Dharmarádzs, a keserű levelű fa és Isten elérése
Világnézetek és helyes viselkedés
Sors
Ha nem fogadod – elsodor
Ha fogadod – terelget
Bölcsen átereszted – hívogat
(Csendes Mária Magdolna)
A morálfilozófiai szövet teremti meg a tökéletesedéshez szükséges körülményeket – mondaná egy bonyolult gondolkodású ember; és Ha meg akarsz tisztulni, megtisztulhatsz, elérheted… mondja Braj, a hindu tisztánlátó. De miről van szó valójában? Az embernek van egy teljesíthető hivatása, amit a Buddha-kortárs Pindarosz (cca. Kr. e. 518-438) ekként fogalmazott meg: „Válj azzá, ami vagy!” Ehhez csak Ortega y Gasset gondolatait érdemes hozzátenni: „Legyünk tökéletesen azzá, amik természettől fogva tökéletlenül vagyunk. Ha van szemünk hozzá, minden valóság megmutatja hibáját és szabályát, vétkét és feladatát.” (José Ortega y Gasset: Két történelmi esszé, Európa 1983)
Huszonhat évszázadon átívelő módon az ókori és a XX. századi szerző szellemi rokonnak bizonyult, s milyen érdekes, hogy egybehangzó módon állítják, az ember csupa lehetőség. Buddha a Távol-Keleten arra hívta föl a figyelmet, hogy a létesülés szenvedéssel jár, és a káprázatok szövevényéből a végső kilobbanás ment csak meg.
Annyiban azonban egyetérthetnek – s velük mi magunk is – hogy a filozófiai gondolkodás egyik legszebb, legemberibb területe éppen a morálfilozófia, ami nem a Miért kell élni? ontológiai kérdésére, hanem a Hogyan kell élni? erkölcsi kérdésére igyekszik válaszolni.
A keserű levelű fa
A Nan-po béli Ce-csi a Shang-hegységben járván egyszerre meglátott egy hatalmas fát, aminek láttán igen elcsodálkozott. Ezer kocsihajtó személyzet lelhetett volna oltalomra koronájának árnyékában.
„Miféle fa lehet ez? – töprengett Ce-csi. – Minden bizonnyal egészen kivételes gerendákat adna…”
Aztán ahogy felnézett, azt látta, hogy az ágai igencsak girbegurbák ahhoz, hogy jó szarufa legyen belőle. A törzsét szemügyre véve azt látta, hogy egyenetlen erezete folytán még koporsónak sem volna alkalmas. Aztán leszakított egy levelet, és megkóstolta, de az olyan fanyar volt, hogy marta az ajkát, az illata pedig olyan átható, hogy három napra bódulttá vált tőle az ember.
„Semmire sem jó – gondolta, – haszontalan ez a fa. Bizonyára így nőhetett csak ilyen termetessé. A bölcs teljes joggal követheti a példáját…” (Csuang-ce tanításai)
Morálfilozófia
Hogyha az erkölcs kérdése fölmerül, a legtöbb kézikönyv, tudós és érdeklődő a görögökig nyúl vissza. Sztoikus etikai antológia – olyan nagyságokkal, mint Seneca, Marcus Aurelius vagy Epiktétosz, akik a bölcs, erényes és a szemlélődést el nem hanyagoló életmód hírnökei. Arisztotelész etikái – három is ismeretes – máig megkerülhetetlen, és belelapozva ezekbe az értekezésekbe egyszerűen döbbenetes, hogy mennyire meghatározó mai gondolkodásmódunkra is a nagy ókori bölcselő véleménye. Definíciói a gyakorlati életben köszönnek vissza, módszerei korunk személyiségépítő tréningjeinek is alapját képezik – sok esetben anélkül, hogy a modern trénerek tisztelettel megemlítenék a forrást.
Néhány gyors definitív megjegyzés után gondolkodókat és világszemléleteket mutatunk be Nyugatról és Keletről, önkényesen válogatva és közel sem a teljesség igényével.
