A szvámi naplója
Élet film
Egy forró nyári nap a pusztában, valahol a világ közepén; a szvámi követői filmvetítésre gyűlnek össze a rögtönzött vetítőben. Friss pogácsa és pattogatott kukorica illata száll, s a békebeli hangulatot idéző mozijegy sem hiányozhat. Az elsötétített teremben színes ülőpárnák várják hívogatóan az érkezőket. A hangulat meghitté válik, miközben a film képkockái kezdenek peregni…
A premier után vagyunk bő egy évvel, mikor Hallók Dénes, a film készítője mesél az útról, amit a film által a néző is bejárhat. Mi volt a motiváció a film megalkotásához?
Mondhatnám, hogy öncélú törekvések, ami mégis kettős volt: önmegvalósítás és az adni vágyás egyszerű filmes eszközökkel.
Évek óta készültem, hogy filmet készíthessek. Tízen évvel ezelőtt a Himalája magaslatain egy éjszakai szálláson, a 108-as szobában merült fel először az ötlet mozgóképes alkotásra a szvámival. Hosszasan dédelgettem magamban a vágyat, kerestem témát. Eredetileg más volt a terv, de tanultam az elméleti hátteret, aztán egyszer csak összeállt minden és megnyilvánult a lehetőség.
Szikrát kapott, füstölt, majd lángra is gyúlt.
Meghatározóak a képek, a csodás természeti környezet, a békesség. Hol készült a film?
A helyszín a Ludastói tanya-világ. Helvécia mellett él szvámi Tírtha egy ódon iskolaépület patinás falai között ég és föld ölelésében – itt adottak a természet csodái.
A titok pedig a ráhangolódás, kilencvenöt százalékban spontán történt minden. Elfogadva a kihívást, megéreztük a most hatalmát, így szépen összeállt.
Ha alaposan megterveztük volna a részleteket, az összhatás biztosan mesterkélt lenne. Csupán ráhangolódtunk a természetre és az megnyílt nekünk. A forgatás kettő plusz kettő napig tartott, az utómunka – vágás, hang, animáció, finomhangolások s így tovább – három hónapig. A természeti képek végigkísérik a filmet; egy bölcs életfával indítunk a pusztában és ide is térünk vissza a végén, miközben elkísér a nyiladozó nyár hangulata.
Ez egy eszköz nélküli film a kamera mindkét oldalán – két ember és a legegyszerűbb technikai adottságok.
A természeti képeknél maradva, beszéljünk kicsit a szimbólumokról is, mint például a nagy gomba körül a kisebbek. Ez biztosan a mester és a tanítványok jelképeként értelmezhető, de ott a rózsa, a levélen a vízcsepp és sok más motívum. Tudatos válogatás történt, vagy az utómunka során nyílt meg az üzenet?
Annyira szembetűnően voltak jelen a szimbólumok, hogy nem kellett keresnem őket, csak felismernem. Például a szamárkórón szorgoskodó hangyák, a szolgálatban leélt létforma megtestesítői, a lila virág a koronacsakráé vagy ott van a kelő Nap fénye, ami már önmagában jelentések sokaságát őrzi. Egy ilyen atmoszférában a tárgyaknak is jelentősége van. Az óra, a fonalgombolyító, az áttetsző zöld üvegpohár, vagy például az utazótáska. Ezek lehetnek hétköznapi tárgyak, amik a megfelelő környezetben szimbólumok is. Ha csak nézzük, tárgyak, ha használjuk, akkor eszközökké válnak, de ha értjük is őket, akkor már szimbólumok lesznek.
Vajon miért jelenik meg egy bőrönd, s mi lehet bene? Kiderül. Hiszen az utazás szimbolumaként (életút) az lehet a cél, hogy megtaláld a mestert – ez az üzenet. Találd hát meg, bárki is az! Itt egy grafikai elemet csempésztem az utazóbőrönd belső falára, ahol Szarka Fedor Guido munkája jelenik meg a tanítvány bensőséges beavatásáról.
