Gópála-tápaní-upanisad
A vezeklő pásztorfiú titkos tanítása I.
Bevezető
A Gópála-tápani-upanisad az Atharva-védához tartozó titkos tanítás. A sokféle világnézeti irányzatot taglaló upanisadok közül ez a mű a személyes istenkoncepciót taglaló értékes forrás. Az isteni Abszolútumot az egyszerű pásztorfiúként a földre szálló Krisna személyében azonosítja. A mű az áhítat jógájának, a bhakti-iskolának egyik legfontosabb forrása az upanisadok között, amely az Isten iránti szeretetteljes önátadásban jelöli meg minden emberi törekvés és a lelki tökéletesedés célját.
A jelen upanisad egy tudakozódó-tanító párbeszéd az univerzum első lénye, Brahmá és gondolat-szülte fiai, a gyermekszent Kumára fivérek között. A gyermek bölcsek kérdései a világ teremtésére és működésére vonatkoznak, amikre válaszképpen Brahmá egy történetet hoz fel a Krisna földi játékaival kapcsolatos eseménykörből. Innen a mű címe: a vezeklő pásztorfiúval, Gópállal kapcsolatos titkos tan, vagy egy további értelmezés szerint: a pásztorfiúra fényt vető titkos tan.
Válasza során Brahmá kitér a bhakti iskolában hangsúlyos lelki gyakorlatként ismert mantra-meditáció bizonyos részleteire. A misztikus szóértelmezés, a mantrák titkai mellett sorra kerül a teremtéselmélet vagy a Véda-bölcselet összegzése, de a szöveg meditációs segédletként is hasznos. A párbeszédben tárgyalt legfőbb kérdés az üdvözülés lehetősége, amit a mű Krisna imádatában jelöl meg.
A Gópála-tápaní-upanisad két szakaszra tagolódik, melyek közül most az első szakaszt közöljük. A magyarázatokban támaszkodunk az újabb kori vaisnava történelem két jeles exegétájának kommentárjaira: Visvanáth Csakravartí (cca. 1627-1708), és követője Baladév Vidjábhúsan (cca. 1720-1790) munkássága meghatározó a bhakti-iskolában. A jelenkori kommentárok közül kiemelkedik Swami B. V. Tripurari munkája (2004).
Megjegyzés: kerek zárójelben (xxxx) az értelmező megjegyzéseket vagy szakkifejezéseket közöljük, szögletes zárójelben pedig [xxxx] az eredeti szövegben nem szereplő, de a megértést pontosító, szükséges kiegészítéseket adjuk meg. Az egyes források a szövegtestet különböző tagolás és számozás szerint közlik, de tartalmilag egybevágnak.
Első szakasz
1.1. szöveg
Óm, hódolat!
Hódolat Krisnának, a valóság-, tudat- és gyönyör-alkatú csodatévőnek, a Védánta szerint megismerendőnek, a mesternek, az [emberi] értelem tanújának!
Megvilágítás
Az első vers nemcsak tisztelgő fohász, hanem a mű expozíciója is. Meghatározza a mű tárgyát, ami nem más, mint a szépség és szeretet Istene, Krisna, de a mű méltó olvasóira, illetve a tanulmányozástól remélt eredményekre is utal.
A valós mivolt (szat), a tudatosság (csit) és gyönyör, boldogság (ánanda) általában a transzcendencia, és különösképpen az Abszolútum vagy Isten természetének jellemző sajátsága. A káprázatszerű, tudatlanság és szenvedés jellemezte anyagi jelenségekkel szemben az Abszolútum valós, valóságos, valódi természetű, ténylegesen létező (szat), mindent felölelő tudatosság jellemzi (csit) és boldogság- vagy üdvtermészetű (ánanda). Ezt az Abszolút létezőt Krisnaként az örökkévaló, teljes tudással bíró, gyönyörteli személyes Istenként azonosítja a szöveg, amit a Mahábhárata alábbi verse is alátámaszt: „A kris szó az Úr létének végtelenül vonzó mivoltára utal, a na szó pedig lelki gyönyörűséget jelent, s mikor a kris igéhez a na toldalék járul, az így összeálló Krisna szó az Abszolút Igazság megnevezése.”
Visvanáth Csakravartí szerint a krisna megnevezés továbbá az isteni tudás és gyönyör tökéletességét is jelenti.
A csodatévő (ákilsta-kárin) kifejezés többes értelmű kifejezés. Utal egyfelől az anyag törvényszerűségeitől függetlenül, akadálytalanul cselekvő autonóm Istenre, akinek minden cselekedete csodaszámba megy, de jelentheti az emberek anyagi rabságának, kötöttségének legyőzőjét, a szabadítót is.
A Védánta szerint megismerendő (védánta-védja) kifejezés is kettős értelmű: utalhat a Védánta filozófiai iskola által a végső és egyetlen megismerendőként azonosított Abszolútumra, illetve a Védánta által nyújtott módszer szerint megismerendő végső létezőre. Márpedig a Védánta két irányzata egyfelől az ismeretelméleti tudakozódást (gjána), másfelől az áhítatos odaadást (bhakti) jelöli meg a lelki törekvések célravezető eszközeiként. Ugyan a Gópála-tápaní-upanisad közöl elméleti fejtegetéseket is, mégis sokkal inkább a személyes istenhit áhítatos iskolájának alapműve, így a hivatkozás a Védántára is inkább az áhítat útjának hangsúlyozásaként értendő.
