Elterelődések és akadályok a jóga útján
„…egy vízzel teli edény alján van egy pénzérme. Ha a víz szennyezett (mala), ráadásul hullámok is fodrozzák (viksépa) és még kendő is fedi (ávarana), akkor nem láthatjuk az edény alján az érmét… Ha először elvesszük a kendőt, majd megszűrjük és megtisztítjuk a vizet, végül pedig lecsendesítjük a hullámokat, világosan felismerhetővé válik az érme és végre kivehetjük a vízből.”
(Szvámí Mahésvaránanda: Az emberben rejlő erők. 31.)
Belső pszichés funkciók
(antahkarana vagy antara indrija)
Az illuzórikus anyagi energia (májá) két réteggel borítja be az élőlényt: az egyik a fizikai test, a másik a szubtilis vagy mentális test (antara indrija vagy antahkarana).
Ezek a belső érzékek teszik lehetővé és irányítják pszichés és mentális folyamatainkat, általuk vagyunk képesek a gondolkodásra, érzékelésre, megértésre és a megkülönböztetésre.
Összetevői:
- elme (manasz): a tudattalant és a tudatot kapcsolja össze. Érzékszervnek minősül, amely ítélet és választás nélkül minden benyomást rögzít. Szünet nélkül aktív, megállítani nem lehet, csak irányítani.
- értelem, intellektus (buddhi): az elme által összegyűjtött impulzusokat szűri meg és dolgozza fel. Legmagasabb szintű működése a megkülönböztető képesség (vivékah).
- tudat (csitta): érzékelésünk, felismerő képességünk és tudásunk alapja. Meghatározza pszichénk alaptendenciáját és színezetét.
- empirikus vagy hamis ego (ahamkár): a manaszhoz hasonlóan a tudatos és a tudattalan keveréke. Az „én” (aham) és az „enyém” (mama) koncepciónak köszönhetően hiszi az élőlény magát a tettek végrehajtójának, mint „Én-cselekvő”; illetve bizonyos dolgok birtoklójának.
Külső és belső zavaró tényezők (csitta-viksépák)
Az elmét háborgató nehézségek mindegyikére igaz, hogy a tudatlanság, a sötétség és a tompaság anyagi minősége (tamasz) hatása alatt áll. Az akadályoknak három fajtájával találkozhatunk a jóga gyakorlásának útján:
- testi és elmebéli tisztátalanságok (mala)
- külső és belső zavaró tényezők (viksépa)
- a tudatot elhomályosító tudatlanság (ávarana)
Patanyzsali a Jóga-szútra első fejezetének, a Szamádhi-pádának 30-31. versében foglalkozik a tudatot zavaró tényezőkkel.
„A betegség, a bizalom elvesztése, a kétely, a hanyagság, a lustaság, a világi élvezetek (a vairágja elvesztése), az elégedetlenség, a lelkesedés lanyhulása és a koncentrációhiány – ezek a zavaró tényezők a szellemi úton. 1.30.
A gondok, a be nem teljesült elvárások miatt érzett csalódások, a testi gyengeség és a légzési nehézségek akadályozzák a koncentrációt. 1.31.”
(Patanydzsali Jógaszútrái. Pál Enikő fordítása Szvámí Mahésvaránanda nyomán)
Kétféle tudat van: a befelé (pratjaka) és a kifelé irányuló (paránga). A kifelé irányuló tudat a külső világba merül és egész idő alatt a tudat mezejében áthaladó képek áradatával van elfoglalva. Ennek okai a viksépák, mindazok a külvilágból vagy bensőnkből fakadó zavarok, amelyek megnehezítik a tudatosságot, kifelé irányítják a tudatot és eltérítenek az Önvaló felé tartó belső utazás során.
A jóga célja és folyamata a tudat kintről befelé irányítása, „…mivel az élet végső misztériuma lényünk szívében és legbensőbb központjában van elrejtve, csak ott található meg és sehol másutt.” (I. K. Taimni: A jóga tudománya)
Patanydzsali az elme vagy a test kilenc akadályát vagy elterelődését sorolja fel.
