Nárada

Nárada nem istenség, mégis joggal tekinthetjük a panteon részesének, mert emberfölötti tettekre képes. Nárada Brahmá fia, akinek különös utódai a Hét bölcs (szaptarisi), akik Brahmá gondolatából lettek. Brahmá haragjából lett Rudra-Siva, jobb hüvelykujjából Daksa, bal hüvelykjéből leánya, Viraní, elméjéből a négy Kumára, öléből pedig Nárada, a félisteni bölcs.

Náradának különböző manvantara-korszakokon átívelő születéseiről, életeiről tudnak az írások: az egyik dicső, a másik esendő, a harmadik egyenesen ijesztő, amikor például féregként születik meg, s arról tanít, hogy mindegyik létformában kedves a test az átmannak, így ő mint féreg, éppúgy menti és védi az életét, mint bármely ember.

Első alkalommal Brahmá fiaként született, s atyja szerette volna a világ benépesítésének feladatába bevonni fiát. Nárada azonban vonakodott családot alapítani és utódokat nemzeni, ezért Brahmá haragjában átkot mondott fiára: „Feledd el tudásodat, s legyen belőled gandharva-muzsikus! Kiváló zenész leszel, a víná-lanton nem lesz nálad jobb muzsikus. Majd ha e zenész-életed véget ér, egy szolgáló fiaként kell megszületned, és az Úr Visnu jeles híve leszel. Azt követően ismét az én fiam légy, s akkor majd ismét tanítalak!”

Nárada tehát megszületett, mint az Upabarhana nevezetű mennyei zenész, gandharva. Ekkortól társítják hozzá attribútumát, az indiai lantot vagy vínát. Előbb a vezeklésnek, majd a világi gyönyöröknek élt, s amikor a mennyekben Visnu dicsőségét kellett megénekelnie, kéjsóvár pillantást vetett egy nőre, amiért halállal átkozták meg.

Következő alkalommal Drumila király és neje, Kalávati gyermekeként jött a világra. Drumila a nejével gyermekáldásért vezekelt a Gangesz partján, s ugyan neje várandós lett, a király úgy döntött, életét erdei remeteként éli le. Vagyonát szétosztotta, s hamarosan meg is halt. Kalávatí készen állt követni férjét a hamvasztó máglyán, de egy égi hang megállította, így az életet választotta. Szolgálónak elszegődött egy bráhmanához, majd idővel világra hozta fiúgyermekét. A környéket aszály sújtotta már régóta, ám amikor a fiú megszületett, megjött az áldásos eső is, ezért a ház ura Esőhozó-nak (Nárada) nevezte el a gyermeket. Anyja szentéletű emberek szolgálatában állt, így a fiúcska is a szentekkel társult, és hallgatta tanításaikat, és maga is Visnu híve lett. Mikor anyja kígyómarás miatt meghalt, az elárvult gyermek meditálni kezdett, majd észak felé indult a megvilágosodás reményében, és elérte a tökéletességet.

Nárada az áhítatos odaadás (bhakti) apostola is. Akivel csak kapcsolatba kerül, az Isten iránti odaadásról tanítja. Nárada állandóan vándorúton jár, szabad átjárása van a szférák között. Ennek szintén sajátságos oka van. Nárada tanítói szerepében Daksa fiait a világi elfoglaltságok helyett a lelki gyakorlatokra buzdította, így a családalapítás helyett vándor aszkéta életet kezdtek. Mikor ez többször megismétlődött, Daksa megelégelte Nárada közbenjárását, és megátkozta, ne tudjon sokáig egy helyben maradni. Ezért aztán Nárada vándorlása során hírvivőként, az események tudósítójaként, de előmozdítójaként is működik, máskor közvetít az emberek és istenségek között. Ő tájékoztatta Kanszát jövendő végzetéről, Rávanának pedig, aki megfenyegette őt, megjövendölte pusztulását. Vándorútja során találkozott Válmikível, akit Rámacsandra dicsőítésére s a Rámájana megírására buzdított. Vrndávanban az odaadás istennőjével, Bhaktival találkozott, aki fiai, a Tudás és Lemondás haldoklása miatt bánkódott. Nárada felmondta a Védákat és a kiegészítő védai tudományokat, de ez nem orvosolta a bajt. Az örökifjúsággal megáldott négy Kumára tanácsára a Bhágavata-puránát is elszavalta, aminek nyomán a két haldokló ifjú visszanyerte fiatalságát. E szimbolikus történetet a vaisnava teológia is alátámasztja: Isten önzetlen szolgálata istenszeretetnek (bhakti) minősül, aminek velejárója a függetlenség vagy lemondás és a tudás.

