Három üzenet és ellenkörbe járás
Meditációs tréningen vagyunk. Az a feladat, hogy papírlapokon kitűzött három állításon elmélkedjen a társaság, amelyek az alábbiak: 1. Minden hazugság, még az igazság is hazugság; 2. A hozzáállás maga a tény! és 3. Szeretlek!
Az első állítás rendkívül destruktív. Ha igaz volna – vagyis hogy minden hazugság – akkor ez önellentmondás, ha pedig nem igaz – vagyis van olyasmi, ami nem hazugság – akkor szintén önellentmondás, mert akkor az állítás hamis. Ha viszont hamis, akkor igaz az állítás, miszerint minden hamis.
No ezen törd a fejed, ostoba, ahelyett hogy leszakítanád a papírt és összetaposnád, ezzel fejezve ki tiltakozásodat a primitív paradoxon lejárató kampányával szemben. Arról nem is beszélve, milyen kételyt ébresztő, dehonesztáló és destruktív magának az igazságnak a kétségbe vonása. Dehonesztáló az igazságra nézve, de reád nézve is, meg arra is, aki kitalálta.
Ennek a paradoxonnak a sokkalta elegánsabb és pozitív megfogalmazása az alábbi: Az igazság a filozófia egyik legvitatottabb kérdése, és ezt vitán felül igazságnak fogadhatjuk el. A szellemi csavar, a játék megvan a kijelentésben, de nem árt senkinek, és nem kérdőjelezi meg sem az igazságot, sem a filozófiát, sem az emberi megértést, hanem rávilágít valamire, amit már nem ésszel és értelemmel, hanem egy magasabb tudatosság megnyílt, áldott pillanatában fogadhat be az ember – ez a ráébredés, kis megvilágosodás élménye.
A második megjegyzés hiába tűnik igaznak – bár az első állítás alapján tudjuk, hogy minden hazugság, így a hozzáállás is hazug, s a tétel is hazug, vagyis a hozzáállás nem tény! – egyébként annyira gyönge, hogy nem is érdemes vele foglalkozni. A harmadik tétel pedig annyira szirupos, hogy a legyek ráragadtak a papírlapra.
Mindeközben a reggeli sétáló elmélkedés során órákon át, a fenti három állításon elmélkedve kell körözni az óramutató járásával ellentétes irányban.
Erről pedig tudnivaló, hogy fordított irány! A Nap keleten kél és nyugat felé halad, ez az áldásos irány, ezért halad az óramutató is arra, amerre halad.
Szerte a világon a népek áldásos hatást tulajdonítanak a napjárás irányának, és baljós hatást a napjárással vagy az óramutató járásával ellentétes iránynak. A brit népi hagyományban ezek az irányok a deiseil, vagyis nap felé fordulás, illetve a widdershins. Az előbbit a jó varázsceremóniák és áldásrítusok során követik, az utóbbit átkok- és ártó rítusok során, leginkább a reformáció utáni boszorkányságban. Mai napig a szent kutakat, a határt vagy a templomokat a nap irányát követve járják körbe Britanniában. (Jennifer Westwood: Sacred Journeys, Henry Holt & Co. New York, 1997)
A Távol-Keleten is tudják, hogy a Nap-járás, az óramutató szerinti irány, a templomokat bal felől megkerülő körbejárás (amikor tehát az épület és a szentély az embernek a jobbján van) az áldásos irány, ez az élet, a tudat, az emelkedés, az istenek útja. Az ezzel ellentétes irány az árnyék, a lebomlás, a süllyedés, a halál, a démonok útja.
Mi történik tehát? Töröd a fejedet az első tételen: nincs igazság – igaz? És elindulsz a sötétség és tudatvesztés útján. Így persze aligha leled meg a biztos támpontokat, és világnézetedet nem a cogito ergo sum, gondolkodom, tehát vagyok mottójára, hanem a dubito ergo sum, azaz kételkedem, tehát vagyok gondolatára kell alapozd. Mintha az emberiség az utóbbi háromszáz évben a napjárással szemben haladt volna, és a kétely „igazságát” alapozta volna meg.
Ahogy haladsz a köreiden, egyre jobban lebomlik benned minden szilárd meggyőződés, egyre fokozódik a kétely, közben pedig bólogatsz magadnak: Igen, igen, a kételkedés! Milyen igaz, tényleg nincs igazság!! Ha így haladsz, előbb-utóbb a totális lebomlást is megleled, és ha ma még nevetsz is az egészen, hamarosan ajkadra fagy a mosoly…
Aztán kissé már eszelős tekinteted rávillan a második állításra: a hozzáállás! Igen, bármennyire is relativizált minden tényt az első állítás, a második megállapítás reád vonatkozóan mégis igaz. Az a hozzáállás, hogy engedelmes birka módjára körözöl a lebomlás körein, hogy gondolkodás nélkül befogadod a kételkedést, és a meghasonlottságot választod világnézetednek ahelyett, hogy a körmönfont állítás helyességében kételkednél és az egyetlen releváns hozzáállást tanúsítván letépnéd a tacepaot, vagy legalább irányt váltanál és szembe mennél a többi bamba birkával, nos, ez a hozzáállás egyetértésről tanúskodik, ez tény. Nem megértésről, nem ezoterikus tájékozottságról, még kevésbé okkult jártasságról, nem, csak a bamba birka mivoltodról.
Végül megkapod a kegyelemdöfést: Szeretlek! Ki szeret és kicsodát? Téged szeret az, aki ezeket az őrültségeket eléd lökte? Te szereted a kételyt és a meghasonlottságot? És a szeretet „igazságában” nem kételkedsz? Ez megfelelő hozzáállás? Totális zűrzavar… Légy következetes, rántsd le a leplet a tetszetős, de hamis fejtörőkről, a kételkedésben kételkedj, s a téboly örvénye helyett az igazság mellett kötelezd el magad.
73/2020
Vasu Deva