1.Fizikai betegség (vjádhi)
A betegség az elme figyelmét folyamatosan a fizikai testre irányítja, és a betegség súlyosságától függően megnehezíti vagy lehetetlenné teszi a benső tudatosságot. Minden olyan tényező ide tartozik, amely megnehezíti a gyakorlást például a zaj, emberi konfliktusok, viszályok stb.
Az anyagi világban négy dolog jelenti az igazi szenvedést: a születés, a halál, az öregkor és a betegség (dzsanma-mrtju-dzsará-vyádhi).
A betegség okai
- Betegségek pszichés, illetve karmikus okai. Ezért érdemes megvizsgálni, milyen üzenetet, tanítást hordoz számunkra egy-egy betegség.
- Fizikai és mentális egyensúlytalanság.
- A szenvedések oka az elme, amely ösztönösen védekezik a magasabb megismerés ellen. Ebben az értelemben a betegség menekülés. Erőszakkal nem lehet harcolni ellene, megoldásként a dzsapát javasolja a tradíció.
A betegség elkerülése
- helyes táplálkozás (ahimszá)
- helyes mozgás (jóga ászanák)
- helyes alvás és pihenés (mértékletesség)
„Óh, Ardzsuna, az nem lehet jógí, aki túl sokat vagy túl keveset eszik vagy alszik.” (Bhagavad-gítá 6.16.)
2.Mentális fáradtság, benső elgyöngülés (sztjána)
„Nem tudom, hogyan űzzem el ezt a bánatot, amely kiszikkasztja érzékeimet, s melyet legyőzni nem leszek képes még akkor sem, ha egy vetélytárs nélküli, a félistenek uralmához hasonló királyságot nyerek a Földön.
Szanydzsaja szólt: Így beszélt Ardzsuna, az ellenség fenyítője, majd ekképp szólt Krsnához: »Góvinda, én nem fogok harcolni!« – aztán elhallgatott.” (Bhagavad-gítá 2.8-9.)
A benső tehetetlenség állapota nehezen meghatározható fogalom. Különböző mesterek különbözőképpen interpretálják. A fordítások, magyarázatok meglehetősen tág teret adnak az értelmezéséhez. Könnyebben megérthetjük ennek az akadálynak a természetét, ha elgondolkodunk a következő mondatokon, melyekből képet alkothatunk a mentális fáradtságról.
„Annyi éve gyakorlok már és semmi eredménye, még mindig nem értem el semmit.”
„Annyi éve hallgatom ugyanazt a tanítást, de mi végre?”
„Annyi éve próbálkozom, de még mindig ugyanazokba a hibákba bonyolódom.”
Ezeket a belső suttogásokat hallhatja a gyakorló, ha a gyakorlás eredményességébe vetett hite kezd megrendülni. A céltól eltérítő, negatív gondolatokat nevezhetjük mentális lustaságnak is, mert arra ösztönöznek, hogy hagyjuk abba azt a folyamatot, amelybe belekezdtünk.
Ezzel szemben a Bhagavad-gítában ez az isteni utasítás áll: „Harcolj a harc kedvéért – anélkül, hogy figyelembe vennéd a boldogságot vagy a szomorúságot, veszteséget vagy nyereséget, győzelmet vagy vereséget! Így cselekedvén sohasem teszed ki magad a bűnnek!” (Bhagavad-gítá 2.38.)
Az élet útja nem könnyű. Ugyanígy a lelki nemesedés útja is tele van nehézségekkel, buktatókkal.
A lelki törekvő kezdetben teli van lelkesedéssel, ugyanakkor fel kell készülni az emelkedett hangulat csendesülésére. Természetes, hogy a lelki érlelődés során visszaesések, esetleg lelki szárazság és kétségek ragadnak el. Tudnunk kell azonban, hogy az egyre tudatosuló érzéseink nem egyedüli mércéi a lelki érlelődésünknek. Nyugodt szívvel a választott utunkra bízhatjuk magunkat, és erősödhetünk az alázatos türelemben, míg az isteni kegy újra oltalmába vesz minket. Lehet, hogy akkor növekszünk, amikor sötétségben és tompaságban gubbasztunk.