A mester (guru) kifejezés a lények benső irányítóját jelzi. Sajátos aspektusában Isten minden lény szívében jelen van, és sorspályájuk beteljesítése felé tereli őket. Ez a belső útmutatás isteni funkció, s ezzel függ össze az értelem tanúja (buddhi-száksi) kifejezés is. Az emberi értelem (buddhi) a megvilágosodás eszköze, már-már természetfölötti szerepet betöltő készség az emberben. Az ember tetteinek az értelem a tanúja, míg az értelemnek az ember szívében lakozó isteni aspektus, a Felsőlélek a tanúja.
Ez után az áldáskérő tisztelgés után következik a történet.
1.2. szöveg
Óm!
A bölcsek megkérdezték egyszer Brahmát:
– Ki a Legfőbb Isten? Kitől retteg a halál? Ki az, akit ismerve minden ismertté válik? Ki által halad a világ?
1.3. szöveg
Brahmá így válaszolt nékik:
– A Vonzó (Krisna) a Legfőbb Istenség, a jó Pásztortól (Góvindától) retteg a halál, Fejőslánykák szerelmét (Gópídzsanavallabhát) ismerve minden ismertté válik, s a szváhá mantra által fordul a világ.
Megvilágítás
Brahmá az univerzum teremtésének feladatával van megbízva. Teremtő meditációjából lettek gondolat-szülte fiai, a négy gyermekszent, a Kumára-testvérek. Ők az elmélkedésnek szentelték magukat, s ezúttal kérdéseiket oly módon fogalmazták meg, hogy atyjuk válaszában egy különleges meditációnak, a tizennyolc szótagú Gájatrí-mantra zengésének titkait magyarázhassa.
A kérdések közül az első a Legfőbb Istenségre (parama dévatá) vonatkozik. A déva szó a div ragyog, fényeskedik gyökből ered, és fénylényt jelent, általában istennek fordítják. A szent hagyomány az istenek sokféle rendjét ismeri – a természeti erők irányítói és megtestesítői, a kozmikus hierarchia szereplői s így tovább – s a tudakozódás épp azt igyekszik tisztázni, hogy a sokféle isteni rendű-rangú személy között van-e legfelsőbb? Így valójában nem egy többistenhívő rendszerről van szó, hanem az emberfölötti lények hierarchiájáról, s a kérdés éppen arra vonatkozik, ki áll e rendszer élén? A válasz Krisnát nevezi meg a Legfőbb Istenként, vagyis a szöveg a végső szépség megtestesítőjét (krisna jelentése mindenkit vonzó) nevezi meg a végső létezőként.
A második kérdés a Katha-upanisad egyik alapkérdése is: a haláltól ugyan minden lény retteg, de vajon kitől retteg maga a halál? A válasz Góvindát, a jó pásztort nevezi meg, ami a gondoskodó Istenre utal, aki hazaterelgetve a lelkeket megmenti őket a haláltól.
A harmadik kérdés is többször visszatérő dilemma az upanisadokban: ki az, „Akit ismervén minden ismertté válik?” (Mundaka-upanisad 1.1.3.). A válasz a pásztorlánykák szerelmesét, a gópík örömét nevezi meg. E három kérdés az Abszolútum egyre lényegibb felismerését is jelzi. Legfőbb a mindenkit vonzó Krisna aspektus, a híveiről gondoskodó Góvindát még a halál is rettegi, s az Istenhez fűződő szeretet titkait megismerve már nincs semmi, amit megismerni kellene.
Az utolsó kérdés immár nem Isten természetére, hanem a világ működésére vonatkozik, s a szöveg az áldozatosságban (szváhá) jelöli meg a választ. Az isteni panteonban Szváhá nem más, mint a tűzisten, Agni hitvese.
1.4. szöveg
Majd folytatták a bölcsek:
– Ki az a Krisna? Kicsoda Góvinda? S ki volna Gópídzsanavallabha? Mit jelent szváhá?
1.5. szöveg
Felelt nékik Brahmá:
– [Krisna] a bűneloszlató, [Góvinda] a tehenek, a föld s a Védák ismerője, [Gópídzsana-vallabha] a pásztorlánykák elbűvölője [szváhá pedig] az ő ereje. Mindez együtt a Legfőbb Létező.
1.6. szöveg
Aki rajta elmélkedik, benne örvendezik s őt imádja, halhatatlanná lesz, bizony halhatatlanná lesz.
Megvilágítás
Az isteni vonzerő mentesít a hibáktól, Krisna megszabadít a bűnöktől. Góvinda nemcsak a tehenek, a föld s a Védák ismerője, hanem a tehenek, a Föld s a Védák által jól ismert személy. Szváhá ebben az értelemben Krisna ereje, amely mozgásban tartja a mindenséget. Mindeme részaspektusok együttesen írják körül a Legfőbb Létezőt (param brahman).
Elgondolása, pontosabban meditatív fölidézése, boldog magasztalása és imádata a halhatatlanság elérésének, vagyis az üdvösségnek záloga.
