Az áhítat jógájának gyakorlatai

Elemi gyakorlatok

Korábban megállapítottuk és részleteztük az emberi  életcélok rendszerét, ami szerint erény (dharma) a világ alapja, ennek szellemében gyakorolható a létfenntartás (artha) és a fajfenntartás (káma), végül elérhető az emberlét magasabb célja, az üdvösség (mukti vagy móksa), aminek betetőzése és konkrét formája az istenszeretet (préma).

Sokan mondják, Isten a szeretet, mások szerint a Szeretet az isten… akárhonnan induljunk is el, mindenképpen elérkezünk ehhez a jelenséghez, a végső eszkatológiai kérdések közül e gyöngéd és érzelmes mozzanathoz: ember és Isten viszonyához.

A jóga szellemi útjának több klasszikus iskolája ismeretes, amelyek a védai kinyilatkoztatás három nagy területe szerint három fő irányzatba sorolhatók.

„A Legfelsőbb Úr nem mutatja meg magát igazi mivoltában a megfelelő gyakorlatok híján, melyek lényege a bölcsesség, a higgadtság és a szeretet. A bölcs ezért gyakorolja e három erényt!” (Védánta-szútra 3.1. invokáció)

Természetesen e gyakorlatok és jóga-utak között van átfedés, mindegyikben található tevőleges-aktív, kognitív-elméleti és áhítatos-misztikus elem. Mi most az áhítat útjának elemeivel foglalkozunk. Ezen a téren roppant széles a kategorizáció. A legtágabb kívánalom az, hogy az ember minden lélegzetével, minden gondolatával és cselekedetével az isteni akarat és szeretet művét szolgálja. Ez az élet minden mozzanatának összeegyeztetése az Abszolútummal.

„Óh, Kuntí fia, ajánld fel Nekem mindazt, amit cselekszel, eszel, elajándékozol, valamennyi vezekléseddel együtt!” (Bhagavad-gítá 9.27.)

A minden cselekedet egy végtelen lista, ezért az odaadás szent tudósai szorosabban is csoportosították az odaadás elemeit. Bengálban a XV-XVI. században Srí Csaitanja (1486-1524) feltűnésének köszönhetően valóságos reneszánszát élte a bhakti-mozgalom, így a Csaitanja-követők körében kézikönyvek és értekezések születtek a bhakti szabályrendjéről (Szanátan gószvámí: Hari-bhakti vilásza) és filozófiájáról, teológiájáról (Dzsíva gószvámí: Sad-szandarbha), de a bhakti elemeinek kategorizálása leginkább Rúpa Gószvámí (1489-1564) nevéhez köthető, aki az Odaadás nektári óceánja (Bhakti-rasza-amrta-szindhu) című művében az odaadás 64 elemét sorolja föl. Ezen a listán szerepelnek a gyakorlandó és a kerülendő cselekedetek (például egy hiteles mester felkutatása, és a sértések kerülése), az öt legfőbb gyakorlat (a szent név zengése, szent társulás, írástanulmányozás, templomi imádat és szent helyen lakozás), amelyek fölkeltik az istenszeretetet, a járulékos elemek, és a kilenc fő elem. Mielőtt ez utóbbiak taglalásába belefognánk, fontos megjegyezni, hogy magát az odaadás folyamatát két alapvető fokozatra tagolják: a) előírásszerű gyakorlatra (vaidhi szádhana), illetve b) spontán istenszeretetre (préma bhakti).

Az előírások, szabályok eszközt jelentenek a megtisztulásban, az istenszolgálat művelésében, ekként szükséges formaságok. Nárada, a bhakti legendás apostola felhívja a figyelmet: „Amíg az ember tiszta szívében nem sarjad ki a töretlen hit, a szent írások szabályai a követendők, máskülönben bukás fenyeget.” (Bhakti-szútrák 12-13.) Noha a magasabb cél kétség kívül az Isten iránti spontán rajongás elérése, a megalapozó lelki gyakorlatok sem mellőzendők, ezért most ezek közül is a bhakti kilenc fő elemével foglalkozunk.

A bhakti kilenc fő eleme

Úgy mondják, a szabályszerű odaadás örökre megvan minden összes élőlény szívében, a lelki gyakorlatok célja ennek felszítása.

