Gópála-tápaní-upanisad

A vezeklő pásztorfiú titkos tanítása II.

Bevezető

A Gópála-tápani-upanisad az Atharva-védához tartozó titkos tanítás. A sokféle világnézeti irányzatot felölelő upanisadok közül ez a mű a személyes istenkoncepciót taglaló értékes forrás. Az isteni Abszolútumot az egyszerű pásztorfiúként a földre szálló Krisna személyében azonosítja. A mű az áhítat jógájának, a bhakti-iskolának egyik legfontosabb forrása az upanisadok között, amely az Isten iránti szeretetteljes önátadásban jelöli meg minden emberi törekvés és a lelki tökéletesedés célját.

Az upanisad második szakasza egy párbeszéddel kezdődik a vrindávani pásztorlánykák és a bölcs Durvásza között. Mathurá szent helyének lelki értékéről, Krisna természetéről és megnyilvánulási formáiról tanít a bölcs, szellemi módon folytatva az első rész tudakozódó eszmecseréjét.

A magyarázatokban támaszkodunk az újabb kori vaisnava történelem két jeles exegétájának kommentárjaira: Visvanáth Csakravartí (cca. 1627-1708, vagy 1646-1755), és követője Baladév Vidjábhúsan (cca. 1720-1790) munkássága meghatározó a bhakti-iskolában. A jelenkori kommentárok közül kiemelkedik Swami B. V. Tripurari munkája (2004).

Megjegyzés: kerek zárójelben (xxxx) az értelmező megjegyzéseket vagy szakkifejezéseket közöljük, szögletes zárójelben pedig [xxxx] az eredeti szövegben nem szereplő, de a megértést pontosító, szükséges kiegészítéseket adjuk meg. Az egyes források a szövegtestet különböző tagolás és sorszámozás szerint közlik, de tartalmilag egybevágnak. Mi alapvetően a Baladév Vidjábhúsan és Visvanáth Csakravartí-féle kommentárokat figyelembe vevő Kusakratha-féle tagolást követjük.

Második szakasz

2.1-2. szöveg

Egyszer, miután Vradzsa szenvedélytől fűtött leányai az egész éjszakát Krisnával töltötték, megszólították a pásztorfiút, a mindenség Urát, aki válaszolt nékik.

2.3-4. szöveg

– Miféle bráhmanának adjunk étel-alamizsnát?

– Durvászának! – így [szólt Krisna].

2.5-6. szöveg

– Miként keljünk át a Jamuná vizén, oda, ahonnét a legnagyobb áldás száll majd reánk? – [kérdezték a pásztorlányok.]

– Mondjátok, Krisna önfegyelmező növendék, s a folyó majd utat enged nektek! – [válaszolt Krisna.]

Megvilágítás

Az upanisad előző szakasza Krisna imádatának hangsúlyozásával ért véget, a második szakasz ennek gyakorlati példázatával folytatódik. A szöveg egy különös eseménysor, Góvinda-Krisna és a pásztorlánykák találkozása apropóján talányos és ellentmondásos tanításba vezeti be az olvasót.

Az elbeszélő kiléte kérdéses, a magyarázók egyfelől a megszemélyesült titkos tanokat nevezik meg mitikus előadóként, más értelmezés szerint a szövegben is szereplő bölcs bráhmana, Durvásza lehet az előadó. Ezt támasztja alá az upanisadok klasszikus szerkesztési elveinek megfelelő tanítói lánc a szöveg végén, amit Durvásza ismertet. A történet reflexióként ható kezdete ennek fényében is értelmezhető. A szent hagyomány szerint Durvásza Siva részleges megtestesülése, és lobbanékony természetéről híres. Más vélemények szerint ez a Durvásza nevezetű bölcs Krisna jeles híve, a szeretet tudományának ismerője.

2.1-2. A pásztorlánykák és Krisna idilli együttléte a lélek Isten iránti olthatatlan vonzódását és ontológiai odatartozását szimbolizálja. Gópídzsana-vallabha a pásztorlánykák elbűvölője, s ez az ártatlan szerelmes rajongás a szeretetben való találkozás emblematikus példája. A mindenség Ura és a pásztorfiú említése látszólag összeegyeztethetetlen, ám valójában a teológiai igazság (tattva) és az Istenhez fűző bensőséges viszony (rasza) különböző viszonyulásáról van szó, s a maga helyén mindkét megnevezés helyes.

2.3-4. Az alamizsna-osztás jámbor vallásos cselekedetnek számít. Vagy a rászorulókat látják el élelemmel, vagy kifejezetten a bráhmanákat vendégelik meg, mert az ő táplálásuk ugyanolyan értékű, mint a szent áldozótűzbe vetett gabona fölajánlása. A vallásos tetteket bizonyos céllal gyakorolják, a pásztorlánykák esetében ez a cél nem más, mint a Krisna iránti közvetlen viszony kibontakoztatása. Prabódhánanda Szaraszvatí szerint Krisna azért küldi Durvászához a pásztorlánykákat, hogy tőle tanulhassák el az élet végső célját.

2.5-6. A lánykák az áldás elnyerése érdekében szeretnének a bölcs elé járulni. A történetben egyszerű falusi lányokként szerepelnek, akik nem iskolázottak, sőt, sokszor babonásnak és nagyon is emberinek tűnnek, ám eszményük a rajongó, spontán istenszeretet. Krisna válasza rendkívül talányos. Az önfegyelmező növendék (brahmacsárí) megnevezés éppen nem illik a lánykák szerelméhez, ám másik jelentése annál inkább: istenkövető, istenes viselkedésű. A kapott szentencia ellentmondásosnak tűnik a lánykák számára, ám csodatételt ígér. A pásztorlánykák a Jamuná-folyam déli oldalán tartózkodnak, míg a bölcs Durvásza az északi túlparton ütötte föl tanyáját. Az égtájak szimbolikája szerint a Dél az aktivitás és tevékenység iránya, míg az Észak a misztika égtája. Ezért alkalmas az északi part a bölcs elmélkedésére, míg a déli part a tevékeny szolgálatkészség gyakorlatiasságát idézi meg.

2.7 szöveg

– Reám emlékezve a mélység sekéllyé válik, a tisztátalan ember megtisztul, a csapongó fegyelmezetté válik, s a vágyaktól fűtött megszabadul a sóvárgástól. Reám emlékezve bölcs lesz a bolondból!

Megvilágítás

Isten emlékezetben tartása komoly lelki gyakorlat, ami a lehetetlent is lehetségessé teszi. Az elsőként említett mélység átjárhatatlanságot jelent, ebben az esetben a folyó vizére utal, azonban a létóceán képzetét is felidézi, ami a szent emlékezés gyakorlatának köszönhetően átjárhatóvá válik. A sekélység a folyót átjárhatóvá tévő gázlóra utal, s a szent helyek ugyanezt a szerepet töltik be: átkelőhelyet jelentenek az anyagi s a lelki szféra között. Az emlékezés lelki gyakorlata transzformációt idéz elő gyakorlóján: megtisztítja, fogadalmai megtartásához segíti az addig csapongót, s a vágyak vezérelte embert vágytalanná teszi, ami a lelki fejlettség szinonimája. Prabódhánanda Szaraszvatí olyan szövegváltozatot említ, amely éppen megcseréli a két tulajdonságot, s a vágytalant teszi sóvárgóvá – vagyis a lelki tökéletesség neutrális fokán álló közömbös gyakorlót Góvinda rajongó hívévé avatja.

A bölcs (srótrija) az írásokban jártas emberre utal, míg a bolond nem ismeri az írások következtetéseit. Vagyis az emlékezés Góvindára nemcsak a Védák ismerőjévé teszi az embert, hanem a helyes végkövetkeztetésre, az istenszeretet elsőségére is megtanítja. Ezen túl a srótrija kifejezés a hallóképességre, sőt általában az érzékműködésekre is utalhat, amikor is a bolond az istenes érzésekre képtelen embert jelenti, míg a bölcs azt, aki képes hallani, látni, átérezni az isteni csodát. Ez a lelki tökéletesség aktív, életszerű oldala, utalva a Jamuná déli partjának szimbolikus jelentésére. Krisna fuvolájának hangjával hívogatja a lelkeket, ennek meghallása a fül tökéletessége.

2.8 szöveg

Hallván e szavakat a pásztorlánykák Siva hívére [Durvászára] gondoltak, majd a kapott szentenciával átkeltek a folyón. A bölcs igen szent remetelakjához járultak, meghajoltak Rudra [Siva] legkiválóbb híve előtt, s átadták a bráhmanának a tejjel s vajjal készült finomságokat.

2.9. szöveg

Az boldogan fogyasztott belőle, a maradékot félretette, majd megáldotta a lányokat s útjukra bocsátotta őket.

2.10. szöveg

– Hogyan keljünk át a folyón? [– kérdezték a lánykák.]

