Szantósa – elégedettség

Második önfegyelmező gyakorlat

„Nyugalom és megelégedettség akkor alakul ki, ha a szellem lángja nem libeg-lobog a vágy szelében. A szádhaka [a törekvő gyakorló] nem a halál ürességének békéjét keresi, hanem annak a léleknek a békéjét, akinek értelme szilárdan az Istenben gyökerezik.”

(B. K. S. Iyengar)

A jóga elmefegyelmező és éntisztító elemeinek sorában a második önfegyelmező gyakorlathoz érkeztünk. A szantósa megnevezés szanszkrt szó, amelynek több jelentését is megtalálhatjuk a szótárban: elégedettség, benső nyugalom, vidámság, derűs állapot, elfogadás, kiegyensúlyozottság. Olyan belülről és mélyről fakadó öröm, amely meghatározza a viselkedésünket: milyen hangulatban kelünk fel reggel, és hogyan térünk nyugovóra este.

Zavarodottság

A mai modern világ társadalmi, politikai és gazdasági viszonyrendszerei folyamatos feszültséget gerjesztenek, konfliktusokat generálnak, ezért állandó vibráció, lüktetés tapasztalható, főleg a nagyvárosokban. Ennek megfelelően a világban élő ember számos hatásnak van kitéve, és általában a pillanatnyi hangulatának megfelelően cselekszik, más szóval a természete szerint. Ezek a visszahatások zavart okoznak az elmében: az egyik élmény még le sem ülepedett bennünk, máris egy újabb inger, újabb „megrázkódtatás” ér. Ebben a helyzetben a tudat képtelen megnyugodni, egyhegyűvé válni, nem tud koncentrálni.

Az elmének ez az állapota általában nem kellemetlen, a legtöbbünk számára megszokott helyzet, hiszen az emberi elme természetes hajlama a kifelé, a világ felé forduló irányultság. Ez az állapot azonban nem vezethet sem kiegyensúlyozottsághoz, sem az elme egyhegyű fókuszához.

A jógával komolyan foglalkozó törekvő ezt a zavarodottságot az akarat, a meditáció, a tudatos és határozott gyakorlás segítségével küzdheti le és érheti el azt a nyugalmat, amely a megelégedettség kapuja.

Dinamikus nyugalom

A jógi az állandó nyugalom és egyensúly állapotában él, bármi történjen is a külső világban, vagy elméje belső világában. A cél nem csupán az, hogy megszerezze a mentális zavarok lecsillapításához vagy megszüntetéséhez szükséges erőt. Az igazi – és kivételes – erő abban rejlik, mikor már a zavar keletkezését is sikerül megelőzni, hiszen a háborgó elme lecsillapítása sokkal több energiabefektetést igényel. A felszínen megjelenő zavarokon könnyebben felül lehet emelkedni, azonban a mentális nehézségek benső, tudat alatti része még sokáig megmarad, és azonosítatlan gondokat okozhat.

A megelégedettség a gyakorló azon képessége, amelynek révén bármilyen körülmények között megőrizheti higgadtságát.

Ez az elme rendkívül pozitív és dinamikus hangoltsága. Jó értelemben vett egykedvűség, amelynek az embert általában irányító, befolyásoló élvezetek, kényelmek, élmények iránti tökéletes közömbösség – más szóval függetlenség – az alapja.

Ha mélyebb vizsgálódásnak vetjük alá, a megelégedettség eszménye az igazsággal is szoros kapcsolatot mutat. Hiszen a benső nyugalomnak ebben az állapotában az ember elfogadja azt, ami van. A valóság egyszerű, tényként való elfogadása „egyenlő feltételeket teremt a játéktéren”. A kiinduló helyzet tudatosítása és elfogadása után tényleges lehetőség nyílik a változásra.

Az elégedettség megtapasztalása teljes ellentéte a fogyasztói társadalom generálta mentalitásnak, amelyet a szükséglet és a vágyak kielégítése mozgat. Ezért az elégedettség elve magába foglal egyfajta lemondást is: feláldozzuk azt, amit a halál amúgy is elszakítana tőlünk. Szelídebb szavakkal megfogalmazva, nem fordítunk figyelmet a mulandó jelenségekre.

Szoros kapcsolatban van a közömbösséggel is: a jógi számára az aranyrög és az agyaggöröngy ugyanazt az értéket képviseli. Az elégedettség teszi lehetővé, hogy a sikert és kudarcot egyaránt egykedvűen viselje, a bánat és az öröm ugyanaz legyen a számára.

Magasabb szintű öröm

„A megelégedettségből felülmúlhatatlan boldogság származik.” 2.42.

(Patanydzsali: A jóga vezérfonala. Dr. Fórizs László fordítása)

Az örömnek egyik formája a kielégített vágyból fakad – ez ideiglenes, általában új vágyat szül, így a boldogság csupán egy pillanat, ahogy belefullad az újabb türelmetlen vágyakozásba.

A másik formáját a jelen pillanat mélységében tapasztaljuk meg – ez a megelégedettség.

A megelégedettségben élve a jógi eléri a békét, amely az igazságból táplálkozik és túlviszi a káprázat birodalmán. Mindez azonban gyakorlás és hosszas önfegyelem eredménye, hiszen ösztönszinten berögzült szokásokat kell átformálni.

Ha sikerül tökéletesen megvalósítani az elégedettséget (szantósa), akkor, ahogy korábban a tulajdon tiszteleténél (asztéja – nem lopás) – a jógi semminek nem érzi hiányát, nem is vágyik semmire, ezért természetes megelégedettség jellemzi. Csak annyit kíván, amennyi kéznél van.

