Kagylókürttel – hazafelé

Abhay Narayan emlékére

Az 1980-as évek közepén egy csendes, de annál jelentősebb spirituális forradalom vette kezdetét Magyarországon. Az üzenet keletről jött, nyugaton nyomtatták ki, s szamizdat kiadványként jutott be eleinte az országba. Abhay Narayan elhozta Magyarországra India ősi bölcsességének egyetemes üzenetét. Lapot alapított, a titokzatos nevű, azóta is rendszeresen megjelenő Kagylókürt folyóiratot. Idén huszonöt éve, hogy Abhay Narayan eltávozott körünkből. Felidézve, értelmezve, kibővítve, amit a kagylókürtről tőle tudunk, az ő emléke előtt tiszteleg ez az írás.

Irány – Kelet!

A kagylókürt jellegzetes keleti hangszer, melyet a régi időkben sok nép használt, így a magyarok elei is jelek adására, információ továbbítására. Az óind hagyomány szerint a Kagylókürt a Hangot, illetve a szellemi bőségszarut jelképezi, másutt pedig a lélek győzelmét az anyag felett – olvashatjuk minden Kagylókürt impresszumában.

A kagyló (sankha) – ami rendszertanilag inkább csiga

A kagylókürt anyaga a Turbinella pyrum, a főképp az Indiai-óceánban élő nagytestű, kopoltyúval lélegző, ragadozó tengeri csigafaj. Ez nagyszámban fordul elő az indiai félsziget keleti felén a Bengáli-öbölben: Purí, Madrász (mai nevén Csénnai) és Rámésvaram környékén, valamint Srí Lanká partjainál. A tenger ajándéka.

A kagylókürt

A kagylókürt a világon az egyik legarchaikusabb zeneszerszám, évezredek óta ugyanúgy készül. (A legrégibb ismert példány a kőkorszakból származik.) A porcelánszerű csigahéjból fúvós hangszer úgy jön létre, hogy a csigavonal kezdeténél, a szélesebb végén egy lyukat fúrnak vagy vágnak, s ez szolgál a levegő bejuttatására. Néha külön rézcsőből készült fúvókát is alkalmaznak, s a nyíláshoz illesztett összezárt ajkakkal szólaltatják meg a hangszert. Messze zengő, búgó, olykor éles, mindent átható erős hangja nagy hatású. A többi kürttől az különbözteti meg, hogy spirális felépítése miatt a hang igen hosszú utat tesz meg benne, s ezért jelentősen felerősödik. Váray László, a Kagylókürt zenei rovatának vezetője, egy körülbelül 25 × 25 centiméteres kagylókürt esetében, a járatokba finom rézhuzalt vezetve, mintegy 3-5 méter hosszú természetes belső csavarodást mért. Ám léteznek ennél nagyobb és kisebb kagylókürtök is. Nincs két egyforma hangzású kagylókürt, mindegyik őrzi egyediségét, hiszen egy élőlény lakhelye volt korábban. Indiában a gyakorlott zenészek és a templomi szerpapok virtuóz módon tudják megszólaltatni, de egyszerű jeladásra is kiválóan alkalmas. A hajózásban, a tengerpart közeli vizeken, szigeteken ma is használatos jeladásra, helymeghatározásra és információ továbbítására.

Eredete

A kagylókürt a szentírások szerint is a tenger ajándéka: a kozmikus tejóceánban rejtőzött Visnu egyéb attribútumaival és Laksmíval, a jószerencse istennőjével együtt.

Egyszer a régmúlt időkben Visnu, a mindenség forrása és fenntartója azt a feladatot adta a félisteneknek, hogy próbálják meg előállítani a halhatatlanság nektárját. Ehhez szükség volt a démonok (aszurák) segítségére is. Együtt fogtak hát neki a tejóceán kiköpüléséhez. Sokáig próbálkoztak, míg végül az óceán kiadta első „kincsét”, a haláhala mérget, az előző korok felgyülemlett szennyét. Ezt aztán Siva hörpintette fel, hogy megmentse a világot. Csak ezt követően bukkantak fel az alaktalan víztömegből az égitestek, majd később az őselemek, a föld, a víz, a tűz és a levegő. Ezeket Visnu négy kezével megragadta: a föld lett a buzogánya (gadá), a víz a lótuszvirága (padma), a tűz a harci korongja (Szudarsan csakra), a szél pedig a kagylókürtje (sankha); maga pedig éterként áthatotta a mindenséget. Hamarosan Laksmí, a bőség istennője is megjelent, s ezért a kagylókürt hozzá is szorosan kötődik.