2.11. szöveg

Szólt a bölcs:

– Úgy gondoljatok reám, mint köles-szénán tengődő aszkétára, s utat enged majd a folyó.

2.12. szöveg

[A lányok] közül a legkiválóbb, Gandharví [Rádhiká] a többiekkel meghányta-vetette [a dolgot, majd] megkérdezte a bölcset:

2.13. szöveg

– Hogyhogy Krisna önfegyelmező növendék? S hogyhogy te csak köles-szénán tengődsz?

2.14. szöveg

A többiek őt tekintették vezetőjüknek, s némán várakoztak mögötte.

Megvilágítás

Folytatódik a paradoxonokban történő tanítás. A pásztorlánykák a talányos szentenciával át tudtak kelni a folyón, az utat engedett nekik, háborgó vize sekéllyé vált. Megvendégelték a bölcset, de vissza is kellett térniük: hogyan fognak ismét átkelni a folyó vizén? Újfent egy talányos szentenciát kaptak.

2.11. A bölcs neve többes jelentésű: lehet rosszul öltözött, vagy szinte mezítelen (dur – rossz; vászah – öltözet), de lehet köles-evő is (durvá – köles, ászin – táplálkozó), sőt tápláléktól tartózkodó, koplaló is. Mindhárom értelmezés helytálló volna egy aszkéta esetében, ám Durvásza éppen most kapott tejjel-vajjal készült finomságokat. Mivel céljaik elérése végett keresték fel a bölcset, a lánykák nem hagyták annyiban a két talányos megjegyzést, s vezetőjük, Gandharví avagy Rádhiká faggatta a bölcset.

2.15. szöveg

[Szólt a bölcs:]

„- A hang az éterben rejlik. Jóllehet az éter s a hang különböznek egymástól, mégis éterben a hang, bár ezt az éter nem sejti. Én lélek vagyok, hogyan is lehetnék az anyagi élvezetek rabja?

2.16. szöveg

– A tapintás a levegőben rejlik. Jóllehet a levegő s a tapintás különböznek egymástól, mégis levegőben a tapintás, bár ezt a levegő nem sejti. Én lélek vagyok, hogyan is lehetnék az anyagi élvezetek rabja?

2.17. szöveg

– A forma a tűzben rejlik. Jóllehet a tűz s a forma különböznek egymástól, mégis tűzben a forma, bár ezt a tűz nem sejti. Én lélek vagyok, hogyan is lehetnék az anyagi élvezetek rabja?

2.18. szöveg

– Az íz a vízben rejlik. Jóllehet a víz és a zamat különböznek egymástól, mégis vízben az íz, bár ezt a víz nem sejti. Én lélek vagyok, hogyan is lehetnék az anyagi élvezetek rabja?

2.19. szöveg

– Az illat a földben rejlik. Jóllehet a föld s az illat különböznek egymástól, mégis földben az illat, bár a föld ezt nem sejti. Én lélek vagyok, hogyan is lehetnék az anyagi élvezetek rabja?

2.20. szöveg

Mindezek között az elme gondolja magát annak [élvezőnek], miközben megragadja ezeket.

2.21. szöveg

Ha itt minden csak a lélek, ugyan hogyan gondolkodik az ember, és hová megy? Én lélek vagyok, hogyan is lehetnék az anyagi élvezetek rabja?

Megvilágítás

2.15-19. Durvásza az érzékműködések és a lélek, az anyag és a szellem különbségéről tanítja a lánykákat. Ez a gondolatsor az upanisadok klasszikus bölcseletét tükrözi, amely a megfontolás, megkülönböztetés és függetlenedés három pillérén nyugszik.

Elem	Érzéktárgy	Érzék működés	Érzékszerv
Éter	Hang	Hallás	Fül
Levegő	Milyenség	Tapintás	Bőr
Tűz	Forma	Látás	Szem
Víz	Íz	Ízlelés	Nyelv
Föld	Illat	Szaglás	Orr

Az őselemek és a hozzájuk tartozó minőségek szisztematikus rendszert alkotnak, s míg az anyag öntudat nélkül működik – így az elemek nem tudatosak a minőségekről – addig az ember tudatosan képes megkülönböztetni lelki énjét a testi mivoltától. Így válik érvényessé Durvásza szentenciája, hiszen csak a test vette magához a táplálékot, ő maga, mint lélek továbbra is koplal, azaz független a test fiziológiás működésétől.

2.20. Az érzékszervek fölött áll a hatodik érzék, vagy elme, a gondolkodás, az akaraterő és az érzések központja, amely megragadja a tárgyakat, mozgatja az érzékeket, s mindeközben élvezőnek gondolja magát.

2.21. Durvásza elárulja lelki felismeréseinek lényegét, a léleklátást, és szinte önmagát vonja kérdőre. A gondolkodás és a járás említése a mentális test gondolai funkcióit, illetve a hús-vér test fizikai működését és idézi meg, és előre vetíti a további tanításokat. Durvásza eddig az analitikus tanításokkal a saját helyzetére vonatkozó ellentmondásos szentenciát igyekezett megmagyarázni, határozott különbséget téve a test és annak birtokosa, a lélek között. Ezt követően rátér a Krisna helyzetét illető talányos megjegyzés magyarázatára.

2.22. szöveg

– Imádott Krisnátok a kétféle test teremtője.

2.23. szöveg

Két széptollú madár lakik a test fáján, a Legfelsőbb részei. Egyikük a tapasztaló, a másikuk a tanú. Ők ketten a tapasztaló s nem tapasztaló; az első a tapasztaló, a másik Krisna.

Megvilágítás

2.22. Visvanáth Csakravartí szerint a kétféle test a hús-vér fizikai és a finom szerkezetű mentális test. Ezek a lelket övező burkok, amik Krisnától, mint a mindenség végső forrásától származnak. Durvásza ezzel ontológiai szempontból magyarázza Krisna helyzetét.

2.23. A két madár hasonlat visszatérő példázat az upanisadokban: „Két madár, kebelbéli jó barát, egyazon fának élvezi oltalmát. / Egyik édes termést csipeget, a másik nem eszik, csak figyelget.” (Svétásvatara-upanisad 4.6., Mundaka-upanisad 3.1.1.) A jelen szöveg szerint a test mint fa a dharma fája, vagyis az ember fizikai szervezete is a dharma követésére s ezen keresztül a lelki céljai elérésére való. Az egyéni lélek (átman), mint a tapasztaló madár Krisna önálló létű, elkülönült részecskéje (vibhinnámsa), míg a Felsőlélek tanúmadár Krisna saját részleges képviselője (szvámsa). A madarak szépsége a tudat jelenlétének köszönhető.

2.24. szöveg

– Ahol tudás, ott nem tudni tudatlanságról. A tudás és nem-tudás különbözik egymástól, s akinek tudás a lényege, hogyan válhatna az anyagi élvezetek rabjává?

2.25-26. szöveg

– A kéjsóvár szenvedélyesen epekedik a gyönyörökre. A gyönyörök után nem epekedő nem kéjsóvár.

2.27. szöveg

– Nem ismer sem születést, sem öregséget. Nem változik soha és oszthatatlan. A Nap fénye ragyogja be, a tehenek közt él, azokat őrzi. A pásztorok közt tartózkodik, s mindig jelen van a Védákban hisz őt magasztalják mind a Védák. Ott lakozik minden élőlényben, s gondoskodik róluk, bizony, ő a ti uratok!

Megvilágítás

Az elvi fejtegetések után Durvásza Krisna személyes természetét magasztalja. Ez adja meg a Krisna helyzetét illető talányos megjegyzés végső magyarázatát.

2.24. Ez a szöveg Krisna-Góvindára vonatkozik, akinek lényegét a tudásban, szent tudományokban (vidjá) jelöli meg. E tudás mellett nem fér meg a tudatlanság, vagyis Krisna egységes természetű, mentes a benső különbözőségektől. A szent tudás az önös érzéki élvezetekkel sem fér össze. A vidjá kifejezés ugyanakkor az upanisadok híres tanításaira is utal, amik a filozófiai gondolkodás egyes kérdéseit taglalják. Ide vág a szent hagyomány egy idézete is: „A tudás és a tudatlanság, ami fölszabadítja, illetve megköti az élőlényt, csupán külső energiám terméke.” (Bhágavata-purána 11.11.3.) A külső energia a kozmikus őstermészetként, a lelkeket megtévesztő káprázatként, illetve az üdvösségre vezető szent tudásként mutatkozik meg. Krisna tudás-természete mindezeken túl van.

