A tudat birtokba vétele

„Aki a múltat irányítja, az irányítja a jövőt is, aki a jelent irányítja, annak kezében van a múlt.” (George Orwell: 1984)

Az embernek van egy roppant különös készsége, és ez a tudata. Hogyha egy csecsemő testfelépítését vizsgáljuk, a testhez képest a fej roppant aránytalan képet mutat, szinte vízfejűen torz az ember. Embrionális korban megindul ez a fej- és agy-irányultságú fejlődés, majd a kifejlett életkorban a fej / test arány beáll nagyjából az 1 / 7-8, esetleg 9 arányba. Egy újszülött átlagos fejkörmérete nagyobb, mint a mellkas körfogata, a fejkörfogat átlag 33-35 centiméter, míg a mellkörfogat 2-3 cm-rel kisebb. A két testméret körülbelül egyéves korra kiegyenlítődik, majd a fejkörfogat növekedése lemarad a mellkörfogat gyarapodása mellett. Az agy tömege már egyéves korban a felnőttkori agytömeg kétharmadát teszi ki! Talán ezért mondja Ottlik Géza, hogy „…a gyermekkor tíz naptári esztendejének körülbelül negyvenezer felnőttkori év tartalmával felérő anyaga van”.

A keringési rendszer legfontosabb feladata az agy vér- illetve oxigén ellátása, a születési oxigén-hiányos állapot súlyos károsodást okoz, felnőtt korban is elég néhány perces kimaradás és visszafordíthatatlan károsodás keletkezhet elsősorban az idegrendszerben.

Amit az ember és az emberiség elért az utóbbi kétmillió év során, azt javarészt agyi-tudati kapacitásának köszönheti. Az emberi tudat hatalmas területét rétegekre oszthatjuk, és bár önkényes ez a tagolás, a tudatműködést mint jelenséget mégis meglepő pontossággal írja körül:

1. a) A tudat jó része öntudatlanul működik, ezt nevezhetjük fiziológiás, vegetatív működésnek, amely a szervezet önszabályozó, védekező és egyéb mechanizmusainak működtetéséért felelős.
2. b) A tudatműködés következő területe kognitív jellegű – észlelés és a reakciók, tanulás stb. – s ez a szint átmenetet képez a zsigeri ösztön-reakciók és a tudatosan kiértékelt működések között.
3. c) A tudati működés következő rétegét nevezzük intellektuális szférának, ide sorolva a logikai, elemző, gondolkodási funkciókat. Ezt a fajta működést nevezhetjük igazán a Homo sapiens sajátos jellegzetességének. Bátran vegyük ide a természettudomány eredményeit, az ember erkölcsi érzékének vívmányait, a kultúra és a művészetek teljesítményeit.
4. d) Végül a legtitokzatosabb terület az intuitív tudatműködés, amit nem csupán az ihlet szempontjából értékelünk, hanem egyfajta metafizikai kapcsolódás lehetőségét látjuk benne. Tekintsük a fentebb említett tudati működéseket javarészt feltérképezettnek, amikhez képest az utolsó terület, az intuitív tudatműködés gyakorlatilag fehér foltnak számít. 

„A Tudat középpontja a mindenütt, kerülete pedig a sehol.” – Ezt a hermetikus definíciót Szent Bonaventura, Nicolas Cusanus és Giordano Bruno is a magáénak vallotta.

Ezt a fehér foltot igyekszünk körüljárni, egy sajátos metódust választva. Fiziológiásan, zsigeri módon nem közelíthetünk a témához, mert ez a fajta működés nem alkalmas a metafizikai közlésre, legföljebb bizonyos reakciók kiváltására és detektálására. De ha mondjuk az intuitív tudatműködés feltérképezésének hallatán emelkedik a pulzusszám és a testhőmérséklet, akkor a vegetatív működéseket is sikerült bevonnunk a vizsgálódás eszköztárába. A pusztán kognitív jellegű megközelítés – amely adatokat, megfigyeléseket rögzít, próbálja értelmezni a témát – éppúgy nem tűnik adekvát eszköznek, mint a fiziológiás tudatműködés. A deskriptív értelmezés halott, elméleti és túlságosan in vitro jellegű, s meglehet egy elméleti laboratóriumban helytállóak a megállapításai, a valóságos élet in vivo környezetében a legtöbb ilyen elmélet érvényét veszti, és az események váratlan fordulatokat mutatnak. Gondolhatnánk, az intellektuális megközelítés és módszertan lesz a célravezető, de ezt is elvetjük, mert ötszáz éve az ész segítségével próbáljuk meg Európában értelmezni az élet misztériumát, és oda jutottunk, hogy előbb az isteni, aztán a humánus, mostanság az ökologikus tényezőket iktattuk ki az életünkből, s ha így folytatjuk, sikerül teljesen varázstalanítani az életet, ami valószínűleg az életnek a végét is jelentené. 

Próbáljunk intuitív vizsgálati módszert alkalmazni az intuitív tudatműködés megközelítésére, a fehér folt bejárására. Ehhez a multitasking eszközéhez folyamodunk, vagyis egyszerre több csatornán keresztül vizsgáljuk témánkat, de nem a töredezettség, hanem az egyre árnyaltabb és teljesebb kép reményében. 

Multitasking – halmozott médiafogyasztás, két vagy több tevékenység adott idő alatt történő párhuzamos végzése. Az egyén oldaláról ez a kifejezés azt jelenti, hogy megkísérel adott idő alatt két vagy több, együttesen az adott időintervallumot meghaladó időt igénylő tevékenységet elvégezni. A multitasking az egyes tevékenységek összecsúszását, illetve a figyelem megosztását eredményezi. (mediapedia.hu)

Sokan károsnak tartják az effajta párhuzamos működést, és valóban okozhat szokatlan terhelést és kimerültséget, hogyha fölösleges információk között ugrál az ember figyelme. Ám ha az egyes részterületek, csatornák, impressziók és információk – és bővítsük a kört: kultúrák, gondolkodók, évszázadok és kozmikus szférák – között akár ugrálva is, de szerves kapcsolatot létesítünk, akkor a megismerésnek nem adatszerű, hanem háló- vagy mező-szerű módszerét valósítjuk meg, s ezzel akár holografikus, akasa-informatív, kvantum-szerű, fenomenologikus képet alkothatunk tárgyunkról, ami jelen esetben az intuitív tudatállapot, és a tudat birtokba vétele. Intuitív kép az intuitív tudatállapotról – ez önmagában is rendkívüli inspirációt nyújt…

Forgatókönyv

A forgatókönyv írás külön műfaj. Sajátos feladata – ha egy könyvet adaptál – az eredeti szöveg, történet, karakterek átültetése egy nem-írott környezetbe, legyen az akár színpad, vagy filmvászon. Szinte lehetetlen a feladat, és inkább újrateremtésről, újraalkotásról beszélhetünk, mint egyszerű adaptációról. Egy dolog azonban bizonyos, forgatókönyv nélkül nincs darab, nincs film. Azt is mondhatjuk, forgatókönyv nélkül nincs játék, nincs történés. 

Régóta tudjuk, hogy „Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő”, márpedig ha darab nem létezik dramaturgia nélkül, miért hinnénk, hogy a világban forgatókönyv nélkül, ok nélkül történnének dolgok? Az emberi tudat sem kivétel ez alól, ott sem ok, mód és cél nélkül történnek a dolgok.

Jogos feltételeznünk egy ilyen világméretű forgatókönyv létét. A vallásos ember azt mondja, a teremtéstörténet és az üdvterv a világ forgatókönyve. Az agnosztikus természettudós szerint az anyag törvényszerűsége. A filozófus azt mondja, az ok-okozati összefüggés, a misztikus pedig azt, hogy a jelenségek mögött meghúzódó, benne-rejlő rend a forgatókönyv. Mások állítják, a sötét forgatókönyv, az összeesküvés elmélet a dolgok mozgatója, míg a világ dramaturgjai csak mosolyognak, és tovább irányítják a világ sorsát. Egyes látnoki képességekkel megáldott személyek, és néhány szellemi iskola a világ sorsáért felelős ősbölcsekről, látnokokról tudósít.

A bölcsek

A sötét teremben csönd honolt, azaz mégsem teljes csönd, hanem igen halk, mély, finom duruzsolás-szerű hang töltötte be leheletmód a légkört. Félhomály uralkodott, csak néhány arc, néhány figura volt élesebben kivehető. Ez a néhány személy a földön kuporogva, de mégis erőteljesen és fenségesen ült. Öregek, a misztika nagymesterei, akik tán százévenként, ha összegyűlnek, s meghányják-vetik a világ dolgait. Süvegük, köntösük hosszú, bölcsességük mélységes, hallgatásuk komor és fenséges.

A tüzet bámulták, amelyben föl-fölsejlik a mindenség egyik-másik képe. Itt öröm, ott bánat, olykor békesség, máskor háborúság. Az ősz öregek csak bámulnak a tűzbe, nézik, miként fordul a világ, de nem csodálkoznak már semmin. 

Ők egyengették a világmindenség ügyeit. Időről időre választottak valakit, akire különös feladatokat bíztak – olykor az igazság szolgálatát, máskor a boldogság kutatását, a világosság kiterjesztését, a Nap imádatát, vagy más esetekben értelmetlennek tűnő feladatokat – a vihar megállítását, látszólag céltalan vezeklés vállalását, a csökönyös embernép tanítását, s egyebeket. 

Megbillenni látszott a világmindenség egyensúlya, már régóta fontolgatták, miként segítsék a világosság győzelmét. Néma meditációjuk összefonódott, s a finom, láthatatlan szellemi csatornán áramlani kezdett a jóindulat. Most nem nyílt csatározások ideje van, mint hajdanán, a démonok és istenek viadalakor. Most rejtett működésre van szükség. A világnak lehet, kellenek a mártírok, de az igazságnak győztesekre van szüksége.