A morálfilozófia vagy etika erkölcsi ítéleten alapszik, ami nem a cselekedet tényállását, hanem értékét illeti. Rögtön fölmerül a kérdés: milyen mércét keressünk a cselekedetek értékének megítéléséhez? Ehhez mintára, normára, értékrendre van szükség, illetve olyan ideálokra, amelyek megfelelnek a mérce követelményeinek, megtestesítik a követendő normát.
Arisztotelész három normát vagy életcélt fogalmazott meg, mint a legfőbb jó aspektusait: i) boldogság, ii) gyönyör és iii) szabadság. Kínálkozik a párhuzam a Távol-Kelettel, ahol négy emberi életcélt jelöl meg az óind hagyomány: i) erény (dharma), ii) bőség (artha), iii) boldogság (káma), iv) szabadság (móksa).
A rómaiak az erkölcsiségnek három aspektusát ismerték: i) isteni törvény (fas, lat. fari mondani igéből) a római jogban az, amit az istenek nyilatkoztattak ki, szemben az emberi joggal. A fas ellentéte a nefas, amit az isteni jog tilt, ennek ellenére ismeretes a per fas et nefas kifejezés, amikor az ember valamit minden megengedett és meg nem engedett módon igyekszik keresztülvinni.
- ii) ius a törvényhozás alkotta emberi törvény, amely az emberi együttélés szabályait rögzíti a politikai, hatalmi, és társadalmi életben. Ez a jog eszközeivel kikényszeríthető. Végül témánk szempontjából a legizgalmasabb terület iii) a mores, vagy erkölcs, erkölcstan, amely eredetileg a cselekvés és magatartás általános módozatait foglalta össze. Nyelvünkben a móresre tanít kifejezés valamely erkölcsi tanulság belátását, arra történő rávezetést jelenti.
Őrjöngés
Az ókoriak meggyőződése szerint az erkölcsi törvények forrása a cselekedetek hatásában lelhető föl. Ilyenképpen i) a boldogság keresése a boldogságra alapozott erkölcsiség (eudemonizmus) alapja; ii) az élvezet vágya a hedonizmus alapja; és iii) a hasznosság elve (utilitarizmus) szerint jó az, ami a közösségre nézve jó.
Mindezekhez a megfontolásokhoz társul egyfajta tisztesség, becsület, emelkedettség, mondhatjuk egy általános erkölcsi igény, az értelem uralma, amit Diogenész Laertiosz találóan úgy fogalmaz meg, hogy …minden ostoba őrjöng. Ezek ugyanis nem okos emberek, hanem minden tettüket az ostobasággal azonos őrjöngés állapotában hajtják végre.” (Diogenész Laertiosz: A sztoikus filozófusok életrajza, Zénón 124.)
Ennek fényében állíthatjuk, hogy a cselekedet erkölcsi értéke annak hatásától függ, mármint hogy azonnali haszonnal jár-e – ez általában önös érdek és kétséges eredményt szül –, vagy távolabbi hasznot hajt-e – ami önzetlenebb, és nem feltétlenül kellemes, de feltétlenül hasznos eredménnyel jár.
Az alábbiakban tekintsük át az embert moitváló célok rendszerét!
- Önző célok
- Mások ártalmára
- Mások iránt közömbös
- Saját haszonra / kárra
- Önzetlen célok – áldozat most, haszon később
- Család hasznára
- Világ hasznára
- Emberiség érdekében
- Abszolút célok
- Kozmikus cél (például üdvösség)
- Isteni cél (progresszív halhatatlanság, istenszeretet)
Az utóbbi, abszolút célok vonatkozásában az indiai négyes értékrendszert ki kell egészítenünk egy ötödik, transzcendens céllal, a tevékeny istenkapcsolat, istenszeretet (bhakti vagy préma) eszményével, ami tartalmat ad az üdvösségnek, értelmezi annak mibenlétét.
Világrend! Minden, ami neked megfelel, nekem is megfelel. (Marcus Aurelius: Elmélkedések 4.23.)