1.7. szöveg
Szóltak a bölcsek:
– Milyen az alakja? Mit jelent benne örvendezni? S mi az ő imádata? Kérünk, mondd el nékünk mindezt!
1.8-9. szöveg
Szólt az aranyló [Brahmá]:
– Pásztorfiú öltözetű, esőfelleg árnyalatú, ifjonti, s kívánságfák árnyékában él.
Az alábbi versek őt magasztalják.
Megvilágítás
A bölcsek az elmélkedés vagy meditáció, az örvendezés és az imádat mibenléte, részletei felől tudakozódnak. A Legfelsőbb Létező elgondolásához alakjának pontosítását kérik, amire azt a választ kapják, hogy pásztorfiúként, még pontosabban egy pásztorfiú öltözetében (vésa) jelenik meg. Ez az öltözet tulajdonképpen álöltözet, amely elrejti Krisna isteni fenségét. Bőre színe a frissen gyülekező esőfellegé – a krisna szó további jelentése sötét árnyalatú. Gyermek- és ifjúkori játékai a legbensőségesebb viszonyokat sejtetik, erre utal az örvendezés (rasza) kifejezés, ami egyszerre jelenti a híveknek Krisna iránti viszonyulását, s e társulásból fakadó örömöt. A kívánság-fa teljesíti az alája telepedő kívánságait. Ez a közönséges lényekre vonatkozik, hiszen Isten óhaja minden különösebb erőfeszítés vagy külső közreműködés nélkül teljesül. Meglehet, a fák csodatévő erejének kulcsa inkább az alájuk telepedő Krisna mindenhatósága? Ez is a rejtőzködés eleme.
A következő versek szövege Krisna kontemplatív elgondolásában segít, ami a tizennyolc szótagú mantra zengését egészíti ki, és a bölcsek első kérdését – milyen az alakja? – válaszolja meg.
1.10. szöveg
- a) A mindenség tényleges ura-irányítójának szeme lótusz-szirom, külseje viharfelleg, ruhája villám, kéztartása mindentudás, s kétkarú alakját erdei virágok füzére ékesíti.
- b) Pásztorfiúk, lánykák s tehenei körében egy szent fa árnyába húzódik, s tündöklőn felékszerezve áll egy gyémántlótusz közepén.
- c) A Jamuná-folyam hullámairól fölszálló gyöngéd szellő simogatja őt – szívvel-lélekkel ekként gondolva el Krisnát, szabadul [az ember] a születés és halál körforgásából.
Megvilágítás
Amit az előző szöveg csak érintőlegesen említett, azt Brahmá most részletesen fejti ki. Krisna kontemplatív elgondolása személyéhez kötődik, de a három szakasz más és más aspektusát írja körül.
- a) Az első szakasz arra a kérdésre reflektál: kicsoda Isten? Ezért Brahmá Krisnát mint a mindenség felülvigyázó urát, Ísvarát említi. Kétkarú alkata valós, testi vonásai páratlanok: teste színe a frissen gyülekező monszun-fellegéhez hasonlatos, szeme mint a lótuszvirág, ruházata ragyogó mint a villámfény. Hüvelyk- és mutatóujja hegyét összeérintve keze áldásos jelet mutat, a mindentudás múdráját, nyakában virágfüzér.
Az erdei virágfüzér (vanamála) vagy virágokból, termésekből, levelekből, vagy pedig ötféle színű – sárga, fehér, piros, kék és feketés – virágból áll. Ísvarával kapcsolatban azonban szimbolikusan az égitestek pályáiból, illetve az öt elemből – éter, levegő, tűz, víz és föld – tevődik össze.
- b) A második szakasz arra a kérdésre reflektál: kitől retteg a halál? Az eredeti válaszban Góvinda neve hangzott el, a Jó Pásztor, s a vers magasabb szintű értelmezése a Jó Pásztor környezetét mutatja be. Legközvetlenebb társai a pásztorfiúk és leányok, valamint a jószágok. A szent fa kívánságteljesítő csodafa, a tündökletes ékszerek isteni (divja) ragyogásúak. A gyémánt- vagy drágaköves lótusz (ratna-pankadzsa) kifejezés más szövegváltozatban rakta, azaz vörös, ám az előbbi értelmezés messzibb vezet. Krisna környezetét gyakran hasonlítják lótuszvirághoz, melynek szirmain híveinek különböző csoportjait – például barátait, vagy a pásztorlánykákat – helyezik el. Szimbolikus értelemben a tehenek az égitestek, a pásztorok és pásztorlányok pedig e nap- és bolygórendszerek urai, úrnői.
- c) A harmadik szakasz a sikeres kontempláció eredményét, a létkörforgásból történő szabadulást említi. A Jamuná-folyam – a szövegben Kálindí névváltozatban – az Idő leánya, vagy egyenesen magának az időnek a megtestesítője.
1.11. szöveg
Továbbá a benne való örvendezést illetően:
A szeretet magva (klím) egyesíti a vizet, a földet s a Holdat – ez a kezdet. A Vonzó (Krisna) az első rész, a Jó Pásztor (Góvinda) a második, a pásztorlánykák a harmadik, az Imádottja a negyedik, és az áldozatosság (szváhá) az ötödik.
