Ördögstigma, halálpecsét, mongolfolt

A harmadik gyöngeség

1. Mongolfolt

A mongolokat Marco Polo és a magyar krónikások is egyszerűen csak tatároknak nevezték. Nyolcszáz évvel ezelőtti hadjáratukat a Magyar Királyság igen megsínylette, s a mongol birodalom ekkor, Dzsingisz kán korában érte el legnagyobb kiterjedését: Kínától Sziléziáig, a Himalájától Szibériáig, Belső-Ázsiát, Dél-Oroszországot, Turkesztánt és Perzsiát egyaránt felölelte, de kései leszármazottai, a mogul dinasztia révén Indiában is megvetették a lábukat a mongolok. Talán azóta él az a rettenet, ami a szokatlan, vagy egyenesen vészterhes dolgokat mongol-nak nevezi, és most a mongol idiotizmust nem is említjük.

A mongol-fácán (Phasianus Colchicus mongolicus) ártatlan szárnyas jószág Kazakországból, a madarak osztályának tyúkalakúak rendjébe és a fácánfélék családjába tartozó tagja, amelyet világos szivárványhártyájáról lehet leginkább megkülönböztetni más egyedektől.

Már az emberre, azon belül a mongoloid rasszra jellemző a mongolredő, aminek köszönhetően alakul a sárga bőrű emberek ferde vagy mandula vágású szeme. A mongolredőt a hideg időjáráshoz történő alkalmazkodás jelének tartják. Különös sajátsága ennek a rassznak a kevesek által ismert mongolfolt.

Az előbbinél [értsd: a negrid fajkörnél] mind számban, mind történelmi szerepét tekintve lényegesen jelentősebb a kb. 720 millió lélekre becsült sárga vagy mongolid fajkör. Általában bőrszínük sárgás, fakó, hajuk fekete, sima, koponyájuk kerek, arcuk széles, lapos, kiálló járomcsontokkal, orruk széles, orrgyökük alacsony, szemük kicsiny, a belső szemzuguk a mongolredő következtében alacsonyabb, szemrésük ennélfogva ferde, testalkatuk alacsony, széles, zömök, végtagjaik rövidek. Jellemző sajátságuk még az újszülöttek hátán a keresztcsont tájékán látható kékesbarna mongolfolt, mely azonban az első évek folyamán eltűnik. E hatalmas fajkör népesíti be Ázsia óriási térségeit, de ehhez sorolhatók a sarkvidék eszkimói és Amerika indiánjai is… (Somogyi József: A faj, Atheneum, 1940)

„A mongolfolt (más néven mongol kék folt) egy veleszületett melanocitózis, egy szabálytalan alakú, halvány szélű, jóindulatú jelenség, amelyet nem betegség okoz, [bár megfigyeltek összefüggéseket bizonyos rendellenességek és a mongolfolt megléte között – szerk.]. Erwin Bälz-től kapta a nevét, aki úgy gondolta, ez a folt csak a mongoloid rassz jellemzője. Az elszíneződések 3-5 éves korra általában eltűnnek, de pubertáskorra szinte mindenkinél. A színe leggyakrabban kék, de lehet kékesszürke, kékesfekete és barna színű is.” – írja egy gyakorló szülő, amikor gyermeke ülepén észrevette a sajátos, nem múló foltot.

A kelet-ázsiai csecsemőknél 90-95%-ban fordul elő, és az indiánoknál is gyakori (80-85%), ezzel szemben a kaukázusi rassznál minimális, 5-10% az előfordulása. Vagyis az emberiség jó része, akár másfél-kétmilliárd ember, sőt egyes számítások szerint a lakosság 75%-a is mongolfolttal megjelölten jött a világra… Vajon mire e jel?