2.24-25. Aki gyönyörök után epekedik, kéjsóvár, aki nem a gyönyörök után epekedik, az nem kéjsóvár. A szöveg eredeti fogalmazása kivételes: aki a vágyakat vágytalanul vágyakozza, s ezzel Krisna természetének még lényegibb aspektusára utal. A megelőző szöveg még csak tudás-lényegűnek nevezte Krisnát, aki azonban a Védánta-szútra 1.1.12. tanúsága szerint gyönyör-természetű (ánanda-maja), az upanisadok szerint pedig maga a legfőbb gyönyör (raszó vai szah, Taittiríja-upanisad 2.7.1.). Így Krisna valójában nem a gyönyörök elnyerése kedvéért, hanem saját természetének megélése, kifejezése végett tanúsít vágyakat, s túláradó boldogságát megosztja híveivel. Az igazi gyönyör a lélek boldogsága.

2.27. Durvásza kétség kívül ihletett híve Krisnának, hiszen előbb fenséges, abszolút vonásait említi, majd a pásztoridill személyes szereplőjeként, végül a lelkeket soha el nem hagyó könyörületes Istenként említi. Ezek az aspektusok megfelelnek a Gópál-mantrában szereplő arculatoknak: a vonzó (Krisna), a jó Pásztor (Góvinda) és a fejőslánykák szerelme (Gópídzsanavallabha). A lelki gyönyör az Istenhez fűződő viszonyokban mutatkozik meg.

A napfény említése rejtett jelentéseket is hordoz. Kézenfekvő a tényleges napfényre gondolni, hiszen Krisnát a Gájatrí naphimnusz zengésével is imádják, amely pedig a Védák anyja. Transzcendens természete folytán maga Krisna is tekinthető Napként tündöklőnek. Ráadásul a Jamuná-folyamot a Nap leányának tartják, vagyis a napfényben él további értelmezése: a Jamuná folyó partján él, vagyis hívei társaságát élvezi. Eredeti lelki helyzetüket nézve a pásztorlánykák Krisna örök rajongói, elválaszthatatlanul Góvindához tartoznak, még ha világi szerepük másmilyen helyzetet tükröz is.

2.28. szöveg

Szólt Gandharví [Rádhiká]:

– Miért született meg köztünk pásztorként az Isten? Bölcs ember, honnan tudod mindezt Krisnáról? Mi az ő mantrája? Hol lakozik, s miért fogant meg Dévakí méhében? Kicsoda valójában a testvére, [Bala]Ráma? Hogyan kell őt imádni? S miért szállt alá a Földre Gópál, mindenki lelke, aki oly messzi túl van az anyagi természeten?

Megvilágítás

Eddig a talányos szentenciák megfejtése foglalkoztatta a pásztorlánykákat, a további kérdések sokkal konkrétabb tudakozódást tükröznek, elsősorban Krisna megjelenésével kapcsolatban, de az imádatára vonatkozóan is. Dévakí egyfelől Vaszudév neje, másfelől Jasódá kedveskedő megnevezése. Durvásza egy példázattal kezdi válaszolni a sok kérdést. Az upanisad egész további szövege válasz az itt fölmerült kérdésekre, amiket nem sorrendben válaszol meg a példázat.

2.29. szöveg

Így válaszolt néki:

– Kezdetben csak az Úr Nárájan létezett, benne rejlettek keresztül-kasul a világok. Szíve lótuszán született Brahmá, a virágból-lett.

2.30-32. szöveg

Szigorú vezeklése fejében az Úr megáldotta, s ő azt választotta, hogy kérdezhessen. Az Úr megadta néki a kegyet.

2.33-34. szöveg

A virágból-lett (Brahmá) megkérdezte:

– Sok-sok avatárod közül melyik a legkiválóbb, aki boldoggá teszi az embereket s az isteneket? Ki az, akire emlékezvén megszabadulhatnak az ismétlődő születéstől s haláltól? S milyen e megjelenésednek az isteni természete?

Megvilágítás

2.29. Nárájan a lények oltalma, a teremtés eredeti forrása, másképpen a kígyóágyán heverő Visnu. Másutt az upanisadok azt tanítják, a világ a Brahman világába van keresztül-kasul beleszőve (Brihadáranjaka-upanisad 3.6.1.), vagyis Visnu-Nárájan ezt a múlhatatlan kozmikus létezést is megtestesíti. Brahmá az egyes univerzum mestere. Rúpa gószvámí szerint a teológiai elmélet (tattva) szerint nincs különbség Nárájan és Krisna között, a rajongó érzések (rasza) terén viszont Krisna fölülmúlja Nárájant. (Bhakti-raszámrita-szindhu 1.2.59.)

2.34. A kérdés a lelki világ hierarchiájára vonatkozik, és nemcsak az isteni fenség, hanem a boldogság mércéje szerint. Ez a kérdéssor megfeleltethető az upanisad első szakaszának nagy kérdéseivel, amikor a Kumára bölcsek kérdezték Brahmát (1.2.). Időrendben Brahmá tudakozódás korábbi, mint a szentek kérdései.

Az emberek és istenek kifejezés az anyagvilág lakóira utal, eredetileg világ (lóka) és isten (déva) szerepel a szövegben. A világ itt abban az értelemben használatos, mint például a növényvilág esetében, az isten kifejezés pedig a magasabb létszférában élő emberhez hasonlatos lényekre utal, akik továbbra is az anyag befolyása alatt állnak.

2.35-36. szöveg

Az Úr Nárájan így szólt hozzá:

– Ahogy a Méru-hegy csúcsán hét város van, ahol minden kívánság teljesül, úgy a Föld felszínén is hét városban teljesülnek a vágyak, vagy adatik meg a szabadulás. Ezek közül Gópál városa (Gópál-puri) közvetlenül a lelki világ.

2.37. szöveg

Itt teljesülnek az istenek s mind a többi lények vágyai, vagy fölszabadulnak.

2.38. szöveg

A diszkoszom védelmezte Mathurá úgy létezik e világban, ahogy a lótusz ringatózik a vízen. Bizony ez Gópál városa (Gópál-purí).

Megvilágítás

2.35-36. A Meru-hegy a világ tengelye, ami körül a Nap s a Hold kering. Az arany hegység a mennyei lények lakhelye, csak a bűntelenek számára megközelíthető. Több istenség városa itt található. A Földön India területén hét fő zarándokváros ismeretes: Haridvár, Mathurá (más néven Gópál-puri), Varanaszí, Ajódhja, Prajág-Allahabad, Gaja és Dváraka (más listák is ismeretesek). A vágyak teljesülése nemcsak az anyagi ambíciókra vonatkozik, hanem a lelki üdvösség különböző válfajait is jelenti.

2.38. A hasonlat a tisztaságra, érintetlenségre utal, mert a lótusz iszapos közegben is a víz fölé nyúlik. Hiába van Gópál-purí az anyagi világban, mégis megőrzi transzcendens természetét. Másfelől a város tagolása is a lótuszvirág szirmaira emlékeztet, ezért folytatódik a szöveg a város környezetének bemutatásával.

2.39. szöveg

E város környékén az alábbi erdők húzódnak: 1. Brihadvana nagy erdeje, 2. Madhuvana, ahol korábban Madhu démon lakott, 3. a pálmafás Tálavana, 4. a gyönyörű Kámjavana, ahol teljesülnek a kívánságok, 5. a hatalmas Bahulávana, 6. a lótuszvirágokban és vízililiomokban bővelkedő Kumudavana, 7. a khadira-fák benőtte Khadiravana, 8. Bhadravana, Balarám kedvenc helye, 9. a banjan fák nagy erdeje, Bhándíravana, 10. Srívana [ahol a szerencse istennője lakozik], 11. Lóhavana [ahol korábban Lóha démon vezekelt] és 12. Vrindávana, ahol Vrindá dévi az úrnő.

2.40. szöveg

Az erdők mélyén istenek, emberek, mennyei muzsikusok, kígyólények és mitikus emberszerű lények énekelnek s táncolnak.

Megvilágítás

2.39. Az erdők Krisna földi kedvteléseinek helyszínei. A Brihadvana másik neve Mahávana, Srívana pedig Bilvavanának felel meg. Bahulá Krisna egyik szerelme volt, Lóha démon az ő erdejében vezekelt és nyert üdvösséget. Bhadravana Balarám kedvteléseinek színhelye.

2.40. Az itt említett lények nem közönséges halandók, hanem Krisna örök társai, akik mindig elkísérik és segédkeznek isteni kedvteléseiben.

2.41. szöveg

Ott lakik a tizenkét napisten (az Áditják), a tizenegy Bömbölő (Rudra-Siva), a nyolc természeti istenség (a Vaszuk), a hét ősbölcs, valamint Brahmá, Nárada, az öt segítő (a Vinájakák), valamint Virésvara, Rudrésvara, Ambikésvara, Ganésvara, Nílakanthésvara, Visvésvara, Gópálésvara, Bhadrésvara és huszonnégy további lingam.

2.42-43. szöveg

Az erdők két csoportba sorolhatók, Krisnáé a Krisnavana, s Balarámé a Bhadravana. A tizenkét erdő közül némelyik szent, a többi igen szent. Ott élnek az istenek, s ott váltak tökéletessé a tökéletes lények.