Visnu attribútumai

Visnu a világot fenntartó és átható isten, az igazság, a jóság és a könyörület megtestesítője. Fegyverei vagy attribútumai inkább társai, kiterjedései. Ezekkel tartja fenn és hatja át a megnyilvánult világokat. Fegyelmező és védelmező eszközei a buzogány (gadá), ami a lelki tudás szimbóluma és a harci korong (csakra), ami az elmének és az integritásnak is a jele. A lótuszvirág (padma) a lelki tisztaság, az emelkedettség, az üdvösség áldását hozza el, a kagylókürt (sankha) pedig egyszerre utal a lét forrására és a lélek győzelmére az anyag felett.

Visnu avatárjait: Matszját, Kúrmát, Varáhát és Nrszinhát szintén kagylókürttel és Visnu többi attribútumával együtt ábrázolják.

A kagylókürt mint szimbólum

Mondják, már a kagylókürt puszta megpillantása is eloszlatja a bűnöket, mint ahogy a Nap is eloszlatja a fellegeket – nem is beszélve az imádatáról. A sankha (kagylókürt) két legfontosabb jellegzetessége a formája (rúpa) és az általa kiadott hang (sabda).

Alakja

Az egy pontból kibontakozó, többszörösen feltekeredett, táguló spirál az univerzum egyetlen, végső forrására, Istenre mutat. A szó szinonimái sokat elárulnak a szimbólum mélységéről és összetettségéről: antarkatila (belül-csavart) – ez egyrészt utal a kagylókürt belső formájára, a kis helyen feltekeredett, de a végtelenséget magában rejtő térre, másrészt a mindenségben megnyilvánuló ciklikusságra hívja fel a figyelmet. Attól függően, hogy a csigahéj milyen irányban csavarodik, a kagylókürt kétféle lehet. Az óramutató irányával ellentétesen feltekeredő, jobb oldalon nyitott a daksinávarta-sankha, mely a végtelen teret, s a bolygók mozgását szimbolizálja; ez Visnuval és hitvesével, Laksmíval áll kapcsolatban. A kagylóhéjak különböző vastagságúak lehetnek, ez alapján az óind szentírások a vastagabb héjú daksinávarta-kagylókürtöket hím neműnek tekintik (purusa), a finom, vékony héjú kagylókürtöket viszont feminin jellegűnek (sankhiní). Így tartozhat ez a kagylókürt fajta egyszerre Visnuhoz és Laksmíhoz is. Visnu egyik fegyvere, de néha magával Visnuval is azonosítják. Igen ritka. A vámávarta-sankha spirálja az óramutató járásának irányában csavarodik; ha a csigavonal felől szemléljük, a baloldalon nyitott. Ez a lebomlás, a világ megsemmisülésének iránya, éppen ezért Sivához kötik. Általában ez utóbbi fordul elő tömegesen.

A kagylókürt mint a víz szülötte (ambudzsa) az okozati óceánhoz, az anyagi s a lelki univerzumokat elválasztó transzcendentális víztömeghez is kapcsolódik, ebből alakult ki az univerzum, s megsemmisülésekor ide tér majd vissza. A víz a nőiséggel, termékenységgel szintén összefüggésben áll, így is kötődik a kagylókürt Laksmíhoz, a bőség istennőjéhez; a víz az élet, a bőség forrása.

A kagylókürtöt kambunak, kambukának (színjátszónak) is nevezik, felületén és belsejében az árnyalatok sokasága és változása teszi széppé és rejtélyessé.

Hangja

A kagylókürtöt pávanadhvaninak (tisztító, tehát szent hangúnak) tartják. Az első hangot, mely az Óm vagy inkább AUM, idézi meg. Visnu ezzel hatja át, tölti be a teret, az űrt. (A sankha szinonimája a dara [üreges] az elemek ősforrására, az éterre [űr] emlékeztet.) Benne rejlik a teremtés, a létesülés folyamata, a tudás a tudatosság, a nyelv esszenciája. Ez a hangrezgés a magja a mindenségben létező összes formának, tudásnak és bölcsességnek. A kagylókürt hangja az isteni jelenlétet adja hírül – „itt vagyok” jelzés, aki hallja, a kapcsolatnak megfelelő érzelmet éli át: megretten, fél, örül vagy megnyugszik. Mondják, a kagylókürt hangja távol tartja a gonosz szellemeket, a kígyókat és a vadállatokat, ezért kezdődnek a templomi szertatások is a kagylókürt megfújásával Indiában. Ugyanebből az okból Kelet-Indiában földrengések, természeti katasztrófák idején is megszólaltatják, hívei ezzel hívják segítségül Visnut.