Agykapacitás 

A természet nem maximumon és nem minimumon, hanem optimumom dolgozik. Az optimum egyensúly, meglehet dinamikus és inkább tendenciájában megvalósuló egyensúly, mégis, a földi rendszer optimuma kiegyensúlyoz valamit. Úgy is mondhatjuk, az átlag uralkodik. Ez az átlag azonban növekvő amplitúdójú jóval és rosszal is kihozható, és úgy tűnik, a mai világban egyre jobb és egyre rosszabb dolgok is történnek. Az optimum az ideális működéshez nélkülözhetetlen minimális szükséglet, de olykor az optimum is változik, az átlagnál sokkal butább és sokkal okosabb emberek is vannak. 

És ha az emberek többet használják az agyukat, még nem biztos, hogy jobb dolgokra használnák az eszüket. A világ eddigi történelme mintha azt igazolná, hogy nem… Akkor talán ne gondolkodjunk? A tető nem oldja meg az esőzés problémáját, mégis kezeli a jelenséget, és a tető oltalmában nem ázik el az ember. A tető lebontása sem oldja meg a problémát, sőt, a jelenség kezelését sem teszi lehetővé. A gondolkodás megszüntetése sem lehet releváns célkitűzés, inkább fegyelmezett, erkölcsileg tiszta, eszményeiben nemes, az optimumra érzékeny és spirituálisan finoman hangolt gondolkodásra van szükség. 

Tudatmódosítás

Aki átélt már ájulást, vagy operáció előtti altatást, tudja, miről beszélek. Mint az alvás, egyik pillanatban még itt vagy, érzékelsz, tapasztalsz, reagálsz, a másik pillanatban pedig egy más tudatállapotba kerülsz. Ájulás során lehet, hogy azt még tapasztalod, ahogyan lecsúszol a székről, vagy összecsuklanak a lábaid, de aztán csak az eszmélésnél térsz magadhoz. Az alvás során akár új világokat látsz, reflektálsz önmagadra. Az altatás során az orvos még föltesz egy-két figyelemelterelő kérdést, majd jön az injekció és megy a tudat – teljes feketeség, öntudatvesztés, narkózis. Testsúlykilogrammonként némi intravénás anyag, és beáll a teljes tudatvesztés állapota.

Egy perzsa anekdota a tudat másfajta módosulatairól tudósít. Három ember éjjel egy város bezárt kapujához érkezik. Az egyik alkohol, a másik ópium, a harmadik hasis hatása alatt áll. Az alkoholista dühösen felkiált: „Miért nem törjük be a kaput, kardunkkal meg tudnánk oldani!” Az ópiumszívó azt mondja: „Óh, nem, nyugodtan kint maradhatunk, majd bemegyünk reggel, amikor a kaput kinyitják!” A hasis hatása alatt állónak más volt a véleménye: „Feleslegesen fecsegünk, minden további nélkül megtehetjük, hogy bebújunk a kulcslyukon.”

„A nirvánában nem vész el a személyes kontinuitás, az identitástudat, mert ha elveszne, akkor inkább a szamszárát választanám.” (Dalai Láma, Budapest, 1990)

Hajdanán az orákulumok is feltehetően módosult tudatállapotban jósoltak. A delphoi jósdáról is mondják, hogy Pythia az aktív szeizmikus terület magnetikus hatásának, illetve a geológiai törésvonalak mentén tapasztalható erőteljes kigőzölgéseknek köszönhette módosult tudatállapotát, amikor olvasott a jövendőben, az emberek sorsában.

Ilyen transz-technikákat a vallásos hívek, szerzetesek és jógik, a szufi misztika követői és hajdani misztérium-vallások beavatottjai is gyakoroltak. A testérzékelés a narkózisból visszatérő tudat egyik tünete, vagyis a szervezet fiziológiás működése nagyon megköti az emberi tudatot. Ha valamilyen eszköz révén lanyhul ez a kötés, a tudat szabadulni, távolodni látszik a testérzékeléstől. A módosult tudatállapotot kiváltó eszközök között említhetjük a közönséges alvást vagy a transz-alvást, az álomutazást, az alkoholt vagy drogokat, vagy egy egyszerű és általánosan elterjedt módszert, a koplalást és a virrasztást. Ez utóbbiakat együttesen vagy külön-külön is hatásosan alkalmazzák. A koplalással, esetleg imamondással egybekötött vigíliák valóságos transzállapotot eredményezhetnek. A böjt révén általában könnyűnek, tisztának érzi magát az ember, mintha érzékei kifinomodtak, kiélesedtek volna. A jógik légzéstechnikája is szolgálhat hasonló célokat, a hiperventilláció vagy éppen a szub-ventilláció képes befolyásolni a tudatot. A vér oxigéntartalmának, de szén-dioxid tartalmának a növekedése is euforizál. Csak míg egy narkomán ember a legtöbb esetben belemenekül a bódulatba, a jógi inkább kísérletet folytat, és nem egy ópiumbarlang kábulata, hanem a tiszta transz-állapot megvilágosodása a célja, vagyis a teljes tudati függetlenség, szabadság. És ezt a megvilágosodott tudatállapotot semmi és senki nem képes befolyásolni. 

Alászállás 1. 

„Az egyéni lélek föl van ruházva bizonyos töredékes teremtő képességgel, és saját befolyási övezetét a hangrezgésen keresztül hozza létre. Egyesek befolyása nem terjed túl saját koponyájukon, mások egy közösségre, nemzetre, vagy akár az egész planétára hatással vannak. Érdekszféráik szépsége és harmóniája pedig attól függ, milyen hangot keltenek.

Egy ország meghódítása során az első célpontok a rádióadók, az újságok, a kommunikációs eszközök. Az új kormány rádión sugárzott kiáltványa megdöntheti az előző vezetést és meghódíthatja az egész országot. Az új adminisztráció a rádióadásokon keresztül szilárdíthatja meg hatalmát. Ám ha hibás az adás, minden tönkremegy. Ezért olyan változó a világhelyzet. Az emberek szava – a bibliai kifejezéssel élve – bábeli hangzavar. Értelmetlen hangok töltik és rontják meg az étert, a levegőt, a vizet, sőt a tárgyak, a helyek s emberek molekuláris struktúráját.” (Szvámí B. R. Srídhar: A szent név alászállása)

Axis mundi

Az ausztrál arandi családba tartozó achilpa törzs tagjai magukkal hordozzák saját világtengelyüket egy szent bot formájában. Vándorlásuk irányát a szent bot dőlésének iránya jelöli ki. Az axis mundi egyszerre fókuszálja és tereli őket, így mindig tudják, hol vannak és azt is, merre kell menniük. Hagyományaik szerint egyszer eltörött a szent bot, minekutána az emberek egy darabig még vándoroltak, aztán megálltak, leültek, és belepusztultak. Az orientáció hiánya a végzetüket jelentette. (Jennifer Westwood: Sacred Journeys, Gaia Books London 1997)

Új határok

Manapság értékek helyett érdekek vezérlik az embereket, meggyőződés helyett viselkedési stratégiákat követünk, a szakrálissal szemben győzni látszik a szekuláris, tudatos szabadság helyett öntudatlan szabadosság uralkodik. Válságát éli az ember pszichés énje, a környezet, a tájékoztatás, de a politika is. Ma államférfiak helyett politikusokat látunk, a politikai programbeszédek is devalválódtak és olcsó retorikává silányultak. Pedig néhány politikai programbeszédre érdemes odafigyelni. Az Amerikai Egyesült Államok elnökei közül egy személyt, s beszédei közül két témát emelünk ki. A személy a merénylet áldozatává vált John Fitzgerald Kennedy elnök, a két téma pedig a holdutazás, illetve a tudat birtoklása.

Kennedynek több híres beszéde volt. A Nyugat-Berlinben elmondott Ich bin ein Berliner beszéd mulatságosra sikeredett, mert nem a szolidaritást, hanem egy fánkot idézett meg a jeles mondat. Egy másik beszédében a Kongresszus előtt az űrkutatásról beszélt és kitűzte a holdutazást: „… hiszem, hogy e nemzetnek el kell köteleznie magát amellett, hogy még az évtized vége előtt embert juttat a Holdra, és onnan biztonságban vissza is hozza a Földre.” (1961. május 25.), majd később megismételte: „Úgy döntöttünk, elmegyünk a Holdra ebben az évtizedben… nem azért, mert könnyű lenne, hanem azért, mert ez nehéz feladat.” (1962. szeptember 12.) 

A hatalmas költségvetésű, 19,5 milliárd dollárt felemésztő Apollo-program során 1969. július 21-én az Apollo-11 űrhajósai leszálltak a Hold felszínére. Ennek persze megvannak a tagadói, akik ellentmondásos fényképfelvételekre és egyéb érvekre alapozva vitatják a holdra szállás valódiságát. Mindezek ellenére mondhatjuk, hogy a Kennedy elnök által meghirdetett Apollo Hold-program megvalósult.

A másik téma, amit kiemelünk Kennedy programbeszédeiből nem a világűrrel, hanem az emberi tudattal kapcsolatos. Ez is nevezetes beszéd, olyannyira, hogy a beszéd címe nyomán – Új határok – egy kitüntető díjat is alapított a Kennedy Könyvtár és a Harvard Egyetem Politológiai Intézete. Ebből a beszédből hosszasabban idézünk:

„… Itt állok ma este, arccal nyugat felé, azon a helyen, amely egykor az utolsó határnak számított. A mögöttünk húzódó 3000 mérföldnyi területről érkező pionírok feladták biztonságukat, lemondtak a kényelemről, sőt olykor az életüket áldozták azért, hogy a mi új Nyugatunkat felépítsék. … Elszánták magukat, hogy ezt az új világot erősnek és szabadnak alkossák meg, példaként az egész világnak, legyőzvén a veszélyeket és nehézségeket, s a belülről és kívülről egyaránt fenyegető ellenségeket. Egyesek azt mondják, e küzdelmeknek már vége; már mindent felfedeztünk, minden távoli határt bejártunk, minden csatát megnyertünk, és többé nincs határ Amerika előtt. 

