Kígyóvedlés

Van egy különös lény, aki váratlan ajándékként érkezett hét éve az életembe. Ő egy gyönyörű, színes kígyó. Mexikói vörös királysikló.

A kígyók a földi létezés rejtőzködő és titokzatos teremtményei, akiknek lénye alaposan megmozgatja az emberi lelket és fantáziát. Én is így jártam. Sok szinten megérintett ez a lény. Ambivalens érzésekkel és megélésekkel fogadtam. Ismeretlen és távoli világa miatt egyszerre idegenkedtem tőle, miközben vonzott is. Kíváncsi voltam és lelkesült, hogyan lehet létezni ebben a létformában, mit lehet tapasztalni kígyó testben?

Csodálattal néztem szépségét, csillogó bőrén az élénk színű pikkelyeket. Lenyűgözött a mozgása, a kecsessége, a gyorsasága, mégis kiszámíthatatlannak, megközelíthetetlennek, megérinthetetlennek és idegennek tartottam.

Ellenérzésemet akkor engedtem el, amikor úgy tekintettem rá, mint szellemi lényre, állat barátomra, segítőre és tanítóra. Én tápláltam, gondoztam őt a fizikai térben, cserébe ő megmutatta rejtett titkait, szellemi tanításait. Rengeteget álmodtam vele, küzdöttünk, harcoltunk és tapasztaltunk más síkokon. Általa értettem meg, milyen a saját erőmet elnyomni, önmagam ellen fordítani és meggátolni a fejlődésem.

Azt tapasztaltam, hogy jelenléte nagyon erős és a kígyó egész lénye csendes. A vedlés előtti időszak és maga a vedlés még csendesebb és még titokzatosabb. Amolyan ünnepi napok voltak ezek a hétköznapokban. Felhozta belőlem azokat a megéléseket, mondhatni beavatásokat, amikor az emberi létezésben visszavonulunk, hogy egy régi létezési időt meghaladva továbblépjünk, növekedjünk és újjászülethessünk. Megmutatta azt is, hogy a folyamatban a csend és a nyugalom éppoly szükséges, mint az egyedüllét és a befelé fordulás. Megértettem, csak bele kell menni és végig kell csinálni. Nem lehet megúszni, mert ez az élet része. A növekedés, a fejlődés pedig azt jelenti, hogy minden rendben van.

Hét éve együtt vagyok vele, s a vedlést megelőző napokban figyelem őt és ujjongva szemlélem, amikor megtörténik a megújulása.

Amikor már kevesebbet mozog, nem fogadja el az ételt, tudom mire készül, látom, hamarosan elvonul. A régi és az új hám között megjelenő nyirok, mint egy balzsam, elkezdi alkímiai átalakító folyamatát. A régi bőrt felkészíti a leválasztódásra, az újat megerősíti. Elindul a külső és belső átalakulás. Élénk szép színeit elrejti a fürkésző szem elől, eltűnik a kíváncsi külső világ számára. Teljesen beszürkül. Füstszerű lesz. Csillogó és fényes fekete szemére pár nap alatt opálos réteg ül. Nem lát. Befelé figyel. 

Olyan, mintha egy másik világba lépne. Mintha ezt a földi síkot elhagyva, belépne a titkok belső rejtélyébe. Betekeredik a saját labirintusába. Átlényegül és elvonul. Lezár és kizár. Pihen és transzformál.

Ilyenkor titokzatos és megközelíthetetlen. Megfoghatatlan és megérinthetetlen. Nem eszik, nem mozog, nem figyel kifelé semmit. És nem szereti, ha noszogatják. Csendben és nyugalomban, egyedüllétben csak Van. Benne, a belső folyamatban. Hosszú napok telnek el…

Néha izgulok érte. Hogy él-e még, hogy túléli-e. Mert olyan megközelíthetetlenül más és máshol van. Mintha a maga szürke opálos mozdulatlanságában világokat járna át. 

