Glastonbury és Avalon szigete

„A világ olyan, mint a kút, minden cseppjében ezer nap alszik. … Minden porszemet könnyű fátyol takar. Ha felemeled, rejtett tűz sugárzik elő.”

(szufi szövegek, Hamvas Béla fordítása)

Történelem

A történelem roppant összetett tudományág, amit mindig befolyása alatt tart az éppen uralkodó hatalom, az adott kor értékrendje és erkölcse, az emberi tudat korlátai. Ezért szinte lehetetlen pontos képet alkotni arról, mi történhetett 5-6000 évvel ezelőtt. Ugyan maradtak fenn írások későbbi korokból, amik időben közelebb voltak az eseményekhez mint mi, de az akkori kor hivatalos szemlélete más dolgokra fókuszált, mint a mai napi tudomány. 

Napjaink tudományossága sem tökéletes, hiszen szinte minden dekádban új ismeretek halmaza alakítja át világértelmezésünket, olykor száznyolcvan fokos fordulatot hozva a korábbi szemlélethez képest. Egy rövid történelmi áttekintés mégis közelebb vihet minket témánkhoz, Glastonbury múltjához és szimbolikus jelentőségéhez. 

Jelen esetben két vonalat érdemes megvizsgálnunk. Az egyik a kelta kultúra és birodalom, amely hosszú időn keresztül meghatározó szerepet játszott a Brit-szigetek történelmében, a másik pedig Glastonbury és Délnyugat-Anglia történelme.

Ugyan államelméletileg a kelta civilizáció soha nem hozott létre birodalmat, kulturálisan mégis jóval egységesebbnek tekinthető, mint például a mediterráneum. A kelta kultúrközeg Közép-Európa felől terjeszkedett nyugat felé, és i. e. 1200 körül vált egységessé, noha más elméletek éppen fordított irányt – az ír-sziget felől a kontinens felé tartó terjeszkedést – említenek, és későbbről datálják a keltákat – a hallstatti kultúra leletei alapján i. e. 800 tájáról, míg az írott történelembe csak i. e. 4. századtól lépnek a kelták. Fénykorában a kelta „birodalom” magába foglalta a Brit-szigeteket, a mai Franciaországot, Ibériát, Közép-Európát s egészen Anatóliáig nyúlt. Többször álltak háborúban a Római Birodalommal, Julius Caesar is vezetett hadjáratot ellenük. 

Caesar Feljegyzések a Gall háborúról című művéből kaphatjuk a legteljesebb leírást a Brit-szigeteken élő népekről s vezető papjaikról, a druidákról (Gall háború 6. könyv 13-19.). Caesar beszámolójából tudjuk, hogy a kelta birodalomban két vezető réteg létezett, a lovagok és a druidák. A druidák nemcsak a papi szerepet töltötték be, hanem ők voltak a bírák is. Nagy tisztelettel fordultak a lovagok felé és így a szellemiség és hatalom együtt tudott működni. A druidák felmentést kaptak a katonai szolgálat és az adófizetés alól. Írásos emlékek nem maradtak fenn tudásukról, mert a szent szövegeket memorizálták, és így adták tovább, bár a forrásműben szerepel, hogy voltak írott szövegeik, amikhez görög betűket használták. 

A druidák elfogadták a reinkarnáció elméletét és a szati, az özvegyasszonyok önkéntes halálának gyakorlatát. Kapcsolatban álltak az akkori kor minden uralkodójával, tárgyalásokat folytattak Nagy Sándorral, eljutottak Egyiptomba. Hannibalhoz például 30.000 kelta gyalogos és 4000 fős lovasság csatlakozott. A gall háború a valahol a mai Franciaország területén fekvő Uxellodunum ostromával és elfoglalásával (i. e. 51), Caesar győzelmével fejeződött be. 

