilá a bölcsesség, a tudás és a jövőbe látás orisája. Ibikedzsi Olódúmaré – a legfelsőbb, mindent magába foglaló lény, Isten után ő a második. Azt mondják, jelen volt már a teremtésnél is, s azóta főpapként vagy tanítványain keresztül többször is alászállt a földre. Ő az, aki elhozta Olódúmaré (Isten) bölcsességét az emberiségnek, és a spirituális tudás és etika fejlett formájába avatta be követőit. Mivel Orunmilá a tudás (Ifá) őre, néha egyszerűen csak mint Ifát emlegetik. Felavatott papjai a babalawo (a misztériumok atyja), papnői az ijánifá (az Ifá anyja) címet viselik. Személyre, közösségre szabottan ők adják tovább, és alkalmazzák az Orunmilá által ránk bízott, évezredek óta megőrzött és felhalmozott tudást, az Odu Ifát.

Odu Ifá

Az Odu Ifá orákulum – szent hagyomány, Istentől származó, Orunmilá által közvetített egyetemes tudás, mely kiterjed mindenre, ami van, volt és lesz a fizikai és a metafizikai világban. A jorubák úgy tudják, hogy egykoron az istenek emberi alakban éltek a földön, s több mint tizenkétezer éve, mielőtt a felső világokba visszavonultak volna, hagyták rájuk az Odu Ifát. Hogy az emberiség ne maradjon támasz nélkül Orunmílá egy többrétegű, tökéletes rendszert adott át tanítványainak. Ennek egyik része a 256 fejezetből (oduból) álló szóbeli tanítás, amely 16 alfejezetre oszlik, s mindegyik fejezet újabb 16 választási lehetőséget kínál. A 256 odu (fejezet) mindegyike átlagban 600-800 versszakot tartalmaz. A fohászokat, a példázatokat, a szólásokat, a közmondásokat, a történeteket – nemzedékről nemzedékre, énekelve, többféle kötött formában, hangszerkísérettel, szóban adták tovább. Egészen a 20. század elejéig nem jegyezték le ezt az elképesztő mennyiségű tudást, aminek a hátrányok mellett előnye is van, így meg tudta őrizni rugalmasságát.

Az Odu Ifá különlegessége, hogy a tanításokhoz kód is tartozik, ami egyfelől a pontos emlékezést, megőrzést segíti elő, másfelől pedig lehetővé teszi, hogy jóslásra is használhassák, hogy alkalmazhassák. Az Odu Ifá – mondják – az életben előforduló minden kérdésre, helyzetre, körülményre tartalmaz választ, megoldást, ajánlást, ezért a jóspap (babalawo) közbenjárását egyének és közösségek is gyakran kérik. A szertartás, melynek több változata van, és az eszközök is némileg különbözhetnek, nagy tudást, összeszedettséget és felkészültséget követel meg. (Érdekesség, hogy Dr. Abimbola négyéves korában már segédkezett a babalawoknak, és harmincnyolc éves volt, amikor pappá szentelték.)

Annak, hogy az Ifá valóban az ori (a fej) vallása, s talán lehetséges, hogy tényleg tartalmaz mindent, ami volt, van és lesz, a számítástechnika világában bukkanhatunk meghökkentő nyomaira. Egyetemi tanulmányok bizonyítják, hogy az Odu Ifában Orunmilá egy számítógép-kompatibilis kétjegyű kódot is hagyott az emberiségre az idők hajnalán. Ez a kód ráadásul a 8 hatványait felhasználva, megmagyarázhatatlan módon összekapcsolja a valószínűség-számítást az emberi körülményekkel és az események örökké változó folyamával.

Az áldozat fontossága

Az Ifá tradícióban az áldozat kiemelt fontosságú, szimbolikus jelentőségű. A babalawo (jóspap) az Odu Ifához (a szent hagyományhoz) fohászkodik segítségért, elvégzi a jósló szertartást, majd a megnyilvánuló odu (fejezet) segítségével elemzi a helyzetet, feltárja a megoldást, s előírja, hogy a harmónia elérése érdekében milyen áldozatra van szükség. Ez lehet valamilyen tárgy, étel, ital, pálmaolaj, shea vaj, esetleg só, és sokszor állat felajánlása is. Áldozat lehet a közösség szolgálata, a szentély rendszeres takarítása, vagy az is, ha valaki egy szent helyen táncol és énekel. Az áldozatra Afrikában úgy tekintenek, mint az élet elengedhetetlenül szükséges részére. Az áldozatot az teszi áldozattá, hogy egy magasabb cél eléréséért hozzák. Ami számunkra visszataszító és zavarba ejtő (lehet) ebben a folyamatban, az a vérontás, az állatok (szárnyasok, kecskék, disznók) nyilvános, rituális feláldozása egy orisa (istenség) kiengesztelése céljából. Hiába mondják, hogy ilyenkor az állat küzdelem nélkül átadja magát az áldozatban, csendes és nyugodt marad, az állatok meggyilkolása az gyilkosság – gondoljuk, miközben fel sem fogjuk, hogy a „fejlett, humánus világban” nap mint nap állatok millióit mészárolják le titokban…