Majd egyszer csak megérik a nyirokkal átitatott réteg és az idő, és a „titkos jel” után feléled. Kimozdul és kitekeredik a csendből és víz után kutat. Megnedvesíti magát, megpuhítja a beszürkült bőrt, hogy végre elengedje azt, amit már meghaladott. Ragaszkodással, száraz merevséggel nem tudja letenni. Ehhez puhává, formálhatóvá, könnyeddé kellett válni. Hogy sérülésmentesen, simán kibújhasson a régiből. 

A fürdőzés után a kígyókirály is készen áll. Ott áll egy újabb feladat előtt. Keres egy érdes követ vagy fát, amelyhez addig és addig dörgölőzik, míg a fejénél felszakítja a bőrt. Kiszakítja és leteszi a múltját, a már kényelmetlenül szűk, és elhasznált réteget. Maga után hagyja. Kisiklik, vagyis kikígyózik belőle…

A szürke, a ködszerű, a bizonytalan, az átmeneti eltávozik a lényéből és a lényéről, hogy az új színeiben pompázhasson. A szeméről is lefejti az opálos réteget és kitisztul és fényes lesz. Megújul és Felfénylik. És a korona rajta van. 

Több dolog biztos ebben a transzformációban.

Nem lehet ellenállni a folyamatnak, mert nincs más választás. Ahogy él és növekszik tovább, pár hónap múlva, újra elvonul, hogy újra letegye kinőtt külső rétegét. A maga rendje szerint. Egyszerűen és természetesen. És az is biztos, soha nem is venné fel újra a régi bőrét. Nem férne bele a régibe, a kinőtt és meghaladott múltba.

Kívánom, hogy mi is észrevegyük, az időt és jelet, amikor el kell mélyednünk a belső világunkba és meg kell merítkeznünk újra a forrásban és a kapcsolódásba. Kívánom, hogy el is vonuljunk, szótlanul, opálos titokban és mozdulatlanul. Merjünk és menjünk bele az átalakuláshoz szükséges labirintusjárásunk közepébe. Akkor is, ha félünk, vagy ha féltenek. Akkor is, ha egy időre beszürkülünk, bizton tudjuk azt, hogy teljes biztonságban vagyunk a labirintus közepében. Nem útvesztőben és káoszban időzünk, hanem a középben, ahol jelen van Isten. Ott csak mi vagyunk, a forrás és a kapcsolódás. Ott másnak helye nincs. Se szónak, se földi éteknek, se külső mozgásnak. Csak belső áramlás van. Belső alkímia. Megszűnik a félelem. Ott egész van. Jelenlét és időtlenség. Időtlen pihenés. Ünnep.

Ebben a középben az együttérzés, a szeretet és a kegyelem balzsamával felpuhíthatjuk az önvádakat, a türelmetlenséget, önbántásokat és haragokat, hogy sérülés nélkül letegyük az elhasznált testi, érzelmi és tudati rétegeket. Ahol, mint egy alkímiai folyamatban megérlelődik és felkönnyül a múlt, nem szárad ránk, hanem lefejthető. És akkor készen állunk a következő szakaszra.

Kívánom, legyünk bátrak felszakítani az elhasznált bőrt, hogy fel tudjunk fényleni, meg tudjunk újulni és pompázni, mint a király és a királynő. Hogy ismerjük fel és méltósággal viseljük fényességeinket, díszeinket és fenségességünket. Hogy tudatosíthassuk, kik vagyunk, és mire vagyunk hivatottak. És, hogy a vedlés közben se felejtsük el, hogy a korona a fejünkön van. 

És azt is kívánom, hogy ne akarjunk visszabújni a levedlett bőrünkbe. Egyértelműen szűk és kényelmetlen lesz. Haladjunk tovább a növekedés és kitágulás felé. És kapcsolódjunk a forrással…

77/2022
Mihályfi Márta