1.12. szöveg
Ezt az ötszavú [mantrát] zengve elérhető a Legfőbb Létező, igen, elérhető a Legfőbb Létező, akinek öt alakja a menny és föld, Nap és Hold, valamint a Tűz.
Megvilágítás
Az Istenben való örvendezés módszere gyanánt egy fohász, mantra, meditáció szolgál. Az alábbi mantrát ajánlatos újra és újra zengeni: „A szeretet nevében mindenemet felajánlom a Vonzónak, a Jó Pásztornak, a pásztorlánykák imádottjának” (klím krisnája góvindája gópídzsana-vallabhája szváhá).
1.13. szöveg
Ahogy a vers [is mondja]:
„Aki gyakran emlegeti: klím, majd krisnája góvindája és gópídzsana-vallabhája, végezetül Nap nagy leánya [szváhá], az hamarost eléri a célját, s nem egyebet.”
1.14. szöveg
Az iránta tanúsított odaadás az imádat, amikor a világi s mennyei örömök helyett már csak őutána vágyódik [az ember]. Ez az igazi szabadulás a karma rabságából.
1.15. szöveg
Krisnának a képzett bráhmanák sokféleképpen áldoznak, a magasztalt Góvindát sokféleképp imádják. Gópídzsana-vallabha tartja fönn a világokat, nagyhatalmú szváháként mozgatja a világot.
1.16. szöveg
Jóllehet a levegő egy, a világba hatolván minden lényben öt alakot vesz fel. Krisna is egy, bár a világ üdve érdekében eme öt szó formájában nyilvánul meg.
Megvilágítás
1.13. A szent mantra – klím krisnája góvindája gópídzsanavallabhája szváhá – gyakori ismétlése, de akár csak egyszeri kimondása is sikerrel koronázhatja az ember lelki törekvéseit, s megadhatja neki Krisna társaságát. A legteljesebb eredményt a mestertől megkapott mantra hozza.
1.14. A Nárada-panycsarátra definíciója szerint: „Odaadó szolgálat az, ha az ember minden anyagi megjelöléstől mentesen, a világ szennyétől megtisztulva, makulátlan lelki identitását visszanyerve érzékszerveit az érzékszervek urának szolgálatába állítja.”
A szabadulás a karma rabságából nem más, mint a lélek eredeti helyzetének visszanyerése, ami pedig a szeretetteljes odaadás Isten iránt. Vagyis az odaadás és az üdvösség szinonim fogalmak: „Az Úr Hari tiszta odaadó szolgálata a valódi felszabadulás.” (Padma-purána)
1.15. Visvanáth Csakravartí szerint a különbségtétel a szent írások utasításait követő hívekre, illetve a szívből fakadó istenszeretet művelőire vonatkozik. Az imádat egyik alapvető módja a képzett bráhmanák által gyakorolt, szabályokra és előírásokra tekintettel lévő áldozathozatal, a másik pedig a Góvinda iránt érzett spontán rajongás motiválta istenszeretet. A pásztorlánykák imádottja (Gópídzsana-vallabha) testesíti meg azt a magas fokú szereteteszményt, amely végső soron fönntartja a világot és élteti a mindenséget. Az áldozathozatal (szváhá) a világ mozgatója – egyes értelmezések szerint a tanítómester intézménye.
1.16. Az egyetemes levegő-elem az élőlények testi mivoltát az ötféle életlevegő – belélegzés, kilégzés, szétáradó lélegzés, stb. – gyanánt hatja át. Ezt a mindent átható jelleget Krisna egy öt elemű hangrezgés, az öt szóból álló mantra formájában hatja át.
1.17. szöveg
Így szóltak [a bölcsek]:
– Beszélj nékünk a mindenséget fönntartó Góvinda, a Felsőlélek imádatáról!
1.18. szöveg
Szólt Brahmá:
– Az ő oltára legyen nyolc-szirmú arany lótusz, melynek kelyhében a két egymásnak fordított háromszögből álló hatágú csillagra a krisnája namaha szótagokat írd, de mindenek előtt középre a legkiválóbb magot (klím). Majd a mag értelmét kifejtő teljes szent szöveg [káma-gájatrí], s az ananga-gájatrí következzék. Az egész terület egy körrel körbe kerítendő, szigonyokkal kell ellátni. Majd személyes tagjait (anga) kell imádni: Vászudévet s a többieket, Rukminít s a többieket, aztán személyes erőit (szva-sakti): az Indra vezette híveit, Vaszudév király vezette bhaktáit, majd az Ardzsuna, és Indranidhi vezette híveit.
1.19. szöveg
Aki a három napszak idején tisztelgő fölajánlásokkal kedveskedik az Úrnak, elnyer mindent, bizony elnyer mindent.
Megvilágítás
A bölcsek további kérdésére – mi az ő imádata? (1.7.) – válaszol a szöveg. Isten alakja s a benne való örvendezés után az imádat mibenlétét a korábbi versek (1.14.) már említették, most az imádat gyakorlati részletei kerülnek sorra.
