Srí Rangam ura

A dél-indiai álvárok (más átírásban ázsvár) között az i. sz. 800 táján élt Tiruppan, aki társaihoz hasonlóan költeményekben is kifejezte hitét, meggyőződését. Érdekes történet, hogy alacsony származása miatt egy bráhmana kitiltotta Tiruppant Visnu híres templomából, ám Visnu közbelépett, és megparancsolta a bráhmanának, hogy a vállán vigye a templomba a költőszentet. Azóta nevezik őt bölcsek hátán utazónak (muniváhana).

Mivel a dél-indiai Srí-vaisnava mesterlánc figyelmének középpontjában Visnu és párja, Srí vagy Laksmí imádata áll, nem csoda, hogy a költő is Visnut, Srí Rangam szent városának kígyóágyon fekvő Urát dicsőítő verseket énekelt. A tamil nyelvű áhítatos vaisnava himnuszt Ferenczi Roland tolmácsolásában közöljük. 

Mikor az ősi, makulátlan Úr elfogadott engem szolgájának –

a hibátlan, az égiek királya, az illatokban bővelkedő ligetű Vēṅkaṭa-hegy Ura,

a tiszta és folttalan, igazságos mennyei lény, a magas falú Araṅkam (Raṅgam) atyja –

ahogy felém közeledett, szemem előtt megjelent szentséges lótuszlába. ||1||

Azon a napon gondolataim a felbukkanó démonokat

kegyetlen nyilaival rabul ejtő Kākuttaṉ

derekának vöröslő öltözékén vándoroltak,

kinek hosszú koronája az égbe tör s megérinti a Világtojást,

mikor örvendező szívvel a világot kiméri,

az illatokban bővelkedő ligetű Araṅkamnak atyja.||2||

Az édes élet énbennem, ki szolgája vagyok,

a pirkadathoz hasonló színű kelméjén állapodott meg – hol máshol? –

s fölötte az Ayaṉt teremtő páratlan, csodás köldökén

az Araṅkam kígyó-ágyán pihenő Úrnak,

aki mozdulatlanul állt a majmoktól nyüzsgő

északi, nagy Vēnkaṭa hegyen, míg imádták az égiek. ||3||

Ő a tengerszínű isten, aki kegyetlen nyilát kilőtte és elűzte

a szögletes, hatalmas sáncokkal övezett Ilaṅkai királyát,

kinek tíz feje porba hullt;

ő Araṅkam Ura, hol nagy pávák táncolnak és méhek dalolnak édesen;

az ő szent hasának aranyló öve jelent most meg s áradt szét szívemben. ||4||

Elvágta béklyóit teherré vált hajdani tetteimnek,

elfogulttá tett maga mellett, és ezen túl belém költözött;

nem tudom, hogy végeztem-e szigorú, nagy vezeklést,

de Araṅkam atyjának Istennővel s gyöngyökkel ékes mellkasa – ó mi más? –

szolgájává tett engem, ki szolgáltam őt. ||5||

Nézd torkát az atyának, aki Araṅkam városában lakik,

melyet csodás szárnyú méhek lakta ligetek öveznek,

aki megszüntette gyötrelmét az agyarként ragyogó Holdsugár Urának —

nézd torkát, mellyel egészben nyelte le a hét nagy hegyet,

az egyetlen nagy földgolyót, a külső világokat, s az égiek Tojását,

s amellyel hatalmába ejtett és így szolgáját megmentette. ||6||

Az Úr, aki édes kígyó-ágyán pihen,

aki a díszes Araṅkam Ura, a mi magas koronás atyánk,

aki tuḷapa illatától illatos, kinek teste magas hegyhez hasonló,

kinek kezei tüzes diszkoszt és tekeredő kagylókürtöt tartanak —

az ő vöröslő szája, ó jaj, elmémet elragadta. ||7||

Ő az Úr, aki folttalan Ura Araṅkamnak, az őseredeti Úr,

aki nehezen elérhető

a hatalmas alakként közeledő avuṇaṉ testét széttépő halhatatlanoknak,

az Úr, aki nagy, hosszú, fekete felhő-szemével, melyben vörös erek futnak,

s mely arcának oldaláig terjedve ragyog fel,

megbabonázott engem. ||8||

Ő Araṅkam kígyó-ágyának Ura,

aki egyedül, gyermekként lenyelte a hét világot,

aki a hatalmas banyan-fa levelén fekszik,

ó jaj, az ő gyöngyök soraival és nagy, csodás zafír-füzéreivel ékes,

végtelenül különleges, s méltóságteljes sötétkék teste

betöltötte szívemet. ||9||

Szemem, amely látta a nektárt, Urát a díszes Araṅkamnak,

királyát az égieknek, aki ellopta szívemet, a pásztort,

kinek szája a vajat felfalta, az Urat, kinek színe mint az esőfelhő —

szemem más egyebet többé nem láthat már. ||10||

79/2023
Tiruppan