1. Ördögstigma

Egy másik jelről mindig is tudni vélték, mire való, pontosabban, mit bizonyít. Az ördögstigma sajátos bőrelváltozás. Meglehet, egy közönséges dermatológiai vizsgálat nem lajstromozná a szemölcsök és anyajegyek, májfoltok és melanomák sorában, de egy avatott inkvizítor bizonnyal fölfedezné az ördögjegyet. Angliában az ördögjegy keresése 1622-től tilos, ám ez még nem jelenti azt, hogy „boszorkányok márpedig nincsenek”, hiszen a XIX. században is arrafelé járt az ördög… „Ördögi patanyomok – 1855. február 8-án megmagyarázhatatlan eredetű patanyomokat találtak a frissen hullott hóban Devon környékén. A nyomok száz mérföld hosszan vezettek Exmouth, Lympstone és Teignmouth körül, szénakazlakon, mezőkön, háztetőkön és falakon keresztül. Először a The Times számolt be az esetről 1855. február 16-án…” Ez is ördögnyom volt, bár nem kereste senki. És bár ördögjegyet valaki testén kutatni évszázadok óta tilos, ez sem jelenti azt, hogy akár manapság is, ne stigmatizálnának embereket különféle indokokkal.

A régi boszorkánypörök jegyzőkönyvei valóságos rémregény történetek, amik mellett eltörpül a horror forgatókönyvírók fantáziája. Bizonyos motívumok folyton ismétlődnek a boszorkányszombat vagy fekete mise beszámolókról: titkos összejövetel, szentséggyalázás, antinómiás gyakorlatok, orgiasztikus jelenetek, véres áldozatok, kultikus állatok, mint a fekete tyúk vagy macska, sötét fogadalmak, és bizony, az ördög jelenléte. Mint egy ellen-megváltó, az ördög sikert, vagyont, sőt boldogabb és azonnali paradicsomot ígér híveinek. A régi beszámolók szerint a gonosz ugyan a legtöbbször ijesztően, akár patás ördög formájában jelenik meg, másszor inkább délceg lovag, vagy előkelő herceg képében toboroz híveket.

Az unalomig ismételt kliséken túl azonban van néhány kevéssé emlegetett kellék is, ilyen a harangtörmelék. Egyes boszorkányjelöltek törött harangok darabjait, harangtörmeléket kaptak az ördögtől, amit a tengerbe kellett vetniük. Eközben mágikus formulával tagadták meg saját keresztény mivoltukat és hitüket, fogadkozván, hogy miként a törmelékből sosem lesz újra harang, úgy belőlük sem lesz újra istenfélő ember. Félelmetes erejű szimbolikus fogadalom – a harang a szellem győzelmét hirdeti a mulandóság fölött, s ennek tört darabjait a végtelen tengerbe vetni egy igazi szétszórattatás képzetét ébreszti fel az emberben. A tagadásnál azonban nem áll meg a történet, fogadalom, beavatás következik. Úgy mondják, az ember mindig befolyás alatt áll, csak az a kérdés, miféle befolyás alatt? S egyik befolyástól csak úgy szabadulhat az ember, hogyha egy másik befolyás alá rendeli magát. Ez kétirányú utca: a sötétségből is lehet a világosság felé haladni, de a világosságtól is lehet távolodni. A keresztség felvételekor az ördögre kell nemet kiáltani, a gonosz mellett elköteleződvén a jót kell megtagadni, aminek gyakorlati kivitelezése az, hogy a jelölt az emberek kárára akar lenni.

„Az istentagadás fogadalma nyomán az ördög karmaival megjelöli az avatandót, többnyire baloldalán, és ezen a ponton a boszorkány érzéketlen marad. Ez a folt az ördög stigmája” – írja Fónagy Iván Mágia című munkájában.

Szorítás, karmolás, ujjlenyomat – sokféle lehet az ördögstigma, és sokféle testrészen szerepelhet: vállon, csípőn, nyakon, a fülek mögött, vagy a mellen, esetleg rejtett helyeken, a nyelv alatt, az ajkakon, a szemhéj alatt, az orrban, a haj alatt. Lényeg az, ezen a ponton megkeményedik a bőr s a test érzéketlenné válik.

Egy indiai mondás szerint egy kis lencsényi fehér leprafolt is visszataszítóvá teszi az egyébként szép ábrázatot… Hány ember visel magán fehér leprafoltot, vagy ördögstigmát, akár a testén, akár a lelkén – ahol érzéketlenné válik… A tagadás szelleme valósággal stigmatizálta az emberiséget, boszorkányos gyorsasággal terjed a bizalmatlanság, és az elidegenedés érzetét erősíti. Pokoli játék ez, de hol marad az ígért gyors, és az éginél boldogabb paradicsom?

