Szeretet vagy szex?

Szómnáthpur régi hindu templomának külső falán félistenek, és a védikus eposzokból vett jelenetek ábrázolatai közt váratlanul megjelenő obszcén csoportozatok hívják fel magukra a figyelmet. Khadzsuráhó és Bhuvanesvara templomainak falain is hasonlóan naturalisztikus érzékiségű reliefek és szobrok sorakoznak. Zarándokok helyett repülőn érkezett túristacsoportok bámulják az ősi építőművészek különös alkotásait, miközben kaján vigyorral, külön élvezettel csattogtatják fényképezőgépeiket.

Századunkban világszerte megnövekedett az érdeklődés India kultúrája iránt. Ez az érdeklődés eleinte a védikus bölcselet és a jóga tanítására irányult, de a nyugati világ csakhamar felfedezte, hogy ebben a kultúrában számára izgatóbb dolgokat is talál – a testi szerelem és erotika megnyivánulásait. Az indiai kultúra iránt érdeklődő európai nem tudja, mire is gondoljon, amikor a hinduizmus vallásos megnyilvánulásaival együtt a nemiség leplezetlennek tűnő jelképeivel találkozik.

A hinduizmus valóban tele van olyan jelképekkel és leírásokkal, melyeket a mi gondolkodásunk érzékinek tart. Káma-szútra, Siva-lingam, fedetlen keblű és félreérthetetlen helyzetben ábrázolt szoboralakok, meztelen szentek, szenvedélyes szanszkrt versek, tantrikus jógafolyamatok és még annyi más. Mindez zavarba ejtheti a védikus filozófia iránt érdeklődőt, aki úgy tudta, az Írások a magasztos, lelki eszmény megvalósítására, nem pedig testiségre, vagy az érzékek élvezetére ösztökélik az embert. Mi akkor hát az igazság? Zavaró ellentmondást érzünk.

Huncut, aki rosszra gondol!

A kérdést részleteiben vizsgálva látni fogjuk, hogy az ellentmondásosság a mi gondolkodásunkban van. Ugyanis alapvető a különbség a hagyományos hindu, és a modern nyugati műveltségű ember felfogása között. Mi teljesen másképp gondolkozunk az élet értelméről, és az ember teremtésben való szerepéről. Az európai kultúrákban elterjedt általános nézet: “Egyszer élek csak, ezért az élet élvezetre való; minden más – a vallás, sőt, ha van olyan, még Isten is – pedig arra, hogy az én élvezetemet, az én boldogságomat szolgálja”. A hindu ezzel szemben úgy érzi: számtalan élete volt már, s mindaddig újra kell születnie különféle létformákba, szituációkba, míg teljesen nem tudatosul benne, hogy voltaképpen örök lélek ő, Isten szerves része, ezért életének akkor van igazi értelme, ha Őneki, Őérte él odaadó szeretettel.

Korunk fogyasztói – és fogyasztóit utánzó – társadalmának alapfilozófiája, hogy érzékeinket a lehetőség szerint mind jobban ki kell elégíteni, mert csak így válhatunk teljesen elégedetté. A testünk – és a hozzá tartozó tárgyak, valamint a környezet, mint például a rokonok stb. – a forrása mindannak, ami örömöt nyújthat az életben. Ezért a munkában elért karriert és az ezzel járó pénzt, illetve a pénzért megszerezhető szép és lehetőleg ugyancsak gazdag életpárt, a márkás kocsit, videot, a szépen berendezett lakást, valamint a jónevű, hasznos kapcsolatokat és rokonságot tekintjük életünk céljának. S mi az érem másik oldala? Ha – ne adj Isten – a test megrokkan, a rokonok elhagynak, a birtokolt tárgyak elvesznek, s a környezetünk nem mutat hálát, akkor az élet is hiábavaló!

Érdeklődésünk előterében, életkortól szinte függetlenül, a testi élvezet, a szexualitás áll. Senki sem vitatja azt a tényt, hogy a nemi vágy az emberi társadalmat mozgató alapvető vágyak közé tartozik, a szexuális élvezet pedig a legnagyobb testi gyönyör. A nemi szerv, akárcsak a többi érzékszerv, arra való, hogy alkalomadtán használja az ember. A nemi élvezethez azonban nem könnyű hozzájutni, sőt, az ilyen nem is olcsó mulatság. Ezért elérése érdekében számtalan egyéb lehetőséget kell teremtenünk. A szexualitás direkt és áttételes módon jelen van beszédünk kifejezéseiben, az irodalomban, képzőművészetben, a reklámban, a munkahelyi kapcsolatban, a szeretet megnyilvánulásaiban, s folytathatnánk a sort még hosszan.