Glastonbury és a Szent Mihály kápolna

Glastonbury történelme a hagyomány szerint a druida korszakban kezdődött. Glastonbury városában magasodik a Tor (a tor angol szó jelentése: hegy, sziklás csúcs). A történelmi időkben Glastonbury és környéke meglehetősen mocsaras vidék volt, s ez a domb – akkor szigetként – a táj fölé magasodott. Ez egy különösen jelentős domb, aminek környékét a legendás Avalon-szigettel azonosítják, ami Arthur király legendájával is kapcsolatos, de erről majd később.

A Glastonbury-i Tor formáját a druidák alakították ki, körülbelül egy időben a Stonehenge megépítésével. A magaslat az alsó-liász kori agyagos-mészköves rétegein nyugszik, tömbjét középső- és felső liász kori rétegek alkotják, a csúcsán keményebb midfordi homokkővel. 

A Somerset-i síkságon hatásosan törnek az ég felé a magaslat meredek oldalai: a domb 158 méter magasan emelkedik a tengerszint fölé, és 300 méter hosszan nyúlik el. A magaslat teteje kényelmes fennsíkot alkot, s a környék legendák ihletője. A domb tetején található a Szent Mihály kápolna maradványa.

A környéken fellelt kőkorszaki, római és későbbi leletek arról árulkodnak, hogy az emberek mindig is használták a Tor-domb kedvező adottságait. Az 1964-66 között folytatott ásatások leletanyaga a hatodik századtól kezdődően a hely ténylegesen lakott mivoltát igazolja. A folytonosságot nehéz bizonyítani, de találtak sírokat, valamint olajbogyó és bor tárolására szolgáló edényeket.

A letelepülés második szakasza 900-1100 tájára tehető. Ebből az időből kereszt-maradványokat, valamint a sziklába vágott szerzetesi cellákat tártak fel.

A Glastonbury-i Tor legkorábbi írásos említése a 13. század közepéről való, a Szent Patrick okleveleként ismert dokumentumban. Eszerint az Írországból visszatérő Szent Patrick zarándokok élén Glastonburybe érkezett, s a sűrűn benőtt domb tetején egy romos kápolnát fedeztek fel. Az oklevél megemlít két laikus testvért – név szerint Arnulph és Ogmar szerzeteseket – akik a Tor hegyén laktak. Ez is arra utal, hogy a 13. században a Tor-fennsíkon szerzetesi település állt. Egy 1243-ból való okirat vásárjogot biztosít a domb tetején álló Szent Mihályról nevezett kolostornak. Talán egy kereskedelmi út haladt a környéken. A brit szentek közül többen éltek itt, Patrick, Dunstan, Benedict, David, Bridget és sokan mások.

A Tor csúcsát a Szent Mihály templom egyedüli ép maradványaként a még álló tornya uralja. A kőtemplomnak fa elődei lehettek, melyek első változata a 6. században épülhetett. A helyszín Szent Mihály kultuszának zarándokhelyévé vált. A torony fennmaradt alapjairól úgy gondolják, a 12. századból származnak. A több átalakításon átesett jelenlegi torony a 15. századból való, s a helyszínen állt második templomhoz tartozhatott. Az első templomot állítólag 1275. szeptember 11-én földrengés rombolta le. Az újjáépítés Adam Sodbury apát idejében kezdődött a 14. század első felében. A ma is álló torony alapja vélhetően ebből az időből származik. 1804-ben felújították, s az északkeleti sarkot teljesen átépítették.

A három emelet magas, de tető nélküli torony nyugati oldalán hét falfülke található. Ezek közül öt üres, de kettő szobroknak ad, adott helyet. Az egyikben Szent Dunstan szobra látható, a másikban pedig a névadó Szent Mihály szobrának talapzata. A torony nyugati kapuzatánál domborművek láthatók, az egyiken az angyal figyeli a lélek mérlegelését, a másikon pedig Szent Bridget feji a tehenét.

A torony keleti oldalán a hajótető bekötésének hege látható; alapfalai részben a föld alatt maradtak fenn. Az alap azt mutatja, hogy az újjáépített középkori kőtemplom a toronnyal együtt 25 méter hosszú és 7,5 méter széles volt. A templomtól délnyugatra folytatott ásatás során feltárták a templomkert záró falát, azon túl pedig egy 14-15. századi épületegyüttes nyomait. Ezeket a templomban szolgáló egyháziak lakóhelyeként, illetve a zarándokokat ellátó pékség gyanánt azonosítják. 