A hangok, a zene is különlegesek, milyen hangszert hallhatunk a háttérben?
Minden apró hangot felvettem a forgatás körül, s a film készítése közben a fejemben megszületett egy zene, amiben vonós hangszert, bőgőt szerettem volna megjeleníteni. Aztán egy zenei archívumban találtam rá (éppen azon a héten került fel a gyűjteménybe, hmm érdekes), és 95 százalékban olyan, amilyet szerettem volna – az időtartama tizenegy perces. Ez vágás nélkül került rá a filmre, követve minden hangulatváltást. Emögött is az együttállást, az áldást láttam.
A gondolatsor, ami végigvonul a filmen, egészen egyetemes és örök érvényű. Olyan, mintha a szélesre tárt kapukon áramlana ki a tanítás. Ezt mindenki a magáénak érezheti.
Mindig tárt kapukkal gondolkozom, ez most itt a filmben is megnyilvánult, amin keresztül én ugyanúgy besétáltam. Megtiszteltetés volt ez a film számomra, szerencsés vagyok, hogy elkészíthettem, a részese lehettem. Beletettem minden tudást, amivel rendelkezem, képpé tudtuk formálni a gondolatokat és olyan tartalmat sikerült találnunk, ami egyetemességében, őszinteségében és egyszerűségében adja a megértést – ezzel talán könnyen egyet lehet érteni. Nem tudom, lesz-e még lehetőségem filmet készíteni, de ha nem, már akkor is elégedett vagyok.
Erre utal a film végén az Élet Film felirat is?
Ez egy szignó. Mondják, hogy halálunk idején lepereg előttünk életünk filmje. Ezt a gondolatot a film végén a gyorsított jelenetekkel érzékelhetjük – ahogy megyünk az életfa felé, pörög a filmünk.
Olyan filmet akartam készíteni, amit érdemes megnézni is. Ez alkotói attitűdként azt jelzi, hogy ha majd életem végén lepereg az én filmem, akkor jóleső érzés legyen erre is visszagondolni.
Három részre tagolódik a film: »Hol érdemes elkezdeni? Itt és most. Mester az esőben.« Az első kettő az idő szimbolikájára épít. Milyen kontextusban vonható összefüggés az idő aspektusa, a mester és tanítvány kapcsolata között?
A hármas egység a stabilitás, így három pillére van a filmnek.
Gyerekkoromban volt „divat”, hogy egy-egy film alatt több etűdöt jelenítettek meg, ettől olyan érzetem volt, mintha időtlenségben lennék jelen. Egy szereplő több karaktert vett fel és több helyszínt vagy kort ismerhettünk meg. A mi filmünk 10 perc 8 másodperc hosszúságú, de sokkal többnek tűnik… Az idő így is megnyilvánul.
A mester és tanítvány kapcsolata az idővel is összefüggésbe hozható. Valahonnan eljutni valahová. Nem a találkozással kezdődik, nem a búcsúzással végződik, az örök időben létező. Ha valaki tanítványként találkozik a mesterével, olyan mintha mindig ismerte volna, s ez visszafelé is megnyilvánulhat. Eltűnik az idő, ott nem is létezik, nincs jelentősége.
A film végén a mester leteszi a naplót a padra, miközben a háttérben is láthatjuk átvonulni az alakját. Ez is erre a gondolatmenetre épül?
Nemcsak az a mester, akit így hívunk, hanem bárkitől tanulhatunk: a péktől az autószerelőig. Bárkitől, aki csak életünk hátterében átvonul, nemcsak attól, akinél a tudást megtestesítő könyv van. A másik jelentése pedig az, hogy az igaz mester mindenütt jelen van, a tanítása örök.
Harmadsorban pedig képileg látunk egy ellentmondást, ami gondolkodásra sarkall.
A film csúcspontja a „Mester az esőben”, a másik két rész ezt készíti elő. Ez nagyon bensőséges jelenet. Nézőként olyan érzés volt ezt látni, mintha egy titok nyílna meg a nagyvilág előtt.
