Új tanítás

Jágjavalkja és a ragyogó igék Védája

A Nap-nemzetség királya, Szuprija letért az erény útjáról, s Mantara táncoslánytól szomorú betegséget kapott el, amely tönretette szervezetét. Semmiféle gyógymód nem segített, s végül a király családi áldozópapját, Vaisampájana mestert hívatta, mutasson be a szentírások tanácsai szerint engesztelő áldozatot. 

A bölcs Vaisampájana mindent elrendezett a szertartáshoz, de hiába mutatták be ismételten az áldozatokat, a király csak nem gyógyult. Hetek és hónapok múltak el, s a király lassan a szertartások hathatósságában is elvesztette a hitét. Vaisampájana majd mindegyik növendékét bevonta már a szertartásokba, de egyiküket, a nevezetes Jágjavalkját nem akarta felkérni. Ez a tanítványa ugyan fölöttébb járatos volt az emberi gyöngeségek és bűnök semlegesítésében hathatós Atharva-véda tudományában, ami végleges megoldást kínált minden bajra, de Jágjavalkja ellenséges természete miatt halogatta az ő segítségét kérni. 

Vaisampájana végül mégis felkérte Jágjavalkját a szertartás levezetésére, aki azonban eltöprengett a helyzeten. Miért akarja mestere a szent szertartásokkal orvosolni a király baját, akit erkölcstelensége miatt természetes büntetés ért? El kell szenvednie a karma visszahatásait, s Jágjavalkja vonakodott bemutatni a szertartáést. Ugyanakkor engedelmes növendékként szeretett volna eleget tenni mestere kívánságának is. 

Mestere, Vaisampájana meggyőzte:, a király mindig is nagy tisztelettel viseltetett a dharma iránt, s bár letért az erény útjáról, belátta hibáit s megbánást tanúsított. Így méltó a könyörületre és segítségre. Jágjavalkja végül elvállalta a szertartás levezetését. Szigorúan követte az összes szabályt és előírást, elzengte a szükséges mantrákat, s az áldozat megszentelt maradékaival a palotába indult, a királyhoz. 

Szuprija királyt azonban végképp kiábrándult hangulatban találta. Az uralkodó már nem hitt semmiben, mi több, epés megjegyzéseket tett Jágjavalkjára, aki nemcsak jeles véda-tudós, hanem tekintélyes megjelenésű, délceg és csinos, jól öltözött ifjú ember is volt. A király ezt is fölhánytorgatta, s az áldozati maradékot is visszautasította. Jágjavalkja tűrte a tiszteletlen viselkedést, s elhatározta, háromszor kínálja a megszentelt maradékot a királynak, s ha nem fogadja el, akkor egyszerűen hazamegy. A király maró gúnnyal szólt hozzá, s arra biíztatta, az istálló faoszlopain mutassa be a megszentelt áldozati fölajánlás erejét, de őt kímélje meg tőle. Így Jágjavalkja a faoszlopokra locsolta az áldozati fölajánlás maradékát, majd haza indult. Csodák csodájára a szúette faoszlopok kizölldelltek, fákká terebélyesedtek, sőt virágba borultak és gyümölcsöket is hoztak. Az udvartartás, sőt maga a király is tanúja volt a csodának, s most már bánta, hogy elzavarta Jágjavalkját. Meg is gyógyulhatott volna…

Ekkor Jágjavalkjáért küldetett, aki azonban visszautasította a kérést. A király végül megtörve maga járult a nagy erejű szenthez, aki azonban semmiképpen sem állt rá az újbóli áldozásra. Hiába kérlelte a király, sőt mestere is, Jágjavalkja hajthatatlan maradt. Vaisampájana felhívta a figyelmét, milyen bőkezű támogatója volt mindig is a király az ásramnak, s Jágjavalkja is számíthat a jóindulatára, ha meggyógyítja. Jágjavalkja azonban a király sértő viselkedése miatt méltatlannak nevezte, sőt mesterének számítgató gondolkodását is felhánytorgatta. Vaisampájanát elfogta az indulat, és kitiltotta Jágjavalkját az ásramból, sőt, visszakövetelte mindazt, amit a Jadzsur-védáról néki tanított. Jágjavalkja misztikus képességei birtokában gombócokká formálta mindazt, amit Vaisampájanától tanult, és így kiöklendezte a Jadzsur-véda mantráit. Ahogy a földre hullottak a mantrák, lángra kaptak, s a Vvéda tüze már-már elemésztette a világot. Vaisampájana már bánta, hogy indulatra gerjedt.