A városban álló nagy apátsággal szoros összeköttetésben működő Szent Mihály kolostori kápolna a kolostorok 1539-es feloszlatásakor indult romlásnak, amikor a Glastonbury apátság utolsó elöljáróját, Richard Whiting atyát a Tor dombján felakasztották.

Avalon-sziget és az Istennő imádata

A Tor-hegyen épített Szent Mihály templom és a domb lábánál elterülő városban létesült kolostor, vagy Arthur király a lovagjaival mind férfias erőt képvisel. Ez Glastonbury férfias arca.

Számomra mindig érthetetlen volt az isteni forma kizárólag maszkulin alakban történő elgondolása. Hová lett a teremtés női aspektusa? Hová tűnt a hitvilágból az Anya, a termékenység, a fogantatás? Hogyan képzelhető el filozófia a kiáradás befogadása nélkül?

Az eltűnt Istennő-alak egyik nyoma Britanniában található, az ősi avaloni Istennő imádatban, és igen, történeti jelentősége mellett Glastonbury egyben az istennő kultuszának központja is. A település évszázadok óta a spiritualitással foglalkozó kreatív emberek otthona. Ez a város nőies arca. És ez a történet sokkal régebbi múltra nyúlik vissza. Az Avalon-tó környékén feltárt első települések i. e. 3000 körüli időkből származnak, Glastonbury-ben pedig a Brit-szigetek legkorábbi faépítményeinek nyomait találták meg i. e. 3500-ból.

A források, kutak, folyóvizek mint az Élet Vize, a bőség vize régóta kapcsolódnak az Istennő kultuszához. Az Istennő öle a várandós nő méhén keresztül vezet az alsó világba. A víz a szerelem metaforája is, amit ha túl erősen szorítunk, kifolyik a kezeink közül. A víz az érzelmek és a szerelem, a kreativitás esszenciája, ami nélkül a psziché ugyanúgy, mint a fizikai világ, sivataggá válik.

Az Istennő szent kultuszhelyei szinte mindig valamely folyó, forrás, tó vagy a tenger közelében fekszenek. A keresztény templomoknál is ugyanez figyelhető meg, főleg ha női szentnek ajánlották a templomot.

A titokzatos Insula Avallonis, azaz Avalon-sziget eredeti helyét sokfelé keresték – Hadrianus falánál az angol Cumbriában, vagy Ile Aval francia szigetén, sőt Mallorca szigetén is – ám a helyi hagyomány időtlen idők óta Nyárvidék – Summerland, a mai Somerset – területén azonosította a legendás szigetet. 

Az Avalon megnevezés legelőször Geoffrey of Monmouth Britannia királyainak története című művében szerepel, amely 1136-ban keletkezett. Egy másik művében az almák szigeteként említi – az alma walesi nyelven afal, bretonul aval. A környéken máig hatalmas almáskertek találhatók, ahol szépséges, óriásira megnövő pirosas aranyalmák teremnek.

Avalon-szigete indokoltan azonosítható a kelta mitológiában is szereplő túlvilági paradicsommal, az áldott lelkek Arany szigetével, ahol mindörökre az Istennő uralkodik.

Avalon szigete egyes elbeszélések szerint a Szerencse szigete, másutt a mesebeli Asszonyok szigeteként említik, ahol sok száz évig az asszonyok és a misztériumok uralkodtak. Jós madarak csapata élt a titokzatos szigeten, édesen énekelve meg a szépség zenéjét.

Avalont másutt a misztikus Üveg- vagy Kristály-szigetnek is nevezték, ami az átalakulás helye volt. Olykor a Halál nyugati szigeteként emlegetik, ahol a félelmetes és hatalmas Istennő uralkodik. A Halál szigete az elmúlásnak, de a gyógyulásnak és újjászületésnek is helyszíne. Az emberek ide zarándokoltak meghalni, átalakulni és újjá születni.