Intermezzo

Az emberiség utóbbi néhány száz éve e földgolyón az anyagi lét három alapproblémája körül forgott. Nehéz volna vitatni, hogy hajdanán az emberek számára elevenebben éltek a lelki ideáljaik, akár az archaikus aranycivilizációkat nézzük, akár a középkori kereszténységet.

„Reggeli imádságok, Ágyadbúl midőn felkelsz, midőn mosdol, midőn törűlgetődzöl… Fohászkodások – midőn mosdol: »Moss meg Uram engem hamisságombúl, és bűneimbül tisztíts meg engem: tiszta szívet teremts bennem, Istenem, és Sz. Lélek tüzével újjíts belső részeimben.»”

Ötszáz éve azonban folyamatos ostrom alatt áll ez a régi paradigma, kritizálják a vallásosságot, olykor az egyházi intézményt, máskor az elvakult vallási fanatizmust és az abból fakadó hibákat… de ne feledjük, a fundamentalizmus nem azonos a szellemi fundamentummal. Egy rossz tapasztalat nem kompromittálhatja az eszményeket, mert semmiféle vallásos elvakultság nem azonos az ember természetes spirituális igényével, és tiszta lelki hajlandóságával. És mi lépett a lelki eszmények és túlvilági célkitűzések helyébe? Csupa anyagi alternatíva: a kényelem, szórakozás, földi paradicsom… így semmi szükség az örök életre.

Az emberi élet három fő területen zajlik: 1) a test síkján a cselekvés, 2) a beszéd síkján a kommunikáció, 3) a tudat síkján pedig a gondolkodás a jellemző aktus. A spirituális célok elérése érdekében gyakorlatilag mindegyik lelki folyamat megköveteli e területek kontrollját, fegyelmezését: nem lehet jógi az, akinek az evése, alvása, pihenése vagy munkája nem fegyelmezett; vagy ne lopj, hamisan ne esküdj, ne kívánd…; és így tovább. Nem vitás, az emberi élet eme területeinek fegyelmezése nem könnyű feladat, mert éppen e területeken nyilvánul meg a legtöbb emberi gyöngeség. Ezért e területek birtoklása kulcsfontosságú. Amilyen befolyás alatt állnak e területek, olyan befolyás alatt áll az ember. Ha erkölcsileg fegyelmezett a cselekedete, beszédje és gondolata, könnyebb a világosság felé haladnia. Kevesebb fegyelem – gyarlóbb élet, kevesebb lelki siker, több fegyelem – kevesebb konfliktus és több esély a lelki eredményekre.

A várvívás három fő területre összpontosít: 1) deaktiválás, 2) dezinformálás és 3) demoralizálás. A deaktiválás, vagyis a védők cselekvőképességének kikapcsolása kétféleképpen mehet végbe: vagy a védelmi kapacitás megbénításával, vagy a támadó aktivitás növelésével, ez tehát a cselekedetek síkjának mezeje. A dezinformálás hamis képzetet igyekszik kelteni, eltúlozván a védelmi vagy támadói potenciált, illetve elleplezve a gyöngeségeket. Álhírek terjesztése, kiszivárogtatás, csel, kémtevékenység a dezinformáció eszköztára, vagyis a kommunikáció mezején működik. Végül a demoralizálás a várvédők tudatának ártó befolyásolása, kétely, félelem támasztása, csüggedés előidézése, sőt akár árulásra késztetés a célja. Ez a tudat, a gondolkodás befolyásolása.

Amennyiben a csata tétje az ember befolyásolása, akkor e három területen kell működnie annak, aki meg akarja hódítani az embert. Az emberi gyöngék a cselekvés, a beszéd és a gondolat síkján mutatkoznak, ezért az ember befolyásolása végett e három területet vette össztűz alá a káprázat. Amilyen befolyás alatt áll e három terület, olyan irányba halad az ember.

