Modern agrárpolitika, vagy elsivatagosodás?

A Harmonist c. magazin interjúja dr. Michael Foxszal.


Kérdés: Agrocide című könyvében azt állítja, hogy a mezőgazdasági termelés gyökeres átalakulása nélkül a jövő nemzedéke óhatatlanul szembekerül az általános és globális talajpusztítással. Mit jelent ez, mivel is kell szembenéznie a jövendő nemzedéknek?

Dr. Fox: Sajnos ebben már most is nyakig benne vagyunk. A sivatagosítás olyan egyre jobban elmélyülő krízis, amit a mezőgazdasági élelmiszertermelés tarthatatlanságaként tudnék definiálni, mert ez a rendszer nem mehet így tovább, sem ökológiailag, sem gazdaságilag és végül, de nem utolsó sorban, azért sem, mert nem ad kellően egészséges táplálékot. Az élelmiszertermelés egyre mérgezőbbé válik a rovarirtószerek és más agrokémiai maradékanyagok folytán. Az állattartási módszerek és az állandó bezártság okozta stresszt úgy kívánják leküzdeni, hogy az állatokat antibiotikumokkal és egyéb gyógyszerekkel kezelik, ugyanakkor termelékenységüket szintetikus hormonokkal fokozzák. Mindez együttvéve komolyan fenyegeti az ember egészségét.

Itt van aztán az erózió okozta termőtalaj-kimerülés, vagy a létfontosságú nyomelemek eltűnésének még alattomosabb kísértete. Ennek következtében ugyanis – mivel nem a megfelelő trágyát használják – a termés táplálkozás-élettani szempontból hiányos lesz. Természetesen ennek is megvan a maga kedvezőtlen hatása az ember egészségére, sőt az ilyen terményeken hízlalt állatok egészségére is. Szerintem ez is sivatagosítás. Tulajdonképpen a jövő nemzedékét lopjuk meg, mert mezőgazdaságunk vegyszerfüggő és elsősorban húsalapú, a húscentrikus élelmiszertermelés pedig pazarlóan bánik a nem megújítható természeti erőforrásokkal.

Kérdés: Cesar Chaveztől tudom, hogy a termés műtrágya függősége nagyobb rovar-veszélyeztetettséget is jelent, aminek kivédéséhez több rovarirtószer szükséges. Ezt tárták föl az ön kutatásai is?
Dr. Fox: Igen, ez mára tökéletesen bizonyított. Pontosan ugyanez a helyzet a háziállatokkal is: minél gyorsabb növekedésre, nagyobb tej- vagy tojáshozamra kényszerítjük őket, szervezetük annál inkább ki lesz téve a stressznek, hajlamosabbak lesznek a megbetegedésre, mint ahogy a túltrágyázott termények is védtelenebbek a fertőzésekkel szemben. Ezért aztán egyre több növényvédőszerre, illetve a háziállatok esetében antibiotikumra és más gyógyszerre van szükség.

Kérdés: Ismereteim szerint ez a jelenség egyedülálló az emberi történelemben. Beszélne arról, hogyan jutottunk idáig?
Dr. Fox: Úgy hiszem, még nagyon régen, Francis Bacon és Rene Descartes idejében alakult ki. Descartes úgy vélte, hogy az állatok érzéketlen gépek, és vallási felhatalmazást, engedélyt adott az embernek, hogy bármilyen cél érdekében kizsákmányolhassa az állatot. Ez a Szent Ágoston-i hagyományhoz, Aquinói Szent Tamáshoz nyúlik vissza, míg Bacon teológiailag is szentesítette a természettel való “kereskedést”, ahogyan ő nevezte. Elgondolása szerint a tudomány eszközével tökéletesíthetjük a természetet, ez az elképzelés vezetett a mai technokrácia megszületéséhez, amely a tudást hatalomként használja, ahelyett, hogy empátiás tudásával kreatív módon együttműködne a természet erőivel.