Ifá és szinkretikus vallások

Az Ifát a világon egyedülállóvá az teszi, különleges jelentőségét az adja, hogy a rabszolga-kereskedelem révén a 18. századtól kezdve az amerikai kontinensen is elterjedt, s a kereszténységgel keveredve számos szinkretikus vallás alapjául szolgált. Mivel az elhurcolt rabszolgák vallásukat nyíltan nem gyakorolhatták, a spanyol katolikus hagyományokkal ötvöződve Kubában megszületett belőle a szanteria („a szentek imádata”), ami aztán az USA déli nagyvárosaiban és Mexikóban is egyre nagyobb teret nyert. Az umbanda a brazíliai városokban a 20. század elején alakult ki: ott a nyugat-afrikai Ifá tradíció indián törzsi hiedelmekkel, katolikus vallási elemekkel és spiritizmussal keveredett. A kandomblé Dél-Amerikában – Argentínában, Uruguayban, Paraguayban, Venezuelában, de főleg Brazíliában – népszerű. Kialakulása már a 16. században megkezdődött, bár első temploma csak a 19. század elején, Salvadorban épült fel. Az Afrikából származó alapokra a portugál katolikus befolyás mellett itt hatott a helyi dél-amerikai hitvilág is.

Ezeket a vallásokat azért nevezik szinkretikusnak, mert az Ifá tradíció szereplőit, az orisákat (istenségeket) a katolikus vallás alakjainak feleltetik meg. Obatalát (az orisák legidősebbjét, a béke orisáját, szó szerint a „fehér királyt”) például a Könyörületes Szűz Máriával vagy Jézus Krisztussal, Ogunt (a vas- és kovácsmesterség, a háború orisáját) Szent Péterrel, Sangót, (a villámlás orisáját) Szent Borbálával, Orunmilát pedig Assisi Szent Ferenccel azonosítják a szanteriában.

Az átalakulásnak kettős magyarázata van: egyrészt nyilvánvalóan ez volt az egyetlen módja az őshazából származó tradíció megőrzésének, másrészt arra is visszavezethető, hogy a kereszténység alapjául szolgáló misztikus tanításokról (például a feltámadásról vagy a szeplőtlen fogantatásról) valószínűleg már Afrikában is hallhattak az Újvilágba elhurcolt (eladott?) bennszülöttek. Ráadásul a katolicizmus gyakorlatában a szenteknek kiemelkedő szerepük van, ugyanúgy, mint az orisáknak az Ifában – így egymással való megfeleltetésük a legtöbb esetben nem jelentett nagy gondot.

A zene és az Ifá

A tánc és az ének a természetközeli kultúrák szerves része. Így van ez az Ifá esetében is. Az Odú Ifá terjedelmes szövegét évről évre egy alkalommal teljes egészében elzengik, s az egyes részeket alkalomról alkalomra mindig énekbeszédben idézik fel. Ez a záloga annak, hogy a tudás a megpróbáltatások ellenére sem enyészett el, évezredek óta fennmaradt.

Sok Szaharától délre fekvő országban a dobot élőlénynek tekintik, s ez alól Jorubaföld sem jelent kivételt. A bata dobokat isteni eredetűnek tartják, ez talán a legismertebb a szertartások során használatos hangszerek közül.

A zene, a dobszó, kiemelkedő szerepet játszik az Ifából kialakult szinkretikus vallásokban úgyszintén. Ott arra használják, hogy a hangrezgés segítségével befolyásolják az ember tudatszintjét. A különböző frekvenciák „akusztikus színekként” közvetlenül hatnak, s azonnal megnyitják egy magasabb tudatosság kapuját, feloldják a személyiség határait, s előidézik a megszállottság, a transz állapotát. A szellem vagy orisa (istenség) birtokba vesz egy személyt, s rajta keresztül gyógyít vagy üzen az egyénnek, a közösségnek. (Ez a technika valószínűleg az amerikai samanisztikus hagyományból származik, s idegen az Ifá eredeti tudós szellemétől, ahol a sok évig képzett jóspap (babalawo vagy ijánifá) feladata az oduk (fejezetek) pontos felidézése és értelmezése.) Sok embert vonz a szanteria misztikus zenéje és egzotikus légköre. A szanteria elemei népszerűek a latin-amerikai zenében, és irodalmi művekben is feltűnnek.

Összegzés:

Az Ifá az emberiség afrikai eredetű közös kincse. A buddhizmus, a hinduizmus és a taoizmus sorába illeszkedik, s talán az egyik legősibb gyökerű világvallás.

Dr. Abimbola nagy vitát kavaró 2011-es beszédében kiemelte: Mindig emlékeznünk kell arra, hogy a saját vallásunk a mások által gyakorolt vallásokkal egyetemben értékes és érvényes a Mindenható szemében, aki ily sokféle életmóddal és hitrendszerrel teremtett meg bennünket. Vajon mi egyet tudunk-e érteni ezzel?

Szabó Edit

2018/69

Irodalom:

Abimbola, Wande – Miller, Ivor: Ifá Will Mend Our Broken World – Thoughts on Yoruba Culture and Religion in Africa and the Diaspora, Aim Books 2003, Roxbury, Massachusetts