Nárada olykor szinte bajkeverőnek tűnik: egyszer bepanaszolta Vájunak, a szélistennek a Sálmalí-fát, mondván, a fa erősebbnek tartja magát a szélnél. Másnap a szél megtépázta a sálmalí-fát. Máskor Nárada a sorsszerű eseményeket mozdítja elő. Ilyen szerepe volt a Jadu-nemzetség végzetének beteljesítésében, átka folytán tört ki köztük a testvérháború.

Nárada emberi jellemvonásokat is mutat: gyakran esik a ragaszkodás, önteltség hibájába, amiből rendre kijózanodik.

Nárada rendkívül büszke volt muzsikusi hírnevére. Hogy kijózanítsa, Mahávisnu az erdőbe hívta Náradát. Ott aztán megcsonkított asszonyokra bukkantak, akik mérhetetlen fájdalmukban szívet tépően zokogtak. Visnu a kilétüket, és nyomorult állapotuk okait tudakolta, mire az asszonyok elmondták, Ráginik volnának, vagyis a rágák istenasszonyai, akik azért jutottak ilyen szomorú sorsra, mert Nárada oly hamisan énekelte a rágákat. Nárada fejét lehorgasztva ismerte be önteltségét. (Adbhuta-Rámájana)

Máskor az illúzióról nyilatkozik öntelt módon, de maga is áldozatul esik, s jóllehet csak vizet akar meríteni a folyóból, életek káprázata ragadja magával, amiből csak nehezen józanodik ki.

Egyszer Krsna kikocsizott Náradával székvárosa, Dváraka környékén. Egy pataknál álltak meg pihenni. Nárada megszomjazott, s Krsna intette, mielőtt merítene a vízből, vegyen fürdőt. Nárada mellőzte Krsna utasítását, s ahogy ivott a vízből, hirtelen asszonnyá változott, sem a kocsit, sem Krsnát nem találta. Nekieredt az erdőnek, s nagy sokára egy remetelakhoz érkezett. Az ott élő bölcs risi éppen meditált, s amikor transzából föleszmélt, meglátta maga előtt a csinos ifjú hölgyet, aki rögtön azt kérte tőle, fogadja tanítványául. Így is lett, ám nem sokára frigyre léptek, a mester nőül vette tanítványát, s idővel hatvan gyermekük született. Ám egy nap a férj s a hatvan gyermek egy csapásra holtan hevert a remetelakban, az asszony legnagyobb fájdalmára. A lesújtott nő képtelen volt elvégezni a holtak ceremóniáját, ráadásul emésztő éhség kerítette hatalmába. Fölágaskodott, hogy szakítson egy mangót a közeli fáról, de nem érte el a gyümölcsöt. Nem volt mit tenni, egymásra halmozta a holt tetemeket, majd felkapaszkodott, s így már elérte a gyümölcsöt. Ekkor termett ott egy bráhmana, aki figyelmeztette az asszonyt, ne egyen, amíg fürdőt nem vesz, hogy férje és gyermekei halála után megtisztuljon. Az asszony a közeli patak vizébe merült, csak a gyümölcsöt tartotta a feje fölé, karja kiért a vízből. Mikor aztán kijött a vízből, már nem asszonyként, hanem Náradaként lépett a partra, de az a karja, amelyet nem ért a víz, női kar maradt: rajta a karperecek, gyűrűk. A bráhmana a parton hirtelen visszaváltozott Krsnává, aki azt tanácsolta Náradának, mártózzon meg újra. Ekkor a karja is férfikarrá változott, s a mangó, amit továbbra is a markában tartott, csodálatos hangszerévé, a vínává változott. Krsna elmagyarázta, hogy hitvese, a bölcs risi maga a megszemélyesült idő volt, hatvan gyermekük pedig a hatvan esztendő, amit leél az ember… (Déví Bhágavata, 7. ének)

A bhakti-hagyomány számos fontos forrása, kinyilatkoztatása Nárada személyéhez köthető. Brahmá tanította Náradát Isten szent neveinek, a Hare Krsna mahámantrának az erejére, amely a Kali-korszak minden bűnét eltörli (Kaliszantarana-upanisad), Nárada pedig a Bhakti-szútrákban összegezte tanítását az Isten iránti odaadás lényegéről (lásd Kagylókürt 39.).

Náradát ifjú férfiként ábrázolják, állandó attribútuma a víná lant, ami utal a művészetek iránti ihlető szerepére, illetve kozmikus hivatására, a szent hang megszólaltatására.

2018/69
Dévay Gergely