Vjászadév, a Védák bölcse éppen ekkor érkezett Vaisampájana ásramjához. A veszély láttán fogolymadarakká (tittiri, fogoly) változtatta Vaisampájana több tanítványát, akik felcsipegették a Jadzsur-véda mantráit, s ezzel a pusztító tűz is kialudt. Azóta nevezik ezt a Véda-iskolát Taitttiríja hagyománynak.

Jágjavalkja pedig távozott az ásramból, s megfogadta, nem is gondol soha többé a Vaisampájanától tanult mantrákra, s olyan tanításra vágyott, ami minden egyebet fölülmúl.

Jágjavalkja csak a Vaisampájanától tanult Jadzsur-mantrákat adta vissza mesterének, a többi Véda tudományát megtartotta magának, mert azokat más mesterektől tanulta. Jágjavalkja a Gangesz partjára indult, hogy ott vezekeljen. Szent fürdőt vett, majd Visnun meditált, aztán pedig Gájatrí istennőnek szentelt vezeklésbe kezdett. Négy tüzet gyújtott maga körül, az ötödik feje fölött a tűző Nap volt. Így zengte nagy odaadással a gájatrí-mantrát napjában száznyolc alkalommal, hogy megtalálja mesterét, aki tiszta és ragyogó tanításban részesíti majd. Áldozatossága fejében hamarosan megjelent előtte a tündöklő Gájatrí istennő, a világmindenség jóságos anyja.

Jágjavalkja elmondta, hogy mind a négy Véda tudományát szerette volna eltanulni, de a sors elrendelése folytán legutóbbi mestere, Vaisampájana elégedetlen volt vele, s visszakövetelte tőle a Jadzsur mantrákat. Ezért most olyan tanítót keres, akitől elsajátíthatja a Jdzsur-védát, méghozzá oly részletességgel, amit más élő ember nem ismer. 

Gájatrí istennő a Napistenhez irányította Jágjavalkját, aki a Jádzsur-véda tizenöt olyan magyarázatát őrizte, amit rajta kívül senki más nem ismer. Amikor az előző teremtésciklus során Szómaka aszura elorozta a Védákat, ezekhez a tanításokhoz nem fért hozzá. Ez a tiszta Jadzsur-véda, aminek még a létezéséről sem tud senki a Földön. 

Jágjavalkja tovább indult Hatakésvar szent helyére, ahol vezeklésbe fogott. Miután szent fürdőt vett, egyhegyű figyelemmel imádta a Napistent, dicsőítő himnuszokkal magasztalta, hódoló mantrákat intézett hozzá. Testét koplalással fegyelmezte, az öt tűz közepette meditált, a Napistennek szentelt gájatrí-mantrát zengte. Évekig tartó vezeklése nyomán végre megjelent előtte a Napisten, Szúrja.

Kérdésére Jágjavalkja elmondta, a Jadzsur-véda tizenöt magyarázatát szeretné eltanulni tőle. Ez meglepte a napistent, hiszen ezekről a magyarázatokról emberlények nem is tudhattak, ezért furfangosan azt a választ adta, hogy nincs ideje egy helyben tartózkodni, hogy tanítsa Jágjavalkját, hiszen folyamatosan járnia kell égi útját, de ha a bölcs csatlakozik hozzá, akkor szívesen tanítja. Jágjavalkja elkeseredett – hogyan kísérhetné ő a Napot égi útján? 

Ám ekkor Szúrja jóvoltából Jágjavalkja elnyerte a tudás istennőjének, Szaraszvatínak az áldását, s így képessé vált a tanítás befogadására. Csakhogy az istennő áldása valóságos tűzként járta át Jágjavalkja testét, ezért a közeli tavacskában kellett csillapító fürdőt vennie. Szaraszvatí áldása folytán Jágjavalkja elnyerte azt a képességet, hogy soha ne feledjen el semmit a Véda-tanulmányaiból. Már csak azt kellett elérnie, hogy lépést tudjon tartani a Napistennel. Ehhez Szúrja tanácsára égi lovakat és kocsit szerzett, amivel már követhette a Napot. Amikor a Napisten mint tanító és Jágjavalkja mint növendék együtt rótták égi útjukat, a földi halandóknak úgy tűnt, két Nap jár az égen. 

A Napisten nemcsak a fényes Jadzsur-véda első tizenöt tanítását közölte Jágjavalkjával, hanem a Védák más titkait, mantráit és tanait is feltárta előtte, amik addig ismeretlenek voltak itt a Földön. Jágjavalkja a Napisten növendékeként tökéletes tudásra tett szert a négy Védát, a hat kiegészítő tudományt, s a gyakorlati utasításokat illetően. Mestere, a Napisten áldásával hirdette Jágjavalkja a Védák bölcseletét a lények javára és a világ üdvére. 

76/2021
Szerkesztette: Napkelet munkaközösség