A kagylókürt jelentőségéről

Dhruva (Szilárd) herceget kisfiúként sértés érte, mert féltestvérével ellentétben nem ülhetett királyi atyja ölébe – ezért világgá ment. Visnun meditálva szigorú vezeklésbe kezdett, hogy méltó helyet foglalhasson el a világban, hogy tiszteljék, s mindenki fölött álljon. Tántorítatlan eltökéltsége végül elvezette a nagy bölcshöz, Náradához, aki végül elárulta neki a mantrát, amellyel célhoz érhet. Ettől fogva Dhruva megállás nélkül, éjjel-nappal zengte ezt a mantrát, nem evett, nem ivott, csak levegőn élt. Vezeklésébe már a három világ is beleremegett. Végül megjelent előtte az Úr Visnu, s teljesítette a kívánságát, ami akkor már értelmét vesztette Dhruva számára. Visnu ugyanis kagylókürtjével megérintette Dhruva homlokát, aki ez által „tökéletesen megértette a Védák végkövetkeztetését, az Abszolút Igazságot és az Abszolút Igazság kapcsolatát valamennyi élőlénnyel.” (Bhágavata-purána 4.9.5.) Ez az oka annak, hogy a kagylókürtöt szellemi bőségszarunak is tekintik.

A kagylókürt használata a hadviselésben

A kagylókürt is, mint a kürtök általában, nagy szerepet kapott az óind hadviselésben. Hajdanán a háborús összecsapások napkeltétől napnyugtáig tartottak, s pirkadatkor a kagylókürt megfújása jelezte az ütközet kezdetét, szürkületkor pedig ez vetett véget az aznapi csatározásnak. A Bhagavad-gítában, India legismertebb és legnagyobb hatású szentírásában szintén a kagylókürtök megszólaltatása jelzi a döntő jelentőségű kuruksétrai csata kezdetét: Ekkor Bhísma, a Kuru-dinasztia hatalmas és vitéz ősatyja, a harcosok nagyatyja hangosan kagylókürtjébe fújt. Az oroszlán bődülésére emlékeztető hang megörvendeztette Durjódhanát. (Bg. 1.12.) Kagylókürtöt mindkét szemben álló fél használt – egy kis különbséggel: A másik oldalon, a fehér ménektől vont nagy harci szekéren az Úr Krsna és Ardzsuna is megszólaltatták transzcendentális kagylókürtjeiket. (Bg. 1.14.) Valószínűsíthető, hogy a kagylókürt akkoriban nem csak információ továbbadására volt alkalmas, hanem szonikus fegyverként is szolgált – s talán ezzel magyarázható kiemelkedő szerepe a különböző harci formációkban is. Az idézetből kiderül, hogy Krsna és Ardzsuna kagylókürtjei ráadásul transzcendentális kagylókürtök is voltak, vagyis egy magasabb, isteni, illetve mennyei síkkal is összeköttetésben álltak. Tudjuk, hogy a nagy harcosok kagylókürtjeinek minden esetben nevet adtak: Krsna kagylókürtje annak előző tulajdonosáról, egy aszuráról (démonról), akinek a fogságából Krsna kiszabadította tanítómestere fiát, s akit megölt, a Pánycsadzsanja nevet kapta, Ardzsunáé pedig a Dévadatta (Istenadta) nevet viselte. A felharsanó kagylókürtök sokszor a győzelmet adták hírül, s Krsna kagylókürtjének búgó hangja arra emlékeztetett, s emlékeztet ma is, hogy Ő mindig kész harcba szállni a gonosz erőkkel, s megvédeni híveit.

A kagylókürt szerepe az imádatban

A templomi szertartások kezdetét és végét, az oltár feltárulását és becsukódását a kagylókürt megszólalása jelzi. Ezzel invitálják meg az isteni hatalmat, védelmet, s teszik közhírré a lélek győzelmét az anyag felett. Az intenzív, mindent átható hang „riasztóként” is szolgál – távol tartja a negatív erőket. Sajátos, búgó hangja kisöpri az emberek elméjét, felkészíti a hívőket az „istenlátásra”, az emberek számára is látható istenforma megpillantására, a találkozásra imádott istenükkel. Mondják, a Visnu-hívő vaisnavák mantrázása is Visnu kagylókürtjének a hívó szavára felel.