1. Test / cselekedet

Az első ütközet az ember testi mivoltának befolyásolása, megszerzése végett indult. Az örök élet reményében könnyebb volt áldozatot, kényelmetlenséget vállalni, mert az ember remélhette a szenvedések kompenzálását. S ezt a fogást nemcsak vallásos értelemben alkalmazták. A kínai kommunista vezetés, Liu sao-csi egyik szlogenje volt: kemény munka néhány évig, boldogulás ezer esztendeig. Iktasd ki az örök, vagy igen távoli célokat, és senki nem fog áldozatot hozni, mert a mulandó élet szükségszerűen együtt jár a nyomorúsággal, ezt pedig mindenki igyekszik elkerülni. Az ember testi mivoltának birtokba vételére indult meg a legújabb kor első nagy ugrása, az ipari forradalom. Ennek célja nem az elsődleges tőkefelhalmozás, nem a tömegtermelés, a profitmaximalizálás vagy a kizsákmányolás volt, hanem egyedül az ember testi létsíkja fölötti teljes kontroll megszerzése. Gondolhatnánk, ennek a hódításnak legfőbb területe az ember kényelmének fokozása, egyre magasabb szinten történő kiszolgálása. Egyes számítások szerint egy mai átlagos háztartás kényelmi nívójának fenntartása az ókori Rómában közel 300 rabszolga állandó munkájával valósulhatott volna meg. Régóta nem szükségleteket elégítenek ki, hanem inkább szükségleteket generálnak, s a háborús konjunktúrában felfutó gazdaságot nem hűtötték vissza a megelőző időszak nívójára, hanem igyekeztek fenntartani a termelési kapacitást – a frontok helyett a vásárlást szolgálták ki a kapacitások. A kényelem vitathatatlan fokozódása mellett – ami a testi mivolt meghódításnak a pozitív, naiv olvasata, végbement egy másik, kevésbé biztató változás is: a nagy gondoskodás közepette az ember egyre gyámoltalanabbá, kiszolgáltatottabbá vált. Bakancs nélkül, mezítláb a nyugati katona életképtelen a dzsungelben, a hátország pedig belebetegszik a kényelembe. A világ egyik fele éhen hal, a másik fele kóros elhízásban szenved, kialakultak a civilizációs betegségek…

Az ipari forradalom, a termelés fokozása tehát a kényelem fokozását célozta, ezzel igyekezvén meghódítani az embert, legalábbis annak testét. Azóta – mondjuk kétszázötven éve – a figyelem a szellem felől áttevődött az anyagra, a lelki üdve helyett az ember a testi kényelmét szolgálja. Nem templomba jár, hanem shoppingol, s nem az örök értékek kötik le figyelmét, hanem az instant boldogság és az azonnali kényelem. Az ember a saját kényelme érdekében dolgozik, s éppen elfoglaltságainak sokasága miatt feledkezik meg örök hivatásáról.

A cselekvés, valamint a testi kényelem azonban a létezésnek egy meglehetősen durva síkja, ezért ennek birtokba vétele lassan ment végbe. Évszázadokba telt a kényelem területeinek meghódítása, beleértve a birtokvágy kielégítését, a megélhetési szükségletek felfokozását, az egészségügyi szolgáltatásokat, de akár az Európai Unió mezőgazdasági politikáját, aminek nem titkolt célja az esetleges konfliktusokhoz vezető élelmiszerhiány elkerülése a kontinensen.

