SZABADSÁG – Szabadon gondolkodóknak
Hogy szabad-e az ember, vagy sem? Ezer éve kérdés minden gondolkodó ember számára. Szabad, mint a madár, szabad, mint a szél – mind e kifejezések a kötetlenségről szólnak. Ugyan a madár szabadon szárnyal, de kényszerűen röpül, s a szélnek sem mondja meg senki, merre fújjon, ám ha már elindult valahonnan, kényszerűen éppen ellenkező irányba halad: a nyugati szél kelet felé.
Miféle szabadságot tulajdonítsunk az embernek? Mozgásszabadságot? Döntési- vagy cselekvési szabadságot? Gondolati- vagy akaratszabadságot? Ha az emberi lét három nagy szféráját – a cselekvést, a beszédet és a gondolatot – tekintjük, miféle szabadsága van az embernek? A fizikai behatároltság tény. a testalkat és az érzékszervi csatornák csak bizonyos mozgásteret engednek, csakúgy, mint a társadalmi státusz. Mégis képesnek kell lennie az embernek valamiféle önfelszabadításra. Biológiai szabadságról beszélhetünk a legkevésbé, a létezés-re kódoltság nem szabadság, hanem kényszer, és ez alól az önkényes kilépés sem menekvés. A testi élet megszűnésével vagy megszüntetésével a létezés mint princípium nem szűnik meg. És hiába a biológiai korlátok feszegetése, a testi létezés átszabása csak a kényszerű feltételeket változtatja meg, szabadságot nem ad, legföljebb annak az illúzióját. Olyan ez, mintha a menekülés végett egy börtöncellából alagutat ásna az ember, s egy szomszédos cellában lyukadna ki: csöbörből vödörbe. Ez persze a legtöbb társadalmi feltétel megváltoztatására is igaz, az egyik rabságot egy másikra cseréli fel az ember.
A biológiai szabadság lehetetlenségénél csak a társadalmi szabadság lehetetlenebb. Amíg a szabadságot politikai vagy társadalmi tényezőnek tekintik, végzetes csapdába esik a gondolkodás. A politikai szabadság ismét nem a létmódot, hanem a feltételrendszert akarja megváltoztatni. Ezért nem biológiai, nem társadalmi vagy politikai szabadságra van szükség, ha-nem metafizikai szabadságra, a tudat felszabadítására.
Ez a gondolat valószínűleg a szabadon gondolkodóknak lesz vonzó, bár a gondolkodásunk is ezerszeresen meghatározott, behatárolt és kodifikált. Elég egy Arisztotelész-kötetet föllapozni, hogy felismerjük, évezredek óta hasonló gondolkodási sémákat követünk, szinte öntudatlanul is. Nos, ezektől a beidegződésektől, gondolkodási módozatoktól eltérni rendkívül nehéz, szinte föl sem ismerhető a kötöttség. Ahhoz, hogy teljesen új alapokra lehessen helyezni az emberi tudatot, az összes rendelkezésre álló szellemi erőforrást meg kell mozgatni. Az emberi tudat felszabadításának záloga a múlhatatlan isteni tudat, mindennek a rendező elve – érdemes ezt premisszaként elfogadni, ami nemcsak a feltételek, hanem a létmód megváltoztatása! Ehhez elsőként szellemi értelemben el kell oszlatni a tudatlanságot, ami távol tartja az embert a Múlhatatlantól. Joggal merül föl a következő kérdés: miképpen ismerhető meg ez a Múlhatatlan magasabb tudat, isteni intelligencia? Helyesebb úgy fogalmazni: miként ismerhető fel e tudat, miként ébredhet rá az ember erre a magasabb valóságra? Első pillantásra a Múlhatatlan megismerhetetlen és nem jellemezhető, pedig ha ez mindennek a rendező elve, akkor az anyagi lét korlátozott állapotából a Múlhatatlanon keresztül lehetséges a szabadulás, ezért nélkülözhetetlen annak a tetten érése.
Éppen ezért fontos a szabadság szabályozó elveiről beszélni. A fölszabadított tudat állapotában is érvényesek törvényszerűségek, csak ezek másmilyenek, mint amik eddig kényszerűen meghatározták az emberi gondolkodást. Így a szabadság (vagy annak illúziója) addig tart, amíg a tudatlanság tart. Aki tudással bír, nem szabad többé, mert az igazság kötelez, megszabja a helyes és kerülendő viselkedést, és kijelöli a távlati célt, s az ember örök hivatását. A vélt szabadság kötelem, de az igazság kényszerű kötelme: szabadság…