A kagylókürt megszólaltatása a szertartásokban a gyümölcs, víz, étel, füstölő és egyéb dolgok felajánlásának sorába is beleilleszkedik: ez a hang (mint ős-érzéktárgy), és a kapcsolódó tér (éter), mint őselem felajánlása.

Ünnepi alkalmakkor a kagylóhéjba tejből, joghurtból, ghíből, mézből és folyékony nádcukorból álló keveréket, panycsámrtát vagy vizet öntenek, s ezzel locsolják, „fürösztik” meg az istenségek kegyszobrait, a múrtikat.

Sankha mudrá

Indiában a kifejezés páratlan szépsége, árnyaltsága az élet minden területén tetten érhető. A kagylókürt a klasszikus indiai táncban is megjelenik, az egyik könnyen felismerhető kétkezes mudrá. A jobb kéz négy hosszú ujjával körbefogják a bal hüvelykujjat, és a kinyújtott jobb hüvelykujjal megérintik a bal kézen a kinyújtott középső ujjat. Így az egymásra tett kezek kagylóra hasonlítanak.

A kagylókürtöt a templomi imádat során az oltár megnyitása előtt szólaltatják meg, jelezvén, hogy most az emberek számára is láthatóvá teszik az imádott istenség formáját. Ugyanígy a kagylókürt mudrá kibontásával, kezünket a mellcsont előtt tartva a „mi belső templomunkban”, a szívünkben is megnyílik az út az isteni fény számára. Ezért ajánlják, hogy egyéni napi meditációnkat is a sankha mudrával kezdjük.

Ez a mudrá megszünteti a torokproblémákat, és az Óm rendszeres zengésével együtt, tisztává teszi és megjavítja a gyakorlók hangját. A dadogásra is jó hatással van. Nyugodttá és összeszedetté tesz.

Kapcsolata a társadalmi rendekkel

A lényeglátó indiai gondolkodás a kürtkészítésre alkalmas különböző kagylókban (sankha) is az isteni rend leképeződését látja, s aszerint is osztályozza őket. Ahogy a hindu társadalom tradicionálisan négy rendre, varnára tagolódik, külső megjelenésük alapján ezekben a kagylókban is a négy társadalmi rend leképeződését látják. A tiszta fehér, finomabb felszínű sankhát a bráhmanákkal vagyis a papi renddel hozzák kapcsolatba. A durvább felületű, vöröses-barnás árnyalatú sankhát ksatrijának hívják, s a lovagi rendhez kötődik. A fényes világossárga színű sankha a kereskedő és kézműves rétegről, a vaisja, a fénytelen tompa szürke árnyalatú kagylókürt pedig a kétkezi rendről a súdra sankha nevet kapta.

A kagylókürt alakú város

A Bengáli-öböl partján található Purí városának alaprajza a jobb oldalon nyitott kagylókürtre, a daksinávarta-sankhára emlékeztet. E kagylókürt alakú területen helyezkednek el templomok, a kolostorok és iskolák, a szent fák, a víztárolók és egyéb szent helyek, s ennek a középponti részén, a szívében található templomban trónol Dzsagannáth, a Világ Ura, Krsna egyik kiterjedése. A Níla („kék”) hegyen a kagylókürt közepén lakozik az Úr. A százlevelű lótuszon, az ékkövekkel kirakott oroszlán-trónuson foglal helyet – olvashatjuk Murári Gupta művében, a Krsna-Csaitanja-csaritámrtában (4.21.5.)

A kagylókürt jelről

A kagylókürt Krsna talpának áldásos jelei között is megjelenik. A kagylókürt mellett a lótuszon, a buzogányon és a csakrán kívül még egy zászló és egy villám is jelzi hívei számára, hogy hol jár Krsna.

Kagylókürt a buddhizmusban

A buddhizmus nepáli, tibeti és kínai ágában is fontos szerepet kap a kagylókürt: a nyolc áldásos szimbólum, az astamangalá egyike. (A kagylókürt mellett a végtelen csomót, a halat, a lótuszt, a napernyőt, a vázát, a dharmacsakrát és a győzelmi zászlót sorolják ide.) A kagylókürt a Buddha-ábrázolásokon is megjelenik: Buddha csigavonalban jobbra csavarodó hajfürtjei ugyancsak kapcsolatban állnak a kagylókürttel. A buddhisták számára a kagylókürt szépséges, mély, zengzetes, mindent átható hangján keresztül Buddha tanítása, a dharma szólal meg, s ébreszti fel a tanítványokat a tudatlanság mély álmából, arra sarkallva őket, hogy saját maguk és mások jólétéért fáradozzanak.