2. Beszéd / kommunikáció

Az ember második gyöngesége a beszéd. A beszéd az önkifejezés egyik legfontosabb területe; a beszéd, kommunikáció olykor életbevágó szükséglet. Aki túl sokat, vagy túl keveset beszél, egyaránt hibát követ el a közvélekedés szerint, pedig egyes szerzetesek épp a némasággal igyekeznek fegyelmezni magukat, jógík is tesznek hallgatási fogadalmat. A nyelvnek, mint érzékszervnek két fő működése ismeretes, az ízlelés és a beszéd. Az ízlelés a táplálkozással, így a cselekvéssel kapcsolatos, a beszéd viszont a kommunikációval. Ez a nyelv igazi hivatása. A fölös szó nem csupán stiláris hiba, és a bőbeszédűség sem csak unalmas beszélgető társat jelent. A beszéd az ember nagy gyöngéje. Ezt a területet egy másik nagy változás, az információs forradalom igyekszik birtokba venni. Hajdanán a pap volt a legfőbb információ forrás, aki a heti prédikációiban feltárta, morális és lelki szempontból mi helyes és mi kerülendő – és most tekintsünk el az esetleges tévedésektől, visszaélésektől. Aztán a francia forradalom idején valóságos kommunikációs robbanás történt. Korábban a Francia Királyságban alig néhány nyomtatott sajtótermék létezett, a forradalom során viszont vagy kétszáz napilap kezdett megjelenni! A nyomtatás, a Gutenberg-galaxis nagyjából ötszáz éves, s hosszú évszázadokig a Biblia volt a legtöbbször és a legnagyobb példányszámban megjelent könyv. Egy ellenpélda Mao Ce-tung Vörös könyvecskéje, amit több mint hatmilliárd (!) példányban nyomtak ki, ami meghaladta a Föld lakosainak akkori lélekszámát, arról nem is beszélve, hogy a könyvecske hiánya – ha valaki nem tudta felmutatni a milícia tagjainak felszólítására – végzetes következményekkel járt, könnyen azonnali felkoncolást is jelenthetett.

A nyomtatott sajtó után megjelent a hírközlés; a XX. század elején a film, a rádió és a telefon, majd a II. világháború táján a televízió. Néhány évtized múltán az újságok, a tévé és videó szinte teljes közvélemény-uralomra tett szert, míg a XX. század végén tarolt a mobil kommunikáció, a XXI. század elején pedig az internet és a közösségi média szinte egyeduralkodóvá vált. Az önkifejezés igénye ma már nem művekben, megfontolt beszédben vagy költeményekben ölt testet, hanem limitált karakterszámú üzenetekben, teljesen fölösleges szószaporításban és beteges like-függésben.

A beszéd ugyanakkor finomabb síkja a létezésnek mint a cselekvés, s talán a felgyorsult időképletnek és a technológiai változásoknak köszönhetően e terület meghódítása gyorsabban, néhány évtized alatt végbement. Ugyan a hódításnak ez a fázisa még nem zárult le teljességgel, bizonyára lesznek még kommunikációs fordulatok, de a terület gyakorlatilag kimerült, nagyságrendi újdonság aligha várható. Rémisztő kifejezéssel élve a mai ember média tartalmat fogyaszt, s látszólag bárki lehet véleményformáló, valójában mindenki csak felhasználó. A „fejlett” társadalmak ma nem termékeket állítanak elő – amik a test kényelmét szolgálnák – hanem információt, s aki birtokolja az információt, birtokolja az embert is.

Az információ egyébként misztikus szempontból is a világ egyik szerves alkotó eleme a tér és az idő mellett, vagyis a teremtés információs kódja biztosítja a létezés szerveződésének info-hátterét. Ezt a kozmikus információs mezőt egyfajta háttérsugárzásnak is tekinthetjük, amelyre támaszkodva bomlik ki a tér-idő kontinuumban az ok-okozati törvényszerűségnek engedelmeskedve a mindenség. Ezért is nevezik az indiai szent hagyományban istennek, vagy isteninek a tudást, a lelki információt. Ezért a legfejlettebb civilizációk nem anyagi természetű információt termelnek, hanem a kozmikus információs hálóval létesítenek kapcsolatot. E kapcsolat kétirányú, onnan tájékozódnak, és saját gyakorlataik energiájával erősítik a szent tudásmezőt.

3. Tudat / gondolkodás

Ahogyan az anyagi javak termelése lassan átfordult információ-gyártásba, s ezzel kitapintható átmenet teremtődött a testi-cselekedeti mező, valamint az információs-kommunikatív mező között, úgy talán kitapinthatóvá válik majd az információs és a tudati mező közötti átmenet is. Hogyha a testi mező durva, a kommunikációs szféra finomabb, akkor a gondolati közeg még finomabb szerkezetű. Éppen emiatt a gondolatok kontrollja nehezebbnek tűnik, mint a tettek vagy a szavak fegyelmezése.

