Anómiás Tündérország
A magyar nép lelkiállapota
A lelkiállapot szó – legalábbis az én lelkemben – hangzását tekintve az állag, állat, áll, megállapodott, állóvíz, állott szavakra rímel. Bár lelki betegségekkel, elsősorban szenvedélybetegségekkel foglalkozó szakember vagyok, kérem nézzék el nekem, ha egy szubjektív lelki fotográfiát igyekszem most Önök elé tárni, egyéniségem sajátos színeivel átfestve. A haiku versek életfilozófiáját követve a pillanatnyiság esetlenségének és emelkedettségének fényében szeretném átlelkesíteni azt az első pillantásra nagyon is lesújtónak tűnő magyar valóságot, amit napi munkám során a legelesettebbek megsegítésekor tapasztalok.
Istenarcok
Megvallom azt a hitem, hogy az általam megismert szerencsétlen sorsú honfitársaim lelkében egy istenarc van eltemetve, s talán elnézik nekem azt is, hogy az elesettekben hamarabb vélem felismerni és létezését meglelve tisztelni ezt a mélyben megbújó, csendesen várakozó istenarcot, mint a perspektívájában és erkölcsében jócskán zavarodott, súlyosan anómiás magyar társadalom egyéb képviselői esetében.
Egyszer nagyon régen elaludtam rádióhallgatás közben, majd hajnalban megébredve egy érdekes beszélgetésre lettem figyelmes, amely egy fiatalok között történt kérdőíves felmérésre hivatkozván arról szólt, hogy mennyire jelen van a magyar fiatalokban a reménytelenség érzése, a reményvesztettség bénultsága és megoldásmód gyanánt gyakran az „innen el!” menekülés automatizmusának parancsa munkál a lelkükben.
Milyen érdekes a haza szavunk, amely nem a hol? kérdésére ad választ, hanem a hová? kérdésre rezonál. Talán benne cseng a hazájuktól elszakíttatott honfitársaink visszavágyódása a folyómenti Tündérországba, de lehetséges, hogy a válasz inkább spirituális szinten keresendő.
A Durkheim által eredetileg leírt anómiát illetően utalok a híres magyar kutatópáros megdöbbentő adataira, amivel akkor szembesültek, amikor a magyar nép lelkiállapotát tudományos módszerekkel vizsgálták. Dr. Kopp Mária és férje, Skrabski Ádám ugyanis elszomorító végkövetkeztetésre jutott a magyarság szomatopszichés betegségmutatóit vizsgálva. Az European Social Survey adatai szerint a Baltikumtól eltekintve Európában a magyarok egészséggel kapcsolatos életminősége a legrosszabb, s ha a középkorú népesség halálozási arányait vizsgáljuk, a magyarság mutatói akkor is a legrosszabbak között vannak az európai térségben. Megállapításaik szerint mindezek mögött a krónikus stressz és a következményes depresszív tünetegyüttes okolható.
Hasonló nehézségekkel, súlyos problémákkal szembesült Dr. Zseni Annamária pszichiáter, pszichoterapeuta és Jelenczki István neves filmrendező házaspár is, amikor az Ön-Tér-Kép című, nemzetállításról szóló filmjüket készítették. A Hellinger-féle családállítás mintájára a nemzetállítás nemzetünk kollektív tudattalanjából merít a Rupert Sheldrake által leírt morfogenetikus mezőre ráhangolódva. A szerzők professzionális beavatkozással, pszichés iránymutatásokat adván azt a végkövetkeztetést tudták levonni, hogy a fenyegető nemzethalál rémének elhárítása kizárólag a szakrális rend visszaállítása révén lehetséges.
Nem mindenki akar gyógyulni
Jártamban-keltemben azt tapasztalom, hogy nem mindenki akar „gyógyulni” – a lelki vakok, és főképp az erkölcsi nihilizmusban magukat jól érzők a legkevésbé sem! Nem mindenki akar változni, mert a „kéz-kezet mos” álságos filozófiája sok szinten felmentést ad a lelki tükörbenézés alól.