De bízom benne, ezen a gyűlésen nincs olyan ember, aki efféle érzéseket táplálna. Mert nem sikerült minden problémát megoldanunk, nem nyertük még meg az összes csatát, és ma egy új határ előtt állunk, a hatvanas évek mezsgyéjén, az ismeretlen lehetőségek és veszélyek határán, a megvalósulatlan remények és a rejtett fenyegetések határán. … Az az új határ, amiről én beszélek, nem ígéretek sokasága, hanem kihívások sokasága. Nem azt foglalja össze, amit ígérek az amerikai népnek, hanem amit kérek tőle. …

Céljainkat nem puszta retorikával fogjuk elérni, és csak akkor hihetünk a jövőben, hogyha önmagunkban is hiszünk. Mert a szigorú tények azt mutatják, a történelem fordulópontján állunk. Újra és újra bizonyítanunk kell egy bennünket figyelő világnak, hogy ez a nemzet, úgy ahogyan megálmodták – a választás szabadságával, a végtelen lehetőségekkel és az alternatívák sokaságával – vajon képes-e versenyre kelni a kommunista rendszer eltökélt terjeszkedésével? Vajon kitartó lesz-e a mi sajátosan szervezett és irányított nemzetünk? Megvan-e ehhez a kellő idegzetünk és akaraterőnk? Győzedelmeskedhetünk-e egy olyan korban, amikor nemcsak a pusztító fegyverek terén látunk majd áttöréseket, hanem az ég és az eső, az óceán és az árapály, a távoli űr és az ember gondolatainak uralásáért folytatott versenyben is? Ez az új határ nagy kérdése, ez az a döntés, amit nemzetünknek meg kell hoznia. … Az egész világ a mi döntésünket lesi, mindenki azt figyeli, mit teszünk majd, és mi nem élhetünk vissza ezzel a bizalommal, és legalább meg kell próbálnunk.” (Új határok – John Fitzgerald Kennedy képviselőnek 1960. július 15-én a Demokrata Párt konvencióján elmondott beszéde, amikor elnöki jelölését elfogadta)

Amire témánk, a tudat birtokba vétele szempontjából különösképp figyelemmel kell lennünk, az az alábbi néhány szó: „ … látunk majd áttöréseket … a távoli űr és az ember gondolatainak uralásáért folytatott versenyben… ”. Ha az űrversenyt és a Holdkutató programot megvalósultnak tekintjük, vajon ugyanígy megvalósult-e az emberi tudat befolyásolásának, meghódításának meghirdetett programja? Mi történt az elmúlt majd hatvan év során? Néhány milliárd dollár befektetésével egy évtized alatt lebonyolították az Apollo-programot. De mit tudunk a tudat befolyásolásának programjáról? Ismerünk-e adatokat a ráfordításokról? Láttunk-e nyilvános eredményeket? Vagy gyanakvó kutatást kell folytatnunk a ki nem mondott eredmények tettenérése végett? Egyáltalán számíthatunk-e arra, hogy azzal az eszközzel – az emberi tudattal – amit befolyásolni és meghódítani igyekeztek, sikerül valamit is kiderítenünk az emberi tudat befolyásolásáról?

Állócsillag… 

Az égbolt tele van olyan csillagokkal, amelyek – ellentétben a bolygókkal – állandóan ugyanazt a helyet foglalják el egymáshoz viszonyítva, vagyis olyan hatalmas távolságra vannak a Földtől, hogy elmozdulásuk alig mutatható ki. Ezek az állócsillagok, olyan égitestek, melyek önállóan energiát termelnek és sugároznak szét. Társulásuk alkotja a 88 csillagképet. 

Az egyik különleges állócsillag az Algol. A Perseus csillagképben látható, fényes csillag. Szabad szemmel is észlelhető, Magyarországról egész évben látható. Erőteljes Mars, Szaturnusz, Uránusz és Plútó hatást közvetít. A Mars jelleg fokozza az energiát, gyakran erőszakot, szerencsétlenséget hoz. A Szaturnusz hátráltató, gátló, szerencsétlenséget hozó hatású. Az Uránusz váratlanságot, de zsenialitást is jelölhet. A Plútót a szélsőségesség, válságok, végzetes történések jellemzik. 

Arab megnevezése Al Ghoul, ami gonosz szellemet jelent. Igen veszedelmesnek tartott állócsillag. Súlyos, válságos állapotokat, vak indulatokat gerjeszt, végzetes események felé hajt. Erőszakos halállal, öngyilkossággal, gyilkossággal állhat összefüggésben. Primitív személyek esetében brutalitást, kegyetlenséget jelezhet. Magasabb szinten levőknél erőszakos halált, áldozattá válást jelent. Pozitív együttállás esetén, a pozitív hatásokat csökkenti, a kudarc lehetőségét növeli. Nem hat rögtön, sokáig lappanghat, majd hirtelen kirobban és helyrehozhatatlan károkat okoz. Az ókori görögök a Medusza pislogó szemét látták benne, akinek levágott fejét a hős Perszeusz tartja a magasba. (Ősz Szabó Éva)

…és programnyelv

Az ALGOL egy angol nyelvű mozaikszó, feloldása ALGOrhytmic Language, magyarul algoritmikus nyelv, és egy számítógép programozási nyelvet takar. Egy számítógépes szakemberekből álló bizottság fejlesztette ki az 1950-es és 60-as években.

Számítógép programozás, mint a kód-nyelv egy baljós csillagról van elnevezve? Ez véletlen egybeesés volna csupán? Az informatikai kor programnyelveinek éppen az volt és maradt a szerepe, hogy a lehető legpontosabban, egyértelmű utasításokban megfogalmazva elemeire szedjen egy folyamatot, és azt a gépi logika számára is értelmezhetővé és lekövethetővé tegye. Vagyis a logikai programnyelvek megalkotásakor az új bábeli nyelvzavar elkerülése lett volna a cél – és ezt éppen egy baljós csillagról, egy gonosz szellemről nevezték el? Meglepő…

Pszichikai hadviselés 

Paranormális képességeket a hidegháború során mind az USA mind a Szovjetunió hírszerzése alkalmazott. Távolba látás, pszi-kémkedés, titkos telepek vízió-kutatása, vagy éppen a dzsungel fölött lezuhant repülőgépek roncsainak felkutatása – mind lehetőségek a pszi-kémkedésre. Emellett civil területen is dolgoztak a pszi-kémek, például bűnesetek, emberrablások felderítésében. 

A tudat fegyelmezése

Az aszkéták életmódjával számos indiai forrás foglalkozik, ezeket az Aszkéták titkos tanai (Szannjásza-upanisadok) címen rendezték össze. A források igen szigorú követelményeket szabnak az igazi aszkétának: teljes nincstelenséget, a világtól való végletes elfordulást, magányos zarándok életet és nem csupán doktrinális felismeréseket, hanem intuitív realizációt eredményező mély meditációt. Ezek a követelmények megfelelnek a keresztény szerzetesi hagyományban megfogalmazódó aszketikus szabályokkal, a szűziességgel, a nincstelenséggel és az engedelmességgel. 

Úgy mondják, az aszkéta jógi a nincstelenséggel a testet győzi le, a szent óm-mantra zengésével vagy a lélegzés szabályozásával (tehát mindenképp egyfajta hang-rezonanciával) pedig a tudatát fegyelmezi. 

A hallgatagságot a beszéd fegyelmező botjaként alkalmazza, a koplalást pedig a test fegyelmezésére. A légzés fegyelmezése az elme fegyelmező botjaként van előírva. (Brhat-szannjásza-upanisad 272.)

Ebből az derül ki, hogy az elme-tudat komplexum fegyelmezéséhez a meditáció, méghozzá a hangzó meditáció eszközét alkalmazzák. Az óm-szótag zengése rezonanciát kelt a koponyában sőt, az egész szervezetben. Ez azonban még csak fiziológiás hatás, bár természetesen nem mindegy, hogy mi rezonál az ember fejében: saját vágyai, a fölösleges híráram, egy hazugság, vagy a mindenséget megtestesítő kozmikus szimbólum, az óm-mantra. 

„Háromrétű [a szent óm szótag:] a pusztító óm, a teremtő óm, s mivel mindkettő, ezért a külső-belső óm is; a Brahman-óm, a belső óm, és a gyakorlati óm; a külsődleges óm, a látnoki óm, s e két utóbbiként a Virát-óm; a pusztító óm, a Brahmá-óm, és a fél-mórás óm – mindez az óm.

Tudd, hogy az óm egyetlen szótagja a belső óm. Ez nyolc részre tagolódik: a, u, m hangok, zengés [fél-móra, a nazális véghang kiejtéséhez szükséges idő], a rezonancia [náda, félkörív alakú jel], pont [bindu, a félkörív fölötti pont], kalá és sakti. Az első négy a külső-óm, nevezetesen a tízezer részből álló a-hang, az ezer tagból álló u-hang, a száz tagból álló m-hang, és a fél-mórányi hang, amely végtelen számú részből áll. (Náradaparivradzsaka-upanisad 207-208.)