A bölcsek kérdései egyértelműsítették, Góvinda imádatáról tudakozódnak, akit a mindenség fenntartójának neveznek – szemben az 1.15. vers szövegével, ahol ebben a funkcióban a pásztorlánykák imádottja szerepel. Ez nem következetlenség, hanem a két arculat – Jó Pásztor és a pásztorlánykák imádottja – egymással felcserélhető, egymást kiegészítő természetére utal.
1.18. Az üdvösség elérésének eszköze a szent mantra, most pedig a mantra vizualizálásának, képszerű meditációjának részleteit ismerhetjük meg. A kommentátorok Visvésvara Tírtha magyarázatait követik, aki elsőként részletezte a mantra vizuális megjelenítését.
A vizuális meditációs segédeszköz a jantra, a szó jelentése: szerkezet, struktúra. A jantrák általában tenyérnyi méretű réz vagy aranylemezre vésett diagramok, máskor az imádat helyszínét, a szentélyt, ott álló oltárt is jelentheti. A lemez négyszögletes, amire felülnézetben ábrázolt lótuszvirág körkörös alakzatait vésik, s ennek szirmain helyezik el az adott istenséget dicsőítő mantra szótagjait s egyéb jeleket. A Góvinda imádatához ajánlott jantra-eszköz egy nyolc-szirmú arany lótusz alakzat, amelynek közepébe két egymással szembe fordított háromszögből összetevődő hatszög áll. Ennek közepébe írják a mag-mantrát (bídzsa-mantra) – jelen esetben klím – amely az imádat szellemi eszenciája. Góvinda imádatának összes további eleme, aspektusa ebből a magból, a szeretet ősmantrájából bontakozik ki. A csúcsával felfelé álló háromszög a szeretet magjának maszkulin szimbóluma, a csúcsával lefelé álló háromszög pedig az áldozatosság feminin jele. A hatágú csillag csúcsaira a krisnája namaha mantra egy-egy szótagját kell írni. Ezután az alakzat körött az isteni szeretet 18 szótagú meditációs mantráját (káma-gájatrít) írják fel körös-körül, majd a transzcendentális szerelemisten 48 szótagú meditációs mantrája, az ananga-gájatrí következik. (A jantra-szerkesztés további lépéseit lásd B.P. Yati maharaja: Twelve Essential Upanishads, Gopalatapani-upanisad, Vol. II. 578. pp.) A szigonyok az avatatlanok távoltartását szolgálják, másképp a szanszkrit ábécé szent betűi.
Amikor a jantra készen áll, kezdődhet a meditáció, melynek során meghatározott számú mantrát és sajátos fohászokkal, rítusokkal kísért imádatot mutatnak be, többek között Góvinda egyes társai, aspektusai, megtestesült formái és hívei szolgálatára.
A lelki világot hasonlóképpen mutatja be a Brahma-szanhitá (5.2-4.) vagy a Szanat-kumára-szanhitá: „Az Úr Krisna isteni hajlékának lótuszvirághoz hasonlatos kelyhébe a Káma-gájatrí mantra van fölírva.”
1.19. A három napszak a napkelte, a delelő és az alkony, ezeket tekintik a napköszöntő meditáció legalkalmasabb időszakainak. E meditáció eredménye nem anyagi áldás, hanem Isten közelségének elnyerése, ami minden egyéb eredményt messze fölülmúl.
1.20. szöveg
Erről szólnak a versek:
Krisna az imádatra méltó, mindent átható irányító, aki bár egy, mégis sokféle formában jelenik meg. Őt imádják szent oltárán a rendíthetetlen önfegyelmű bölcsek, ezért ők, s nem mások nyerik el az örök boldogságot.
1.21. szöveg
Örökök közt örök, lelkesek közt Lélek, sokak közt az Egy, vágyak teljesítője. Szent oltárán néki hódolnak a képzett bráhmanák, ezért ők, s nem mások nyerik el az örök tökéletességet.
1.22. szöveg
Aki folyton Visnu szent lábainál ajánlja fel lelkes és önzetlen szolgálatait, annak állhatatossága fejében az Úr eredeti formájában, pásztorfiúként tárja föl lótuszvirág lábait.
1.23. szöveg
Aki hajdanán Brahmát létrehozta, s átadta néki a tudást, bizony, annak az Istennek, Krisnának az oltalmát keresse az üdvösségre vágyó, mert megvilágosítja őt az önvaló ismeretével.
1.24. szöveg
Eredeti alakjában mutatja meg magát annak, aki azt az öt-szavú Góvinda-mantrát az óm szótaggal együtt zengi. Ezért az isteni békesség reményében a fölszabadulásra vágyók rendszeresen zengjék e mantrát!
1.25. szöveg
Ebből az öt-szavú [mantrából] származott az emberiség számára az összes Góvinda-mantra, beleértve a tíz szótagút, amit Indra követői s a vagyonra sóvárgók mondanak.
Megvilágítás
Ez a néhány vers az imádat sajátságairól beszél.
1.20-21. A szent oltár lehet a fentiekben bemutatott jantra, avagy a Krisnának szentelt oltár. Az imádat két fokozatát tükrözi a szöveg. A kezdeti az örök boldogsággal áldja meg a gyakorlót, a bölcset (vipra) – az önfegyelem említése talán a jóga gyakorlóira utal. A második fokozat áldása a tökéletesség, ami a korábban említett (1.15.) képzett bráhmanákra, a rituális út követőire vár, bár a hódolat inkább a bensőségesebb imádatmódot sejteti.