De mi az ember gondolati mezejének gyöngesége? Ha a cselekvést a kényelemmel, a beszédet pedig a felfokozott de sekély kommunikációval ejtették csapdába, akkor mi a gondolati mező sebezhető pontja? Miféle forradalom volna képes birtokba venni az ember tudati mezejét?

Kezdjük ez utóbbival. A test/cselekvés mezejét az ipari forradalom, a beszéd mezejét pedig a kommunikációs forradalom hódította meg. Meggyőződésünk, a tudat mezejét egy spirituális forradalom fogja meghódítani. E harmadik forradalom két síkon érvényesülhet: a tiszta tudati forradalom transzcendens aktusnak tekinthető és tényleges megvilágosodást eredményez, míg ennek anyagi vetülete egyfajta ezoterikus nadragulya-maszlaggal kábítja az embert, így szedve áldozatokat, és a tudat üdvállapota helyett talmi ezo-kényelmet és sekélyes spirito-kommunikációt, inkább dezinformációt nyújt.

Az okos ellenség nem az erős, hanem a gyönge pontokon támad. A tudat tisztaságának négy záloga ismeretes: a lelki nyugalom, az egyszerűség, a higgadtság és a gondolatok tisztasága. Értelemszerűen a tudati mező gyöngéi ezeknek a tulajdonságoknak a hiányában rejlik, ezért ezek gyöngítése elsődleges cél a tudati mező ellenséges birtokba vétele szempontjából. És éppen ezért kell egy lelki törekvőnek védekeznie a gyöngítő befolyás ellen, sőt erősítenie a tudat érdemeit.

A tudat gyöngeségeit a bölcsek az alábbiak szerint csoportosítják: 1) nyugtalanság, 2) mohóság és 3) sóvárgás, és értelemszerűen emeljük ezeket tisztán mentális-tudati síkra, eltekintve a fiziológiás vagy testi gyöngéktől.

A nyugtalanság (1) oka az, amikor az elme az érzékek befolyását követi, vagyis a magasabb rendűt – az elmét – az alacsonyabb rendű – az érzékeket – befolyásolják. Így ragaszkodás vagy irtózat alakul ki, s mindkettő eredményezhet nyugtalanságot. Az ember ragaszkodhat saját meggyőződéséhez vagy hitéhez, beidegződéseihez, előítéleteihez, negatív beállítódásaihoz, legrosszabb esetben az elfogultsághoz, félelmeihez vagy a rosszindulathoz.

Az ember értelmét ismét magasabb rendűnek tekintik, mint mentális síkját, mert értelmével az ember képes fölülbírálni az elme vonzódását vagy irtózatát, csapongó természetét. Ám ha az értelem nyugtalan, szinte lehetetlen az elme és gondolat, illetve a test kontrollja.

A nyugtalan intelligencia vándorol: tevékenység vagy tétlenség, célirányos eredményesség vagy semmittevés, a tagadás szelleme vagy száraz elméletek, meddő lemondás vagy a misztikum kötik le. Éppen itt keletkezik a tudat egyik sebezhető pontja.

A határozott lelki célkitűzés, az elköteleződés egy bizonyos szellemi folyamat követése mellett segít az értelem fókuszálásában, ellenben a határozatlanok értelme szétszórt.

A tudat következő gyöngesége a mohóság (2) amely nem csupán tüneti jelenség, hanem maga a tudat betegsége. A habzsolás a kielégíthetetlenséggel, a belső ürességgel kapcsolatos, mély oka az élethivatás-deficit. Bizonyos fegyelmező eszközökkel – vezeklés, lemondás, fogadalmak – korlátozhatóak a test szükségletei, de a belső űr megmarad, ellenben az isteni teljesség és szeretet megtapasztalása révén elégedetté válik a lélek. Ekkor megszűnik a szellemi bulimia, mert már nincs szükség pótcselekvésekre, kompenzációra.