„Ardzsuna kérdezett: Mi a sorsa az olyan embernek, akinek hite ugyan van, de nem kitartó, s bár az önmegvalósítás folyamatába belefog, túlságosan világias elméje miatt később letér az útról, tehát a misztika tökéletességét nem éri el?
Óh, erőskarú Krsna, vajon a Transzcendencia útjáról letért ember nem fog-e a széltől szétkergetett felhőkhöz hasonlóan elveszni?
Óh, Krsna, ez az én kétségem. Kérlek, segíts ezt teljesen szétoszlatni, mert rajtad kívül erre senki sem képes!
A magasztos Úr így válaszolt: Óh, Prthá fia, a jámbor cselekedeteket végző transzcendentalistát nem éri elmúlás sem ebben, sem a lelki világban. A jótevőt sohasem győzi le a gonosz.
A sikertelen jógi sok-sok évig fogja a jámbor élőlények bolygóin élvezni az életet, majd gazdag, arisztokratikus vagy becsületes emberek családjában fog újraszületni.
Az is lehet, hogy nagytudású jógí családjába születik, ami ebben a világban bizony nem kis dolog.
Óh, Kuru fia, az ilyen szerencsés születés után a jógí ismét ráébred előző életének isteni tudatára, és a teljes siker érdekében megpróbál további előrelépést tenni.” (Bhagavad-gítá 6.37-43.)
A sztjána esetében – mikor egy elkedvetlenítő, a szellemi és fizikális erőfeszítést kikerülő, a nehézségekkel való szembenézést halogató benső monológ kezd uralkodóvá válni bennünk – a jóga tradíciójában járatos mesterek a mantra meditációt és az imádságot ajánlják ellenszerül.
A kedvetlen ember szétszórt figyelmű. A szétszórt elmének pedig az egyik legjobb orvossága a mantra meditáció. A mantra zengetése megerősíti az elmét és friss energiával tölti el a gyakorlót. Az összpontosítás pedig tökéletes nyugalmat hoz magával. Megszűnik a benső „suttogás” csak a mantra zeng bennünk célunk felé irányítva figyelmünket.
„Óh, Krsna, én úgy látom, hogy könnyebb megállítani a szelet, mint szabályozni az elmét – nyugtalansága, fegyelmezetlensége, csökönyössége és hihetetlen ereje miatt.” (Bhavavad-gítá 6.34.)
Mivel a benső tehetetlenséggel szemben a puszta erőszakos szembeszegülés szinte reménytelen vállalkozás, nyugodt szívósságra van szükség – folyamatosan kell ismételnünk a mantrát – így a mentális lustaság lassan eltűnik.
Ugyanilyen hatásos, ha az Isten iránti önátadásban gyakoroljuk magunkat. Mindkét esetben az elme összpontosítása következik be, amely minden akadályt legyőz.
3.Kétely (szamsaja)
„Akik ezt az utat járják, azok értelme határozott, és csak egy a céljuk. Óh, Kuruk szeretett gyermeke, a határozatlanok szétszórt értelműek.” (Bhagavad-gítá 2.41.)
A szó fordítása ebben az esetben sokkal egyértelműbb mint a sztjána, a mentális lustaság esetében. Mégis érdemes megnézni a szó szótári jelentését, ahol a kétely mellett a következők is szerepelnek: bizonytalanság, határozatlanság, habozás; bizalmatlanság, gyanakvás.
Kétely akkor merül fel, mikor az elme az erőfeszítések feladására hajlik. A benső elgyöngülésből kételyek fakadnak: Eljutok-e a célig? Ez-e az én utam? Létezik-e számomra valóság vagy illúzióban élek? Hatékonyak-e az eszközeim, és ezek tényleg az én módszereim? Az ehhez hasonló kérdések mind a benső bizalom elvesztésének a jelei.
A kétely kialakulásának megelőzése érdekében kerülni kell mindent, ami elgyengíti a szellemet és előkészíti a táptalajt a kétely számára: a negatív kritikát és az intellektuális vitákat.