„Visnuval kapcsolatban a hallás, dicsőítés és emlékezés, a fohászkodás, hűséges vonzódás és szolgálatkészség, imádat, barátság és teljes önátadás – e kilenc gyakorlat tiszta odaadásnak számít. Aki e kilenc folyamat révén egész életét Isten szolgálatának szenteli, tökéletes tudásra tett szert, s ő a legkiválóbb ember.” (Bhágavata-purána 7.5.23-24.)

A szabályszerű odaadás természetes elemeit – hallás, dicsőítés, emlékezés és így tovább – sorolja föl a fenti idézet, míg ezek következménye a Legfelsőbb iránti szeretet fölébredése. E gyakorlatok révén megtisztul az ember szíve s föleszmél a lélek. Az embernek lelki kötelessége megbízható forrásból tudakozódnia Isten felől, ha már hallott róla, akkor ajánlatos magasztalnia, s így természetes mód emlékezik is rá. Ez rettenthetetlenséghez vezet.

1. Hallás (sravanam) – Isten dicsőségének hallását, hallgatását tekintik az odaadó szolgálat kezdetének, ami aztán a további gyakorlatokat is megalapozza. A hangrezgés teremtő erőt hordoz, ezért a szent tudósok felhívják a figyelmet a hang forrásának megválasztására is. Tiszta forrásból érdemes Istenről hallani, ez emeli, tisztítja az ember tudatát. Ajánlatos a Legfelsőbbnek azt az aspektusát – Krsna, Ráma, vagy bármely más avatár – meglelni, amelyhez a leginkább vonzódik az ember. Fölöttébb áldásos tehát egy megvilágosodott szent szavait hallgatni Isten nevének, tulajdonságainak, jellemvonásainak és kedvteléseinek dicsőségéről.
2. Dicsőítés (kírtanam) – A sorban a második gyakorlat kétfelé osztható: i) Isten (tulajdonságainak, környezetének, kedvteléseinek) dicsőítése és ii) szent neveinek zengése. Ez utóbbi folyamat bárki számára lelki haszonnal jár, főként, ha sikerül elkerülni a sértések veszélyeit. Minden világkorszakra vonatkozóan megvan az ajánlott lelki gyakorlat, amely elvezet a tökéletességhez, s a jelenlegi Kali-korszakban ez a szent név zengése, mint meditáció. Az alázat és a szerénység olyan kiegészítő gyakorlatok, amelyek megfelelő erkölcsi alapot nyújtanak a szent név meditációhoz.
3. Emlékezés (szmaranam) – A megelőző fiziológiás folyamatokkal (beszéd és hallás) szemben az emlékezés mentális gyakorlat, ezért egyesek ezt magasabb rendűnek tekintik, mint a többit. Az emlékezés válfajai: i) Isten dicsőítése gondolatban, ii) az elme összpontosítása és rögzítése (koncentrálás), iii) összpontosítás Isten egy bizonyos aspektusára (meditáció), iv) ennek az összpontosításnak az állandósítása (tökéletes meditáció) és v) vágyódó, rajongó meditáció (transz, szamádhi). Az Úr kedvteléseinek felidézése is ide tartozik
4. Hűséges vonzódás (páda-szévanam) – Ez az Isten iránti erős érzelmi kötődés kialakulása, lelki ragaszkodás. Isten látása, templomainak felkeresése, szent helyek látogatása, zarándoklat, szent fürdő a Gangeszben, de akár egy tiszta bhakta szolgálata mind ide tartozik. Az ilyen, érzelmileg motivált vonzalom gyors fejlődést eredményez.
5. Imádat (arcsanam) – Az imádatnak kétféle módja van: i) Bhágavata-módszer, amely a szent név meditációra, s az első három folyamatra helyezi a hangsúlyt, és ii) Panycsarátra módszer, amely a kegyszobrok előírásszerű imádatát hangsúlyozza. Az imádat eleme továbbá a megszentelt kegytárgyak – virágfüzérek, szenteltvíz – tisztelete vagy a test templomként történő kezelése. A templomi rítusok, ünnepek, megemlékezések is ide tartoznak. Amennyiben az ember szolgálatai során valamely sértést, hanyagságot követne el, vezekléssel, koplalással, ima-fölajánlással, Gangeszben vett szent fürdővel, vagy Visnu imádatával róhatja le penitenciáját.