A lélek iránytűje pedig olyan, hogyha nem az erény-irány-arány aranytengelyére van ráállítva, bizony a por és mocsok rétegei alatt könnyen elferdül. Akár Lucifer sötét világába, a Dante-i pokolba. Lux – latinul fényt jelent, ferre – jelentése hord, visz, így luci-fer a fényrabló, aki elviszi a fényt.
Ide vág a magyar nyelv gyönyörűséges hitvallása a magas és mély hangrendű szavak „lelkesítésével” például az s-t-n mássalhangzó vázra ültetve: a pozitív Isten, a negatív Sátán és a semleges, tetszőleges irányú ösztön szócsokorral, vagy a -szer -ször, -szor matematikai megsokszorozódást kifejtő és hangrendi síkjával annak spirálisan forgó, tekeredő, emelkedő vagy süllyedő, táguló dimenziókapukat megnyitó, vagy anyagi dermedtségbe besűrítő vektorát.
A Lényeg persze megmarad, az mindig adott, így a lelki iránytű bármikor visszahangolható, mert a bennünk lévő istenarc bemocskolhatatlan és mindenkor szent. A kutyaharapást szőrével elv szerint a mérgekből sokszor orvosság lesz, s a népmesék sárkányai, vagy a mítoszok rémisztő alakjai csak a Kapu őrzői, akiket legyőzvén, vagy néven nevezvén érdemesülhetünk arra, hogy egy lépcsőfokkal feljebb lépjünk az égig érő fa, az életfa, vagy saját lélekfánk magasabb síkjára. Így lesz az ellentétekből egység, a konfliktusok elsimulásából lelki harmónia, a pokoljárásból pedig fennköltség.
Lelki iránytű
A magyarság legjelentősebb lelki iránytűje a népmesekincse, emellett a Bartók és Kodály által összegyűjtött népdalok, valamint az ábrázoló képzőművészet és természetesen a nyelve. A népmeséket illetően most legyen elég a hétmérföldes csizmára, vagy a hét vasbocskorra hivatkoznom, a népdaloknál azonban kissé időzzünk még. A magyar népdal oly elevenen hajlik, akár a madárdal, amelyben szintén érvényesek a pentatónia szabályai. Ezt az eleven hajladozást, nyiladozást szavunk járása is megvallja, hiszen a magyar dalra fakad, a dal pedig a lélek húrjain kinyílik mint a fakadó bimbóból kibomló gyönyörű rózsa. Juhász Zoltán népzenekutató matematikus mérnök egy számítógépes algoritmus segítségével bebizonyította, hogy a magyar pentaton népzene különleges állandóságot és variabilitást hordoz.
A rózsára visszatérve ez a belső világok átlényegülésének szimbóluma, hiszen a magyar rozetta mint régi jelkép, rokon a keleti mandalákkal, amik lelkiségünk gyönyörűséges kiteljesedését, a jungi individualizáció hagymahéj növekedési mintázatát sejtetik, de a rózsa akár a keresztény katedrálisok rózsaablakainak a teljességet megigéző-megidéző fényes pompájával is rokonítható. Uralkodjék bár sötétség, ahol a fény megjelenik, onnantól fogva ott az ragyog.
Az ábrázoló művészetnek két lehanyatló ága a népművészet és a pásztorok hagyatéka, a fafaragás. A parasztasszonyok népművészete, például a keresztszemes hímzés, sajátos formanyelv, s a keresztszemes mintákat igének is nevezték, hiszen ahol megjelenik a hit, ott megigéződik-megidéződik a remény és az anyagi világban is pozitív változások léphetnek fel, lásd Bagdy Emőke előadásait, aki az ima igazolt gyógyító erejéről tesz hitvallást.
Érdekes mozzanat pásztorok hagyatékát illetően a fentebb említett Juhász Zoltán népzenekutató esete, aki a cifra szó kapcsán beszélgetett egyik adatközlőjével, egy furulyázó pásztorral. A cifra a népzenében és a pásztori faragóművészetben is használatos fogalom. A népzenében a dallamok eljátszását megelőző, hosszas ráhangoló, improvizáló bevezetést jelenti, míg a faragó művészetben például a furulyák kötött, kimunkált mintázatán túl a formák szabad variálását.