Az Istennő misztériumának őrzői a titokzatos szigetet benépesítő tündérek. Nevüket az istennőktől kapták: Anu, Danu, Mab, Morrigu, Madron, Arianrhod, Cerridwen, Rhiannon, Epona, Rigantona, Bride, Brigit, Vivien, Nimue. Őrzik a gyógyítás képességét, a művészeteket, a teremtés és halál misztériumát. A Halál-sziget átjáró az Annwn-ba, az alsó világba, ahol a lelkek az újraszületésre várnak. A lelkek átjutását Arawn vagy Gwyn segíti. Ő a Vadász, a Tölgy Király, Cernunnos, a királyi fokozatú uralkodó. A nyári napforduló éjszakáján Gwyn az alsó világ nagy vadászával s egy piros fülű fehér kutya kíséretében keresztülszáguld Glastonbury vidékén, át a Tor-dombon, s kisöpri a lelkeket a Sötét Anya üstjéből.

Arthur király és a titkos sziget

Az európai legendakör közismert darabja az ideális uralkodó, Arthur király és a kerekasztal lovagjainak története. Arthur szent kardját, az Excaliburt a hagyomány szerint Avalonban kovácsolták, s mikor a király a Camlann-i csatában végzetesen megsebesült, a szigetre hozták vissza. Az Avalon-tó fekete bárkájára fektették, s a misztikus hajós, Barinthus vitte át a vízen, aki ismerte a vizek üzenetét és a mennybolt csillagait. Az úton három Révkirálynő csatlakozott hozzájuk: a Gallok északi királynője, a Föld nyugati királynője és Morgana le Fay, a Vég királynője, aki bábáskodik a nagy vízen átkelni készülő haldoklók lelke fölött. A haldokló Arthur királyt arany kerevetre fektették, s Morgana le Fay a mai napig őrzi holttestét, illetve egyes változatok szerint csak tetszhalott testét.

A hagyomány szerint II. Edward angol király kutatókat küldött e vidékre, akik 1191-ben fellelték Arthur király szarkofágját. Ezt később a Glastonbury-i apátságban helyezték el. A bencés kolostor apátja a Mária kápolna déli részén egy piramis alakú sírkő alá temette Guinevere királynővel együtt. Sok évszázadon keresztül pihentek itt, mígnem VIII. Henrik 1539-ben leromboltatta a római katolikus templomot, és megmagyarázhatatlan módon Arthur király földi maradványai is eltűntek. 

A legenda azonban tovább él, és sokan úgy tartják, Arthur ma Avalonban alszik királynőjével, Guinevere-vel együtt, akinek eredeti neve Gwenhyfar, a Fehér Fantom. Együtt várják a hívást, hogy visszatérjenek ebbe az életbe., s ezzel beköszöntsön az új aranykor.

75/2021
Ubornyák Katalin, konzulens Dr. Kovács Gergely Pál

A Glastonbury apátság sorsa

Ki állíthatná, hogy nem lengi be a titokzatosság ezt a vidéket? Glastonbury mai városa valóságos zarándokhelye a feminin lényegiség híveinek. A főutcán található Labyrinth könyvesbolt százszámra kínál ezoterikus könyveket a jóga, a szellemi hagyományok és az istennőkultusz témájában. Nyaranta fesztivált tartanak, amin hatalmas a tömeg, máskülönben kényelmesen bejárható a környék. Biztosan találkozhatunk itt különös lakosokkal és látogatókkal, akik a feminin park ösvényeit járják be vagy épp a Chalice-kút szent vizéből merítenek, az egyik vegán étteremben kapnak be néhány falatot, vagy valamely ásram, spirituális központ vagy jógaelőadás résztvevőjeként érkeztek.