A harmadik gyöngeség (3) a vágy, amikor a tiszta lelkiségre irányuló törekvés eltorzul vagy helyébe az anyagi ambíciók lépnek. Ennek a vágynak a piacosítása, a spirituális kínálati piac létrehozása a keresleti piaccal szemben végzetes a tiszta lelki fejlődés szempontjából. A vágy az emberlélek legbensőbb sajátja, céltévesztése, anyagi átszínezettsége zsákutcába vezet.

Az ember tudati mezejének morális gyöngeségein túl két alapvető baja van: a túlzott bizalmatlanság és a túlzott magabiztosság. A negatív tapasztalatok indukálta bizalmatlanság ott is veszélyt sejt, ahol biztonság van, ellenben ott sejt biztonságot, ahol komoly veszélyek leselkednek. A bizalomhiány romboló érzés, aminek feldolgozása fáradságos feladat, ha egyáltalán lehetséges.

Az embert – minden létszféráját beleértve – egy tápcsatornaként is elgondolhatjuk. A testi, fiziológiás tápcsatorna elemi energia bevitelére, annak feldolgozására és a salak kiürítésére szolgál. Metabolizmus – tápanyagbevitel, katabolizmus – lebontás, energiafelszabadítás, és anabolizmus – felépítés, valamint kiválasztás. Ezt a szférát teljes joggal azonosíthatjuk a test / cselekvés mezejével.

A mentális tápcsatornán finomabb energiák mozognak, gondolatok, akarati erők, érzelmi energiák. De a folyamat ugyanaz: valamely energiákat magunkhoz veszünk, egyeseket beépítünk, másokat kiválasztunk. Ez a gondolatátvitel, tudatmódosítás, tömegmédia, propaganda és társai szabad vadászterülete. E két létsík között még nincs perdöntő különbség, az anyagi realitás durvább és finomabb rétegeit jelentik. Ám a következő…

A harmadik létsík, a tudat mezeje, és a tudati tápcsatorna mint asszimilációs lehetőség már természetfölötti magasságokba ér. És itt nem a metabolizmus fázisait vizsgáljuk – a tudatosság emelkedéséről van szó. De ahogy a magasság emelkedik, úgy a veszélyek is fokozódnak.

Az első lépcső az egyéni tudatosság – negatív oldala a végtelen egoizmus, míg pozitív értelemben az egyéni tudatosság elvezet a létezés-erőhöz, a mulandóságot legyőző egzisztenciáig, az öröklétig.

A második lépcső a kozmikus tudatosság, amelynek negatív oldala egy a mindenségben való föloldódás révén beálló tudatvesztés, míg pozitív eredménye a teljes tudatosság elérése, az akasha-krónika olvasása, vagyis a megvilágosodás.

A harmadik lépcső az isteni szintű tudatosság, amely felöleli a megelőző lépcsők pozitív eredményeit, s egy különös energiával, a szeretet erejével ruházza fel a gyakorlót. Ennek a fölkentségnek a végső és teljes boldogság felel meg. „Szolgálni próbálj, ne uralni!” – lehetne ennek a síknak a jelmondata.

Ha bármelyik fajta tápcsatorna kapcsán relevánsnak tekintjük az energia-felszabadítást, akkor érdemes az atomfizikára gondolnunk. A nukleáris fegyverek tekinthetőek elszabadított láncreakciójú atomreaktornak. Alapvetően kétféle módon működnek, a hasadás (fisszió) és az egyesítés (fúzió) elvén. Az atombombában a nehéz atommagok neutronokkal történő besugárzás hatására könnyebb elemekre hasadnak, s eközben szabadul fel a pusztító energia, míg a hidrogénbomba termonukleáris fegyver, amelyben a könnyebb elemek fúziója megy végbe, rendkívül nagy energia felszabadulása mellett.

Az isteni rendtől elidegenedett ember egy atombomba. Ez a „hasadás” rendkívül nagy energiákat szabadított fel. A tudás neutronjai a földrajzi, technikai vagy tudományos problémákba ütközve megoldásokat és újabb problémákat eredményeztek. A természettudományos haladás tűzgömbje és gombafelhője páratlanul látványos, de veszélyes is.