Az elmének ugyanúgy táplálékra van szüksége, mint a testnek. Azt már sokan felismerték, hogy nem mindegy, miféle energiát visznek be a fizikai szervezetükbe, de a mentális táplálék tisztaságával még csak kevesen foglalkoznak. Hajdanán a kútmérgezés – használatban levő kútnak, vízvezetéknek, víztározónak megmérgezése – közegészség elleni bűncselekménynek számított, és 15 évig terjedő fegyház volt a büntetési tétele, de a gondolat-mérgezés egyelőre még nem szerepel a köztudat-védelem büntetőjogi listáján. Pedig sok gyanúsított volna: a közéletben a tömegtájékoztatás vagy a politika, a személyes viszonyokban a pletyka vagy a harag, a rosszindulat; pszichés szinten a félelmek, az ismeretlen, az előítéletek, de akár az oktatás, a hiedelem-szerű vallásosság, a személyes családi történelem, és legprimitívebb szinten a rossz hírek, a botrány iránti fogékonyság. Néhány éve jelent meg a foglalkozások listáján a véleményformáló, ami ijesztő módon húzza alá azt a tételt, miszerint az ember – és különösképpen a tudata – mindig befolyás alatt áll, csak az a kérdés, milyen befolyás alatt.

Az elme táplálékát egyfelől az érzékszervi észleletek jelentik, sokáig ez elegendő volt ahhoz, hogy az elme kellőképpen le legyen foglalva. Aztán megjelentek a gondolatok – mondjuk a klasszikus kor filozófusai esetében – amely gondolatok a mai napig foglalkoztatják az embert. Később ideológiák jelentek meg vallásos vagy kulturális köntösben, s ezek identitást formáltak, közösségvállalást tettek lehetővé, és követeltek meg. Panem et circenses – az ókori Rómában, az üdvösség ígérete és bűntudatkeltés a középkorban, az ember trónra emelése a reneszánsz során, földrajzi felfedezések beszámolói, technikai problémák megoldása az ipari forradalom során, proletár diktatúra mint ideológiai dominancia, majd pszichedelikus forradalom, információs korszak és internet – néhány kísérlet és eszköz az emberi tudat birtokba vételére. Az ideológia kívánatos táplálék az elme számára, ezért az eszmék hirdetése mindig népszerű lesz, és az eszmék megtalálják a maguk közönségét. Nem is tudjuk, sírjunk-e vagy nevessünk a hatvanas-hetvenes évek nagy hazai ideológiai vitáin: előbb a frizsider-szocializmus, majd a kesudió-vita… Ezek inkább egy intellektuális gyomorrontás tünetei voltak. Ma senkit nem lehet megetetni a szocialista embertípus problematikájával, ám a celebek élete, az ami jól esik, azt tedd meg gondolata, a közösségi média like-éhsége és ezernyi más aktuálisan keringetett eszme már nem is gyomorrontásra, inkább mérgezésre utal.

Én vagyok az ég szeme, rajtad a szemem,

Olvasok a gondolataidban. 

Én hozom a szabályokat az ostobák számára,

Vakká bolondítalak…

(Alan Parson’s Project, Eye in the Sky)

És megjelent a metafizikai eszmék hirdetése, egy újabb terület a tudat befolyásolása terén. Vulgár-ezotéria, híg spiritualitás, tudatmódosítás és bulidrog, sötétben tapogatózó látnokok, elvarázsolt varázslók, botcsinálta jógik és megélhetési világmegváltók a vízöntő jelenség parazitái. Mennyi idő kell majd a józanodáshoz, a szellemi önvédelem kialakulásához? Létezik-e immunitás a tébollyal és a szándékos tudatbefolyásolással szemben?

Akaratátvitel

A jóga misztikájában is van egy idevágó jelenség, az akaratátvitel, mások tudati befolyásolása. 

A jógában nyolc nagy misztikus képesség (asta mahásziddhi) ismeretes: 1. zsugorodás (animá), 2. terjeszkedés (mahimá), 3. levitáció (laghimá), 4. súlyosbodás (garimá), 5. teleportálás (prápti), 6. akaratátvitel (prákámja), 7. varázserő a lények s az idő fölött (vasitvá) és 8. természetfölötti hatalom és teremtő erő (ísitvá). 

Valójában akár tetszik, akár nem, mindig, mindannyian befolyás alatt állunk, egyszersmind befolyást gyakorlunk másokra. Minél tisztább valakinek a tudata, ha szabad azt mondani, minél szentebb valaki, annál jobb, tisztább befolyást gyakorol a környezetére. De természetesen ez a másik végleten is igaz, minél gyalázatosabb valaki – és most a született manipulátorokról és varázslókról ne is beszéljünk –, annál nagyobb károkat okozhat mások tudatában. 

Hipnózis

A görög Hypnosz az alvás istene. Az emberi tudat befolyásolásának ezt a különös, olykor gyógyító erővel is rendelkező módszerét róla nevezték el. Maga a hipnózis álomszerű transz-tudatállapot, amely bódító szerek vagy inkább az érzékszervek s a tudat befolyásolásával áll elő. A szuggesztibilitás rendkívül fokozódik, a hipnotizőr képes instruálni az alanyt, aki föleszmélve általában nem emlékszik az eseményre.

Már az ősidőkben hipnotizáltak. Az egyiptomiak fényes, csillogó üvegtárgyakra meresztették szemeiket, annak idején a perzsa papok s ma az indiai jógik és fakírok úgy esnek hipnózisba, hogy orruk hegyére meresztik szemüket. A X. században az Athos-hegyi kolostorok szerzetesei úgy gyakoroltak autohipnózist, hogy tekintetüket tartósan a köldökükre irányították. Manapság pedig egyes hipnotizőrök állítják, a gyógyulás végett hozzájuk érkező pácienseket előbb dehipnotizálni szükséges, mert éber állapotuk is valóságos hipnotikus álomnak tekinthető, s ebből kijózanodva kezdhető csak el a terápia.

Vaskor

A szent hagyomány négy világkorszakról beszél, az aranykorral kezdődően. Jelenleg egy csökevényes, romlott korszakban, a vaskorban élünk, amelynek legfőbb jellemzője a viszály és a nézeteltérés. Az emberek lelkileg ma kevésbé fogékonyak és tettre készek, mint korábbi korszakokban, és a tudatuk fölöttébb szétszórt. (Úgy mondják, ha tudjuk, hogy elektronikus levelünk érkezett, amit még nem olvastunk el, az 10%-kal csökkenti a készenléti figyelmünket…) Összefoglalóan azt mondhatjuk a jelen világkorszaknak sajátos jellemzője az entrópia, a lebomlás. Ha a világ sajátsága a szétesés, akkor a benne élő lelki embereknek kötelező az összetartás. A viszály korszakában a korszellemmel szembeni provokációnak számít az egyetértés és harmónia. Ezért fel kell készülni a világ reaktív impulzusára, és készen kell állni a viszontválaszokkal!

Alászállás 2. 

„Az elme két funkciónak tesz eleget, a szankalpa és a vikalpa szerint működik. Szankalpa az elme ama működése, amivel a gondolatokat képzetekké, elméletekké, gondolati rendszerekké összegzi. Vikalpa pedig a gondolatok elvetése; a látás, hallás, szaglás, ízlelés és tapintás útján szerzett tapasztalatok leegyszerűsítése, korlátozása. Mindkét működést a hangrezgés irányítja. Tegyünk egy kísérletet: hunyd be a szemed, s én mondok egy számot. A számok úgy villannak fel az elmédben, mint egy pénztárgépen. Egy, három, hét, négy… A szankalpa és a vikalpa kelti és ejti el a gondolatokat. Ez az elme működésének igen egyszerű metódusa. Bonyolultabb a dolog, ha valaki szándékosan rossz vibrációkkal rontja meg a hanghullámokat. A kommunikációs eszközök a kisiskolás tankönyvektől kezdve a legmagasabb szintű „filozófiáig” hamis hangokat szórnak. A Fehér Ház szóvivői is remek példái a hanghullámok szándékolt torzításának. Ám ha lelki hangokat sugároznánk az éterbe, hogyha a szent nevek transzcendentális hangvibrációjával töltenénk meg a levegőt, a mantra energiája minden élőlényt megtisztítana, fölvilágosítana és feltöltene.” (Szvámí B. R. Srídhar: A szent név alászállása)

Viszolygás a viszonylagosságtól 

Az emberek tudatába beültetett, beépített gondolati magok idővel életre kelnek, működni és hatni kezdenek, akár jó, akár rossz irányban. Kibomlanak, valóságos áramlatot, sodrást gerjesztenek, s aztán magával ragadják a legtöbb embert. Ebből a sodrásból nagyon kevesen látnak csak ki: a fölismerésre jutók. Közülük is csak kevesen képesek befolyást gyakorolni a dolgok menetére, akár a saját életükről van szó, akár a világ menetéről, ami mégiscsak nagyobb horderejű, mint egy ember személyes életfeladata.

A világ végtelenül összetett, mérhetetlen mód fölülmúlja az ember képességeit, mégis szerves kölcsönhatás mutatkozik az ember s a világ között. A legtöbb esetben a világ s az általa gyakorolt sodrás oly erős befolyást jelent, ami ellen szinte lehetetlen védekezni. Azt gondolod szabad vagy, a személyes döntéseid szerint haladsz, de csak kényszerpályát követsz. Csak annyit láthatsz, amennyit láttatnak veled, amit látni engednek.

A tudás nem csak ismeret, hanem világlátás kérdése is, és a tudás a kétellyel szemben a bizonyosság. Melyek a világ biztos pontjai? Például a létezés, például a Magasztos létezése, vagy a szeretet ereje, a tökéletesedés lehetősége, s leginkább a halandóság legyőzése.

Ez az egyik olyan közös cél, amelyre minden misztikus iskola fölesküszik és szövetkezik.

A mulandóság legyőzésének folyamatos tudatában lebeghet előttünk a tökéletesedés eszménye – viszolygás a viszonylagosságtól…

Több lesz attól az ember ha nyugodtabb – vagyis kevesebb lesz az ember, ha zaklatottabb.

