Kis aranykor
Aranykor? Ugyan, egy dekadens, bukott, rettenetes korban élünk, nem aranykor ez, nem mennyország, inkább valami pokoli vaskor. Csupa szenvedés, korlátozottság, hiány és nyomorúság. És sokszor a szenvedés vagy a megpróbáltatás az öröm és esély álruhájában érkezik. A boldogság ritkán húzza magára a szenvedés gúnyáját…
A vaskor nem pusztán egy őstörténeti korszak megjelölése. A világ korszakolása az aranykortól az ezüst és bronzkoron át a vaskorig régóta ismeretes a nagy civilizációkban. Ez a korszakolás az évszakok váltakozására emlékeztet: tavaszra nyár, őszre tél. Érdekes módon minden ilyen sorrend a legjobb korszaktól indul és fokozatosan tart a hanyatlás felé. Csak a legújabb kortól fogva hisszük ezt fordítva, hogy most még nem tökéletes az élet, de ahogyan haladunk, majd minden egyre jobb lesz. De a tapasztalat mintha mást mutatna…
Abban majd mindenki egyetért, hogy a jelen korszak a legsötétebb, legnehezebb korszak, a vaskor. Ugyan a remény mindig él az emberben, hogy vége a korlátozottságnak, vége a vaskornak, de a láncok és rácsok elfeledése még nem szabadság. Mintha rab volna az ember – rabja korlátainak, szenvedéseinek, megszokásainak és hiú reményeinek.
A vas fizikai valóságában megkerülhetetlen, a földkéreg negyedik leggyakoribb eleme az oxigén, a szilícium, és az alumínium után. A csillagközi térben a leggyakrabban előforduló nehézfém, de szimbolikus jelentősége messze túlmutat természettudományos szerepén.
Történetileg a vas a győzelem féme, a vaskor képes volt fölülírni a megelőző korszakot, a bronzkort. „Határozottan epochális jelentőségü a vas feldolgozásának kitalálása, mely egyik-másik vidéken az úgynevezett bronz-korszakba, sőt talán némelyek szerint még az elé is esik…” – írja 1888-ban Dr. Burány Gergely, a Vas megyei Régészeti Egylet titkára. „A tulajdonképpeni vas-korszak vagy utolsó pogány korszak idejéül a Krisztus utáni 4-7-ik századot, tehát a nagy népvándorlás korát szokás felvenni és mintegy átmeneti korszaknak kell tekintenünk a ó kortól a középkorra” – folytatja szerzőnk. Különös a pogány kifejezés bekapcsolása a történeti korszakolásba, de hisz Dr. Burány csornai kanonok és okleveles főgymnasiumi tanár is volt. Vajon láthatta-e előre a második pogány kor eljövetelét a vas és acél országának építése során? Ha a vaskort átmeneti korszaknak tekintette, amely a klasszikus ókorból átvezet a középkor felé, akkor talán felfedezhetjük azt a folytonosságot, amely a vaskortól a jelen korig tart, hiába nevezzük információs- vagy űrkorszaknak napjainkat. A vas nélkül nem valósulhatott volna meg az a történelmi út, amit az emberiség bejárt az utóbbi jó kétezer esztendőben. Technikai szempontból talán beszélhetünk fejlődésről, hiszen az életünk módja egyszerre vált kényelmesebbé és bonyolultabbá, ám szellemi-spirituális szempontból kétséges a megkérdőjelezhetetlen fejlődés. Egy darabig talán beszélhetünk emelkedésről, ám a posztmodern korban olyan mérvű és ütemű a tudati devalváció és a szellemi, pszichés és spirituális hanyatlás, hogy az állapotokat valóban a vaskor jellemzi legtalálóbban.
A világ alapvető alkotóit – teret, időt, karmát és információt – elrabolták a közembertől. A tér a politikusok kezén, az idő a szórakoztató ipar markában, az információ a tárolóegységek urainál – mintha a mindenség minden eleme hamis befolyás alá került volna. De mi a helyzet a karmával? A karmát is lehet bitorolni? Mintha nem lenne árnyék-erő, ami fölülbírálja a karmát… az lesújt, ha eljő az ideje. Az ember felejt, a karma nem felejt.
Szerencsére a bölcsek azt mondják, az anyag véges világában még a hanyatlás sem végérvényes. Ha az ember tudatára ébred a térnek és időnek, az információnak és a karmának, akkor még egy lebomló és dekadens korban is megvalósítható a lelki gyarapodás fényes aranykora. Legalább kicsiben.
77/2022
Rácz Géza