Áldott aforizmák
Keressünk most párhuzamokat India egyik remek forrásával, a tamil irodalom aforizma gyűjteményével. A Tirukural, az Áldott aforizmák (tiru – áldásos, szent, tekintélyes; kural – tömör, rövid) szerzője a Dél-indiai Valluvar, aki Chennai környékén született és élt az időszámításunk körüli időkben. Műve költői formában tartalmaz erkölcsi tanításokat, ebből válogatunk az erény témakörében.
A tradicionális Indiában az erény, és az erényes viselkedés evidencia volt, ami a mai napig megmaradt – ha figyelmeztetnek egy hindu embert a helyes viselkedésre, nyomban igazodik ahhoz. Természetszerűleg mindig is lehettek kihágások, az erkölcsi normák mégis szervesen áthatották a közgondolkodást és a társadalmi viselkedést. Ezért Tirukural aforizmái között inkább elvi, szellemi alapvetéseket találunk, de a viselkedési kódex tételei sem maradnak el.
Határozottan fölösleges volna az erény hasznáról tudakozódni,
Nyilvánvaló az, akár a gyaloghintó hordozója s utasa közti különbség. (37)
Az erény legáltalánosabb normáját Valluvar is a viselkedésben leli meg, ami igazolja, hogy a morálfilozófiában Keleten sem ontológiai spekulációk szerepelnek, hanem a gyakorlati bölcselet követelményei.
Erény az, amit gyakorolni kell,
Bűn pedig az, ami kerülendő. (40)
Az erényes viselkedés tartalmát és célját Arisztotelészhez hasonlóan a boldogságban nevezi meg.
Csak az erényes tettek bővelkednek igazi boldogságban,
Minden más cselekedet üres és hamis. (39)
Az erényes élet nem más, mint ezek kerülése:
Irigység, harag, kapzsiság és erkölcstelen szó.(35)
Végezetül az erényes viselkedés távlata is nagyon fontos, hiszen Valluvar az egyéni élet határain túlmutató áldásokat, örök üdvöt remél az helyes életviteltől.
Az erény égi dicsőséget és földi bőséget eredményez… (31)
Ne áltasd magad azzal, hogy holnaptól erényes leszel.
Cselekedj ma, s az erény múlhatatlan társad lesz, ha te el is múlsz. (36)
Ha nem múlik el nap anélkül, hogy jót tennél,
Akadálya lesz ez annak, hogy újraszületni kényszerülj. (38)
Hasonló gondolatot fogalmaz meg Pázmány Péter: Erkölcsünk viselésével vagy pokol vagy mennyország felé közelgetünk. A földi tisztesség eredménye égi üdv, ez azonban elszámolást, felelősséget jelent. A pokol és mennyország képzetét a felvilágosodás kora óta nem tartják kielégítő világmagyarázatnak, ám ha szimbolikusan értelmezzük ezeket a szférákat, ahol a cselekedetek kedvező és kedvezőtlen következményei érvényesülnek, közelebb kerülünk a dolgok értelméhez.
Elszámoltatás
Az ember elszámoltatása, a tettek megmérettetése ismert volt Egyiptomban, a keresztény gondolkodásban, a perzsa őshagyományban – gyakorlatilag a világon mindenhol, minden ősi tradicionális hagyományban. Talán csak a legutóbbi időkben sikerült olyan körülményeket teremteni, ami következmények nélküli világnak tűnik, de valóban csak annak tűnik, mert semmi nem múlik nyomtalanul.
Az elszámoltatás ura az indiai hagyományban Jama, a halál ura, akit másként az Erény királyának (Dharma-rádzsa) is neveznek.
Dharma-rádzsa – az ítélet ura, az igazságszolgáltatás istensége. A dharma szó jelentése törvény, kötelesség, megváltoztathatatlan princípium, vallási szabály, így a karma törvényszerűsége is benne foglaltatik. Dharma-rádzsa a lélek karmája szerint méri ki a jutalmat vagy büntetést a halált követően.