2.44-45. szöveg

Itt lakik Ráma örömteli megtestesülése, valamint Pradjumna értelemhez szóló, Aniruddha elmét vidító és Krisna mindenkit vonzó alakja. Mathurá erdeiben tizenkettő alakja létezik.

Megvilágítás

2.41. A Mathurá környéki erdőket az alábbi lények népesítik be: a tizenkét napisten, az Áditják: Varuna, Szúrja, Védánga, Bhánu, Indra, Ravi, Góbhasztimán, Jama, Hiranjarétah, Divakara, Mitra és Visnu; a tizenegy fennhangú Siva, a Rudrák: Vírabhadra, Sambhu, Girísa, Adzsaképada, Ahivradhana, Pinakí, Bhuvanádísvara, Kápáli, Dikpati, Szthánu és Bhaga; a nyolc természeti istenség, a Vaszuk: Dhruva, Dhara, Szóma, Ápa, Anila, Anala, Pratjusa, Prabhava; a hét ősbölcs, a risik: Kasjapa, Atri, Bharadvádzs, Visvámitra, Gautama, Dzsamadagni, Vaszistha; Brahmá valamint fiai; az öt segítő istenség, a Vinájakák: Móda, Pramóda, Amóda, Szumukha és Durmukha; valamint Siva harminckét linga-megtestesülése. Baladév Vidjábhúsan az írásokat idézve megjegyzi: „Misztikus formában a félistenek s a nagy bölcsek mind Vrindávanban lakoznak.” (Gautamíja-tantra)

2.42-43. A magyarázók árnyalatnyi eltérésekkel egyetértenek abban, hogy a Jamuná-folyam keleti partján húzódik Balarám négy erdeje, a Bhadra-, Srí-, Lóha- és Bhándira-erdő, a nyugati oldalon pedig Krisna nyolc erdeje, a Brihat-, Madhu-, Tála-, Kumuda-, Bahulá-, Kámja-, Khadira- és Vrindá-erdő – ez Visvanáth Csakravartí véleménye.

A tökéletességnek három útja létezik: vagy eleve tökéletesként születik valaki, vagy a lelki gyakorlatokat követve jut tökéletességre, vagy pedig a reá szálló kegyelem révén.

2.44-45. A négyes kiterjedés alakjai külön-külön szerepet játszanak a teremtés művében. Balarám a végtelenséggel áll kapcsolatban és a kozmikus öntudat (ahankár) őre, Pradjumna az egyéni értelem (buddhi) megtestesítője, a szépséges Aniruddha az elme (manasz) felelőse, Krisna-Vászudév pedig a tudat-elv (csitta) felelőse. A további tizenkét aspektus Prabódhánanda Szaraszvatí szerint az Istenhez fűződő viszonyokra utalhat: az öt alapvető és hét mellékes viszony mindegyikének megvan az imádott avatárja, istensége. Ezek a Bhakti-raszámrita-szindhu szerint az alábbiak:

Viszonyok	szanszkrit	Imádott aspektus	szerepe
Alapvető viszonyok	Mukhja-rasza
1. semlegesség	sánta-rasza	Kapila muni	a szánkhja ősbölcse
2. szolgálatkészség	dászja-rasza	Mádhava *	a szerencseistennő ura
3. barátság	szakhja-rasza	Upéndra v. Vámana	a világot lépteivel átfogó
4. atyai viszony	vátszalja-rasza	Nriszinha	a hívők védőistene
5. szerelmi viszony	sringára-rasza	Nandanandan Krisna*	Nanda király fiacskája

Kiegészítő viszonyok	Gauna-rasza
6. vidámság	hászja-rasza	Balarám	Krisna bátyja
7. ámulat	adbhuta-rasza	Kúrma	kozmikus teknőc inkarnáció
8. hősiesség	vírja-rasza	Kalki	eljövendő avatár
9. könyörület	kárunja-rasza	Rámacsandra	az ideális uralkodó avatár
10. harag	kródha-rasza	Parasuráma	avatár, a harcosok ellensége
11. félelem	bhaja-rasza	Varáha	kozmikus vadkan inkarnáció
12. irtózat	vibhatsza-rasza	Matszja	védamentő hal-avatár
* közvetlenül a Legfelsőbb

2.46. szöveg

A Bömbölők (Rudrák) az első alakját imádják, Brahmá a másodikat, Brahmá fiai a harmadikat, a Marut szélistenek a negyediket, a segítő istenségek (Vinájakák) az ötödiket, a természeti istenségek (Vaszuk) a hatodikat, az ősbölcsek (risik) a hetediket, a mennyei muzsikusok (gandharvák) a nyolcadikat, a tündérek (apszaraszok) a kilencediket, a tizedik most láthatatlan, a tizenegyedik saját világába távozott, a tizenkettedik pedig most a Földön tartózkodik.

2.47. szöveg

E megjelenési formáim imádói legyőzik a halált és fölszabadulnak, túljutnak a születés, öregség és elmúlás három nyomorúságán.

Megvilágítás

2.46. Az egyetlen Abszolút sokféle formában mutatja meg magát, hívei közeledésének megfelelően, vagyis a Mathurá erdeit benépesítő lények mindegyike megtalálja a maga isteni oltalmát, imádottját. A felsorolás szereplői jó közelítéssel megfeleltethetők az előző szövegben sejtetett tizenkét viszony eszményével. A jelen felsorolásra visszautal majd a 2.93. szöveg.

Megjegyzendő, hogy egyes értelmezések szerint (Yati) a Mathurá környéki erdőkben honoló tizenkét aspektus mellett Mathurá városában Krisna további tizenkét aspektusát imádják, s ez utóbbiak feleltethetők meg a fő- és mellékes viszonyoknak, illetve az itt említett imádók csoportjainak. Krisnának a Mathurá városbéli megjelenési formái ebben az értelmezésben: Rudrákhoz tartozó, Brahmáé, az isteneké, embereké, Ganapatié, a Kívánatos, a risi bölcseké, a gandharváké, teheneké, Bennlakozó, Hazatért és Földlakó.

2.47. Az imádat áldásos eredményei.

2.48/a. szöveg

Hisz ott vannak a versek:

„Brahmá s mások gyakran felkeresik Mathurá elragadó városát, amit a kagylókürt, a harci diszkosz, a buzogány és a sárnga-íj védelmez.”

„A nagyhatalmú Krisna örökké itt él három kiterjedése, Ráma, Aniruddha, Pradjumna, valamint Rukminí társaságában.”

2.48/b. szöveg

„E négy megnevezés (Ráma, Aniruddha, Pradjumna és Krisna) megegyezik az egy óm szótag összetevő elemeivel.”

Megvilágítás

2.48/a. Az idézett versekkel Nárájan a fenti mondandóját támasztja alá, s ahogy Prabódhánanda is mondja, Mathurába eljutva beteljesül az ember minden vágya, hiszen Brahmá is ide jár. Ezért keresendő fel a város, amit Visnu fegyverei őriznek, főként a buzogány, amely fegyver mivolta mellett a lelki tudományok szimbóluma is.

Az avatárok forrása Vászudév-Krisna, Ráma, azaz Balaráma pedig azonos Szankarsannal, így teljes a négyes kiterjedés. A kozmikus szerepet játszó négy aspektus (ld. 2.44-45.) mellett Rukminí az isteni szeretet megtestesülését jelzi. A Legfelsőbb számtalan erővel, saktival rendelkezik (Svétásvatara-upanisad 6.8.) amik az elsődleges energiájából származnak. Ez az ősenergia Vrindávanban mint Rádhiká, Dvárakában pedig mint Rukminí nyilvánul meg, szerepük azonos.

2.48/b. A különböző avatárok s az imádat résztvevői taglalása után a négyes kiterjedés misztikus értelmezése következik. Krisna azonos a négyes kiterjedéssel és energiájával, a négyes kiterjedés pedig azonos az óm szótag alkotó elemeivel (a három hang: A, U, Ma, valamint a nazális zengés), így az óm ősmantra azonos Krisnával.

Prabódhánanda Szaraszvatí szerint ez a válasz Gandharvínak az imádat módját illető kérdésére.

2.49. szöveg

»Olyan vagyok, mint Ő, túl a szenvedélyen!« – önvalóját így ismerje az ember.

»Gópálé vagyok!« – ekként gondoljon magára, így felszabadulhat, megismerheti lelki természetét, és istenismerővé válik.