A cifra talán dialógus a lelkünkben felbugyogó végtelennel? Párbeszéd két (dia-) világ vagy értelem (-logosz) között? A magyar népművészet, ábrázoló művészet, mesevilág vagy népzene emiatt olyan csoda, mert be tudta fogadni az idegen elemeket is, addig szervesítve, magyarítva azokat, amíg a két világból egy magasabb rendű újabb világ született, ami magyarázat nélkül is magyarabb a magyarnál. Ennek lehetőségét és alapját a pentaton népzenének a cifraságot is ötvöző nyitottsága és kreativitása, a szóbokrokat használó, sokféle logikai észjárásra épülő agglutináló nyelv és a minden ízében szakralitást hordozó paraszti népművészet teremtette meg.
Integráló készség
Ezt az integráló készséget húzza alá Merényi Oszkár irodalomtörténésznek a magyar lelkületről írott gyönyörűséges munkája. Merényi korában, a XX. század elején csaknem kizárólagos kulturális átvevőnek „hazudták” eleinket a finnugor származás elméletére építve múltunkat, ami a mai modern genetika segítségével egyértelműen megdőlt. Még ha így is lett volna, a magyarságot akkor is elismerés illeti, mert mindazt, amit másoktól esetleg átvett egy magasabb szinten integrálta.
Zsók Izabella gyakorló fordítóként hermeneutikai megközelítéssel élve azonban megfejtette azt, amit az ókori nyelveket beszélő kultúrák is tudtak, hogy mechanikusan átvenni bizony nem lehet. Ezt húzza alá a fent említett dialógus, dia-logosz kifejezés, ami világok meghaladását tükrözi a kommunikáció segítségével. A kommunikáció latin szótöve – communis – pedig arra utal, ami közös. A párbeszédhez a partnerek kölcsönös egymáshoz igazodása szükséges, és a mostani nyelvi paradigmaváltásnak köszönhetően azt is tudjuk, hogy a kisgyerek precedens alapon tanulja meg az anyanyelvet, nem elvont szabályok szerint, ahogy a szobatudósok gondolták. A nyelvek ugyanis nem emberek nélkül közlekednek és bizony az ember mindkét – egészen másként működő – agyféltekéjét tudja használni.
Ezt az ősi népek még tudták, archaikus, teljességhez közelibb gondolkodásuknak köszönhetően a világmindenségüket még jobban belakták, otthont találtak benne, olyat, amibe az ott-hon – a másik világ – is bekukucskálhatott. Kifejezéseik, kultúrájuk még ismerte a végtelen dimenziójú nullát – aminek magyar megfelelője a cifra –, ismerte a bambusz rugalmas ürességét, a tükör végtelen befogadó fényességét is. Ők még tudták, hogy nem létezik egyirányú nyelvi-gondolati átadás, hiszen a beszélgetésben a partnerek egymáshoz igazodnak, kölcsönösen alávetik magukat a dolog igazságának: „A beszélgetésben végbemenő megértés nem pusztán saját álláspontunk előadása, hanem közösséggé változás, melyben nem maradunk azok, amik voltunk. A teória eredeti értelme a szemléletszerűség. A theorosz nem volt más, mint a város küldötte más városok ünnepségeire, azzal a céllal, hogy szemlélődjön.” – írja Zsók Izabella.
Szemlélődés, révülés, átkelés
A szemlélődés pedig, akár a táltosok révülése, vagy a meditáció jobb agyféltekés működése, a teljességet jobban meg tudja ragadni úgy, hogy az ember kis univerzuma ráhangolódik a nagy univerzumra és igazságait lehívhatja, emelve saját tudatát, lelkiségét.
A magyarok ősi vallása minden bizonnyal Napkultusz, azon túl a nem evilági fény elsőbbrendűségének megvallása lehetett. A honfoglalók mellkeresztekkel temetkeztek, ami a kör-oszt (vagy magas hangrenddel lelkesítvén a mássalhangzókat: ker-eszt) szimbolikája szerint két ellentétes, kilencven fokban összetalálkozó vektor mintegy „összecsapása”. A találkozásnál pedig megjelenik a pont, ahol egy másik dimenzió, egy nem anyagi erő beléphet az anyagi világba, illetve ahol átjáró nyílik az ember előtt. Az átjutáshoz azonban ismerni kell a pont szimbolikáját, ahol az anyag meghaladható, mert ez az átjáró, ez a kapu álkulccsal, erőszakkal nem nyílik.