„Halálukat követően Dharmarádzsa minden lényt felszólít, hogy összegezze életét, vegye számba jó és rossz tetteit, majd mindenkit ennek a mérlegnek az eredménye szerint kezel. A poklok a bűnösökre várnak, a mennyek az erényesekre. Mikor a jutalom vagy büntetés letelt, újra a születés és halál körforgásába térnek vissza a lelkek. Dharmarádzs a törvény (dharma) szerint ítélkezik, innen a neve. A neki alárendelt univerzum idő múltán megsemmisül, ezért az idő uraként (Kála-purusa) is ismeretes. (Sawan Singh: Philosophy of the masters)
A természet nagy törvényszerűségei egyetemlegesen vonatkoznak minden létezőre, és észszerű, hogy a negatív tetteknek hátrányos, szenvedést eredményező következményei lesznek, míg a jámbor és jóságos tetteknek kedvező gyümölcsei várhatók. Vagyis a süllyedés sem ellenkezik a természet törvényeivel, mint ahogy az emelkedés sem. Ezért Zénón gondolata – az ember célja, hogy [a természettel] harmóniában éljen – önmagában nem mutat érték-irányt.
A szeretet etikája
Szent Ágoston (354-430) a természetes szükségletektől magasabb szintre emeli az etikát. Szerinte az etika alapfogalma a szeretet, amihez az emberi törekvés végső célja, az üdvösség társul. Aquinói Szent Tamás (1225-1274) kevésbé romantikus, szerinte a teológiai erényeket – hit, remény és szeretet – az ember csak kegyelmi állapotban élheti át, míg a gyakorlati erény az ember természeti képességeinek lehető legjobb kifejtése. Mindemellett az ókori görög erényeket saját korának újrafogalmazott értékeivel állítja párba: a bölcsesség mellé az észt, az igazságosság mellé az akaratot, a bátorság mellé a törekvést és a mértékletesség mellé a vágyakat társítja.
„A jó olyan létező, amely a másik számára tökéletesedést képvisel és így törekvésének célja.” (Aquinói Szent Tamás)
Egy nagy ugrással hadd idézzük a XIX. századi dán filozófust, Sören Kierkegaard-t (1813-1855), aki ugyan birokra kel kora vallásosságának visszásságaival, a létezés stádiumait mégis szakrális igénnyel fogalmazza meg. Az első stádium az esztétikai, amelyben a külsőségek érzékisége érvényesül, s az ember örömest élvezi az életet; a második az etikai stádium, amikor az egyén kétségbeesésében önmagát választja, míg a harmadik a vallási stádium, amikor felismeri, hogy Istenre van utalva.
A szellemi-spirituális trónfosztás következtében a mai ember lehet, megrekedt a második stádiumban, bár az is elképzelhető, hogy a posztmodern kor szétesésében már semmit sem választ az ember. Mindemellett a technikailag feltárt, berendezett és biztonságosnak tűnő világban is maradtak megmagyarázhatatlan tényezők, megmaradt a kifürkészhetetlen! Egy roppant bonyolult és értékeiben képlékennyé vált korban üdítően hat egy tiszta és egészséges normarendszer az ókorból:
„Mi legyen hát erőfeszítésünk tárgya? Íme csak ez: igazságos gondolkodásmód, közhasznú tevékenység, állandó igazmondás és olyan lelki alkat, mely derűsen fogad mindent, ami éri, hiszen szükségszerű, természetes és velünk egyazon kútfőből és forrásból fakad.” (Marcus Aurelius: Elmélkedések 4.33.)
A nagy sztoikus gondolatával rímel Valluvar aforizmája:
Ha örvendezel, amikor a sors valami jót neked rendel
Miért bánkódnál, ha a végzeted valami rosszat is mér rád? (379)
Az ember ugyan szabadnak érzi magát, életének legfontosabb eseményeire mintha mégsem lenne befolyása. Ezzel együtt a kifürkészhetetlen teszi izgalmassá az életet, máskülönben minden kiszámítható és így unalmas volna. Ezt a bizonytalansági tényezőt nevezhetjük sorsnak. Az emberi tudás és erőfeszítés mellett ez a sorsszerűség is mozgatja a dolgokat.