Megvilágítás

A nevezetes szó ’ham meditáció értelmezése évszázados múltra tekint vissza a klasszikus filozófiai iskolák és vallásos irányzatok között. Pusztán a szavak: ő – én (szó = szaha – ő, ’ham = aham – én) a szanszkrit nyelvtan szabályai alapján is többféleképpen értelmezhetők, a további misztikus értelmezések száma szinte végtelen. Az összetett szavakból előálló jelzős, allegorikus szerkezetek a szanszkrit nyelvtanban alapvetően kétféleképpen értelmezhetők. A tamálavriksa (tamála-fa) szóösszetétel a két összekapcsolt fogalom hasonlóságát fejezi ki, mint a tigris-ember (szanszkrit: purusavjághra) kifejezés esetében, ami az adott személy tigrishez hasonlatos vonásait jelzi. Ennek alapján az ő-én szókapcsolat értelme: őhozzá [vagyok] hasonlatos én. Az összetételek másik fajta értelmezése a tatpurusa szerkezet, amely birtokos viszonyt fejez ki, ekkor az ő-én szókapcsolat értelme: övé [vagyok] én. Az ő-én szókapcsolat értelmezésének filozófiai-teológiai jelentősége az egyéni lélek és a Legfelsőbb Lélek azonosságának és/vagy különbözőségének szemléletében rejlik. Az értelmezési skála a teljes azonosságtól, egyneműségtől a teljes különbözőségig terjed, közte ezer finom stádiummal. Az absztrakt monista nem-kettős filozófia, az advaita-védánta az abszolút egylényegűség pólusát képviseli, a dualista iskolák a hasonlóság mellett a különbözőséget is tételeznek. A Csaitanja-féle bhakti iskola a felfoghatatlan és egyidejű azonosság és különbözőség tanát (acsintja bhéda-abhéda tattva) vallja, elismerve az átman és Paramátman minőségi azonosságát – lévén mindkettő lelki természetű – ám kvantitatív és személyiségbeli különbözőségét is: az egyéni lélek szikra, a Legfelsőbb Lélek a tűz. Természetük azonos, együvé is tartoznak, ám az egyik mégis tűz, a másik pedig szikra.

Olykor egészen kivételes azonosulás-érzést mutat a pásztorfiúk közvetlen barátsága vagy a pásztorlánykák szerelmes eksztázisa, amikor saját magukat tévesen imádott Krisnájuknak gondolják.

A szó ’ham meditációt összekötik az emberi légzés ritmusával is. Az orron keresztül beszívott levegő hangja az első tagra emlékeztet (szó), a szájon át hangosan kifújt kilégzés pedig a második tagra (’ham). Vagyis minden lélegzetvétel egy-egy meditáció.

A fenti szöveget tekinthetjük a Mathurába látogatókhoz intézett meditációs útmutatásnak is. Visszautalva a korábbi gondolatokra – miszerint Mathurá szent helyén bárki vágyai teljesülnek és elnyerheti az üdvösséget is – tovább kell lépni a világi késztetésektől, vagyis a szenvedélyen túli lelki tulajdonságok kibontakoztatásáról van szó. Mivel az Abszolút Lélek túl van a szenvedélyen – Krisna önfegyelmező növendék (2.5-6.), hozzá hasonulva az ember túljuthat a szenvedély késztetésein.

A második szentencia (Gópálé vagyok) a következő szöveg szellemében értelmezhető helyesen, mint birtokos viszonyt kifejező szerkezet. Az említett eredmények fényében az Istenhez fűződő kapcsolat tudatosítása hozzásegít az üdvösséghez, aminek két fokozata a helyes lelki önismeret, és Isten közelségének elnyerése.

2.50. szöveg

A teremtés kezdete óta mint sajátjairól, kedvesen gondoskodik a lelkekről, ezért Gópálként ismeretes.

Óm, igen, a tiéd vagyok, legfelsőbb Létező, vonzó természetű, örök boldogság! Eredeti formámban örök egységben vagyok veled, a tiéd vagyok!

2.51. szöveg

Óm, Gópál a korlátlan legfelsőbb Igazság!

2.52. szöveg

»Az övé vagyok!« – ekként fegyelmezze magát, s összpontosítsa gondolatát az ember.

»Lelkemben Gópálé vagyok!« – így gondoljon magára.

2.53. szöveg

Ő a megnyilvánulatlan, végtelen és örökkévaló Gópál.

Megvilágítás

2.50. és 2.52. A szöveg válasz Gandharviká végső kérdése, Gópál alászállásának miértjére. Gópál a Jó Pásztor (go – tehén, pála – őrző, védelmező), vagyis az upanisad könyörületes, a mindenségről gondoskodó Istenről tanít. Visvésvar Tírtha szófejtése ide vág: Gópál a dzsíva-lelkeket (gópam) a kezdetektől fogva (a) önmagával azonosként fogadja el (alati). A sajátjai kifejezést mások egyenesen önmaga gyanánt értelmezik, vagyis Gópál örök időktől fogva úgy gondoskodik a néki szentelődőkről – s valójában minden élőlényről – mint saját magáról. Az efféle együttérző istenkép teljes önátadásra ösztönzi az embert, ez fogalmazódik meg a második szakaszban, amit a további meditációs instrukciók még pontosítanak.

2.51. és 2.53. Gópál transzcendens tulajdonságait tisztázza és magasztalja a szöveg, vagyis Nárájan, a szinte teljes értékű Isten-aspektus, a teológia (tattva) legfelsőbb védelmező Istene Gópált, a lelki boldogság és szeretetteljes gondoskodás (rasza) megtestesítőjét magasztalja. A korlátlanság az akadálytalan szeretet áradására utal, az utolsó szövegben említett három tulajdonság pedig utal az első rész hármas istenképére: örökkévaló – a vonzó Krisna, végtelen – Góvinda, a Jó Pásztor és megnyilvánulatlan (értsd titkos) – Gópídzsanavallabha, a pásztorlánykák szerelme.

2.54. szöveg

[Nárájan folytatta:]

– Brahmá! Erdei virágfüzérrel ékesen, kagylókürttel, diszkosszal, buzogánnyal és lótuszvirággal kezemben örökre Mathurába költözöm!

2.55. szöveg

– Kedves Brahmám! Aki szívvel-lélekkel meditál kozmikus formámon, végtelenül ragyogó eredeti alakomon, vagy forma nélküliségemen, semmi kétség, az én birodalmamba jut.

2.56. szöveg

– Kedves Brahmá! Az a földlakó, aki Dzsambudvípán, Mathurá vidékén imád engem megnyilvánulásaim formájában, fölöttébb kedves lesz nékem.

Megvilágítás

A különböző megközelítések – immanens-panteisztikus, transzcendens világosság vagy felfoghatatlan aspektus – mindegyike célravezető lehet a lelki szféra elérésében. A forma nélküliség a magyarázók egyöntetű véleménye szerint az anyagi alak hiányára, értsd a transzcendens forma meglétére vonatkozik.

Eddig a meditációról volt szó, ám az ember számára javasolt imádat (arcsanam) szintén a bhakti egyik eleme, s a megnyilvánulási formák a kegyszobrokra, illetve Gópálnak a korábban említett aspektusaira utalnak. Dzsambudvípa a Méru-hegyet övező szigetszerű kontinens, illetve az indiai szubkontinenssel azonosítható, másként Mathurá egyik ősi megnevezése.

2.57. szöveg

Imádj mindig a mathurai Krisnaként engem!

2.58. szöveg

Tulajdonságaik szerint négyféleképpen imádnak engem az emberek.

2.59. szöveg

A jelen korszakra előírt módszert követő bölcs emberek az Úr Gópált imádják, akit testvére, Balarám és Rukminí királynő is elkísér.

2.60. szöveg

Én vagyok az örök Gópál, a megszületetlen, az örök Pradjumna, én vagyok Ráma és Aniruddha. Aki értelmes, engem imád.

Megvilágítás

2.57-58. Nárájan Brahmá számára – és Durvásza a pásztorlánykák számára – legfőképp a mathurai Krisna imádatát javasolja, mások pedig a négyes kiterjedést imádhatják saját eszményeik és rítusaik szerint.

2.59-60. A bölcs emberek kifejezés (szu-médhaszah) a Bhágavata-puránában is szerepel a Kali-korszak avatárjának és ajánlott lelki folyamatának bemutatásakor (Bhág. 11.5.32.)

Az egyes világkorszakokban más és más a javasolt önmegvalósítási módszer: az aranykorban (Szatja-juga) a meditáció, az ezüstkorban (Trétá-juga) a rituális áldozati szertartás, a bronzkorban (Dvápara-juga) a templomi imádat és a vaskorban (Kali-juga) Isten szent neveinek zengése. A 2.58. szövegben említett négyféle módszer a világkorszakokra is vonatkozhat. Tegyük hozzá, mindegyik gyakorlat párhuzamosan létezik a korszakok során, de a javasolt módszer a domináns.

Balarám jelzője a szövegben öcs (anudzsa, utána született). Mint testvér kronológiai szempontból báty, mert Krisna előtt jelent meg, helyzetét tekintve azonban öcs, mert Krisna az elsődleges. A négyes kiterjedés valójában azonos Gópál-Krisnával, az egy Isten más-más arculatait képviselik.

2.61. szöveg

Krisnavana és Bhadrávana lakói benső meggyőződésből, önzetlenül imádnak engem, úgy, ahogyan azt részletesen elmagyaráztam.