A megelégedettség nyugodt állapotában a vágy nem billenti ki az elmét a békés, kiegyensúlyozott helyzetéből. Ez azonban nem passzív beletörődés vagy közöny, hanem egyfajta tudatállapot, amely a benső tisztulásból fakad: a törekvő teljesítette kötelességét és ismeri az igazságot.

Gyakorlás

Sokszor a jógik legfőbb erényeként beszélnek a megelégedettségről. Ha az elégedettséget kitartóan és tudatosan gyakoroljuk, és képessé válunk megfékezni az elme azon törekvését, hogy vágyai kielégülését önmagán kívül keresse, akkor nem szűnő, benső örömöt tapasztalhatunk meg.

A legtöbbször azonban elégedetlenek vagyunk a világ folyásával, társadalmunk működésével, a politikai helyzettel, az alakunkkal, mások viselkedésével, egyszóval az életünkkel. Fel kell szabadítanunk önmagunkban az elégedettséget, mert ha nem így teszünk, a benső erőszakmentesség (ahimszá) ellen vétünk: romboljuk önmagunkat. A következmények: stressz, örökös aggodalom, keserűség és önbizalomhiány.

A gyakorlat első részeként esténként, mikor aludni térünk, csukjuk be a szemünket, és gondoljuk végig, hogy aznap mennyi mindent tettünk, milyen szép dolgokkal találkoztunk, mennyi jó esett meg velünk.

Egyszerű dolgokat idézzünk fel: elértük reggel a buszt, láttunk egy szép virágot kinőni az aszfaltból, a napi teendők 108 pontos listájából sikerült kettőt elvégeznünk, nem ettünk még egy szelet csokoládétortát (vagy éppen ettünk), elégedettek lehetünk, amiért egészségesek vagyunk és elégedettek lehetünk, mert gyakoroljuk a szantósa belső jellemformáló gyakorlatát.

Próbáljunk legalább egy jó dolgot összeszedni és írjuk le. Ez leginkább akkor hatásos, ha nagyon nehéz élethelyzetbe kerülünk. Gyűjtsük össze a nap jó pillanatait mint a gyümölcsöt a kertből. Megfigyelhetjük, hogy napról napra, hogyan bővül a listánk. A feladat nem könnyű, de gyakorlással az elégedettség tudatállapotunkká válik, amely átszínezi a körülöttünk lévő világot is.

Ehhez a gyakorlathoz szorosan hozzákapcsolódik egy másik feladat: a hála érzésének megtapasztalása és kibontakoztatása. Este mikor lefekszünk, adjunk hálát mindazért a jóért, ami velünk történt és azért is, ami nem esett annyira jól. Figyeljük meg van-e összefüggés az elégedettség és a hála között.

Azoknak, akik a jóga ászanákat is aktívan gyakorolják, még több lehetőségük van, hogy a benső derű érzését megtapasztalják. A testtartások felépítését és megtartását igyekezzünk a csendes élvezet örömével végezni. Érezzük, hogy a pózok gyakorlása során szinte mosolygunk.

A világi elme számára a komoly céloknak az összeszorított ajak és az összeráncolt homlok az ára. Lelki törekvőként engedjük megtapasztalni, hogy lelkiismeretesen és komoly elszántsággal végezhetjük feladatainkat miközben benső boldogságunkat is megőrizzük.

Mindig önmagunkra figyelünk! Embertársaink megváltoztatása nem a mi jogosultságunk! A gyakorlandó nijamák esetében ez még fokozottabban érvényes, hiszen itt saját benső világunk felfedezéséről és építéséről van szó, míg korábban, a kerülendő jamák esetében a társadalmi interakciók kerültek előtérbe.

Kiemelések

„Hiába van arany- vagy kincsesbányád – a belső elégedetlenség minden gazdagságot romba dönt.” (Tulszidász, ind költő)

„Légy elégedett abban a tudatban, hogy az Isten gyermeke vagy.” (Avilai Szent Teréz imájának részlete)

„Az alázatos bölcsek igaz tudásuk révén egyenlőnek látják a tanult és szelíd bráhmanát, a tehenet, az elefántot, a kutyát és a kutyaevőt [a kaszton kívülit] is.

Akiknek elméje a rendíthetetlenségben és kiegyensúlyozottságban állapodott meg, azok már legyőzték a születést és a halált. Hibátlanok ők, mint Brahman, s így már a Brahmanban vannak.

Aki nem örvendezik, ha valami kellemes éri, s nem búsul a kellemetlenen, kinek értelme rendületlen, akit semmi nem téveszt meg, s aki ismeri az Istenről szóló tudományt, az már a transzcendensben állapodott meg.

Aki ekképpen felszabadult, az nem vonzódik az anyagi érzéki élvezetekhez, hanem mindig transzba merül, s a belső gyönyört élvezi. Az önmegvalósított személynek ily módon határtalan boldogságban van része, mert figyelmét a Legfelsőbbre függeszti.

Az okos távol tartja magát a szenvedés forrásaitól, amelyek az anyagi érzékekkel való kapcsolatból származnak. Óh, Kuntí fia, az efféle élvezeteknek kezdetük és végük van, ezért a bölcs nem leli bennük örömét.

Ha valaki még jelen teste feladása előtt eljut oda, hogy képes eltűrni az anyagi érzékek ösztönzéseit, s felül tud kerekedni a vágy és a harag hatalmán, az a megfelelő helyzetben van, s boldog ebben a világban.

Aki bensőjében boldog, belül cselekszik és belülről merít örömöt, s akinek a célja szintén belül van, az tökéletes misztikus. Ő felszabadult a Legfelsőbben, s végül el is éri a Legfelsőbbet.” (Bhagavad-gítá 5.18-24.)

2019/70
Kenderesi Ilona