Freud volt az, aki először vizsgálta tudományos igénnyel a szexualitás szerepét az ember életében. Szerinte a nemiség ilyen vagy olyan formában szinte minden cselekedetünkben jelen van. Érdekes módon a Védák is azt mondják, hogy az anyagi lét gyökere a szexualitás. Azonban a két kijelentés értelme között teljes ellentét van. Freud és követői szerint a szexualitás mint ősprincípium jelenik meg, s ennek megértése szinte az emberi élet végállomását jelenti. A Védák szerint a nemi vágy az anyagi világhoz köti az embert, ezért uralkodnunk kell e vágyon, ha el akarjuk érni az élet igazi célját, a lelki önmegvalósítást.

Az ember tulajdonképpen testtel rendelkező lélek. A holt anyagi elemekből álló testet a lélek – maga az élőlény – teszi élővé. Testünk eszköz, melyet helyes módon, helyes irányban használva elérhetjük a legmagasabb tudatsíkot, a transzcendentális létállapotot. Ezért ajánlja a védikus tanítás az érzékek feletti uralom elsajátítását és a mértékletességet.

Káma és karma

Ezekután könnyebb megértenünk, hogy a védikus kultúra számunkra olykor meghökkentő megnyilvánulásainak semmi köze nincs a pornográfiához. Ám a teljesség kedvéért még hasznos dolog tudni a következőket:

A Védák négy fő témát tárgyalnak: a gazdasági ismereteket (artha), az anyagi, érzéki boldogság elérését (káma), a társadalmi és vallási kötelezettségeket (dharma), és az anyagi világból való felszabadulást (móksa). A Káma-szútra, mint neve is utal rá, a káma részhez tartozik. Sajnos azonban a Káma-szútra nyugati olvasóit (ilyen vonatkozásokban hazánk is nyugatnak számít) csak az aktus tökéletes végzésére vonatkozó tanácsok érdeklik, pedig a tanítás itt nem ér véget. A Káma-szútra nem az elkötelezetten lelki életet élők, a felszabadulásra vágyók, a jógik és bölcsek számára készült, hanem az anyagias, testies gondolkodású emberek megsegítésére, hogy lépésről-lépésre ők is a lelki célok felé fejlődhessenek.

A tantra jógáról is sok félreértés terjedt el Indián kívül. E folyamat hívei úgy vélik, az anyagi élvezetek túlzó kiélésével szerzett csömör révén juthatnak el a lelki megvilágosodáshoz. Ezért aztán a nyugati tantra jógások egy része jógázás címén féktelen érzéki életet él. A védikus hagyományok szerinti tantra jóga viszont valami egészen mást jelentett. Mint a többi jóga folyamat, ennek is először az volt a célja, hogy a tanítványt megtanítsa, miképpen uralkodjon érzékein, hogy ily módon alkalmassá válhasson a magasabbrendű dolgok megértésére. Amikor a jóga-tanuló már eléggé előrehaladt a fejlődésben, a tantra guru különös próbáknak veti alá. Például, éjnek idején, egyedül kell a halottégető helyen, hullák maradványai között félelem nélkül meditálnia, undor nélkül magához kell vennie a halott el nem égett darabját stb. Az igazi tantra jóga nem a védikus tanítás szellemét követi, így a közhiedelemmel ellentétben semmi köze sincs az élvhajhászáshoz.

Karma cselekvést jelent. A védikus felfogás szerint minden tettnek van ugyanakkora, de ellenkező irányú visszahatása. Ez azt jelenti, hogy a jó cselekmények jó eredményt, a rosszak pedig rosszat fognak hozni a cselekvő számára. Az eredmények három fázisban következnek be: mint azonnali, jövőbeli, illetve következő életbeni visszahatás. A káma (kéj) elborítja a lélek eredeti tudatát, s így rossz karmát eredményez. Bármennyire is tűnjék ellentmondásosnak, az első pillantásra obszcénnak tűnő védikus szobrok, festmények, versek stb. mögött húzódó tanítás célja éppen a rossz karma elkerülése, vagy éppen semlegesítése!