Tudnivaló, a hidrogénbomba hatóereje sokszorosa az egyszerű atombombáénak, vagyis a fúzió nagyobb energiát szabadít föl, mint a fisszió. Ezért remélhető, hogy az emberi képesség és az isteni valóság fúziója képes lesz fölszabadítani azokat az energiákat, amik nem csupán egy földi paradicsomot hozhatnának létre, hanem inkább a benső békesség és a kozmikus rend alapjai lehetnek majd.

Egy valamit le kell szögezni, itt nem a hagyományos kognitív folyamatokról beszélünk. Aki sokat tud, sokat gyűlöl, mondják, ezért az érzékeny gondolati mezőt csak a legfinomabb eszközökkel érdemes megközelíteni. A tudat felszabadításának egyik legnagyobb akadálya, ami egyben az egyik legfőbb gyöngeség is, a ragaszkodás bizonyos gondolkodási sémákhoz.

A sötétség természetű sémák rombolóak, mint a gonoszság, rosszindulat, bizalmatlanság, bűntudat, kétely. A szenvedélyes tudati sémák aktívak, hevesek, reakcióképesek, míg a fény típusú tudati sémák a legkedvezőbb eredményekkel járnak, mint a tudás, erkölcs, jóság, boldogság.

A tudati sémákból fakadó ragaszkodást a legnehezebb tetten érni, mert a sémákból nagyon nehéz rálátni magukra a sémákra. Pedig a tudatnak van meg az a kivételes megvilágosító ereje, amivel egyszerre világít rá az objektumokra és a szubjektumra, a külvilág tárgyaira és jelenségeire, illetve magára a vizsgálódó lélekre.

De mit vizsgáljunk? Manapság nem divatos a vallásos jellegű fogalmazás, pedig a végső vizsgálódás eszkatológiai jellegű kell legyen: a létezést magát, az embert, a tudatot, az életet, a mindenséget, Istent érdemes vizsgálni. Ha divatosabb az isten-semleges üzenet, akkor Istent nevezzük annak, ami még az ember előtt áll, amilyen felismerésre az ember juthat, s akkor máris elfogadhatóbb a kifejezés sokak számára. Tudakolni azt kell, amit megismerve minden ismertté válik…

III. Halálpecsét

Minden mulandó. A buddhizmusban gyakran elmélkednek a dolgok átmenetiségén. Egy pazar, színes homokmandala összeállítása több héten át tartó fáradságos munka, fölseperni néhány pillanat műve. Minden világi dolog mulandó. A testen is ott a mulandóság pecsétje, a halál. A lelket azonban az örök élet, az örök kapcsolat pecsétje ékesíti.

Lemoshatók-e a pecsétek? Az egyik igen, a másik nem. Elmúlik a mongolfolt – felnőtté válsz, és eltűnik a genetikai jel. Elmúlik az ördögpecsét, hiába veszed magadra a tagadás stigmáját, az igenlés idővel lemossa azt rólad. De lemegy-e a halálpecsét az emberről?

Csuang-ce († i.e. 275) a taoizmus nagyhatású képviselője bátran fogalmaz: „Az én világosságom a Nap és a Hold világossága. Életem a menny és a föld élete… meghalhat minden ember, de én megmaradok örökre.”

Tekintsük tévképzetnek ezt az én-t, amit nem valósként el kellene utasítanunk, merthogy nem lenne individuális létezés? Vagy azért utasítsuk el, mert egy panteista felhang miatt a világszellemmel való azonosságról beszél, s így elvetendő? Vagy keressük meg ennek a talányos kijelentésnek azt a jelentéstartományát, amely nem iktatja ki az egyéni létet, de nem is azonosítja azt a kozmikus létezéssel, és az emberből sem farag istent?

A napsugár forrása a Nap, s a sugárban elenyésző mértékben benne is van a Nap, de a Napnak nem forrása a sugara, és a sugár teljességgel benne van a Napban. Minden odatér vissza, ahonnan vétetett: anyag az anyaghoz, szellem a szellemhez, lélek a Lélekhez. Mert az élet eredete Élet, a tudat eredete Tudat, a boldogság eredete a Boldogságos, a szeretet eredete a Szeretet, és a Szeretet csak szeretetet szül.

2019/70
Tornyai Ödön