„Mert végtelen a nézetek különbözősége, és az érvelésre alapozott egyetlen nézet sem perdöntő.” (Nárada muni: Bhakti-szútra 75.)
A kétely hathatós ellenszere a bizalom, ám nem mindegy, hogy miben és kiben bízunk.
- Istenbe vetett bizalom – Félelem nélküli életet jelent, a hitet abban, hogy Isten mindentől megvéd, és megadja, amire szükségünk van.
- önbizalom – Szoros összefüggésben áll az előzővel. Az a szilárd hit, hogy lelkek vagyunk, és az örök szeretet kapcsol össze minket az Úristennel.
- a választott útba és célunkba vetett bizalom – olyan mélynek kell lennie, hogy senki ne tudjon eltéríteni, sem pedig a célba jutásba vetett hitet aláásni. A teljességhez vezető úton csak teljes bizalommal járhatunk.
„Fogadd el bátran azokat a lehetőségeket, amelyeket a sors felkínál neked, fáradozásod eredményét pedig helyezd Isten kezébe.” (Szvámí Mahésvarándanda)
- a mesterbe vetett hit – A guru arra hivatott, hogy feltárja az Igazságot tanítványai számára, hiszen ő már látta azt. Ha kételkedünk ebben, akkor sem láthatjuk az Igazságot, ha előttünk áll. Olyan ősbizalommal kell fordulni a lelki tanítómester tanítása felé, mint a gyermeknek az anyja felé. Akiben megvan ez a bizalom, sikeres és eredményes lesz az élete.
4.Közöny és érzéketlenség (pramáda)
„Óh, Bharata fia, tudd meg hát, hogy a tudatlanság okozza az élőlények illúzióját. E kötőerőnek elmezavar, tunyaság és alvás az eredménye – így ejti rabul a feltételekhez kötött élőlényeket.” (Bhagavad-gítá 14.8.)
A jóga területén a hétköznapi fogalmak más értelmezést nyernek. A pramáda esetében a közöny a finomabb energiák, az önmegvalósítás és a lelkiség iránt mutatott érzéketlenséget jelenti. Az ilyen közönyös elme nem képes megkülönböztetni a helytelent és a helyest, sőt gyakran fel sem ismeri ez utóbbit, és összekeveri a kellemessel.
Kifejezetten a jóga útján ez az állapot a fegyelem lazulásával jár együtt, vagyis a gyakorlás egyre rendszertelenebbé válik. Szívesen fogadjuk az elterelő tényezőket, amelyek hatására elhalasztjuk a gyakorlásunkat és apránként feladjuk az elveinket. A barátaink, a hivatásunk, a tanulmányaink számtalan kifogást szolgáltatnak. Ezeknek a feladatoknak a teljesítése azonban nagyon erősen a tapasztalati világhoz köthet bennünket.
A jóga előírásszerű gyakorlatai (szádhana) ezzel szemben az önvalóhoz visznek közelebb. A jóga gyakorlataival megtarthatjuk állandó lélekjelenlétünket még a leghétköznapibb élethelyzetekben is.
Ezért nagyon fontos az úgynevezett anustáná – ígéret, fogadalom, amely segíthet lelki gyakorlataink megtartásában. Ez elsősorban magunknak és a lelki vezetőnknek tett fogadalmat jelenti. Olyan önként vállalt kötelesség ez, amely, ha szeretetteljes odaadással párosul, biztosan teljes sikerhez vezet, méghozzá úgy, hogy a világi és a spirituális törekvéseknek egyszerre tudunk eleget tenni, nem csak az egyik felének.