Szimbólumok és természetesség

A Siva-lingam India-szerte tisztelt kultikus jelkép. Baktay így számol be az ezzel kapcsolatos saját élményéről: “A tandzsúri nagy hindu templom külső udvarát kis szentélyek sora szegélyezi, ezek mindegyikében egy-egy Siva-lingam van elhelyezve. A hatalmas Nándi szobrot naponként áldozati olajjal kenik be, mint ahogy olajat csorgatnak a hívek a lingamokra is. A hinduk számára ezeket a szimbólumokat nem szükséges a hűvös értelem magyarázgató fogalom-nyelvére lefordítani. Ők valóban a Teremtő Erő kifejezését látják a jelképekben, és gondolkozó lényük az eszme teljességét fogja fel, közvetlen átélésben. Ezért nem járul az ő szemléletükhöz alacsonyrendű vagy rút, szennyes jelentőség, ami elválaszthatatlan a nyugati átlagember benyomásaitól, amikor ezekkel a számára idegen szimbólumokkal szembekerül.”

A Brahma Szamhitában olvashatjuk: “Az anyagi kiváltó okot megtestesítő személy, Mahésvara (Siva) egy férfi nemiszerv (lingam) formájában összekapcsolódik párjával, az anyagi energiával (Májá).” Bhaktisziddhánta Szaraszvati ezt a következőképpen magyarázza meg: “Sivában a Legfelsőbb Úr teremtő pillantása testesül meg. Ezután Siva, mint kiváltó ok egyesül Májával, az anyagi természet passzív okával, és így jön létre az anyagi világ, a hamis ego (ahankára), az öt anyagi elem (bhúta), ezek tulajdonságai (tanmátra) és a dzsíva (az anyagi világbeli élőlény) korlátozott érzékei. Mindehhez azonban az energiát Krsna teljesérékű kiterjedése, Mahávisnu adja.”

Indiában még ma is élnek jógik és szentéletű zarándokok. Némelyiknek más ruhája nincs, legfeljebb egy feslett ágyékkötője. Ám ott senki sem botránkozik meg ezen. A dzsainizmus alapító bölcsei is teljesen mezítelenül zarándokoltak és tanítottak. Az emberek szemében ez a mindenről lemondott életet jelképezte, s nem erotikus kihívást. Ha nálunk tűnik fel valaki az utcán meztelenül, ez szeméremsértő magatartásnak számít. A múlt századokban a test látványa önmagában nem váltott ki izgalmat. A reneszánsz művészei is az isteni teremtés nagyszerűsége iránti csodálattal eltelve ábrázolták az emberi testet. A nép szemlélete meg ma is tükrözi ezt a természetes felfogást. A nemiség jeleire is jobbára úgy tekintenek, mint más természeti jelenségre. A hinduk többsége a mai napig megőrizte ezt a természtes, gyermeki szemléletmódot, ezért számukra nem jelentenek többet a szexuális jellegű megnyilvánulások sem, mint más természeti jelenségek.

Az ősi templomok falain található szobrok is csak a mi képzeletünkben erotikus jelképek. Baktay Ervin rávilágít a kérdés lényegére: “Nyugati szemmel nézve ezek a csoportozatok bizony obszcén, mondhatni trágár hatást tesznek. De a hinduk a művészet ábrázolatait jelképesen fogják fel, a Természet jelenségeit pedig kendőzetlen értelmükben, magától értetődő módon szemlélik. Ahogy a Siva szentélyek kő-lingamjai sem váltanak ki belőlük szennyes gondolatokat, ugyanúgy a kanáraki templom egészen leplezetlen csoportképei sem lepik meg őket. Kisebb hindu zarándokcsoport tartózkodott éppen a pagoda környékén. Asszonyok, leányok és gyermekek voltak köztük. Bejárták és alaposan szemügyre vették a templom minden zugát, de komoly arcukon egyetlen kétértelmű mosoly nem jelent meg, senkinek sem jutott eszébe, hogy kuncogva, vihogva, jelentős pillantásokkal összenézve kommentálja a látottakat, mint azt az odevetődő európaiak szokták tenni. S éppen ezért kétszer meg kellene gondolnunk, mielőtt szokásunk szerint felháborodva szörnyűségnek és eltévelyedéseknek bélyegeznők a kanáraki pagoda szoborműveit. Igyekeznünk kell, hogy minden emberi művet az alkotóik felfogásán keresztül vizsgáljunk. Így a kereszténység szimbólumaival nem ismerős idegen is igen téves véleményt fejezne ki, ha a feszületben csupán a bitófával rokon, megalázó kivégzőeszközt látná!”