2.62. szöveg

Az is a hívemmé szegődhet s odaköltözhet [Mathurába], aki korábban nem követte a vallásos elveket, s a Kali-korszak mély bugyraiban vergődött.

2.63. szöveg

Márpedig a híveim nagyon kedvesek számomra, éppúgy ahogy te is kedveled fiaidat, Siva az övéit, vagy jómagam a szerencse istennőjét.

Megvilágítás

2.61. A Mathurá környéki erdők lakói – a fent említett emberi és isteni lények, akik valójában mind Gópál-Krisna örök társai – a lehető legmagasabb szinten, benső meggyőződésből (szvadharma), és teljesen önzetlen módon, mindenféle önös motiváció nélkül (niskáma) imádják Krisnát.

2.62-63. A fejlődés lehetősége mindenki előtt nyitva áll, ami a bhakti egyetemességét, és a hinduizmus univerzális üdvtanát jelzi. Prabódhánanda Szaraszvatí idézi: „Akinek nincsen más oltalma, az is menedéket talál Mathurá városában.” (Ádivaráha-purána).

A Krisna és hívei között fennálló szeretetteljes viszonyok kétféle irányultságot feltételeznek: a följebbvaló viszonyát a ráutaltak iránt, illetve a ráutaltak viszonyát a följebbvaló iránt. A szöveg erre hoz példákat:

Dévák	Képviselt minőségek	Följebbvalótól kiindulva	Ráutaltaktól kiindulva
Brahmá	energia, szenvedély	Brahmá örvendezik a fiaiban	a fiai tisztelik Brahmát
Siva	tömeg, tudatlanság	Siva örvend a társainak	társai követik Sivát
Visnu / Nárájan	fény, jóság	Visnu élvezi Laskmí társaságát	Laksmí szolgálja Visnut

2.64. szöveg

Megkérdezte a virágból-lett (Brahmá):

– Miként lett az egy Isten négy isteni személlyé? Miként sokasodott meg az egyetlen szent szótag (az óm)?

2.65. szöveg

Szólt az Úr:

– Kezdetben kizárólag az egy és oszthatatlan Brahman létezett. Belőle lett a megnyilvánulatlan, múlhatatlan szótag. Ebből a szótagból lett az őshalmaz (mahat), az őshalmazból a hamis öntudat, a hamis öntudatból az öt finom elem, azokból pedig a fizikai elemek. Ezek burkolják be a múlhatatlan szótagot.

Megvilágítás

Brahmá tudakozódására válaszképpen a puránák teremtéstörténetének foglalatát kapjuk. A mindenség egyetlen forrásból, egyfajta spirituális szingularitásból származik. Brahman a létezés abszolút princípiuma – a létezés tehát van. A létezés első konkrét megnyilvánulása a szent óm-szótag, amely hang-energiaként mint rezgés, mozgás jelenik meg, minden további jelenség potenciális forrásaként. Az óm-szótag a védák magja is, a véda pedig a mindenség információs kódja. Az óm mint hang megfeleltethető a logosz vagy az ige fogalmával, s ebből az első hangból, mozgásból keletkezik az őshalmaz (mahat tattva), a totális anyagkészlet. Ennek szellemi párhuzama a tudat-elv, a kozmikus értelem (buddhi tattva). Ez az anyagi-szellemi potencialitás az anyagi minőségek (tompaság, energia, fény) hatására a megnyilvánult világ egyre sűrűbb rétegeiként gyűrűződik le. Első és legfinomabb réteg a kozmikus hamis öntudat (ahankár), aminek a végtelenséget megtestesítő Szankarsan az oltalmazó istensége, a négyes kiterjedés egyik tagja. Pradjumna a teremtmények értelmének védelmezője, Aniruddha pedig az elmék ura. Vászudév az egyetemes tudati princípium (buddhi tattva). A teremtés megnyilvánulásának további lépéseiben több fázison keresztül előbb az anyag finomabb szerkezetű rétege (tanmátrá-k) nyilvánul meg, majd végül az anyag legsűrűbb szerkezete, az őselemek (mahábhútá-k). Ezek már determinált, konkrét valóságok, míg a finomabb szerkezet egy potenciális energiájú fázis.

2.66. szöveg

Én vagyok a múlhatatlan, s én vagyok az óm szótag. Kortalan vagyok és elpusztíthatatlan, rettenthetetlen és halhatatlan. Én vagyok a félelmet nem ismerő legvégső Létező, örökké üdvös és változhatatlan.

Megvilágítás

Eddig szingularitásról, potencialitásról és princípiumokról volt szó, amik Nárájan személyében a maguk teljességében benne foglaltatnak. Vagyis a szöveg a mindenség elvi és személyes valóságát egyaránt bemutatja. Visszautalunk a 2.55. szövegre, az immanens és elvi, valamint a transzcendens és személyes aspektus imádatára! A múlhatatlan (aksara) szó másik jelentése szótag, vagyis a szent óm szótag és a múlhatatlanság szinonim fogalmak, a múlhatatlan Abszolút hangzó formája a szent óm szótag.

2.67. szöveg

Ahogy a mindent felölelő s átható egyetemes forma megnyilvánul, úgy hatalmánál fogva az egy és oszthatatlan Úr is néggyé válik.

2.68-69. szöveg

Az A-szótag Róhiní fia Balarám, a ragyogó Pradjumna az U-szótag. Az értelmes Aniruddha a Ma-szótag, Krisna pedig, akiben az egész univerzum nyugszik a félhang.

Megvilágítás

Folytatódik a párhuzam taglalása a mindenség egyetemes és személyes kiterjedése között. Az óm-szótag elemeit a négyes kiterjedés tagjaival és a tudat különböző fázisaival is megfeleltetik.

Óm-szótag	Négyes kiterjedés	Jellegük	További identitás	Funkcióik	A tudat fázisai	Szanszkrit
A	Szankarsan / Balarám	ego	Mahávisnu	Kozmikus lét-princípium	Éber, világi	dzságrat
U	Pradjumna	értelem	Garbhódakasáji Visnu	Kozmikus felülvigyázó	Alvó, álomlátó projektív	taidzsasza
Ma	Aniruddha	elme	Ksíródakasáji Visnu	A lelkek felülvigyázója	Álomtalan mélyalvó, tudó	prágja
Félhang / Teljes óm	Vászudév / Krisna	tiszta tudat	Nárájana	A mindenség oltalma	Negyedik, lelki transzcendens	turija

2.70. szöveg

Az Úr Krisna Rukminí szíve-lelke. Ő a világok alkotója s az anyagi természet gyökere.

2.71. szöveg

A védák tanúsága alapján az Úr párját, a vrindávani asszonyok közt megjelenő őserőt az ómkárával azonosítják az istenismerő bölcsek.

2.72. szöveg

Ezért a mindennek oltalmat adó Gópál (is) az óm szótag.

2.73. szöveg

Az istenismerő bölcsek úgy mondják, a szent klím szótag és a szent óm szótag nem különbözik egymástól.

Megvilágítás

A jelen szakasz a 2.59-60. szöveg további taglalása. A négyes kiterjedés után a Legfelsőbb isteni energiájának (sakti) bemutatása következik (ld. 2.48.a megvilágítás). Krisna jelenti Rukminí esszenciáját, de megfordítva is igaz, Krisna szíve-lelke Rukminí. Az őserő, a női princípium, Vászudév kreatív energiája Vrindávanban Rádhiká, Dvárakában pedig Rukminí. A teljes óm-szótaggal is, azon belül pedig a nazális zengést jelölő bindu-val azonosítják. Így többszörös egyenértékűségről, azonosságról beszélhetünk: Vászudév és Nárájan, Vászudév / Gópál és az óm-szótag, Rukminí és az óm-szótag, s így Rukminí és Vászudév között is. Ráadásul az óm-szótagot és az upanisad első szakaszában taglalt klím-mantrát, a szeretet magvát is azonosnak tekintik, mert ugyanazt a szent valóságot mutatják meg: az óm-szótag a véda-bölcselet forrása, a klím-mantra pedig annak esszenciája, a szeretet.

Hogy miért Rukminí szerepel Vászudév-Krisna elsődleges energiájának szerepében, arra több válasz is lehetséges. Elvi síkon a kozmikus szerepet betöltő négyes kiterjedés teológiai taglalásához az ősenergia fenséges aspektusa, Rukminí jobban illeszkedik. Ám ne feledjük, az eredeti párbeszéd Durvásza és Gandharví között zajlik, így a bölcs lehet, diszkréten idézi Nárájan és Brahmá párbeszédét, mert nem akarja zavarba hozni beszélgető társát azzal, hogy őt említené Gópál-Krisna elsődleges energiájaként.

2.74. szöveg

Aki rajtam meditál – különösképp Mathurában – fölszabadul.