A révülés szavunk a világok közötti átutazásra utal. Sok nép a túlvilági átkelés segítésére, a dimenzió-révész megfizetésére a holtak szemét pénzérmével zárta le. A dimenziók közötti átjutás az új ezredforduló kvantumfizikai tudásának fényében különösen érdekes.
A magyaron kívül számos ókori nyelv is igen mély lelki érzékenységet, és az emberbe írt organikus tudást tükrözött. E nyelvek ismerik a testszimbolika mélyrétegeit, ami a modern testmező és test-elme modellekre s a világ holografikus jellegére rímel.
Dr. Buda Béla professzor úr például az em-pathos szó etimológiájából fejtette meg az empathia lelki-fiziológiai működését. A görög em-pathos szó első tagjának jelentése em- együtt, az utótag -pathosz egyik jelentése pedig az istenek beavatkozása az emberek világába. A tükörneuronok későbbi felfedezésével nyilvánvalóvá vált, hogy az idegsejtjeinkben misztikus módon megnyilvánuló empathia fiziológiás előfeltételei adottak. Korábban titokzatosnak tűnt, a tükörneuronok ismeretében ma megmagyarázható, hogy egy embertársunkra tekintve miért kapnak a mi arcizmaink is idegimpulzust azokon a pontokon, ahol a másik ember izomaktivitása is zajlik. Ezzel a másik ember érzelmeit is át tudjuk venni, át tudjuk élni…
- T. Hall világhírű proxemikai kutatásai azt igazolták, hogy a tér (és megjegyzem az idő) emberi felhasználása a kultúra egyik támpillére. Egy valamirevaló nép létfilozófiája, létszemlélete egységes az összes művészeti ágban, legyen szó akár ábrázoló művészetről, népzenéről vagy más kifejezési formákról. Pilinszky János mondta, hogy a művészet nem egyéb, mint a valóság kitalálása… A térlátásnál, a térbeli ábrázolásnál például a keleti művészet a nézőpontot mozdítja el, míg a jelenetet rögzíti, a nyugati művészet általában pontosan a fordítottját teszi… A magyar ősművészet pedig szerintem a keleti művészethez hasonlatos, mert az idődimenziót is mozgatja, és megvallja mély szakrális értékítéletét, így egyben koherens.
Végül
Legyünk büszkék arra, hogy magyarok vagyunk, nyelvünk különlegessége, kultúránk mélysége alapot ad erre. Mélységes mély múltunknak kútja, hiszen nemcsak a keletről (vissza?)jött, hanem a Kárpát-medencében itt élő nagyobb létszámú lakosság is meglehetősen színes és szakrális renddel mélyen átitatott kulturális örökséget mutat, ami megmenthet bennünket múltunk sebzettségének béklyóitól.
Ez az örökség megszabadíthat a nemzethalál szörnyű víziójától, sőt, felhatalmazhat arra, hogy ősi kultúránk kincseit megosztva másokat is segítsünk. Mi egyek vagyunk – elég erre a kifejezésre gondolni, hogy megértsük, a békés együttélés, a versengés-elvűség és az egoista hozzáállás meghaladása bele van kódolva szakralitást tükröző csodás nyelvünkbe. A nyelv pedig gravitációs erőt gyakorol a népzenére, a néplélekre, egy nép látásmódjára, hiszen e tényezők mindegyike összefügg a többivel.
73/2020
Dr. Nagy Mária Magdolna
Érdekes kutatási adalék egy nemzet zenei-nyelvi közös kollektív tudattalanjához, hogy Iversen, Patel és Ohgushi kutatók számottevő kulturális különbséget fedeztek fel abban, ahogyan más-más nemzetek szülöttei a hangsorokat csoportosították. Feltették a kérdést: „Mitől hangzik franciásan Debussy?”, majd arra a következtetésre jutottak, hogy a nemzet nyelve gravitációs vonzást fejt ki a nemzet zenéjére.