Tudatsüllyedés

Mondhatjuk, a szóbeli kultúrában magasabb lehetett az ember tudati nívója, mint az írásbeli kultúrában. Az írásbeliség megjelenésével, és még inkább a nyomtatás és az olvasás kitalálásával drámai tudatsüllyedés ment végbe. A hangzó kultúrában még az élő szóban éltek az istenek, démonok, az eszmények, a jó, majd ezeket bezárták az írás börtönébe, azóta a dzsinnek az ódon könyvek lapjain vannak leláncolva – de a jótündérek és az angyalok is. Átmenet volt ez a szóbeliségből, a hangzó kultúrából az írott, a nyomtatott kultúrába, pedig ma már talán ezt az időt is visszasírnánk. Növekedni kezdett az információ mennyisége és közben drasztikusan csökkent a közlendő mélysége. Ha egy ismeretterjesztő sikerkönyv több száz oldalát végigpörgeti az ember, azt találja, a lényegi üzenet nem több néhány oldalnyi szövegnél. A nyomtatott kultúrából eljutottunk az sms-nyelvezet, a piktogramok és rafinált szubliminális tudatbefolyásolás koráig. Vizuális típus vagyok – mondják sokan, holott ez legföljebb azt jelenti, hogy néznek, de nem feltétlenül látnak, vagy inkább azt, hogy néznek, de nem feltétlenül értenek, vagy azt, hogy néznek, de semmit sem értenek. 

Mi adja a dolgaink értékét? Az egyik ilyen forrás a megéltség, a megszenvedettség. A karnyújtásnyi közelség, vagy az azon belüli elérhetőség leértékel. Ami könnyen jön, könnyen is megy. Amiért nem kell küzdeni, nem jelent értéket. A fogyasztói társadalom előnyeit élvezve farizeus dolog azt kritizálni. Hajdanán kézzel másolták a jóga-könyveket, és nemcsak a kódexek korában…

Buddhizmus és útkeresés

Dzsósú kérdezte Nanszentől:

– Mi az Út?

– A közönséges tudat az Út – válaszolta Nanszen.

– Meg tudom én azt keresni? – kérdezte Dzsósú.

– Ha el akarod érni, egyre jobban elkülönülsz tőle – válaszolta Nanszen.

– Hogyan tudhatok az Útról anélkül, hogy elérném? – ragaszkodott a kérdéshez Dzsósú.

– Az Út – mondta Nanszen – nem tudás és nemtudás kérdése. A tudás tévedés, a nemtudás pedig zűrzavar. Ha te valóban elérted minden kétséget kizáróan a helyes Utat, úgy szélesnek és hatalmasnak találod azt, ahogy a külső teret is. Hogyan lehetne erről a helyes és a helytelen szintjén beszélni?

Ezeknél a szavaknál Dzsósú hirtelen elérte a megvilágosodást.

(Köszönet Temesvári Mártának)

Nyomkövetés

Nyomot hagyni… előbb-utóbb minden emberben fölmerül ennek igénye. Öltheti ez egyszerűen a becsvágy formáját, amikor a cselekvésben, valamely eredményben igyekszik igazolni magát az ember. Az alkotás, a mű értelmet ad a létezésnek. Máskor genetikai színezetű a nyom: amikor utódokat hoz létre az ember. És ez meglepő módon működik, az egyén a maga hasonlatosságára nemz, illetve szül utódokat, a fiak sok vonásukban az anyáikra, a leányok sokszor az apáikra ütnek. Hátha ennek fényében fölismeri mindenki, hogy ő maga is egyfajta leképezése, visszatükröződése saját felmenőinek… így az ember maga is nyom, amely arra törekszik, hogy nyomot hagyjon. Az ökotudatos ember kisebb nyomot igyekszik hagyni – mert az ember ökológiai lábnyoma már így is eléggé elcsúfítja a bolygónk felszínét. Egyre korábbi dátumra tolódik az esztendő során az a fordulópont, amikorra az emberiség már felemészti az évente újratermelődő energia-mennyiséget. Az év hátralévő idejét hitelből éljük föl…

És elegendő egy mobiltelefon használata ahhoz, hogy a cellainformációk alapján teljesen nyomon követhető legyen az ember mozgása. Hogyha civil felhasználású applikáció képes az elhangzó beszédet azonnal írásos formában rögzíteni, akkor képzelhetjük, a titkosszolgálatok számára mennyi rengeteg nyomot hagy az ember – akár akarja, akár nem.

A Kínában élő Yao-törzs egy halálos csípésű rovarfajtát ismer. Ezért igyekeznek egyet élve elfogni. Az elfogott rovart a potrohára kötött fehér tollal megjelölik, aztán szabadon engedik és igyekeznek követni röptében, ami a rákötött jel folytán eléggé könnyű. Ha a rovar fészkébe visszarepül, úgy a fészket felégetik.

A beszéd tehát nyomot hagy, letapogatható nyomot. Gondolhatnánk, szavainknak nincsen foganatja – dehogynem! A mély értelmű szavaknak talán lassúbb a hatásmechanizmusa, lehet, évekbe telik, amíg egy súlyos mondat igazi mélységeit megértjük, míg a könnyű, szinte légnemű szavak azonnal elszállnak. Igen, sajnos ma a retorika művészete helyett a negyedik, bújtatott, vagy nem is annyira titkolt hatalmi ág, a média működik. Valamit közvetít, de nem mindegy, hogy csatornának, vagy kanálisnak, vagy egyenesen kloákának minősül-e az adott média. Egy túlkommunikált korban mindenki beszél, bár alig valakinek van lényegi mondanivalója.

És milyen lenyomatot hagy a gondolat? Ez a beszédnél is finomabb közeg? A gondolat vagy elme biztosítja a lélek és a külső anyagi burkolat, a test összeköttetését. A gondolat az elme energiája, és töltése szerint lehet tisztító, emelő, de akár pusztító, fertőző is. Hasonló a hasonlót vonzza, így a tiszta gondolat a tisztán gondolkodókat találja majd meg. És azok a nyomok, amiket a nagyok hagytak maguk után, követendőek a hűséges utódok számára. 

„Óh, Harinám, Isten Szent Neve, a fülembe hatolsz, s megérinted a szívem. Könnyek potyognak a szememből, s ahogy a földre hullanak, átáztatják a talajt. Lábnyomaim megmaradnak a puha agyagban, s követőim így járhatják az én utamat.” (Dzsajadév Gószvámí, XII. századi bengáli misztikus költő)

Szignált kell adni, életjeleket, a tudat morzejeleit kell sugározni. Ezt teszi a szentjánosbogár a fényvillanásaival, ezt teszi a hulladékhegyeket maga mögött hagyó nem gondolkodó ember, ezt teszi az alkotásait hátrahagyó gondolkodó ember, és ezt teszi a lelki ember is – a könyörülettől vezérelve. Mondják, a megvilágosodott tudatállapotban nincs periféria, mindenütt középpont van. Vagyis egy lelki ember hátrahagyott nyomai, tudatának lenyomata az éles eszű követőt elvezeti a mindenség közepébe. 

Mundér

Húzd föl a mundért, megtudod, mit kell tenned – szól a bengáli közmondás. És valóban, a külső környezet feltételeivel azonosulva módosul az ember tudatállapota. Ennek pozitív példája a passiójátékok szereplőinek esete. A Krisztust alakító szereplő végig hordozza a keresztet a via dolorosa-n, és ha nem is felszögezik, de felkötözik a keresztre. Ez hihetetlen azonosulást tesz lehetővé a megfeszített Krisztussal, átélhetővé válik az eredeti eseménysor. Nem is kell ilyen messzi menni, egy jó színész minden este más valaki bőrébe bújik, ha az angyal szerepét játssza, angyallá válik, ha az ördög gúnyáját adják rá, ördög lesz belőle. 

Ennek az azonosulásnak egy ijesztő példája volt az 1971-ben lefolytatott Stanford Prison kísérlet. Az Amerikai Egyesült Államokban egyetemisták segítségével szerveztek egy pszichológiai kísérletet. Az önkéntes résztvevőket arra szerződtették, hogy a külvilágtól elzárt körülmények között színlelt börtön-körülmények között kell alávetniük magukat a kísérlet feltételeinek. A hallgatók egyik csoportjának a fogvatartottak szerepét kellett vállalniuk, a többiek lettek az őrök. Az egyébként teljesen átlagos, mondhatnánk „normális” viselkedésű fiatalok néhány nap múltán kivetkőztek magukból. A rabok fölvették az áldozat szerepet, elszenvedték a fogvatartottak érzéseit – ez érthető. Annál meglepőbb volt azonban a börtönőrök viselkedése, akiken szinte néhány óra elteltével kiütközött a zsarnokság, a kegyetlenkedés. Néhány nap elteltével már minden áron igyekeztek rákényszeríteni akaratukat a fogva tartottakra, nem riadva vissza a fenyegetéstől, pszichés nyomás gyakorlásától, vagy a kínzástól. A legmegdöbbentőbb az volt, hogy a kísérletet folytató professzor, aki egyébként a börtönigazgató szerepét vállalta magára, szintén bevonódott a játékba, nem tudta megőrizni függetlenségét és pártatlanságát. A helyzet annyira elfajult, hogy mindössze hat nap elteltével meg kellett szakítani a kísérletet. 

Das Experiment 

A film az 1971-ben lefolytatott hírhedt Stanford börtön kísérlet hiteles történetén alapszik. Egy laborban mesterséges börtön-körülményeket alakítottak ki cellákkal, rácsokkal és megfigyelő kamerákkal. Húsz önkéntes férfi résztvevőt szerződtettek két hétre, a csoport egyik része a rabok, a másik részük a börtönőrök szerepét kapta. A „rabokat” elzárták, és látszólag nem túl szigorú szabályok követésére kötelezték őket, míg a „börtönőrök” azt a feladatot kapták, hogy pszichikai ráhatás nélkül igyekezzenek fenntartani a rendet. A résztvevők bármikor megszakíthatták részvételüket a kísérletben, annak tudatában, hogy ekkor nem kapják meg a fizetséget. Kezdetben a hangulat a résztvevők két csoportja között meglehetősen bizonytalan ám empatikus, de hamarosan vitákba bocsátkoznak, és az őrök egyre drasztikusabb eszközökkel igyekeznek fenntartani tekintélyüket. 