Tanulhatsz bármilyen szofizmákat az írásokból,
Ha egy természetes eszűt rendel arra a sors, az nyer. (373)
Bármilyen gondosan őrizd, amit a sors nem neked rendel, az elvész,
És igyekezz eltaszítani, amit a végzet neked szán, az veled marad. (376)
Az ősi Mezopotámiában Marduk védőisten azzal nyert hatalmat az ember sorsa fölött, hogy a teremtést megelőző csatában megszerezte a sorstáblákat.
Sorstáblák
Az Enuma Elis címen ismeretes mű a legősibb írásos teremtésmítosz. A XIX. század derekán brit kutatók a mai Irak területén a Kr. e. VII. századból való ninivei ékírásos táblákat fedeztek fel. Több önálló mű – például a Gilgames eposz – mellett az Enuma elis című gyűjtemény elbeszéli, ahogyan Marduk védőisten megküzd Tiamat káosz-istennővel és kísérőivel. Kingu sárkánykígyót is legyőzi, és megfosztja őt a sorstábláktól, amit az a melldíszén viselt. Kingu kígyódémon hajdanán Tiamattól kapta a sorstáblákat, azzal az áldással, hogy amit e tábla birtokában jövendöl, az valóra válik. Marduk azonban a saját mellkaspáncéljára erősítette a megszerzett sorstáblát, s ezzel az istenek között főhelyre került. A táblák a törvényhozás erejét is megtestesítették. Egy további mozzanat szerint, amikor a gonosz Zu madárforma vihardémon elorozta az istenektől a sorstáblát, ezzel hatalmat szerzett fölöttük, sőt a lények sorsa és az egész mindenség fölött. A Zu-madár Arábia hegyei közt talált menedéket, végül a Holdnak sikerült visszaszereznie a sorstáblákat.
A sorstáblák birtokosának hatalma van az ember fölött – ezt a gondolatot szemlélteti a görög mitológiában a moirák szerepe is.
„…Anaké leányai ők, a Moirák, fehér köntösben, fejükön szalagokkal: Lakheszisz, Klóthó és Atroposz a szirénekkel összhangban zengenek: Lakheszisz a múltról, Klóthó a jelenről, Atroposz a jövőről.” (Platón: Az állam, X. 617.c.)
Hárman függetlenek az istenektől is, azaz nekik is hatalmuk van minden lény fölött. Érdekes párhuzamba állítják a három sors-istennőt a hindu idő-, természeti minőség, azaz guna– és karma-felfogással. Lakheszisz, a kiosztó a múlttal és így a tömegszerűséggel (tamo-guna) állítható párhuzamba, Klóthó, a fonó a jelen és a jóság-fény (szattva-guna) megtestesítője, míg Atroposz, az elkerülhetetlen a jövőt képviselő energia vagy szenvedély (radzso-guna). A moirák az idő fonadékára szövik rá az ember sorsát, így összefüggésbe hozhatók a karma fázisaival is. Lakheszisz a korábbi életekben felhalmozott és magként betokozódott szanycsita-karmáért felelős, Klóthó a jelen életben megkezdett, felégetendő prárabdha-karmáért, míg Atroposz a jelenben felhalmozódó és a jövőben kiegyenlítendő krijamána-karmáért felel.
Kifürkészni a kifürkészhetetlent
Márpedig a sors elrendezését nem könnyű kifürkészni. Ezt Csuang-ce is sejteti egyik írásában.
„Cï-jü és Cï-szang barátok voltak. Amikor egy ízben tíz napon át szakadt az eső, Cï-jü így szólt:
– Félek, hogy Cï-szang belebetegszik.
Ennivalót csomagolt hát össze, s elindult, hogy táplálékul elvigye neki. Amikor Cï-szang kapujához ért, hallotta, hogy (barátja) félig énekelve, félig sírva pengeti lantját, azt mondogatván:
– Az apám? Az anyám? Az ég? Az emberek?