A kagylókürt elterjedése, mint azt a buddhizmus kapcsán láttuk, nem korlátozódik a tengerparti vidékekre, sőt a tengerrel határos országokra sem. A kagylókürt a világ majdnem minden táján felbukkan – a kereskedelmi kapcsolatok révén hajdanán eljutott Közép-Európába is. Spirituális, vallásos, a világképet meghatározó szerepe Ázsián kívül is jelentős, Amerikában több helyütt is találkozunk vele.

Tovább – még keletebbre!

A kagylóból készült kürtök Közép-Amerikában is elterjedtek. Ismerték őket a maja kultúrában is. Sok sírban találtak mintázat nélküli és gazdagon díszített kagylókürtöket. A legismertebb egy az első évezred elejéről származó vésett kagylókürt, ami Guatemalában került elő, s ami valószínűleg szertartási kellék lehetett. A gondosan megmunkált kürtön a jaguár fejdíszt viselő királyi ős képe, s tulajdonosának neve is szerepel. Úgy tudjuk, hogy a majáknál a kagylókürt a nullával is szoros kapcsolatban állt – a zérót kagylókürttel is ábrázolták.

Kikisztli – az aztékok kagylókürtje

A kagylókürtöt az aztékok is ismerték és használták. A hét különböző Közép-Amerikában elterjedt kagylókürt közül a legnagyobb a kikisztli nevet viseli. Ezt fújta meg Kecalkóatl, a tudás istene (a Tollaskígyó), hogy a legelső teremtés őshangját visszhangozva az ötödkor kezdetén megszerezze az alvilág fondorlatos urától az ősök csontjait, és hogy útjára indítsa az új Napot. Az aztékok kagylókürtje kapcsolatban áll a tengerrel, az istenekkel, az alvilággal, a holddal, a nőiséggel, a termékenységgel és a szél szárnyas istenével, aki, mondják, életet lehelt az űrbe, mint ahogy a kürtös lehel életet az egyébként „holt” kagylóba.

A „kagylóhéjból” ebben a térségben szintén hasonló módon lesz kagylókürt, mint Indiában: a csúcs közelében lyukat fújnak a héj spirálisan csavarodó szélesebb végébe. E célra a legalkalmasabb itt is a Turbinella pyrum, de felhasználják a görög mitológiában Poszeidón fiának tartott Tritón kürtjét, a Charonia tritonist is, ami elérheti akár a hatvan centiméteres hosszúságot is. A Közép-Amerikában és Dél-Amerika keleti partjain gyakori szárnyas vívócsiga, a Strombus gigas héjából ugyancsak készítenek kagylókürtöket.

A kagylókürtöt az azték birodalomban az idő mérésére és jeladásra egyaránt használták: nappal négy alkalommal, éjjel ötször szólaltatták meg a Nap szolgálatában, jelezve a templomi felajánlások pontos idejét. A hang, és a füstölő édes illata a lelki világgal való kapcsolattartás eszköze volt. A körmenetek élén álló papok hatalmas kagylókürtökkel a kezükben vonultak fel. Sok kagylókürtöt találtak az esőisten templomaiban az áldozati felajánlások között is. Maga a zene és a tánc szintén az isteneknek szóló áldozat volt. Érdekes, hogy nem használtak külön szót a zene, a tánc megnevezésére, a zenészek a hangszereiken, a táncosok pedig a lábukkal „énekeltek”. Úgy vélték, a hangszereken, köztük a messzi földről beszerzett kagylókürtökön keresztül az istenek szólnak hozzájuk, ezért nagy becsben tartották, s a templomok szentélyében és a palotákban helyezték el őket.

A kagylókürt Indiához hasonlóan a hadviselésben is szerepet játszott. Megfújása jelezte, hogy kezdetét vette a harc, s az összecsapások alatt is folyamatosan szólt. Az azték harcosok két elit csoportjának, a Sas és a Jaguár rendjének tagjai kagylókürtök, sípok és dobok rémisztő hangjával irányították a csapatok mozgását. A spanyol források is beszámolnak a kagylókürtök zúgásának vérfagyasztó hatásáról.