Kérdés: Ön tehát azt mondja, hogy változásra van szükség a filozófiai szemléletben, a világnézetben, az élelmiszertermelésben…
Dr. Fox: Igen, az egész világnézetben. Olyan szemléletváltásra van szükség, amelyben nincs helye a durva gyógyászatnak, a durva mezőgazdaságnak és a lineáris gondolkodásnak. A durva kifejezésen a potenciálisan ártalmas gyógyszerek vagy beavatkozások alkalmazását értem. Az egész egy ördögi kör: ha van néhány újításunk, azok problémákat is hoznak, amiket mi újabb – valószínűleg káros – technikai manőverekkel próbálunk elhárítani. A terméshozamot például műtrágyázással igyekszünk fokozni, valamint gyorsan növő hibrideket termesztünk. De mivel ezek érzékenyebbek a betegségekkel szemben, a következő szükséges manőver a kemikáliák bevetése. A vegyszerekkel azonban megint baj van, hiszen a kemikáliák visszamaradása súlyos problémákat eredményezhet, szélsőséges esetben akár emberi génkárosodást is, hiszen e vegyi anyagok többsége mutációkat idézhet elő. Ezt követi a génsebészeti manőver, amivel az ember a hibás géneket reméli korrigálni. Bürokratikus eszközhöz is folyamodhatunk, amit kormányzati felügyeletnek hívunk, így szabályozva a vegyszerek alkalmazását és azok türelmi idejét, ami természetesen botorság. Így viszont egy ördögi körbe, taposómalomba kerülünk. Az elsődleges haszonélvezők persze az új technológiai manőverek kufárai: az olajtársaságok, a biotechnológia terén invesztáló nagyvállalatok vagy akár maguk a kormánytisztviselők, akik a szabályozhatatlan szabályozásából húznak hasznot. Én ezt alapvető szemléleti problémának látom, amelynek negatív kihatása van a környezet állapotára.

Kérdés: Beszélne arról, mire számíthatunk, ha a dolgok nem változnak?
Dr. Fox: A farmerkedés folyamatos hanyatlása, a családi gazdaságok megszűnése, nagyüzemmé alakulása várható. Ha nem törekszünk egy regenerálódó és egészséges mezőgazdaságra, akkor a lakosság egészségi állapota romlani fog. A vegyszerek nagy részéhez genetikus károsodás, terméketlenség, rák vagy születési rendellenesség kapcsolódik. Ezek száma növekedni fog. A családi farmok elvesztése óriási tragédia, mivel generációk felhalmozott bölcsessége vész el, éppen azoké, akik a legjobban értettek a gazdálkodáshoz, s inkább szívügyüknek tekintették a környezet kímélését. A családi farmok hálózata ráadásul diverzifikált mezőgazdaságot jelent, aminek elvesztése – mint bármely ökoszisztémában – növekvő instabilitáshoz vezet, ami nem szolgálja a gazdaság szilárdságát. A másik gond az, hogy ily módon mezőgazdaságunk sokkal sebezhetőbbé válik például a kártevőkkel, betegségekkel, vagy az aszállyal szemben.

Kérdés: Említette, hogy bizonyos mértékben a kormányzat is – amely nem először hibázott – felelős ezekért a fejleményekért. Kíváncsi vagyok, milyen kényszer alatt irányítja a kormányzat így a dolgokat?
Dr. Fox: Talán annak az ideológiának köszönhetően, mely szerint a nagyság jó, pedig a gazdaság méretei nem határtalanok. A kormányzatnak és főként az Agrobiznisz Minisztériumnak – ahogyan a Mezőgazdasági Minisztériumot nevezni szoktam – ki kellene vonulnia a piacról, hadd virágozzék a szabad piacgazdálkodás. A legjobb szerepet akkor töltené be a kormányzat, ha a vegyszermentes termelésre áttérő gazdákat tanácsadó szolgálattal és adókedvezményekkel támogatná. Csakhogy eszmei beállítottságuk szerint a növényvédőszerek és más kemikáliák használata az élelmiszertermelés leghatékonyabb módszere, és minél nagyobb egy gazdaság, annál jobb, bár bizonyítékaink éppen ellenkező értelműek. Ugyanakkor a kormányzat csak egy bábfigura néhány nagyvállalat és az azokat támogató lobbyk kezében, amelyek egyaránt mesés jövedelmeket húznak a mai gazdálkodás módjából. A fő haszonélvezők tehát a nagyvállalatok, a multinacionális óriások és befektetőik, nem pedig a nemzet vagy a vidéki közösségek. Ezen pedig változtatni kell.

Tudja, a helyzet az, hogy az agrobiznisz szerint élelmiszereink talán a világon a legolcsóbbak, csakhogy rengeteg a rejtett költség. Ilyen volt például tavaly az a kilencmilliárd dolláros tétel, amit a farmok támogatására, árkiegészítésekre, illetve a termelés visszafogásának finanszírozására húztak ki az adófizetők zsebéből. A nem termelés pénzelése nevetséges dolog, s a jövő esztendőre ugyanilyen célra már 13 milliárdot irányoznak elő, ami kész őrültség. A kormányzatnak ki kell vonulnia a piacról és szelektív módon azokat a farmereket kellene támogatnia, akik vegyszermentes élelmiszert termelnek.