2.75-78. szöveg

Meditációjában idézzen meg szíve nyolc szirmú, nyílott lótuszvirágának kelyhébe! Talpaimat a zászló s a napernyő isteni jele ékesíti;

mellkasomon ott ragyog a szőrtincs (srívatsza) jele és a kausztubha-ékkő. Kezeimben ott a kagylókürt, a diszkosz, a sárnga-íj, a lótuszvirág s a buzogány.

Karjaimat karperecek sokasága ékesíti, nyakamat virágfüzér övezi, fejemen pompás korona díszlik, fülemben pedig cápaalakú fülönfüggők ragyognak.

Pazar aranyszín alakom [elgondolása] hívemet rettenthetetlenséggel áldja meg. Avagy folyton úgy gondoljon rám, ahogy fuvolám és bivalykürtöm tartom kezemben.

Megvilágítás

A meditáció eredményéről, az üdvösség eléréséről biztosít a szöveg, majd a meditáció mikéntjéről esik szó. Előbb a fenséges aspektus attribútumait sorolja a szöveg. A négykarú forma az emberfölötti, isteni mivolt bizonysága, s a lótuszt és az íjat együtt tartja egyik kezében. Az embernek a szíve lótuszvirág trónusára kell meginvitálnia imádott Istenét. Isten fenséges alakja – a négykarú forma – elgondolásának eredménye a rettenthetetlenség – ez a teológiai igazságok (tattva), vagy a szabálykövető vallásosság (vidhi márga) áldása. Ezzel a fenséges meditációval szemben egy másik út a fuvolás és bivalyszarv kürtös pásztoristen, Gópál szeretetteljes elgondolása (rága márga), aminek eredménye a spontán rajongás öröme (rasza).

2.79. szöveg

Mathurának pedig a világmindenség istenismerettel történő kiköpülése, avagy az így kinyert lényeg miatt nevezik [ezt a vidéket].

2.80. szöveg

Én úgy gondolok a nyolc égtájőr védelmezte földi világra, mint a szamszára tengeréből sarjadó kinyílott lótuszvirágra.

Megvilágítás

2.79. Az Istent elgondoló meditáció legkedvezőbb helyszíne Mathurá. A helyszín megnevezésének etimológiája kettős: a mindenség kiköpülése (szanszkrit: mathanam), illetve a köpülés eredményeként nyert nektár miatt nevezik így. A teremtés korai szakaszában az istenek és az aszurák egyesült erővel köpülték ki a kozmikus tejóceánt, s így jutottak hozzá annak kincseihez, legfőképp a halhatatlanság nektárjához.

2.80. Az égtájőrök a kardinális és a köztes égtájak védőistenségei. A tőlük nyerhető áldások a misztikus képességek, a sziddhik.

A lótuszvirág számos egyéb jelentés mellett az univerzum szimbóluma is. A lótusz-bimbó a világ teremtés előtti, potenciális fázisát jelzi, a kibomlott lótuszvirág pedig a megnyilvánult világot.

Égtáj	Védőistenség	Városa
Kelet	Indra	Amarávatí
Délkelet	Agni	Tédzsóvatí
Dél	Jama	Szamjamaní
Délnyugat	Nirriti	Krisnándzsaná
Nyugat	Varuna	Sraddhávatí
Északnyugat	Váju	Gandhavatí
Észak	Kuvéra	Mahódaja
Északkelet	Siva	Jasóvatí

2.81. szöveg

A Nap s a Hold fénye a testem ragyogása, tündöklő zászlóm az arany Méru-hegyhez fogható. A Brahmalóka a napernyőm, fönt és lent a lábaim.

2.82. szöveg

És jelek díszlenek rajtam – mint a fehér szőrszálak – ezért az istenismerő bölcsek szőrtinccsel jelöltnek neveznek.

2.83. szöveg

Fenségem ismeretében a bölcsek úgy mondják, a Nap, a Hold, a tűz s a beszéd világossága valójában Kausztubha-ékszerem ragyogásából ered.

2.84. szöveg

Négy karom a jóság, szenvedély, tudatlanság és a hamis öntudat. Az öt anyagi elemet megtestesítő kagylókürtömet a szenvedély kezében tartom.

2.85. szöveg

Úgy mondják, a nagyon is gyermeki elme a diszkoszom, az eredeti káprázat a sárnga-íjam, s a mindenség a kezemben a lótuszvirág.

2.86. szöveg

Az eredeti tudás a buzogányom, amit mindig a kezemben tartok.

2.87. szöveg

Erény, gyarapodás és boldogság – az égiek magasztalják a karjaimon díszlő karpereceimet.

2.88. szöveg

Nyakamat anyagi tulajdonságoktól mentesnek mondják, s a nem anyától lett őserőm övezi, amit gondolat-szülte fiaid, kedves Brahmá, virágfüzérnek neveznek.

2.89-90. szöveg

A bölcsek úgy mondják, eredeti örök formám a korona.

A változékony anyagi világ fölött ott van két ragyogó fülönfüggőm.

2.91. szöveg

Kedves hívem ha mindig így meditál rajtam, eléri az üdvösséget s fölszabadul, én pedig megadom magam néki.

2.92. szöveg

Kedves Brahmá mindaz valóra válik majd, amit az anyagi tulajdonságok jellemezte, illetve az azoktól mentes két formámról elmondtam neked.

Megvilágítás

2.81. Gópál spontán szeretetteljes elgondolásának említése után a szöveg visszatér a fenséges isteni aspektus meditációjának további részletezéséhez. A kozmikus virát-purusa meditáció során a Legfelsőbbet úgy gondolják el, mint akinek a világmindenség a teste. Ez a meditációs technikát bevezető gyakorlatnak tartják, ami feltárja a mindenség isteni áthatottságát, a teremtett világ szakrális jellegét. A fönt és lent a megnyilvánult világ rétegzettségére, a hét felső (Bhúr-, Bhuvah-, Szvah-, Maha-, Dszana-, Tapa- és Szatja-lóka) és a hét alsó (Atala, Szutala, Vitala, Talátala, Raszátala, Mahátala és Pátala) régióra utal.

2.82. A Legfelsőbbnek megvannak a maga ismertető jegyei, attribútumai. Az egyik ilyen a srívatsza jele, ami kettős szimbolikus jelentést hordoz. Dzsíva gószvámí szerint: „A srívatsza jele egyfelől egy fehér, hold alakú jegy az Úr mellkasán (a Gautamíja-tantra szerint), vagy pedig jobbra csavarodó szőrszálak pamacsa (a Bhávártha-dípiká s más források szerint).”

Fehér szőrtincsként a srívatsza Visnu mellkasán a jószerencse hajlékát, és Laksmíhoz fűződő kapcsolatát jelzi. Hold alakú jegyként pedig kozmikus értelemben a megnyilvánulásra váró lelkek sokaságát jelzi, Prabódhánanda Szaraszvatí értelmezése szerint. A világ visszahúzódott állapotában (pralaja) a föl nem szabadult lelkek látens állapotban Visnu testében szunnyadnak, majd a következő teremtésciklus kezdetén előbb kollektív módon Brahmá fennhatósága alá kerülnek, majd egyénileg is megtestesülnek személyes karmájuknak megfelelően. Mondhatjuk, a lelkek sokasága hold-pecsétként ékesség a Legfelsőbb kozmikus testén, vagyis az ember az Isten és a világ ékessége!

2.83. A Visnu mellkasát díszítő misztikus Kausztubha ékszerről Dzsíva gószvámí azt mondja, az egyszerre testesíti meg a Nap és a tűz (ka), a beszéd (a), valamint a Hold (au) világosságát. Másként a tejóceán köpülésekor felszínre került ékkő a mindenség elemeire – ember, világ, Isten – valamint ezek összefüggéseire vonatkozó intuitív tudás forrása.

2.84-86. Visnu-Nárájan emblematikus attribútumai a két áldó eszköze: a kagylókürt és a lótuszvirág, illetve a két fegyelmező eszköze: a diszkosz és a buzogány, valamint olykor kiegészítésképpen mint ötödik az íj. Ezek szimbolikus értelmezését az alábbi táblázatban foglaltuk össze.

Visnu kezei jellege	Attribútumok	Szanszkrit	Szimbolikus jelentésük
Jóság	diszkosz	csakra	a gyermeki elme
Szenvedély	kagylókürt	sankha	öt anyagi elem
Tudatlanság	íj	sárnga	káprázat energia
	vagy lótuszvirág	padma	mindenség
Ego	buzogány	gada	eredeti tudás

2.87-90. Visszautalás a 2.77. szövegre. A szöveg a négy emberi életcél közül csak hármat említ, Prabódhánanda szerint a negyedik, az üdvösség (móksa) szintén ide értendő.

2.88. A kozmikus forma nyakát a meg nem különböztetett létprincípiummal (nirvisésa-brahman) azonosítják, a virágfüzér pedig a káprázatnak a valóságot elfedő (áváranátmiká) aspektusa. „Erdei virágokból való füzére a kötőerőkből álló megtévesztő ereje.” (Bhág. 12.11.11.) Az illúzió másik, figyelemelterelő funkcióját (viksépátmiká) Nárájan kezében az íj képviseli.