A második vers első része egybevág más upanisad idézetekkel (Svétásvatara-upanisad 6.13.a, Katha-upanisad 2.2.13.a).
1.22. A szöveg emlékeztet a Rig-véda egyik nevezetes versére (1.22.20-21.), amely Visnu környezetét mutatja be. Ezt tekinthetjük általános imádatnak, ám a hűséges gyakorlás Góvindához visz közelebb. A lótuszvirág láb kifejezés az Isten iránti szolgálatkész odaadás eszményének költői megfogalmazása. Más értelmezés szerint nem csupán isteni testrész, hanem az Isten környezetét, benső lényegét, önnön lényét is jelentheti, aminek feltárásával viszonozza a hívő rajongó odaadását.
1.23. Brahmához a teremtés funkcióját társítjuk, aki feladatához a felhatalmazást Krisnától nyeri. A tudás átadása az elveszett véda-bölcselet megmentésére és fölelevenítésére utal.
1.24. Prabódhánanda Szaraszvatí, Srí Csaitanja jeles követője szerint a szent mantra előtt elmondott óm felér a Gópál-jantra hatásával. Más vélemények szerint a szent mantra előtt és azt követően is szükséges az óm kiejtése.
1.25. Visvanáth Csakravartí szerint a vagyonra sóvárgók egyfelől a négy Kumára felszabadulásra vágyó követői, illetve Nárada követői, akik tiszta odaadó szolgálatra vágynak.
1.26. szöveg
– Beszélj nekünk e mantra természetéről! – kérték.
1.27-28. szöveg
Szólt Brahmá:
– A Végső Létező lényegét kutatva meditáltam, s magasztaltam a legfőbb Irányítót, aki a korszak végén fölébredt s pásztorfiúnak öltözve föltárta magát nekem.
Nagy odaadással hajoltam meg előtte, szíve eltelt irántam jóindulattal, s átadta nékem a teremtéshez használatos tizennyolc szótagú mantrát, majd eltűnt.
1.29. szöveg
Amikor megteremteni vágytam e világot, újfent megjelent előttem, s megmutatta e szótagokban a leendő univerzumot.
1.30. szöveg
Így aztán a ka hangból megteremtettem a vizet, a la hangból a földet, az i-ből a tüzet, az m-ből a Holdat, a klím szó teljességéből pedig a Napot. A krisnája szóból az étert, a [góvindája szóból] a levegőt, a rákövetkező [gópídzsana-vallabhája szóból] a tudást és a szurabhi teheneket, a szváhá-ból pedig a férfi-nő kettősét s minden további párosságot, bizony minden egyebet.
1.31. szöveg
Ennek gyakorlásával a Holdsarlós [Siva] megszabadult a káprázattól és felismerte önmagát. Óm-hangok közé fogva, elvárások nélkül zengve e mantrát felismerhető a Magasztos.
1.32-33. szöveg
A félistenek Visnu fényes naphoz hasonlatos isteni hajlékára szegezik tekintetüket.
Ezért ezt a mantrát rendszeresen zengeni kell, zengeni kell.
1.34. szöveg
Mások azt mondják, e mantra első szavából teremtetett a föld, a másodikból a víz, a harmadikból a tűz, a negyedikből a levegő s az utolsóból az éter. Az üdvösség érdekében mindig ezt az öt-szavú vaisnava mantrát kell zengeni, amely fényt vet Krisnára.
Megvilágítás
A mantra természetéről tudakozódó kérdésre válaszképpen annak kozmológiai jelentőségéről hallunk.
1.27. Brahmá hosszas meditációba mélyedve kutatta a létezés titkait. Az eredeti kifejezés – brahma-szavana – egyszerűen szent áldozathozatalként is fordítható, de árnyaltabb értelmezés, ha a végső létező, az egyetemes létprincípium (brahman) lényegének felismerésére, kifürkészésére gondolunk (szavanam jelenti a szóma-nedv kipréselését, kinyerését és fogyasztását). Brahmá élete két felerészre tagolódik, s az elsőt vizsgálódással, kutatással töltötte, majd mikor Visnu föleszmélt isteni szendergéséből, néki hódolt.
A tizennyolc szótagú mantra nemcsak a teremtés magva, hanem misztikus módon azonos is Istennel.
1.30. A mantra hangzó összetevői a teremtés során fizikai dimenziót öltenek az ősanyag s egyéb kozmikus valóságok formájában – vesd össze a logosz, vagy ige koncepcióval.
1.32. A vers idézet a Rig-védából: „Ahogyan a világi szem észleli a Nap égi sugarait, úgy a bölcs és tanult bhakták folyton látják az Úr Visnu legfelsőbb hajlékát. Mivel e nagybecsű s lelkileg megvilágosodott bráhmanák látják a lelki világot, így képesek másoknak is megmutatni az Úr Visnu legfelsőbb hajlékát.” (Rig-véda 1.22.20.)
1.34. Ez a vers a 30. vers állításával szemben a teremtés fordított sorrendiségét közli, de végkövetkeztetése mindkettőnek egybevág: az üdvösség záloga a szóban forgó mantra.