Kérdés: Milyen erózió, miféle folyamatok pusztítják földjeinket?
Dr. Fox: Az egyik probléma az, hogy a kormányzat és a bankok arra buzdítják a farmereket, hogy ne az éhező világ táplálására szolgáló terményeket termesszék exportra, hanem inkább kukoricát és szójababot a gazdagabb országok takarmányozási céljaira, ahol így az emberek fenntarthatják húsevő szokásukat. Ez a termelésre nehezedő, egyre fokozódó nyomás vezetett oda, hogy a farmerek nem alkalmazták a vetésforgót, nem pihentették földjeiket, nem ugaroltak. Mindez a helytelen szántási módszerekkel együtt egyre súlyosabb talajerózióhoz vezetett, különösen azokon a vidékeken, ahol a farmerek a “földrombolásra” adták magukat, és olyan földeket törtek fel, amelyek amúgy is hajlamosak a talajerózióra. Jelenleg mintegy hatmilliárd tonnányi humuszt veszítünk évente. A kormányzat erre azzal válaszolt, hogy rávette a gazdákat, a gyomtalanítás érdekében ne szántsanak, hanem inkább permetezzenek, ami vizeink további mérgeződését okozza. Ez a gyakorlat nem helyes, hiszen a gyomirtásnak és a talajerózió megakadályozásának sok más módszere is van.

Másik problémánk a vízkészletek kimerülése. Sok, mélyen fekvő vízréteg kiszáradóban van, mások mezőgazdasági vegyszerekkel is mérgezettek. A vízkészletek ilyen hihetetlen mértékű kimerítésének legfőbb oka a takarmánytermények öntözése volt, ami nem a közvetlen emberi fogyasztást szolgálja, hanem a nagyobb hústermelés a célja. Így kanyarodunk vissza ahhoz, amit már említettünk, nevezetesen, hogy az Egyesült Államok mezőgazdaságának óriási gyöngesége egyrészt a vegyszerezés, másrészt a hús-központúság. Egy hektáron csupán 18-20 kilogramm marhahús állítható elő, viszont ugyanekkora területen több mint háromszáz kilogramm jó minőségű szójafehérje terem meg. A jelenlegi húsra orientált mezőgazdasági struktúra további fenntartása tehát ostobaság. Sok ember úgy érzi, törődik a vadállatok életével, s miközben marhaszeletet vagy csirkét falatozik, arra nem gondol, hogy a szarvasmarha és a baromfitenyésztés a mezőgazdaság terjeszkedését, újabb földek feltörését és különböző vadfajok elűzését, mérgezését, sőt kipusztulását jelenti.

Ha tehát valóban törődünk a vadállatok jogaival, akkor segítenünk kell a természet helyreállításában, s vissza kell fogni a hústermelést és húsfogyasztásunkat. Jó néhány tanulmány kimutatta egy ilyen változás egészséges következményeit. A húsalapú és telített zsírsavakban dús étrend helyett magas rosttartalmú, gabona, babféle és zöldségalapú diétára kell áttérnünk. Mint ahogy könyvemben is említettem, a primőr és importált gyümölcsökkel és zöldségekkel csínján kell bánnunk, mert bár sok vegyszert tilos használni az Egyesült Államokban, ezek termelése és kivitele nem szűnt meg. Így tehát tovább mérgezzük magunkat és más országok lakosait is.

Kérdés: Része ez annak, amit könyvében humánus táplálkozásnak nevezett?
Dr. Fox: Lelkiismeretes táplálkozás, humánus táplálkozás. A hús humánus alternatívájának például a tofut tartom. Mondhatom, a legembertelenebb termék a borjúhús. A húsborjakat 16 hétig olyan karámban tartják, amelyben nemhogy járni, de megfordulni sem bírnak. A nagyüzemi tenyésztelepeken az anyakocákat vagy pányvával a nyakuk körül egész életükre földhöz láncolják, vagy olyan szűk ketrecben tartják őket, amiben moccanni sem bírnak. Ha ezt látnánk, könnyebben megértenénk, hogy a disznóhús vagy az ilyen kocák malacainak szalonnája szintén az állatokkal szembeni erőszak része.

Tehát törölhetjük a disznóhúst, a szalonnát, a sonkát és a borjúhúst, de ahogy én látom a válasz a teljes vegetárius életmód. Véleményem szerint ez az igazán felvilágosult döntés.