5.Lustaság (álaszja)
„A lustaság akadályának leküzdéséhez nem szűnő lelkesedésre (vírja) van szükség. A törekvő beállítottsága olyan kell, hogy legyen, mint a szerelmesé, aki állandóan arra sóvárog, hogy találkozzék kedvesével, de sohasem ad utat a kétségbeesésnek. A remény legyen a pajzsa, s a buzgalom a kardja. Mentesnek kell maradnia a bánkódástól és a gyűlölettől. A test és a tudat tehetetlenségét hittel és lelkesedéssel kell legyőznie.” (Bellur Krishnamachar Sundararaja Iyengar)
A lustaság egyik aspektusát már érintettük korábban. A sztjánához hasonlóan, amely alapvetően mentális lustaság, az álaszja esetében is egy rossz mentális szokás áll a háttérben, amelyet a kényelem és a jólét okoz. Az a hajlam, hogy elkerüljünk minden kellemetlen erőfeszítést.
A fizikai lustaság meggyógyításához a jógamesterek az egészség helyreállítását javasolják.
Mikor ez a fajta lustaság megtámadja a törekvőt, akkor a tudatlanság kötőereje uralkodik el rajta, és képtelen a tiszta gondolkodásra, a fáradtság, tompaság, levertség tünetei mutatkoznak meg rajta. Ebben az esetben jó kiindulási alap a helyes táplálkozás, amely egyensúlyba tudja hozni a természetes egyensúlyából kibillent szervezetet.
Egyfajta elégedettség a lusta embernél is megfigyelhető. Az ilyen embernek nincsenek vágyai, nem akar fejlődni, a tudatlanság kötőereje domináns az életében. Anyagi értelemben az elégedettséget az jelenti számára, ha nem kell cselekednie. Spirituális szemszögből nézve ez a fajta elégedettség csak pangás.
„Tested tespedtségének tele azonnal véget ér, ha kész vagy köszönteni lelked tetterejének tavaszát.” (Srí Chinmoy)
Az elégedettség másik fajtája akkor születik meg, ha minden tőlünk telhetőt megteszünk az önmegismerés, az önvaló feltárásának útján. Míg a fizikailag és az értelmében lusta ember a mozdulatlan anyagi nyugalmat keresi, ahol a test és az elme pihen, addig az önmegvalósításon dolgozó ember számára a célba érkezés egy örök jelen időt, egy végtelen ’most’-ot is jelent.
A lelkesedés az önmegvalósítás útján tanúsított törekvésben nyilvánul meg. A jóga gyakorlóját szádhaká-nak – törekvőnek is hívják. Ő az, aki mindent megtesz a célja – az Önvaló megismerése – érdekében. A törekvés belső késztetés, hogy túlszárnyaljuk eddigi megtapasztalásainkat. Ez az az energia, amely elvisz a célunkhoz.
6.Érzékiség (avirati)
„Az emberben ragaszkodás ébred az érzékek tárgya iránt, miközben rajtuk elmélkedik. Az ilyen vonzódás vágyat, a vágy pedig dühöt szül.
A dühből illúzió ered, az illúzióból emlékezetzavar. Ha zavart az emlékezet, elveszik az értelem, s az értelem elvesztésével az ember ismét visszasüllyed az anyagi lét mocsarába.” (Bhagavad-gítá 2.62-63.)
Az avirati szót keresve a szótárban a következő jelentéseket találjuk: szüntelen, szakadatlan, folytonos; mértéktelenség, szertelenség.
Mindez olyan kínzó és soha nem múló szomjúságra utal, amilyen módon vágyaink feltámadnak, s ahogy azokat megpróbáljuk körülményeinktől függően és adottságainkhoz mérten kielégíteni.
A jóga megközelítésében az avirati elsősorban a rossz tulajdonságokhoz és szokásokhoz való ragaszkodást jelenti.
Az érzékiség tágabban értelmezhető, mint ahogyan ma megszokhattuk. Minden olyan kötődést jelent, amely az anyagi világ múló jelenségeiben keresi a boldogságot, legyen az az étkezés öröme, emberek iránti ragaszkodás, az utazás szenvedélye. A nemi vágyak csak egy szelete a teljes képnek, mégis ez okozza a legtöbb zavart, itt találhatjuk a legtöbb félreértést. Tudnunk kell azonban, hogy a jóga útján nem szükséges feladni egész eddigi életünket és mindenről lemondva, családunkat elhagyva egy barlangban húzni meg magunkat. Egyetlen dolgot kell csak mindig a szemünk előtt tartanunk: ne feledjük a célunkat! Ha célunkat szem előtt tartva gondosan, szeretettel végezzük világi kötelezettségeinket, akkor azok segítenek célunk elérésében.