A Tor-domb megmászását nem szabad kihagyni. Fönn a toronynál bizonyosan találkozni lehet egy sámándobos asszonnyal, aki éppen szertartást mutat be: loccsan a bor, ahogy körbelocsolja a helyet, dobban a ritmus és perdül az átszellemült táncos… Nem számít, van-e közönség, jobb is, ha nincs, ha a belső út része az átszellemülés. Mikor elül a dobszó, a sámánasszony szalagokat kötöz a körbetáncolt fára, kalácsot oszt a körülállóknak, és testében kimelegedve, lelkében megnyugodva csöndben tovább áll, kosarába gyűjtve a megmaradt kellékeket. Mintha az örökkévalóságból érkezett volna, és oda is tér vissza – tán sose látni többé. 

Ugyanígy kötelező az apátság romjainak meglátogatása. Pázsit, smaragdzöld, mint Britanniában mindenhol. Pazar kontraszt a gyepből a magasba meredő romok, oszlopok, falmaradványok impozáns látványa: romjaiban is lenyűgöző. Ezen a helyen vagy 1500 éve áll megszentelt épület, templom, kolostor. A hely legendája páratlan a maga nemében: úgy mondják, 63 táján Arimatheai József is járt itt kereskedőként, itt volt Arthur király sírja, mígnem 1539-ben feloszlatták a kolostort. A régészetről gondolhatnánk, meglehetősen tárgyszerű tudomány. Ám a Glastonbury apátság archeológiai kutatása sem nélkülözte a misztikus epizódokat. A kutatások megkezdése előtt Blight-Blond régész spiritiszta médium segítségével próbálta megtudni, mit is keressen, mire számíthat.

„Blight-Blondot [a régészeti kutatások vezetőjét] avval a föladattal bízták meg, hogy ássa ki a reformációs idők harcaiban elpusztított és egészen eltemetődött Glastenbury apátságot, melynek az Edgar-kápolnájáról csak nagyon kevés és hiányos adat volt található az archívumokban. Arra a jó gondolatra jön, hogy egy automatikusan író barátjával előbb leíratja, hogy mit fog majd ő (Blight-Blond) találni. Ennél az ülésnél a Lélektani Kutató Társaság titkára, Feilding szerepel mint tanú. Nos, a régi apátoknak a szellemei a médium kezével egészen pontos, de a tudósok nézeteitől részben eltérő adatokkal szolgáltak a következő dolgokra vonatkozóan: a kápolna helye, alaprajza, szélessége és hosszúsága, az Angliában akkoriban szokatlan építő stílus, a kapubejáratok száma és helyzete, a falak és pillérek vastagsága, az ablakok és bolthajtások száma, az oltárok alakja, a márványoszlopok magassága, az üvegablakok és mozaikok színe.

E följegyzések alapján megkezdték az ásatást, és a legapróbb részletekig minden igazolódott. Közben azonban az automatikus leírások egy második, a régészek előtt teljesen ismeretlen építményre utaltak, a Loretto-kápolnára, amelynek a leírások szerint a maga nemében páratlan építészeti emléknek kellett lennie. Ám az a hely, melyet a szellemek megjelöltek, majdnem teljesen hozzáférhetetlen volt, mert egy patak folyt itt el és nagy törmeléktömegeket halmozott föl. Blight-Blond mindazonáltal két tárnát fúratott bele, de nem találtak semmit. A „szellemek” azonban kijelentették, hogy a tárnák nem voltak elég mélyek. Azután kitört a világháború és a munkálatokat ideiglenesen be kellett szüntetni. Ezért könyvének első kiadásaiban Blight-Blond a Loretto-kápolnára vonatkozólag csak a médiumisztikus leírásokat hozhatta nyilvánosságra, de követelte, hogy alkalmas időben a munkálatok folytatódjanak. Miután az Edgar-kápolnánál már előbb olyan szép eredményeket értek el, 1919-ben folytatták az ásatási munkálatokat. Pár nap múlva ráakadtak a mesebeli Loretto-kápolna alapfalaira és a médium-írások adatait itt is megerősítve találták egész a részletekig. (Blight-Blond angol építész és régész: Az emlékezés kapuja 1922; in: Baerwald Richard: Okkultizmus és spiritizmus a természettudomány megvilágításában, fordította: dr. Fülöp Zsigmond, Natura könyvkiadó, 1926)