Kérdés: Agrocide című könyvében tett egy igen komoly kijelentést, miszerint az amerikai mezőgazdaság iparosítása a nemzet biztonságát fenyegeti. Elmagyarázná, mit ért ezalatt?
Dr. Fox: Nos, úgy vélem, egy nemzet biztonsága elsősorban az erős gazdaságon nyugszik, és egy egészséges agrárrendszernek biztos ökológiai alapja kell, hogy legyen. A mi mezőgazdaságunk ökológiailag beteg, ezért hosszú távon fenyegető veszélyt jelent az egész gazdaságra, különösen amikor fogy a humuszréteg és az öntözővíz. Az ilyen mezőgazdaság azért is kockáztatja a nemzet biztonságát, mert veszélyezteti az ember egészségét, és előmozdítja a vidéki közösségek felbomlását. Ez a folyamat a harmadik világ helyzetére emlékeztet, ahol a kolonialista agrovállalatok újból rabszolgasorba kényszerítik a parasztokat. Az eredmény a munkanélküliség, amelynek következménye öngyilkosság, depresszió, városokba való bevándorlás és a vidéki bölcsesség elvesztése. Úgy gondolom, ez szintén fenyegeti a nemzet biztonságát.

Kérdés: Mindennek megváltoztatására a fogyasztók nevelése a legjobb módszer? Vajon elég, hogy úgy mondjam, rávenni őket az ízlésük megváltoztatására?
Dr. Fox: Azt hiszem, a fogyasztók nevelése alapvető összetevője bármely gyökeres társadalmi átalakulásnak. A törvényhozók nevelése hasonlóan fontos elem, mi ennek elérésére is törekszünk. Nem vagyunk egyedül, sok más földművelő közösség és fogyasztói érdekvédelmi csoport is igyekszik elősegíteni a világnézeti átalakulást, a szemléletváltást. Holisztikus módon, nagyobb empátiával és egyáltalán lelkibb módon kell közelednünk a teremtett világhoz. Ha rosszul bánunk a világgal, ha rosszul bánunk a nagyüzemi tenyészállatokkal, ha rosszul bánunk földjeinkkel, s vegyszerezzük azokat, akkor tulajdonképpen önmagunkkal bánunk rosszul, hiszen minden mindennel összefügg. Megbecsülést kell éreznünk s tanúsítanunk a világ iránt, mert ez igen fontos része a helyes földművelésnek.

Kérdés: Dr. Fox, felvázolná röviden a “Nemzetközi Hálózat a Vallásért és Állatokért” céljait?
Dr. Fox: Élénk párbeszédet folytatunk különféle vallási vezetőkkel és közösségekkel, hogy megismertessük velük az állatvilág helyzetét. Ha a világ fő vallásainak szent írásait olvassuk, láthatjuk, hogy nyilvánvaló módon mindegyik kihangsúlyozza az Isten teremtményei iránti tisztelet fontosságát. Az emberiség mai válsága elsősorban ideológiai, lelki és etikai, s véleményem szerint döntéseinknek egybe kell csengeniük a felvilágosult önérdekkel, és a nagyobb jó ügyét kell szolgálniuk. Az én esetemben a vegetárizmus is ilyen döntés, de a békésebb élet iránti igény is hasonló választás. Ha például bútorra van szükségünk, vajon új teakfát vagy mahagónit veszünk-e, ezzel is közreműködve a trópusi erdők kiirtásában, vagy inkább egy régebbi bútordarabot vásárolunk, ami évekkel ezelőtt másé volt, s mi most újra hasznosítjuk? A humánus, lelkiismeretes életnek nagyon sok vonatkozása van, s ez számomra lelki, etikai kötelesség.

A hopi indiánoknak van egy fogalma, ami a mi helyzetünket tökéletesen fedi: a megbomlott egyensúlyú élet a kajániszquatszi, s mi most egyensúlytalanságban élünk a természet többi részével. Ezen belül a mezőgazdaság egyensúlya is felborult. Újabb technikai manőver nem állíthatja vissza ezt a megbomlott egyensúlyt, mert szellemi változtatásra, szívbéli és gondolkodásbéli változásra van szükség. Például a New York-i James Morton tiszteletes azt mondja, hogy az ökológia Krisztus testének tudománya, amin keresztül megérthetjük szent kapcsolatainkat. Számunkra ez egy újonnan felbukkanó, újfajta szemléletmód, ám a buddhizmus, a taoizmus vagy a hinduizmus tanaiban igencsak hasonló gondolatokat találunk, amelyek egységes emberi felelősségérzethez vezetnek. Teilard de Chardin, a nagyszerű jezsuita paleontológus az ötvenes években azt mondta, hamarosan eljutunk arra a pontra, mikor egyszer s mindenkorra választanunk kell az öngyilkosság és a tisztelet között. Én úgy érzem, már elértük ezt a pontot. Az öngyilkosság útja a sivatagosítás, a természettel szemben erőszakot alkalmazó technokrata imperializmus, s a totális hatalom végül mindent megront. Meg kell találnunk a gyengédebb élet útját. Ne saját önző céljainkra használjuk tudásunkat, hanem mindenki javára, az emberiség érdekében!

További információkért az olvasó a következő címre írhat: The Humane Society of the United States, 2100 L Street NW., Washington, D.C. 20037

1990/4.