„Úgy mondják, ha a jógí elméje a Transzcendensben gyökerezik, s képes azt a gyakorlatok által fegyelmezni, akkor elérte a jóga célját.” (Bhagavad-gítá 6.18.)
A test igényei egy függőleges vonal mentén csoportosulnak a nyelv-gyomor-nemzőszervek irányában.
„Az a józan személy, aki képes uralkodni szavain és gondolatain; legyőzte a nyelv, a gyomor, a nemi vágyak ösztönző erejét, valamint a haragnak is ellenáll, méltó arra, hogy szerte a világon tanítványai legyenek.” (Rúpa gószvámí: Srí Upadésámŗta 1.)
Az egész sort legyőzi az, aki képes fegyelmezni a nyelvét – Istennek felajánlott étel fogyasztásával, és az Őt dicsőítő mantrák zengetésével.
A nemi élet adja az anyagi energia kínálta legnagyobb gyönyört, ezért a hatalomvágy mellett az egyik legnehezebben megzabolázható ösztön. Jógikus szempontból a nemi élet nem féktelen élvhajhászást jelent, hanem a szentírások utasításával összhangban álló viselkedésformát. A szabadság szabályozó elveit betartó jógít így nem ragadja el a nemi ösztön, képes tudatosan irányítani azt.
„Óh, Bháraták ura, Én vagyok az erő az erősekben, azokban, akik vágy és szenvedély nélküliek; és Én vagyok az a nemi élet, amely nem ellenkezik a vallásos elvekkel.” (Bhagavad-gítá 7.11.)
7.Tévedés (bhránti-darsana)
Ide tartozik a hibás vagy érvénytelen tudás, és az ebből táplálkozó téves hitrendszerek. Alapvetően olyan tévedést jelent, mint mikor a kagyló héját borító gyöngyházat tévedésből ezüstnek gondoljuk.
Ez a fajta mentális akadály jellemzően a gyakorlás elején jelentkezhet, bár sokáig megmaradhat. Egyes magyarázók felhívják a törekvők figyelmét a gyakorlás kezdeti szakaszában tapasztalható érzetekre, amelyeknek nem szabad túl nagy fontosságot tulajdonítani, mert különben elbizakodottsághoz vezethetnek. Könnyen azt gondolhatjuk ugyanis, hogy tapasztalataink már a végső megismerésből fakadnak, már ismerjük az Igazságot. Ezek a spirituális illúziók sokáig megmaradhatnak, évekre tévútra kényszerítve a gyakorlót.
A tradicionális jógának egyik alappillére a hiteles tanítómester. A guru jelenléte megóvhatja a törekvőket a helyes útról eltántorító tévedésektől.
Főleg a gyakorlás bevezető szakaszában a törekvő figyelmét sok különböző nézet vonhatja magára. Ilyenkor fennáll a lehetősége, hogy ezek az ismeretek nem a középpont felé mutató következetes útként állnak össze a törekvő elméjében. Könnyen megeshet, hogy lényegtelen dolgokat emel ki és tart fontosnak, míg az igazán lényegi tudás elsikkad a sok felesleges információ között.
Ezért mindenképpen ajánlott elszegődni egy hiteles tanítómesterhez, aki életével és tanításával mutatja a helyes utat a jóga célja felé. Maga Krsna is azt tanácsolja Ardzsunának a Bhagavad-gítában, hogy a helyes tudás megszerzése érdekében forduljon tanítómesterhez.
Fordulj egy lelki tanítómesterhez, úgy próbáld megérteni az igazságot! Tudakozódj alázatosan, és szolgáld őt! Az önmegvalósult lélek képes tudásban részesíteni téged, mert ő már látta az igazságot. (Bhagavad-gítá 4.34.)