A kagylókürt mind a mai napig használatos Mexikóban és a Karib-tenger térségében; Floridában minden évben versenyt is rendeznek. A cél: szebben, hangosabban, hosszabb ideig, új módon megszólaltatni az ősi hangszert. Manapság már egyre elterjedtebb, hogy zenedarabokat komponálnak kagylókürtre, s a hangversenytermekben zenekari és szólóhangszerként egyaránt találkozhatunk vele.

A háromezer éves kagylókürtök újra megszólalnak

Az ezredfordulón egy titkos, földalatti raktárban az Andok közepén a régészek felfedeztek 20 díszes, jó állapotban lévő, az inkák előtti korból, a mai Ecuador tengerparti vizeiből származó Strombus galeatus kagylókürtöt. A hátborzongatóan gyönyörű, búgó hangot kiadó kagylókürtöket valószínűleg vallásos ceremóniák során használhatták.

A pututunak nevezett kagylókürtök Peruban, 3180 méterre a tengerszint felett Chavín de Huantar (ejtsd: csavin de vantar) régészeti lelőhelyen kerültek elő. Felületük csiszolt, festett, karcolt ábrákkal díszített; mindegyiken V-alakú bevágás található. A kutatók megragadták a ritka lehetőséget az ősi hangszerek vizsgálatára, Chavínba utazva tanulmányozták a hangszereket és a helyi körülményeket.

A kagylókürtöket hivatásos kürtművész szólaltatta meg, a kutatók pedig méréseket végeztek: mikrofont helyeztek el a kürtös szájába, a hangszer fúvó-lyukába, központi részébe és széles nyílásába, így kísérve végig a hang útját. A digitális jelfeldolgozás lehetővé tette, hogy a szakemberek képet alkossanak minden egyes pututu belső szerkezetéről, ami egyébként csak röntgenfelvétellel vagy a kagyló szétfűrészelésével oldható meg. A felmérés második részében pszichoakusztikus vizsgálatok folytak: vajon hogyan szólaltak meg a kagylókürtök az eredeti környezetükben, s milyen hatással lehettek hajdanán az emberekre?

Chavín de Huantar ma az UNESCO Világörökség része. A Chavín kultúra központja volt, mely i. e. 1500 és i. e. 300 között élte virágkorát. A hajdani híres zarándokhely az Andok egy magasan fekvő völgyében helyezkedik el, s a látogatót ma is lenyűgözi a mesterséges teraszok és terek együttese, az épületek díszítésének pazar szépsége, a szűk, zárt belső folyosók sokasága, s a szellőzőnyílások és csatornák páratlanul bonyolult rendszere.

A kutatók először megtalálásuk helyén figyelték meg a kagylókürt hangját. Félelmetes volt – az éles szögben megtörő folyosókon mintha egyszerre különböző pontokból visszhangzott volna a búgás, a félhomályban teljesen összezavarodott az ember. Később, számos próbálkozást és mérést követően a tudósok eljutottak az útvesztőszerű szent hely, a hét földalatti szinten elhelyezkedő Ótemplom középpontjába, ahol egy kereszt alakú teremben, szűk folyosók metszéspontjában a Lanzón, a négy és fél méter magas, gránitból készült, faragott istenszobor rejtőzik. S akkor – bekövetkezett a csoda! A barlangból „szellőzőnyílások” vezettek a szertartások központi helyszínére, egy impozáns körtérre, és minden másfajta megszólaltatott hangszer hangját elnyelték, a kagylókürtök hangját viszont felerősítették. A téren összegyűlt emberek számára az Isten hangját közvetítették! Mintha a kőisten szájából jönne a válasz, az „orákulum” a kagylókürt hangján keresztül szólalt meg…

Úgy tűnik, s ezt a bonyolult építészeti megoldások is alátámasztják, hogy a „kagylókürt-kód” kulcsszerepet játszhat nemcsak Chavín ősi kultúrájának megismerésében, hanem a kagylókürt egyetemes szerepének feltárásában is.

Téren és időn át a megszabadító Isten fúj bele messze zengő isteni kürtjébe, s a végtelenség tudása szólal meg a feltekeredett téren, a kagylókürt testén át. A szertartások idején pedig a templomokban is felbúg a kagylókürt – felajánlásként, s válaszul az isteni hívásra: „felébredtem az illúzió álmából, itt vagyok!”

2019/70
Szabó Edit