1.35. szöveg
Erről szólnak a versek:
Ezt a mantrát kell zengeni, melynek első szavából lett a földelem, a másodikból a víz, a harmadikból a tűz, a negyedikből az illatokat sodró levegő s az ötödikből az éter.
1.36. szöveg
[Így] jutott a Holdsarlós [Siva] Visnu legfelsőbb, örök hajlékára.
1.37. szöveg
A makulátlan, kristálytiszta, szenvedéstől, kapzsiságtól s egyéb hitványságoktól mentes lelki világ nem különbözik az ötszavú mantrától. Mindez bizony Vászudév, akin kívül nem létezik semmi más.
1.38. szöveg
Ékes szavú fohászokkal dicsőítem a Marutokkal egyetemben Góvindát, az örök, tudatos és gyönyörteli személyt, aki a vrindávani kívánságfák alatt tanyázik, s aki nem különbözik eme ötszavú mantrától.
Megvilágítás
Ez a szakasz a mantra kozmológiai jelentőségén túl teológiai fontosságát mutatja be.
1.37. Az ötszavú mantra éppúgy hajléka Góvindának (ld. 1.18.), mint eredeti lelki közege. Mind az isteni hajlék, mind a mantra Vászudév-Krisnától származik, így e három tényező elválaszthatatlan egymástól, s Vászudév a végső létező. Vagyis a mantra révén közvetlenül Góvindával lehet társulni.
1.38. A vers az egyetlen, páratlan Góvinda dicsőítését említi, ezért talányos a Marutokkal egyetemben (sza marud-ganah) kifejezés. Az elsődleges jelentés szerint Brahmá a légmozgásért felelős természeti erők, a Marutok társaságában mondja el dicsőítő fohászait. A levegő mint őselem, a természetes légmozgás és az életlevegők hármasa szervesen összefügg. A légzés az élet jele, így a Marutok társasága azt is sejtetheti, hogy Góvinda jó pásztorként gondoskodik a meghódolt lelkek életéről. Ne feledjük, az eredeti tudakozódás szerint Góvindától retteg a halál.
Prabódhánanda Szaraszvatí hozzáteszi, hogy a Marutok jelenthetik Góvinda isteni híveit is, akik társaságában élvezi kedvteléseit, így Góvinda mellett őket is magasztalja Brahmá.
1.39. szöveg
Óm, hódolatom néked, Góvinda, aki magadra öltötted a mindenség formáját, s fenntartod, majd véget is vetsz a világnak! Hódolat néked, mindenség Ura, ki magad vagy a mindenség!
1.40. szöveg
Hódolatom néked, Góvinda, mindentudás és legfőbb gyönyör megtestesítője! Hódolat néked, pásztorlánykák mindenkit elbűvölő (Krisna) ura (Gópínáth)!
1.41. szöveg
Hódolatom néked, szerencseistennő lótuszvirág szemű, lótuszfüzérrel ékes, lótuszvirág köldökű ura!
1.42. szöveg
Újra és újra hódolatom néked, Góvinda, pávatollas fejdíszt viselő szépséges Ráma! Hódolat néked, ó, hattyú a rendíthetetlen tudatú Ramá (istennő) gondolatainak tavában!
1.43. szöveg
Hódolatom néked, Kansza s csatlósainak végzete, Kési és Csánura legyőzője, Siva imádottja, Ardzsuna kocsihajtója!
1.44. szöveg
Hódolatom néked, boldogan fuvolázó pásztorfiú, kígyófenyítő, kinek fülönfüggői kecsesen lengedeznek, ahogy a Jamuná partján sétálgatsz!
1.45. szöveg
Hódolatom néked, áldott Krisna, meghódolt lelkek oltalmazója! Hódolatom néked, mesteri táncos, akit a pásztorlánykák lótuszvirág szemeinek pillantása övez virágfüzérként!
1.46. szöveg
Hódolatom néked, bűnök megsemmisítője, Góvardhan-hegy fölemelője! Hódolatom néked, Pútaná végzete, aki elvetted Trinávarta életét!
1.47. szöveg
Hódolatom néked, elbűvölő és makulátlan, egy és oszthatatlan áldott Krisnám! Hódolatom néked, tisztátalanság ellensége, mindenki másnál hatalmasabb! Hozzád senki sem fogható!
1.48. szöveg
Könyörülj rajtam, örömteli Uram! Megmart engem a testi s mentális gyötrelem mérges kígyója, de légy hozzám kegyes, [mindenség] legfőbb irányítója, s emelj magadhoz, Uram!
1.49. szöveg
Áldott Krisnám, Rukminí kedvese, pásztorlánykák szívrablója! Mindenség tanítója, ments ki engem a létforgatag óceánjából!
1.50. szöveg
Kedves Késava, ó, bánat eloszlatója! Ó, Nárájan, Dzsanárdan! Ó, Góvinda, minden lelki öröm forrása! Ó, Mádhava, kérlek, ments meg engem!
Megvilágítás
Eddig Brahmá tanítói szerepben instruálta a bölcseket, de most enged rajongásának, s amit eddig elméletileg fogalmazott meg, azt most fohászaiban mondja el újra.