2.89-90. A kozmikus forma koronája maga a változatlan Legfelsőbb, fülönfüggői pedig egyrészt a kétféle létező: az élőlények és az élettelen tárgyak, másrészt a szánkja és jóga tudománya. (Bhág. 12.11.11.b) A Bhagavad-gítá szerint az analízis (szánkhja) belső kontempláció, a jóga pedig önzetlen cselekvés, ezek őszinte követése eredményre vezet.

2.91-92. A meditáció korábban említett gyümölcsei – rettenthetetlenség, fölszabadulás – mellett egy újabb áldást említ a szöveg: Isten társaságának elnyerését. Ez a bhaktinak az általában vett üdvösségen túli kivételes áldása. Az Istent anyagi tulajdonságok jellemezte módon elgondoló meditáció fölszabadulást eredményez, s egyben átvezet Istennek az anyagi vonásoktól mentes, teljesen transzcendens elgondolásához, amely a rajongó szeretettel áldja meg a gyakorlót.

2.93. szöveg

Szólt a virágból-lett (Brahmá):

– (i) Miként viselhetnek ékszereket az említett megtestesüléseid? (ii) Miként imádják őket az istenek, a Bömbölők (Rudrák), Brahmá s az ő fiai, a segítő istenségek (Vinájakák), a tizenkét napisten (Áditják), a természeti istenségek (Vaszuk), a tündérek (apszaraszok) és a mennyei muzsikusok (gandharvák)? (iii) Melyikük távozott saját hajlékára? (iv) Melyik láthatatlan most? (v) S kit imádnak az emberi lények?

Megvilágítás

Kérdésében Brahmá visszautal a 2.46. szövegre, amely a Mathurá erdeiben imádott tizenkét isteni aspektust sorolja fel. Kérdésének első része arra vonatkozik, az adott lények Krisnának mely aspektusát imádják, s külön rákérdez az utolsó három mozzanatra: a saját hajlékára távozott, a most láthatatlan és az emberek által imádott arculat kilétére. A kérdések számozása segít az odavágó válaszok nyomon követésében.

Az upanisad idevágó szövegei között eltérések mutatkoznak: az erdők lakosait felsoroló szöveg (2.41.) valamint az imádókat bemutató 2.46. szöveg kissé más listát közül.

Mathurá erdei (2.39.)	Az imádók listája (2.46.)	Az imádók listája (2.93.)
1. Brihadvana	Rudrák (Bömbölők)	Rudrák
2. Madhuvana	Brahmá	Brahmá
3. Tálavana	Brahmá fiai	Brahmá fiai
4. Kámjavana	Marutok	Marutok (mint istenek)
5. Bahulávana	Vinájakák	Vinájakák
6. Kumudavana	Vaszuk	Vaszuk
7. Khadiravana	Risik	12 Áditja
8. Bhadravana	Gandharvák	Gandharvák
9. Bhándíravana	Apszaraszok	Apszaraszok *
10. Srívana	Most láthatatlan	Most láthatatlan
11. Lóhavana	Hajlékára távozott	Hajlékára távozott
12. Vrindávana	A Földön tartózkodó	Emberek imádják
		* olykor hiányzik

2.94. szöveg

Szólt az Úr Nárájan:

– (i) E tizenkét eredetileg megnyilvánulatlan isteni formám jelen van minden bolygón, az összes félisten s az összes emberi lény között:

Megvilágítás

A szöveg az első kérdésre (i) válaszol. Visvanáth Csakravartí szerint a megnyilvánulatlanság az anyagi szem számára láthatatlan jellegre utal. A megnyilvánulatlan módon mindenütt jelenlévő Isten a lények által bemutatott imádatra válaszképpen tárja föl magát. Ez is az imádat erejére utal, szerető híve elől nem tud elrejtőzni Isten.

2.95-96. szöveg

(ii) A Bömbölők közt mint az egyik Rudra, a Brahmák közt Brahmá, Isten az istenek közt, s ember az emberi lények közt; a segítő istenségek közt az akadályok elhárítója: Ganésa, a napistenek közt mint világosság, a mennyei muzsikusok közt mint egy közülük, a tündérek közt mint az énekes Gau, a természeti istenségek között a Kívánatos. (iv) Láthatatlan formám [a szívekben] feltárulkozó. (iii) De akár látható, akár láthatatlan vagyok e világban, örök hajlékomat nem hagyom el soha…

[… bár olykor] a tompasággal, a szenvedéllyel vagy a jósággal kapcsolatosként [mutatkozom].

Megvilágítás

(ii) Brahmá második kérdésére válaszképpen Nárájan elmondja, miként van jelen a lények különböző csoportjai között. Minden lény saját rendjének megfelelő formában mutatja meg magát: a Rudrák közt mint egy Rudra, az akadályhárítók közt mint Ganésa, az emberek közt emberhez hasonlatos formában. Itt az ember kifejezés az eredeti sorrend szerint Brahmá gondolat-szülte fiaira és Náradára vonatkozik. Fontos a tündérek (apszaraszok) között megjelenő alak, Gau etimológiája. A szanszkrit gauh szó jelentése tehén, ám Prabódhánanda Szaraszvatí a gai, énekelni igei gyökből eredezteti ezt a megnevezést, s ekkor jelentése olyan lény, aki dalban mutatja meg magát.

A továbbiakban Nárájan a kérdések sorrendjét felcserélve előbb a láthatatlan (iv) formájáról beszél, amely a hívek rajongó szívében mégis megmutatkozik, s így láthatóvá válik. Végül a saját hajlékát soha el nem hagyó formájáról beszél (iii), amely akkor is transzcendens hajlékán marad, hogyha olykor úgy tűnik, mintha alászállna az anyagi világba. Transzcendens helyzetét akkor is megőrzi, amikor látszólag anyagi minőségek árnyalják: a Kailász-hegyen a tudatlanság (tamasz), Szatjalókán a szenvedély (radzsasz) és Vaikunthán a jóság (szattva) látszólagos befolyása érvényesül.

2.97. szöveg

(v) Emberhez hasonlatos alakom a bölcsesség és áldásosság tárháza, s az öröklét-tudás-gyönyör színtiszta érzelmeiben gazdag odaadásban lakozik.

Megvilágítás

Már csak egy kérdés maradt hátra: kit imádnak az emberek? Ahogyan a lények többi rendjével kapcsolatban, úgy az emberek között is emberihez hasonló formában mutatkozik meg a Legfelsőbb. Emberhez hasonlatos áldásos formája, amely örök, tudatos és gyönyörteli, a színtiszta odaadás révén ismerhető föl a bhakti-jógában. A bölcsesség (vigjána) Isten látása, aminek eredménye az áldásosság öröme (ánanda). A színtiszta odaadás (ekarasza) utal az anyagi motiváltság és a tökéletlen tudásvágy szennyeződésének hiányára, illetve arra a viszonyra, amin keresztül Gópál a legbizalmasabb módon mutatja meg magát: a szeretetteljes rajongás egyedülálló fensőbbségére.

2.98. szöveg

Óm! Igen, az élet Lelkének hódolok!

Óm, Tat, Szat! Igen, Az Valóság – földön, égen és a mennyben! Néki hódolok újra és újra, az élet Lelkének!

2.99. szöveg

Óm! Hódolatom a Vonzónak, a Jó Pásztornak, a pásztorlánykák Imádottjának!

Óm, Tat, Szat! Igen, Az Valóság – földön, égen és a mennyben! Nékik hódolok újra és újra!

2.100. szöveg

Óm! Igen, a kilégzés Lelkének hódolok!

Óm, Tat, Szat! Igen, Az Valóság – földön, égen és a mennyben! Néki hódolok újra és újra, a kilégzés Lelkének!

2.101. szöveg

Óm! Hódolatom Krisnának, Szankarsannak, Pradjumnának és Aniruddhának!

Óm, Tat, Szat! Igen, Az Valóság – földön, égen és a mennyben! Nékik hódolok újra és újra!

2.102. szöveg

Óm! Igen, a szétáradó életerő Lelkének hódolok!

Óm, Tat, Szat! Igen, Az Valóság – földön, égen és a mennyben! Néki hódolok újra és újra, a szétáradó életerő Lelkének!

2.103. szöveg

Óm! Hódolatom Srí Krisnának – Rámának!

Óm, Tat, Szat! Igen, Az Valóság – földön, égen és a mennyben! Nékik hódolok újra és újra!

2.104. szöveg

Óm! Igen, a fölfelé szálló életerő Lelkének hódolok!

Óm, Tat, Szat! Igen, Az Valóság – földön, égen és a mennyben! Néki hódolok újra és újra, a fölfelé szálló életerő Lelkének!

2.105. szöveg

Óm! Hódolatom Srí Krisnának – Dévakí fiának!