Vagyis igaz volna a mondás, miszerint az ember tudata olyan, mint az áttetsző kristály: amilyen színű közegbe helyezik, olyan árnyalatot ölt? Lesz-e a farkasból bárány, ha bárányok közt nevelkedik? És lehet-e vadállat a legjámborabb emberből, hogyha a körülmények úgy hozzák? Aki iszákosokkal társul, maga is iszákos lesz? És aki szentekkel társul, az maga is szentté válhat? Elég, ha bizonyos formaságokat követ az ember, ha egy bizonyos azonosságot magára vállal, s az meghatározza a tudatát is? Vagyis a szerep határozza meg az ember tudatát, és nem a tudat az ember szerepét? Talán ezért mondja Hérakleitosz, hogy az ember sorsa a saját jelleme? 

Olyan eldöntetlen kérdés ez, mint az univerzum működésének pontos leírása. A mai közkeletű felfogás szerint az univerzum tágul, amit a vöröseltolódás támaszt alá. Ezzel szemben Christof Wetterich, a Heidelberg Egyetem kutatója azt állítja, hogy nem a galaxisok távolodnak egymástól, pontosabban nem a galaxisok közötti űr növekszik egyre nagyobb mértékben, hanem nagyon leegyszerűsítve az univerzumban található atomok tömege változik. Ha az atomok tömege növekszik, akkor az általuk kibocsátott fény frekvenciája nő, és a kékeltolódás jelenségét mutatja, vagyis a spektrumon a kék hullámhossz felé mozdul, míg ha az atomok tömege csökken, akkor az általuk kibocsátott fény a vöröseltolódás jelenségét mutatja, éppúgy, mint ahogyan azt a táguló univerzum elképzelésében tapasztalják. A professzor ezért azt állítja, hogy mivel a vöröseltolódás jelensége tapasztalható a régi galaxisok esetében, ezért elképzelhető, hogy nem a távolságuk nő, hanem a tömegük csökken. 

Milyen nehéz leírni a teret, vagy birtokba venni az univerzumot… Meglehet, paradigmaváltás előtt állunk az asztrofizikában, de bizonyosan forradalomra számíthatunk a tudat területén. 

Agykárosító szokások

Nem elég, hogy az ember tudata szétszórt, és ezt a szétszórt tudatát is hiábavalóságokra használja, ráadásul még rombolja is saját a tudatát, legalábbis az agysejtjeit. Íme néhány rossz szokás, illetve veszélyforrás.

1. Reggeli – a reggelizés rendszeres elmulasztása csökkentheti a vércukor szintet, ami az agy tápanyag ellátásában hiányt okozhat. Vizsgálatok szerint a reggelit mellőző diákoknak az iskolai teljesítménye alacsonyabb volt azokéhoz képest, akik reggeliztek.
2. Falánkság – a reggeli kihagyásával szemben a túltáplálkozás éppúgy káros lehet az agyszövetekre, mert a túlzott táplálékbevitel bizonyos agyi funkciókat tompít.
3. Dohányzás – a dohányzás szerepel az Alzheimer kór rizikófaktorai közt…
4. Légszennyezettség – az agy oxigén-igénye igen magas, ám a porszennyezett levegő gyulladáskeltő hatása miatt csökkentheti az oxigénellátást, a levegőbe kerülő nehézfémek pedig károsíthatják az agyszöveteket.
5. Alvásmegvonás – az alvás során úgymond pihen az agy, ezért a hosszan tartó alvásmegvonás felgyorsíthatja az agysejtek elhalását.
6. Függőségek – az alkohol- és drogfogyasztás hosszabb távon a függőség kialakulása nélkül is tompítja az agyműködést, a gyógyszer használat (pl. antidepresszánsok) pedig erőteljes tudatbeszűkítő hatással vannak az emberre, csakúgy, mint a médiafogyasztás függősége: a TV és számítógép valósággal hipnotizál.
7. Víz – az alacsony mérvű vízbevitel, vagy a vizeletürítés visszatartása ugyanúgy csökkentheti az agyi kapacitást.
8. Beszédhiány és gondolkodáshiány – a gondolkodás az agy jó kondícióban tartásának legkiválóbb módja, az ösztönző gondolatok hiánya, illetve az inspiráló beszélgetések elmaradása beszűkülést okoz.

A közönséges ember közönséges szemmel látja a világot. Szvámí B. R. Srídhar

Világ-látás

Hogyha ilyen nehéz megragadni, mi is a világmindenség, akkor hogyan volna lehetséges megragadni a tudatot, amely a mindenség fölött töpreng? Hogyan igaz a nagy dilemma: a tudat van-e a világban, vagy a világ van a tudatban? Ki a megmondhatója? Ha az előbbi verzió érvényes, akkor ha sikerül megragadni a világot, azzal a tudatot is sikerült megragadni. De ha az utóbbi az érvényes? Ebben az esetben hiába is ragadnánk meg a világot, a tudat akkor is kicsúszna a kezünk közül. Lehet, hogy mindez túl van az empíria határán? Mondják, a közönséges ember közönséges szemmel látja a világot. 

„Ha megütnek egy dobot, a hangját képtelen vagy megfogni, de ha megfogod a dobot vagy a dobost, egyúttal a hangját is megfogtad.

Ha felbúg a kagylókürt, a hangját képtelen vagy megfogni, de ha megfogod a kagylókürtöt vagy a megszólaltatóját, egyúttal a hangját is megfogtad.

Ha megszólal a víná-lant, a hangját képtelen vagy megfogni, de ha megfogod a vínát vagy a lantost, egyúttal a hangját is megfogtad.” (Brhadáranjaka-upanisad 2.4.7-9.)

Mindenesetre helyesnek tűnik az indiai táncoktatásból vett példa. Tudnivaló, itt a gesztikuláció, a kéztartások szerepe rendkívüli, a múdrák önmagukban egy jel-nyelvet képeznek, s aki ismeri ezt a nyelvet, az az esztétikumon túl sokkal többet ért meg a beszédes előadásból. Nos hát a tanítás így szól: Ahol a kezed, ott a tekinteted, ahol a tekinteted, ott a gondolatod, ahol a gondolatod, ott a figyelmed, s ahol a figyelmed, ott a szíved. Pontos metakommunikatív leírása ez a test-elme-tudat komplexum működésének. Vegyük sorra a tanítás tényezőit és lépéseit!

Jóllehet a kvantum-elmélet, vagy kvantum-szemlélet – miszerint a megfigyelt valóság függ a megfigyelőtől – a XX. századi fizika felismerése, a filozófia ezt a tényt már az ókorban felfedezte. Ezt nevezhetjük filozófiai fenomenológiának. Egy helyzetbe belehelyezkedve, azt átélve sokkal elementárisabb tapasztalásra, mi több, felismerésre tehet szert az ember. Ezért most belefoghatnánk egy hosszas elemzésbe, amely a tánccal kapcsolatos fenti gondolatsor összes lehetséges vonatkozását feltérképezné, feltárná azt az összefüggés-hálót, amely a tánc, a táncos, a világ és a meta-világ között létezik, de ebben az esetben roppant nehezen értenénk meg, mire való ez az egész vizsgálódás? Ám ha belehelyezkedünk a tánc élményébe – akár táncosként, akár közönségként – valamit megsejthetünk arról a végtelenségről, rendről és szépségről, amit a tanítás közölni igyekszik. Ahogy a dob, a kagylókürt vagy a lant hangját csak úgy foghatjuk meg, hogyha a dobost, a megszólaltatót vagy a játékost megragadjuk, a tánc, illetve a tanítás által közvetített lényeget is csak akkor foghatjuk meg, hogyha megragadtuk a táncost vagy a tanítót. 

Koreománia

(gör.) a. m. tánckórság, táncdüh, epidémiás betegség. Legnevezetesebb volt a XIV. század vége felé Aachenben jelentkezett koreománia, amidőn férfiak és nők seregesen összecsoportosulva, hiányos öltözetben, egymást kézenfogva ellenállhatatlan táncra kerekedtek, s az ilyen roham mindaddig tartott, amíg kimerülve össze nem rogytak. Néhány hónap alatt ezen koreománia egész Németalföldön elterjedt, sőt Hollandiát, majd Aachent és Kölnt útba ejtve Metzbe ért, ahol már 1500-an vettek részt a táncban. Hat évig tartott ezen kór, de megszűnte után nemsokára ismét kitört, amidőn egész Dél-Németországban, sőt Csehországban is elterjedt. 1237-ben is volt már ilyen epidémia Erfurtban, ahonnét több mint száz gyermek Arnstadtig táncolt s állítólag egy része ezen gyermekeknek a kimerülésbe belehalt, más része egész életére remegő lett. Ide tartozik az ún. tarantizmus, amely a XVII. században Olaszországban dühöngött hasonló alakban; az akkori néphit a bajt a tarantel-pók csípésének tulajdonította. Ezen tánchoz az olaszok zenéltek; az ilyen zenedarabokat tarantelle-nek hivják ma is. Később Angolországban és Skóciában voltak hasonló epidémiák, sőt vallási szekta (jumpers) is alakult, amely táncolva dicsőítette istenét, s amelynek hívői között gyakran támadt a koreománia. (Pallas)

Ha csak a legszűkebb listát vesszük mindama tényezőkről, amelyek a táncban szerepet játszhatnak, úgy az alábbiakat feltétlen meg kell említenünk: környezet, tanító, táncos, tánc, zene, kíséret, közönség, történet, hatás, valóság, abszolútum. A tanításban pedig az alábbiak a fontosak: külvilág (amire a kéz rámutat), kéztartás (jelentéssel bíró gesztus), kéz (fiziológiás testszerv), szem és tekintet (a látás szerve és érzékfunkciója), gondolat (az elme mentális működése), figyelem (koncentrált gondolat, az elme egy magasabb működése), szív (érzelmi reakciók, emocionális tartalom), konklúzió (az élményből leszűrt mondandó). Amennyiben az előadó és az előadás eljut a katartikus szintre, akkor megidéz egy eszmei, vagy akár spirituális tartalmat, aminek az alászállása az összes korábbi elemet különös varázsfénybe burkolja, megemeli. Ezzel valóságos aranycsinálás megy végbe: a közönséges fémből nemesfém lesz, a fiziológiás testszervek – kéz, szem, agyvelő – és a világi elme működése – gondolat, értelem – túlnőnek önmagukon, metaértelmet nyernek. És lehet, hogy ennek a varázsos pillanatnak a bekövetkeztéig azt gondoltuk, a világ van a tudatban, de most megfordul a kép, megidéztetik a magasabb valóság, és a tudat felöleli annak teljességét. Megfogtuk a táncost, és megragadtuk a magasabb valóságot…

Amit a misztikus érzelem felfed, az az emberi természet egy lehetősége, egy olyan élet lehetősége, amely nemesebb, boldogabb és szabadabb, mint bármi más, amit különben elérhetnénk.