Mondhatjuk, hogy ez egy kiadós eső. Ez így van, abszolút a jelenben kellett döntést hozni, alkalmazkodni a megnyilvánult helyzetekhez. Nem számítottunk rá, hogy aznap esni fog. Az eső ketté is szakíthatna egy forgatást, itt viszont ez lett végül a fő téma – előbb képileg, majd mondanivalójában is. Az elfogadás volt az egyetlen eszközünk. És működött, megszületett a varázslat, amit a nagyvilág elé tártunk.
Neked mit jelent a mesterrel való kapcsolódás? Az eresz biztonságából figyeled vágyakozva vagy vállalod az esőben ázást őt követve?
Ez számomra egy viharos út, semmiképpen nem napsütéses tengerparti kaland. A vélt biztonság olyan határmezsgye, amit nehéz egy adott helyzetben megállapítani. Ha van mester, akkor már ott a biztonság. Mindig ott van ennek a kapcsolatnak az energiája, az ember sosincs enélkül.
A film maga egy mágia – ezt jelképezi a gyűrű a mester ujján. Manapság ennek a szónak nem feltétlenül pozitív a lelkülete. A filmmel szerettük volna ennek a becsületét visszaállítani, megfogalmazni, hogy létezik a valódi mágia. Az élet bűvöletét és azokat a momentumait tárjuk fel, amik jóval túlmutatnak a hétköznapokon, közben olyan gondolatokat ébreszt, amiknek a mindennapok részévé kellene válniuk.
Az eső, a szürkeség, a viharok fölött mindig süt a nap, mi pedig gyalogolunk a fény felé. Ez a nyitókép és ez a film üzenete. Egyértelműen látható, hogy a mester melyik oldalon áll, láttatja, hogy hová tartunk. A film végén, de életünk végén is ugyanoda térünk vissza. Egészen pontosan nem ugyanoda jutunk, hanem megteszünk egy kört. Ez egy látszólagos azonosság, amiben bőven van különbözőség is.
Milyen rejtett üzeneteket tartalmaz a film?
Vannak dolgok, amiket a szavak szintjén nem tudunk kifejezni. A művészet, s így a film is segít kifejezőbbé tenni ezt a belső világot. A misztikus 108-as számot jeleníti meg az időtartam: 10 perc 8 másodperc. De a „szvámi Tírtha” felirat és hozzá a grafika is 1.08 percnél jelenik meg. A képszerkesztési arányokban az aranymetszés szabályai mutatkoznak meg és képileg a Fibonacci spirál is ráillik, miközben emelkedő és süllyedő vonalvezetés bújik meg a háttérben. Ezt az agyunk érzékeli, ám nem mindig vagyunk róla tudatosak, csupán az érzelmeink nyilvánulnak meg ezekre válaszul.
Tudatosan jelen van egy párhuzamos világ, egy második szintje a filmnek, amit folyamatosan visz a képi anyag, a hangzás a zene által és az audio effektekkel. És jelen van egy sugallat szintű megnyilvánulás is. Ennek az összehangolása végigkíséri a filmet – ez jelentette a legnagyobb kihívást: a tudatosság. Ezáltal tűnik sokkal hosszabbnak az időtartam, többet látunk mint amit láthatnánk.
Az időt is lehet testi és lelki szempontból vizsgálni. A testi szempontból az út egyenes és átlátható, lelki szempontból azonban szövevényes, hűs árnyból indul és eltűnik a végtelenbe, egy sokkal izgalmasabb, továbbgondolható jelenség.
Számodra mit adott ez a közös munka a mesterrel?
Életem legnehezebb, talán válságos időszakában alkottam. Miközben az ideális alkotói légkört kergettem, vártam, hogy minden tényező tökéletes összhangba kerüljön, a megvalósítás szempontjából minden totálisan az ellenkezőjéről szólt. Úgy éreztem, lesz ami lesz, belevágok, nincs mire várni – talán nem létezik az ideális? Sok szerepem volt készítéskor, gyakorlatilag minden. Nagy munka volt, de maximálisan megérte – korszakot váltottam, ezáltal megnyitottam egy új szakaszt az életemben. Az alkotás számomra önmegvalósítás, így beteljesülést hoz. Kevésszer mondom, hogy elégedett vagyok, de most ezt érzem. Filmet készíteni nagyon nehéz, jó filmet még nehezebb, egy emberként pedig óriási kihívás, küzdelem: kitalálni, felkészülni, megvalósítani.