8-9. Szétszórtság és állhatatlanság (alabdha-bhúmikatva és anavaszthitattva)
A szétszórtság elterelő ereje összefüggésben áll az előző akadályozó tényezővel, a tévedéssel. A Jóga-szútra magyarázói között sokan említik a túl sok információ begyűjtésére irányuló igyekezet hiábavalóságát. Ahhoz hasonlóan, ahogy az az ember, aki egyre újabb és újabb gödröket ás, anélkül hogy a mélyben vizet találna, a gyakorló is nagy veszélybe kerülhet, ha folyton változtatja véleményét, nézeteit, vagy akár a mesterét.
A jóga tanulójának már az indulásakor tisztában kell lennie azzal, hogy a kezdeti lelkesedése nem fog a gyakorlás minden pillanatában kitartani. Mindent meg kell tennie, hogy megőrizze a koncentráltságát és a bizalmat a gyakorlataiban. Máskülönben a külső és belső körülmények kizökkentik a nyugalmából és eltérítik az elhatározásától. Fel kell készülni ezekre a kihívásokra, hiszen nehézségek és problémák mindig lesznek, ilyen a világ természete.
Végül a kilencedikként felsorolt akadály is szoros összefüggésben van az előzőekkel. A gyakorlók sokszor találkoznak azzal a nehézséggel, hogy ugyan megtalálják a megfelelő technikát, elérik a koncentráltság állapotát, ám elméjük csak néhány pillanatig tud rögzülni ebben az állapotban, hogy azután az elme örvényei újra százfelé ragadják magukkal a figyelmüket.
Ugyanebben az akadályban gyökerezik, mikor a gyakorló eredményeket ér el, ennek hatására azonban olyan büszkévé és boldoggá válik, hogy elhanyagolja a gyakorlatait.
Legyen bármilyen tiszta a törekvésünk, erős a koncentrációs képességünk, a folyamatos erőfeszítés elengedhetetlen a gyakorlás minden szakaszában, akár az út elején járjunk, akár a befejezéshez közeledjünk.
A Katha-upanisad is a cél nagyságára hívja fel a figyelmet, mely türelmet és eltökéltséget kíván a jógítól:
„Oktatás, ész ereje vagy sok hallás – elérhetetlen marad így a Lélek.
Elérni csak az tudja, kit Ő választ, annak önmaga természetét föltárja.”
(Katha-upanisad 1.2.23.)
A spirituális kereső a Patanydzsali által említett kilenc akadállyal találhatja szemben magát az útján. Ezek felismerése, megértése és fokozatos átnemesítése létkérdés a célja elérése szempontjából.
Míg nem ismerjük ezeket az akadályokat, addig szenvedésként nyilvánulnak meg az életünkben. A szenvedés magának követeli a figyelmünket, így képtelenek leszünk elménket egyetlen pontra, az Abszolút Igazságra összpontosítani. Azonban a jóga ösvényén, a tudatosság útján ezek az akadályok könnyen erőforrássá válhatnak.
„Óh, nagy lélek! Nem gyógyítható-e egy betegség ugyanazzal a dologgal, mint ami magát a betegséget okozta, ha gyógykezelésként alkalmazzuk?
Ha az ember minden cselekedetét az Úr szolgálatának szenteli, akkor ugyanazok a cselekedetek, melyek addig folytonos rabságát okozták, most a tettek fájának elpusztítói lesznek.” (Bhágavata-purána 1.5.33-34.)
A gyógymód kulcsa már ott rejlik a betegségben. Éljünk a megfordítás elvével és alkalmazzuk a felebaráti szeretet (maitrí), az együttérzés (karuná), a derű (muditá) és a felülemelkedés (upéksá) négy összetevőből álló gyógymódját.
Bízzunk rendületlenül abban, hogy törekvéseink nem lesznek hiábavalóak, hiszen a Bhagavad-gítában is olvashatjuk az örök tanítványhoz szóló biztatást:
„Ebben a törekvésben nincsen veszteség vagy csökkenés, s ezen az úton már egy kis fejlődés is megvédi az embert a félelem legveszélyesebb fajtájától.” (Bhagavad-gítá 2.40.)
75/2021
Kenderesi Ilona