Hangja időnként elhalkult, s kapkodva mondta versének szavait.
Cï-jü belépett és így szólt hozzá:
– Mi okod van rá, hogy ilyen dalt énekelj?
(Cï-szang) azt felelte:
– Azon elmélkedem, kinek is köszönhetem, hogy ebbe a végső nyomorúságba jutottam; de nem találtam meg (bajom okozóját). Apám és anyám miért akarná, hogy ilyen szegény legyek? Az ég önzetlenül borul fölénk, a föld önzetlenül hordoz bennünket, miért volna tehát érdeke az égnek és a földnek, hogy szegénnyé tegyen engem? Keresem, hogy ki tette ezt, és nem találom. Az, hogy mégis ebbe a végső nyomorba jutottam: sorsom rendelése.” (Tőkei Ferenc: Kínai filozófia vol.2. Csuang-ce: A hatalmas ősatya és mester 6.8.)
Meghaladás
Pindaroszt idéztük tanulmányunk kezdetén: „Válj azzá, ami vagy!” Ezt a gondolatot Eckhart mester újrafogalmazta: „Aki szeretne azzá válni, amivé válnia kell, nem szabad, hogy az maradjon, ami.”
Az erkölcsi jó keresése, a morális hitelesség, jó emberré válni – alapvetés a tökéletességhez, de nem elegendő annak eléréséhez. A körülmények, a sors, az erény – egy bizonyos szint után egymásba kapaszkodó forgatagot alkotnak, egymást feltételezve léteznek. Egyiknek a megléte erősíti a másikat, s ha valamelyik meggyöngül, a többi kisegíti. A változékony körülményekhez alkalmazkodni bölcs dolog, hogyha az nem jár az eszményeink feladásával.
Konfuciusz mondá: Élet, halál, megőrzés és veszteség, kudarc, siker, nyomor és gazdagság, erény és hitványság, megvetés és jó hír, éhség, szomjúság, hideg és meleg – ezek a világ váltakozásai, ilyen a sors (ming) működése. Éjjel s nappal a szemünk láttára váltakoznak, és nincs az a bölcsesség, amely kifürkészhetné eredetüket. Ezért nem zavarhatják meg e változások a benső harmóniánkat, nem szabad beengedni őket a szellemi tárházunkba. Ha képes vagy a változások közepette is megőrizni az egyensúlyod, sőt örömöt tudsz meríteni belőlük, ha erre képes vagy folyton folyvást, nappal és éjjel, s mindennek a forrásává tudod tenni (a változást) … azt nevezem én zavartalan teljhatalomnak. (Csuang-ce 5.)
A sztoikusok bölcs egykedvűsége, a jógik szent közömbössége, az aszkéták világtagadása és a laikus hívek öröme mind megfér a helyes viselkedés széles országútján. De hogyan tovább? Miként haladható meg a jó emberré válás nemes eszménye? Mi a legeslegfőbb jó az ember számára? Annyi minden igazat elvetett az ember, és annyi minden hamisat állított a helyébe… A tagadás szelleme csalódások végtelen sokaságát szabadította ránk, sokszor kiábrándítónak látjuk a világot. A legújabb kor erkölcsfilozófiája – vajon létezik-e ilyen fogalom, ilyen stúdium? A posztmodern kor utáni korszak a végső szétesettségre mutat rá, pedig egyre többen remélik az értékek visszatértét. Mi a következő lehetséges lépés: előre a szakadék szélén, vagy vissza a forrásokhoz?
Kezébe veheti-e az ember a sorstáblát, hogy ezzel hatalmat nyerjen saját sorsa fölött? A szellemi ember nyugalmán túl meglelhetjük-e a mindenre kielégítő választ? A végső számadáshoz jó tudni a titkos jelszót, amelynek hallatán megnyílnak a kapuk, megédesül a fa keserű levele, és elérhetővé válik az, akit elérve minden elértté válik.
73/2020
Szvámí Tírtha