Empedoklész kozmikus ciklusa is a tudat dominanciájáról szól. A világmindenség ciklusát Empedoklész egy körrel írja le, amelynek tetőpontja a szféra, ami a szeretet teljhatalmát, uralmát jelenti. Az ezzel átellenes mélypont az örvény, a nézeteltérések uralma. Az ember világában (amely a kör jobb kéz felőli oldala) fokozódik a feszültség és a lények helyzete hanyatlóban van. A kör bal oldala az ellen-világ, ahol emelkedőben van a szeretet, és a lények is egyre feljebb jutnak. A körpálya sajátsága azonban a helycsere, ami fent van, az alulra kerül, s ami lent volt, az feljebb jut. 

Autentikus illúzió?

Mégsem mindegy, mi keríti hatalmába az ember tudatát: a koreográfia katarzisa, vagy egyszerű koreománia, a táncdüh. Netán a tudatbefolyásoló média, a pszichikai hadviselés intézetei, egy ideológiai fantázia, vagy egyenesen a káprázat? A tudatban a világról lecsapódó tapasztalatok valós mivoltát amúgy is roppant nehéz bizonyítani, ha egyáltalán lehetséges.

A XIX. században kísértet járta be Európát, a kommunizmus kísértete – a Kommunista kiáltvány hírhedett szavait idézve. Ez a kísértet nem skóciai kastélyok házi szelleme volt, sem gyorsan lecsengő epidémia, mint a tánckórság, hanem milliók sorsát meghatározó, egyeseket az égbe emelő, mások életét pokollá tevő gyakorlati ideológia, évszázados rendszer. Azt is mondhatjuk, egy autentikus illúzió, legalábbis abban a vonatkozásban, hogy ennek a „szellemnek” a megvalósulása brutális valóságnak bizonyult (és csak ennyiben autentikus), ugyanakkor eszmeisége megmaradt megvalósíthatatlannak (ennyiben illúzió). 

Hadd idézzünk a kommunizmus első vezető ideológusától, Karl Marxtól 1867-ből:

1. A tőkések a munkásosztályt egyre több és több drága áru, épület, és technika megvásárlására fogják buzdítani. – Helyes, ez igaznak bizonyult, a fogyasztói társadalom soha nem látott szintre emelte az áruforgalmat. A jelenség oka a háborús időkre vezethető vissza. A második világháború idején a hadi konjunktúra hihetetlen termelő kapacitást hozott létre, és ahelyett, hogy ezt a túlkínálati kapacitást visszarendezték volna a békeállapotok szintjére, inkább kínálat mellett eltörpülő keresletet igyekeztek megemelni az igények manipulálásával. Ezzel jött létre a fogyasztói társadalom béke-konjunktúrája, amely előbb a termelés, majd a szolgáltatások, végül az információ területére is áttevődött, devalválva ezzel a szükséglet valódiságát, a szolgálat szentségét és az információ igazságtartalmát. Azt mondhatjuk, mindezek a lépések az emberi tudat birtokba vételének újabb és újabb hadjáratai voltak, az ideológiai küzdelemtől a közösségi média totális kontrolljáig. 
2. Ezzel együtt arra ösztönözve őket, hogy egyre több drága hitelt vegyenek fel… – Ez is igaznak bizonyult, pedig ma már nem is hitelt veszünk föl, hanem pénzügyi szolgáltatást veszünk igénybe, vagyis piacosították a bankszektort, ahol ugyanúgy kialakult egy kínálat piac, aminek olykor nehéz a reális keresleti oldalát megtalálni. 
3. … mindaddig, amíg a hitelek visszafizethetetlenekké válnak. – Ez is ismerős jelenség. Balzac A szamárbőr című munkájában a hitelfelvételt még angol módszer-nek nevezte, manapság karvalytőkéről, adósságspirálról, bedőlt, döglött hitelekről hallunk. 
4. A bedőlt hitelek csődbe juttatják a bankokat, amelyek emiatt államosítva lesznek… – Ez nagyon ritkán fordul elő, a banki csőd inkább az üzleti stratégia részének tűnik, és a bankok általában nem kerülnek állami kézbe, hanem közpénzekből konszolidálják őket – mindenki értse úgy, ahogyan tudja…
5. … és mindez végeredményben a kommunizmus születéséhez vezet.” – Ez egyáltalán nem valósult meg, vagyis Marx fenti véleményében keverednek a reális helyzetértékelésből fakadó valósnak bizonyult prognózisok és a vágyálmok közé tartozó ábrándok. Olykor mindkettő eluralkodik az ember tudatán, és nem is tudni, mi a jobb, hogyha a reális előrelátás győz, vagy a káprázat…

A tudás önérvényessége

Az indiai filozófiai iskolák egyike, a rítusértelmezés tanrendszere (karma-mímámsza) remek képet fest a tudatról. A megismerés sokféle módozatával nyert tudást önérvényűnek tartják, azaz minden tudás igaz, pusztán azért, mert tudás! A logika tudománya vitatja ezt a kijelentést, mondván, csak a tudás ténye állapítható meg, objektív érvényessége nem. Az egészen fantasztikus gondolat azonban most következik: a tudás az, ami feltár más dolgokat, tehát minden mástól különbözik, az önérvényűség ezt jelenti. 

Az indiai hagyományban a tudás, megismerés három elemét sorolják fel: a tudás tárgyát, a tudás folyamatát és a tudás alanyát. A megismerés tárgyairól érzékszervi észleléssel, következtetéssel és más módokon szerezhető ismeret, a tudás alanya az önvaló vagy lélek, akinek nincs megismerő ereje, hanem reá is a tudat világít rá. Ezért a legkülönlegesebb a tudás/megismerés folyamata, amely kettős jellegű, úgymond „kifelé” rávilágít az objektív tárgyakra, „befelé” pedig a lélekre, azaz közvetlenül, intuitív módon feltárja a megismerő önvalót. 

E három tényező egyidejű egybeesése, találkozása a tudás folyamata; a megismerés tehát kapcsolatot teremt az észlelő és a tárgy között.

Ahogy a tudás megvilágítja a tárgyat, megnyilvánítja a megismerőben magát a tudást is – tehát önérvényű, nem szükséges egy újabb megismerési folyamat az észlelés észleléséhez, mert akkor ez így menne ad infinitum.

De ha minden észlelés helyes, mi a helyzet a tévedéssel, illúzióval? A valóság tükröződik-e a megismerőben, vagy a káprázat? A valóság, vagy az illúzió keríti-e hatalmába az ember tudatát?

Illúzió-tanok

A valóság és a káprázat megkülönböztetése az értelmes ember egyik komoly feladata. A mulandó és maradandó megkülönböztetése az első lépés a lelki fejlődésben, ezért létfontosságú a kérdés vizsgálata. A káprázatnak több okát ismertetik a hagyományban: 1. A látvány-inger bizonytalan volta (a kagylóhéj és az ezüst összetéveszthető), 2. a közeg hibája (sötétben a dolgok összetéveszthetők), 3. fiziológiás behatás (szemgolyóra gyakorolt nyomás kettős látást eredményez), 4. mentális zavar (a megszokás, elvárás, érzés helytelen észlelést eredményezhet, a szendergés, figyelmetlenség pedig hibás észlelethez vezet) és 5. külső behatás (mágia, varázslat).

Az indiai hagyományban a káprázat vagy valóság problémáját két jellegzetes példával illusztrálják: a kötélcsomó és az összetekeredett kígyó, illetve az ezüst és a fényesen csillogó kagylóhéj példázatával. Mi most az utóbbi révén igyekszünk megvilágítani az egyes iskoláknak a káprázatról, a téves észlelésről és implicite a valóságról alkotott véleményét. Tegyük hát föl a kérdést: Ezüst-e a kagylóhéj?

• A létezők téves relációba hozása (dzsainizmus)

Az illúzió hamis tudás, ami a dolgokat olyan viszonyokban tünteti föl, amiben azok nincsenek. Ezüst is létezik, gyöngyház is létezik, de a káprázat ott észlel ezüstöt, ahol az nincs. Illúzió tehát az, ha ítéletünk tárgyainak olyan térbeli, időbeli vagy egyéb viszonyokat tulajdonítunk, amik nem léteznek, bár az észlelet tárgyai más viszonyokban léteznek.

• A dolgok lényegéből fakadó illúzió (buddhista idealizmus)

A külvilág léte nem valós, csak tudatformák működnek, amiket a korábbi életek kumulált karmája generál, így a tudatformák felelősek a hamis tudásért. A tudás nem függ a külső tényektől, s a tudatformák saját összerendező természetük okán egyszer helyes, másszor helytelen tudást eredményeznek. A tudás folyása teremti az észleletet és az észlelőt is, amiket maga a tudás köt össze.