1.39. Góvinda a mindenség megnyilvánulásának, fenntartásának és megsemmisülésének is végső oka. Egy korábbi vers (1.37.) a lelki mindenség, Góvinda és a mantra azonosságát
jelezte, most pedig a teremtett világ és Isten azonosságát említi a szöveg.
1.40. Brahmá ismét megemlíti a három isteni aspektust: Krisna, a mindenkit vonzó, elbűvölő, Góvinda a pásztor, Gópínáth pedig a pásztorlánykák imádott ura.
1.41. A Gautamíja-tantra szerint a szerencseistennő valójában Rádhiká, Góvinda örök párja, az isteni szeretet megtestesítője. A lótusz köldök a mindenség forrására utal: Visnu köldökéből hajtott ki a kozmikus lótusz.
1.42. Egyes értelmezések szerint Ráma valójában Balarám, Krisna testvérbátyja, mások szerint csak és kizárólag Krisnáról lehet szó. Ekkor Ráma a szerelmes pásztorlánykák örömét (ramana) jelenti. Amikor a rendíthetetlen tudat Ramá istennő sajátja, akkor a csak és kizárólag Krisnára irányuló figyelmet jelenti, ám amikor Krisna sajátságának tekintik, akkor ez az a szeretet motiválta értelem, amivel Krisna ajándékozza meg rajongó híveit. A szerelmes tudja, mit kell tennie, hogy találkozzék imádottjával…
1.44. A kígyófenyítő lehet a Kálija kígyó fején táncoló, vagy az Aghászura kígyódémont legyőző Krisna. Az előbbi esetben a kígyó a másokat fenyegető méreg, az utóbbi esetben pedig az embert magát fogva tartó bűnök szimbóluma. A kundaliní-saktít kígyóerőnek is nevezik, ami az ember életerejének kifejeződése. Torzult esetben távol tart a lelki tökéletességtől, megtisztult állapotában elősegíti azt. Krisna képes megfegyelmezni a kígyóerőt.
1.47. Az oszthatatlan (niskalája) kifejezés arany nyaklánccal ékes értelemben is olvasható. Ekkor, Visvanáth Csakravartí szerint Krisna isteni, transzcendens mivoltát jelzi, a tisztátalanság ellensége kifejezés a híveit fölszabadító, megtisztító hatalmát jelzi, az elbűvölő (vimóha) szó pedig mindentudására utal. Egy általános értelmezés szerint a világi illúziótól való mentességet jelenti, ám bensőséges értelemben Krisna varázsos vonzerejére utal.
1.48. Baladév Vidjábhusan szerint a testi gyötrelem elkerülhetetlen az anyagi vágyai után törekvő ember számára, míg a beteljesületlenség mentális kínokat okoz.
1.49. A létforgatag óceánja a szamszára, a megszületés és meghalás kényszerű ismétlődése.
1.50. Krisna további nevei sajátos tulajdonságait sejtetik. Késava jelentése egyrészt fürtöshajú, Krisna hajviseletére utal, ám a Hari-vamsában Siva másképp magyarázza a Késava név jelentését: „Brahmá (ka) és jómagam (isa), a lények ura, tőled születtünk, s ezért Késava a te neved, óh, Uram!”
1.51. szöveg
Szólt az aranyló [Brahmá]:
Ahogy én imádom őt fohászaimmal, úgy imádjátok ti is az ötszavú [mantra] zengésével! Folyton az áldott Krisnán elmélkedve túljuttok a létóceánon!
1.52. szöveg
Aki zengi ezt az öt-szavú mantrát, könnyen eléri az ő hajlékát.
1.53. szöveg
„Nem mozdul, de gondolatnál sebesebb, sosem érik utol őt az istenek.”
1.54. szöveg
Ezért hát Krisna a legfőbb Isten. Őrajta kell elmélkedni, benne örvendezni, néki kell áldozni s őt kell imádni. Óm, tat, szat!
Megvilágítás
1.51-52. Brahmá befejezi tanításait, és saját példáját állítja követendő mértékként fiai elé. Saját dicsőítő fohászait és a Góvinda mantra zengését egyenrangú lelki gyakorlatnak nyilvánítja, ami nemcsak az ismétlődő születések és halálok világából szabadít – mint egy negatív, tagadó eredmény – hanem Krisna hajlékának, mint pozitív lelki eredménynek az elérésében segít.
1.53. Idézet az Ísa-upanisadból (4.a). A teljes vers: „Nem mozdul, de gondolatnál sebesebb, sosem érik utol őt az istenek. / Csak áll, mégis legyőzi azt, ki szalad, Szélisten vizet bizony benne fakaszt.”
1.54. A záró vers visszautal Brahmá egy korábbi válaszára: „Aki rajta elmélkedik, benne örvendezik s őt imádja, halhatatlanná lesz, bizony halhatatlanná lesz.” (1.6.), ami kiegészül az áldozathozatal gondolatával. A szöveg a misztikus óm, tat, szat mondással zárul, amit a teremtés kezdete óta Abszolútum megjelölésére használnak (Bhagavad-gítá 17.23.), megközelítő jelentése: Igen, Az valós.
78/2022
Napkelet munkaközösség,
köszönet Andrássy Csongornak