Látszólag profán

A legtöbb és talán legsúlyosabb félreértés a szankszkrt irodalom megítélésében van. A klasszikus drámai és költői művek többsége Krsna vagy Ráma tetteivel, kedvteléseivel foglalkozik. Magyarul is megjelentek a vaisnava Dzsajadéva klasszikus költeményei Gíta Góvinda címen. Góvinda nem más, mint Krsna, a Legfelsőbb, azaz maga Isten. A Gíta Góvinda Krsnának és az élőlényeknek szeretetteljes viszonyát írja le rendkívüli költői eszközökkel. Ez a szeretet azonban mentes minden anyagi, testi vonatkozástól, bár az érzés és kifejezésmód a testi szerelem hasonlataival él, tegyük hozzá, jogosan, hiszen a testi szerelem a tiszta lelki szeretet torz tükörképe, pótszere. A Gíta Góvinda tehát legkevésbbé sem világi szerelmes költemény, magyar közreadói azonban sajnálatos módon ezt nem értették meg. Weöres Sándor csodálatra méltó nyelvi bravúrral adja vissza a szanszkrt eredeti zengését, de hozzá kell tennünk, csak a formát sikerült lefordítania, a tartalom ellenkezőjére fordult, és a tiszta istenszeretet kifejezése helyett erotikus szerelmes verseket alkotott. Ebből látszik, hogy a nyugati aberrált elme miként érti félre a legnemesebb eszményt. (Ebben nagy szerepet játszottak a fordításhoz illusztráció gyanánt csatolt indiai erotikus szobrok fotói.)

Az erotikus szerelem allegóriája sok nyugati embert megdöbbent: ennyire profán és emberarcú lenne Isten? Ne feledjük, ezek a jellemvonások transzcendentálisak, a Legfelsőbb és az élőlény szeretetteljes kapcsolatáról tanúskodnak. És ez a szeretet csak látszólag profán. A valóságnak ez a legfelsőbb szintje, ami olyan, mintha evilági lenne, de csak azért, mert az anyagi világ a lelki (kissé torz) tükörképe. S ahogyan a világi érzések közül a szerelmet tartják a legtöbbre, úgy az egyén és a Legfelsőbb kapcsolatában is a szeretet a legbensőségesebb viszony. A Legfelsőbb és a tiszta lélek vonzalma mentes mindenféle testi, anyagi vonatkozástól, mégis az istenszeretet érzéseinek páratlan intenzitása és rajongása leginkább a földi szerelem fogalmaival közelíthető meg. Ezt a minden korlátot legyőző vonzódást ábrázolják a templom szobrai, erről beszélnek az első olvasásra erotikusnak tűnő költészet alkotásai.

Védekeznünk kell a torzító szemlélet ellen. Társadalmunkban a degradáló szellem egyre erősebben érvényesül, s e tekintetben minden bizonnyal elértük a (sajnálatos módon áhított) nyugati “színvonalat”. Korunk mentális betegségeinek egyike, amikor a nagyszerű, példamutató emberekről és eszmékről igyekszünk bebizonyítani, hogy tele vannak hibákkal. Ez roppant önző és felelőtlen dolog, hiszen a lekicsinylő vagy félremagyarázó kritikával szemben nem tudunk magasabb, jobb értékeket felmutatni, csak a saját kisszerű, önző felfogásunkat juttatjuk kifejezésre. Az indiai kultúrát is ugyanígy magyarázzuk át saját képünkre. Így alakul át a magasztos, az embert nemesítő ugyanolyan romlottá, mint amilyenek magunk is vagyunk.

Az erotikus megnyilvánulások értékelésében rendkívül nagy szerepe van a tudatnak. A mindenben hibát kereső, rosszat látó ember olyan, mint a légy, mondja a bölcs hindu. A légy mindig a piszkos, szennyezett helyet keresi, s maga is csak pöttyöket hagy maga után. Hasonlóan, a negatív szemléletű ember is a bepiszkolhatót keresi, tisztátalan gondolatokat hagyva maga után. Ez a felfogás természetesen a Föld minden tájékán megtalálható, s “hála” az ún. modern, materialista életszemléletnek, ma már a hindu társadalomban is terjedőben van.

Legyünk hát óvatosak ítéletünkben, s népszerű magyarázatok helyett inkább az adott hagyományok tanítását igyekezzünk megérteni. Ha így közelítünk az ősi védikus kultúrához, igazi kincset taláhatunk.

Bányay Géza

1990/2.