Az imádat, szolgálat külső-belső tisztaságot eredményez, és gondolatban is gyakorolható.

6. Fohászkodás (vandanam) – A kötött imaformulák, mantrák az imádat szerves részét alkotják, de az ima mint az Úr tulajdonságainak, nagyszerűségének dicsőítése önálló lelki gyakorlatot is képez. Válfajai a kérő, engesztelő, magasztaló, áldó fohászok, amelyek akkor jutnak célba, ha odaadó szellem motiválja az embert.
7. Szolgálatkészség (dászjam) – A szolgálatkészség nem csupán a fenti elemek hithű gyakorlását jelenti, hanem egyfajta partnerség kialakulását is. Szolgálni az isteni ügyet azt jelenti, az ember az isteni akarat segítője, eszköze lesz, amit engedelmes önátadása révén gyakorolhat akadálytalanul az ember. Ezáltal mások szabadulását is szolgálhatja. Ráadásul a szolgálat nemcsak a világban valósul meg mások megsegítése, vagy valamely isteni terv előmozdítása révén, hanem a lelki tökéletesség szintjén is működik, amikor a fölszabadult állapotban szolgálja az ember az Úr örömét.
8. Barátság (szakhjam) – A barátot az erős szeretet köteléke fűzi barátjához, s Istent az élőlények jó barátjaként is ismerik. A barátság a szolgálatkész segítőnél intenzívebb, magasabb fokozat, és egyre kevésbé a fenség tudata vagy a pompa motiválja, mint inkább a társaság, az osztozás érzése. A barát a jobbik énünk – ennek az érzésnek, tudatosságnak a kibontakoztatása is ide tartozik.
9. Teljes önátadás (átma-nivédanam) – Az ember két tulajdona az élete és a szeretete. A teljes önátadás a meghódolásnak az a szintje, amikor a hívő ember semmit nem akar megtartani magának, és testében, illetve lelkében teljességgel meghódol az isteni akarat előtt. Ilyenkor nincs más szándéka, csak Isten öröme. Hűség, szeretet, a másik örömének keresése, totális megfeledkezés az egyéni ambíciókról, eszközzé válás – ezek az Isten iránti teljes önátadás jellemzői.

Gondolhatnánk, a bhakti mindegyik elemének gyakorlása szükségszerű, ám a szent hagyományban ismeretes példák igazolják, egy-egy elem hithű gyakorlása is teljesen célravezető lehet.

Paríksit király a hallgatással, Sukadév a dicsőítés révén, Prahlád az Urat emlékezetében tartva szabadult fel. A szerencse istennője, Laksmí déví az Úr lótuszvirág lábainak szolgálata révén, Prithu király az Úr kegyszobrának imádata révén érte el a tökéletességet. Akrúra az imádságai révén szabadult fel, Hanumán a szolgálatkészsége révén, Ardzsuna a barátságának köszönhetően, Bali király pedig a teljes meghódolás révén érte el a tökéletességet.” (Rúpa Gószvámí)

Természetesen arra is van példa, amikor a hívő mind a kilnec folyamatban gyakorolja magát, s így jut tökéletességre. Ambarísa király például lábát a szent helyek felkeresésére, fülét az istenes üzenet meghallgatására, látását Krsna kegyszobrának szemlélésére, karját a hívek átölelésére, kezét a templom takarítására használta, így gyakorolván a szolgálatkészséget.

Végül említsük meg, hogy a bhakti kilenc alapvető folyamata nemcsak a teológiában vagy a filozófiai gondolkodásban játszik fontos szerepet, de a művészi kifejezés terén – költemények, értekezések, előadó művészetek – is megjelenik. Szimbolikus alkalmazása is fontos, például a bengáliai Navadvíp szent helyén a Csaitanja-mozgalom nem egy temploma kilenc toronnyal, illetve kupolával épült, a bhakti kilenc folyamatát jelképezi. A fióktornyok a kezdeti folyamatokat jelzik, míg a központi nagy kupola a teljes önátadás jelképe.

2018/69
Szvámí Tírtha