• Téves észlelés (logika, pozitív tudományok, jóga)

Az illúzió oka a téves észlelet, mikor az észlelő nem érzékeli a gyöngyháznak az ezüsttől különböző, sajátos vonásait, így a gyöngyház ragyogása az ezüst elraktározott képzetét idézi föl benne. Az észlelő valójában nem a gyöngyházat látja, annak sajátságaival együtt, hanem egy általános tárgyat, amit az ezüst tulajdonságaival ruház föl. Az ezüst nem teljesen nem-létező, mert valahol van, s az észlelő azt korábban már tapasztalta.

• Észleléshiány (elemzés, számszerűsítés iskolái)

Az észlelő nem látja a gyöngyház gyöngyház mivoltát, ezért a káprázat során nem arról van szó, hogy a gyöngyházat hiszi ezüstnek. A gyöngyházban és az ezüstben lévő közös vonásokat észleli, a kettő különbözőségét nem. Az észlelő nem érzékeli, hogy amit lát, az nem ezüst, hanem annak csak az emlékképe, így ez az illúzió. Ez a kép ugyanolyan valósnak tűnik, mint a helyes észlelés, olyannyira, hogy az ember lehajol, hogy felvegye az ezüstöt. Az illuzórikus észlelés két fázisa a hibás észlelés, illetve észleléshiány, valamint a valósnak hitt emlékezeti kép.

• Káprázat (védánta)

Az absztrakt filozófia szerint a káprázat hamis észlelet, amikor olyasmit észlel és tulajdonít a tudat valamely jelenségnek, amely nem valós. Ez a káprázat a megvilágosodással szertefoszlik, és marad a tiszta lét tudatos észlelése. A vallásos jellegű védánta szerint a káprázat egy isteni bűvenergia, valós létező, amelynek feladata a megtévesztés: valósnak mutat dolgokat, pedig nem azok. A káprázat megnevezése májá, jelentése: ’nem az’. A megvilágosodással lehull a májá fátyla.

Idegrendszer

A nyugati tudományosság száraz véleményt fogalmaz meg: az agy tömege vagy 200 ezer esztendeje változatlan, körülbelül 1.5 kilogrammnyi, 300 milliárd idegsejt, 400 ezer kilométer idegpálya alkotja. A vizsgálatok szerint nincs összefüggés az agy tömege és kapacitása között. A vegetatív idegműködés a gerincoszloppal, a tudatos, akaratlagos működések az agyvelő, agykéreg beazonosított területeivel állnak kapcsolatban(újabban az istenhit és vallásosság agykérgi területét is megtalálni vélik), de nem minden vezethető vissza az agykéregre, pl.: szenvedés, gyönyör, memória, tanulás, ésszerűség, képzelet, öntudatlan működések.

A keleti hagyomány kicsit másként szemléli az idegrendszert: az agy és idegrendszer az önvaló fizikai eszközei – talán az elme szövi az idegrendszert az idegpályákból? – s a tudat nem az agy terméke, hanem a lélek tünete. A lélek felelős az értelmes viselkedésért, ebben az elme az eszköze. Fontos szerepet játszik a gerincoszlop és-velő, amely a vegetatív, létfenntartó működésektől a megvilágosodott tudatállapotig vezet. A testet energia-és ideg-pályák szövik be, a szívből 101 idegpálya (nádi) indul ki, mindegyik százfelé, majd ezek mindegyike 72000 felé ágazik, átmérőjük a hajszálvég tízezrede, ráadásul színesek. Fölfelé harminc fő idegpálya indul, ezek szabályozzák az életlevegőt, a nyirokkeringést, az organikus anyagok asszimilációját, a vér és nedv keringést, a látás, hallás, ízlelés és szaglás érzékszervi funkcióit, a beszédet, alvást, ébrenlétet, a tej- illetve a ivarsejt-kiválasztást. Lefelé pedig négy főideg, melyek ezerfelé ágaznak. Mindegyik közül az a felfelé ívelő pálya a legfontosabb, amely a szívcsúcsból indul és a fejtetőre vezet. A test elhagyásának idején a szívcsúcs felizzik, a szívben lakozó lélek ezen a felfelé vezető pályán emelkedni kezd, majd a koponyatető misztikus nyílásán keresztül a titokzatos Napkapu felé távozik – ez az üdvösség útja. A jóga célja valójában ez – a tudat olyasfajta uralása, hogy végül semmi ne akadályozza a lélek emelkedését, üdvös útját. 

„Mikor aztán elgyöngül az ember, a körötte ülők mondogatják: „Megismersz, megismersz?” Amíg nem távozik el testéből, addig megismeri őket.

Ám amikor távozik testéből, ama sugarakon halad fölfelé, vagy az ómon meditálva. Míg elméje felmondja a szolgálatot, a Napba jut, mert az a világ kapuja – bejárat a bölcsnek, zárt ajtó a tudatlannak.

Erről szól a vers:

Százegy csatornája van, lám, a szívnek; egy közülük a fejtetőre vezet.

Aki erre halad, öröklétbe megy, ám a többi út más irányba terel, más irányba terel.”

(Cshándógja-upanisad 8.6.4-6. szöveg)

A világi létezés állapotában a tudat zavart állapotban van, aminek megtisztulása ugyanakkor lehetséges. Az elme állapotai: 1. zavaros, szétszórt, 2. tébolyult, ostoba, 3. állhatatos, összeszedett, 4. egyhegyű, célorientált, és végül 5. legyőzött, fegyelmezett állapot. Emellett a tudat különböző hibáiról is szó esik, így az érzékszervi hibákról, rendellenességekről, a hallucinációról és képzelődésről, az érzékszervek téves működéséről, vagyis az illúzióról, de a hibák közé sorolják az álmot (!) is. Pedig az álom a tudat egyik jellegzetes stádiuma, amely fontos szerepet foglal el a tudati működések között. 

A tudatos önvaló

A bölcsek azt tanítják, hogy a lelki gyakorlatok során egy nagyon fontos lépés a tudatos önvaló birtokba vétele. Vagyis elsajátítani a saját tudati dimenziónkat, nem hagyni, hogy más bitorolja a tudatunkat. Visszahódítani a tudatunkat az idegen befolyásoktól. Az nyilvánvaló, hogy a tudat állapotát ezernyi dolog befolyásolja (ágensek, eszmék, befolyások), de az első lépés ennek a birtokoltságnak a felismerése, a tudatunkat birtokló tényezők tettenérése, majd a gondos szelektálás révén elválasztani a kerülendő befolyásokat a kívánatosaktól, végül odarendelődni e mellé az új, tudatosan és szívbélileg választott új befolyás mellé. Ez egy aprólékos, alapos és küzdelmektől nem mentes átrendeződés, az elme szelektív készségének helyes alkalmazása.

A megvilágosodás 4 fokozata

„[A tudat negyedik fázisa is] négyes osztatú, Lét, Tudat, Egylényeg és Születetlen (szat, csit, ékarasza és adzsa). Az összes stádium végül a negyedik fázisban tetőzik, s a lélek tudata ezen a szinten újfent négy árnyalatú lehet: átszőtt, mindentudó, mindentudás és kimondhatatlan.” (Náradaparivradzsaka-upanisad 212.) 

[Az átszőtt (óta) tudatállapot olyan, akár a mindenség az idők végezetén, amikor tűz emészti föl; a mindentudó (anugjátri) tudatállapot képes mindent magába fogadni, mint ahogyan a Nap magába szívja a sötétséget; a mindentudás (anugjána) tudatállapot tiszta gondolat, akár a tűz, miután fölemésztette a tüzelőt, a kimondhatatlan (avikalpa) tudatállapot pedig az önvalónak az az állapota, amely túl van a szó s a gondolat hatókörén.]

A kérdés ezek után már csak az, hogy vajon mit tegyünk a tudatos önvalónkkal, miután azt sikerült birtokba venni?

Javaslatunk nem az, hogy térjünk vissza régi útjainkhoz, hiszen akkor tulajdonképpen nem történt semmi. Az sem, hogy teljességgel járatlan útra térjünk, mert abba könnyen belepusztul az ember. Az sem, hogy egy ilyen „realizált” síkon a tagadás és a világ megvetésének elefántcsonttornyába vonuljunk vissza. Talán inkább a nagyok példája követendő, mert a nagyok mindig visszatértek megvilágosodásuk magaslatairól – de nem a régi útjaikhoz, hanem a könyörület és együttérzés gyakorlása végett. Jézus a negyvennapos böjtje után visszatért a pusztából, és tanítani kezdett. Buddha az öt éven át tartó aszketikus meditációjából eszmélve tért vissza a világbéliekhez, és megindította a tan kerekét. Zarathusztra tizenegy évi elvonulása után lejött a hegyekből, és hirdetni kezdte tanait. 

A tudatos önvaló birtokba vétele után személyesen nem marad más hátra, minthogy azt a helyet megkeressük, ahol ez a tudatos önvaló fejet hajthat… embertársainkat illetően pedig talán csak az lehet az egyetlen helyes döntés, hogy másokat is a tudatos önvalójuk birtokba vételére buzdítunk. 

Napfény az ablaküvegen

Napfény az ablaküvegen

Eszmélet játszadozása

Csillog a kinn dereng a benn

mint szivárványhártyán a pára

Dereng az üveg önmagának

Szerteárad benne eszméletnyi bánat

S mint váza mely vizet körülölel

Őrzi látatlan tükreivel

Míg egy éji bogár, halálfejes lepke

Vagy a múló napnak visszajáró lelke

Verdesni nem kezd az ablak üvegén

S már órák óta bentről ömlik ki a fény.

Két lapja közt az egyetlen üvegnek

A fények lassan megüvegesednek

S kihúny végül eszméletem

Se kinn se benn, se kinn se benn.

Vásárhelyi Géza kolozsvári költő verse

a megváltozott tudatállapotról 1973-ból

72/2019
Tornyi Ödön