Milyen visszajelzések érkeztek? Szívesen fogadja a közönség?
Nagyon jók a visszajelzések, értik, megértik az emberek, bízom benne, hogy meg is valósítanak valamit belőle.
Öt nyelvi felirat készült hozzá, ami elég sok nemzetet lefed, fontos itt is a kapuk szélesre tárása, ne álljunk meg a határoknál. Már szakmai visszajelzést is kaptunk: Kanadában a 2021-es rövidfilm fesztiválon különdíjat kapott babérkoszorúval, itt több ezer filmből válogatták ki egy szűk mezőnybe. Azonban számomra a közönség az abszolút fokmérő – a film a Youtube-on megtekinthető, minden kommentet, visszajelzést örömmel fogadunk. (Youtube: A szvámi naplója)
A puszta mindig a végtelenséget idézi föl. Néha ragyog, elkomorul, kinyílik – megmutatja végtelen sok arcának valamelyikét. Olyan ez, mint az élet, nyílt titok. Minden látszik és mégis minden más, mint aminek látszik. Az eső gyémántokkal szórta be a füvet. Áldás ez – mindenki tudja. A régiek azt mondták, a lélek az esővel jön a földre. A lélek bukása is eső, esés, de megtermékenyítő esés. Kint fény, bent világosság…
77/2022
Lejegyezte: Boga Mónika
Youtube csatorna: https://www.youtube.com/@aszvaminaploja4548
A szvámí naplója – részlet
Amit mondani akarsz, mondd hangosan, érthetően. A kimondott szavak misztikája rendkívül fontos. A kimondott szó hangosabb, mint a kimondatlan gondolat. Furcsa módon csak a mantrák szent hangjai közt fordul meg ez a helyzet, ott a néma mantra hangosabb, mint a kimondott szó. Az erő a szavakban van. Csoda törvények érvényesülnek a szavakban. A sabda brahman – amikor a hangok világába alászáll az Isten, a Hangzó Legfelsőbb, a fölcsendülő Mindenség…
Ha pedig a hangok világában képes megjelenni Isten, akkor a látványok világában, a fények világában is képes és hajlandó megjelenni. Akkor egyetlen világ sincs magára hagyva. Így soha, senki, semmikor nincs magára hagyva. De vajon az Isten magára van-e hagyva? Ha te nem, akkor ő sem, sohasem.
A tételek csak száraz elméletek. A dogmatika halál, s a metafizikai istenélmény, összehasonlíthatatlanul fontosabb, mint bármely elméleti igazság. A Teljesség közelebb áll hozzád, mint gondolnád. Itt és most – ezt a két dimenziót, a teret és az időt kell megszentelni. Ehhez valóságos artista kell váljon belőled – oroszlánszelídítő. A tervek nem terhek. A tények nem fények és a gondoskodás nem gond. Amit meg akarsz tartani magadnak, azt elveszíted, ez szinte biztos. A táplálás erői, energiái fontosak, csak abból lesz erő, bizalom, teljesség. De helyesbítek: bizalom, az van. Ha a bizalom emberi szinten s a bizakodás isteni szinten megvan, akkor gyakorlatilag minden megvan. Csak a fantomok elől kell elrejtőznöd, hogy minden ártó szándéktól védve legyél. Mert a bizalom mellett a tényleges védelem is nagyon fontos, sőt, egyik feltételezi a másikat.
Hangok nélkül nincsenek fények, fények nélkül nincsenek színek, színek nélkül nincsenek élettapasztalatok. Azok híján pedig talán nincs élet sem. Élet nélkül pedig hol volna az Isten?
