Mennyei látomás

A menny és pokol témát ezúttal nem a poklok leírásával igyekszünk szemléltetni, hanem egy mennybéli beszámolóval. Forrásművünk a Brahma-szanhitá, a középkorban Dél-Indiában fölfedezett szentírás, ami a Visnu-hit egyik nagybecsű, kanonizált irata, a himnusz-irodalom értékes darabja. Az egykor száz fejezetből álló műnek csak az ötödik fejezete ismeretes. A kozmológiai és teremtéselméleti fejtegetések után nagyívű dicsőítő fohászok következnek. Brahmá, a kozmosz mérnöke Góvinda-Krsnát magasztalja. A csodás fohászok után Brahmá a lelki világról nyert látomásáról számol be, az alábbiak szerint:

Brahma-szanhitá 5.56. vers

Svétadvípát(1) imádom, azt a transzcendentális hajlékot, hol a Laksmík(2) színtiszta lelki mivoltukban(3) mint szeretők(4) szolgálják imádón Krsnát(5), a Legfőbb Urat, aki az egyedüli imádottjuk. Ott minden fa transzcendentális kívánságfa(6), a föld lelki csodakövekből(7) való, a víz valóságos nektár(8), minden szó egy dal(9), minden lépés egy táncmozdulat(10) s a fuvola(11) a legkedvesebb társ. Az ottani világosság(12) transzcendentális gyönyört(13) áraszt, s az ott élő legfőbb lelki lények mind csodás ízt és élvezetet nyújtanak. Svétadvípán a számtalan sok fejőstehén(14) tengernyi tejet ad, s ott örökké tart a transzcendentális jelenidő(15), s nincs sem múlt, sem jövő, így aztán soha, még egy fél minutumnyi sem múlik el soha abból a boldog jelenből. Az a néhány önmegvalósult lélek(16), ki e világon él(17), Gólókának(18) nevezi azt a birodalmat.

1. Svétadvípa – ‘fehér sziget’, Visnu hajléka, amely az anyagi világba is átnyúlik, mégis megőrzi transzcendens természetét; illetve ebben az esetben Krsna birodalma.

2. Laksmí – szerencseistennő, Visnu örök társa.

3. A testi azonosságon túl ismeretes lelki azonosság is, ami az élőlény abszolút helyzetét jelöli, vagyis azt a szerepet, amit az isteni kedvtelésekben betölt.

4. Az Istenhez fűződő viszonyok, a raszák tudománya ötféle elsődleges közeledést ismer: i) semleges istenhit, ii) szolgai viszony, iii) baráti ragaszkodás, iv) szülői érzület és v) szerelmes gyöngédség.

5. A ’mindenkit vonzó’, az abszolút szépség és szeretet Istene.

6. A lelki világ különleges, kívánságteljesítő csodafái.

7. Ez a ’csintámai’, a bölcsek köve, amely bármivel kerüljön is érintkezésbe, azt arannyá változtatja. Közkedvelt szimbolikus hasonlat például a felavatás lelki aktusában, miszerint a beavatás révén a lelki tudás csodaköve nyomban istentudóvá változtatja az embert. („Miként arannyá válik a harangfém, ha alkímiai módszerekkel higannyal ötvözik, úgy a hiteles lelki tanítómester által felavatott s kiképzett személy is nyomban bráhmanává válik. (Szanátan G.: Hari-bhakti-vilász 2.10., Dzsíva G.: Bhakti-szandarbha 298.)

8. A halhatatlanság nektárja, avagy az élet vize (amrta), amit a teremtés kezdetén a tejóceán egyik kincseként nyertek el a kozmosz jó erői.

9. A dal nemcsak zenei és költői műfaj, hanem utal a deklamált beszédre, illetve a prozódia fontosságára. A verselés annyira szerves részét képezi az életnek, hogy a napisten szekerének hét lova (a hét napjai?) a védai versmértékekről kapta a nevét: Gájatrí, Brhatí, Usnik, Dzsagatí, Tristup, Anustup és Pankti.

10. A tánc az önkifejezés és a szakrális rítus egyik őseleme. A mozgás, ritmus és az átélés transzközeli állapotot idézhet elő, mind az előadóban, mind a közönségben.

11. A fuvola Krsna emblematikus hangszere, amivel a borjakat (értsd az ember érzékeit) terelgeti, s édes szavával hívja örömtáncra híveit. A fuvolák különféle méretűek és anyaguk is más-más: a vénu rövid, hatlyukú (bambusz)fuvola, az andalító muralí tizennyolc hüvelyk hosszú, egy lyuk van a végén, négy pedig a testén; vamsí pedig tizenöt hüvelyk hosszú, kilenc lyukkal a testén. A hangszer anyaga lehet egyszerű bambusz, arany, vagy akár márvány is, drágakövek is ékesíthetik.

12. Ez a fény a lelki világ eredeti világossága, Isten lelki ragyogása, egyben a (lelki) tudatlanság sötétségének ellentettje.

13. A Legfelsőbb lényegi természete: öröklét (szat), tudatosság (csit) és legfőképpen lelki gyönyör (ánanda). Ezekben a tulajdonságokban parányi mértékben az individuális lelkek is osztoznak.

14. A szarvasmarha az óind kultúra meghatározó házi jószága. Krsna a tehenek pásztora, Siva hátasállata a bika.

15. A lelki világban az idő másként értelmezhető, mint az anyagi szférában. Itt az elmúlás a sajátja, ott az örökkévalóság. A kozmikus nagy idő szemhunyásnyi a lelki világ időszámítása szerint. A lelki világ jelenidejűsége miatt hangsúlyozza minden lelki folyamat a jelen fontosságát, hiszen a múlt historikum, a jövő misztérium, a jelen pedig ajándék.

16. Az önmegvalósítás nem más, mint a mulandó és korlátozott testi önazonosítás helyett a lelki azonosság kibontakoztatása, felismerése, másként az eredeti természet visszanyerése.

17. A hindu bölcselet általánosságban, s a bhakti misztérium specifikusan is elfogadja az életében üdvözült (dzsívan-mukta) állapot lehetőségét. Az együttérző nagy szentek bár kiléphetnének az anyagi feltételek közül, mások megsegítése végett mégis maradnak.

18. Krsna hona, a ’tehenek birodalma’. Gó jelentése: tehén, föld, bráhmana, érzékszerv; lóka pedig régió, szféra, bolygó. Az idilli pásztorjelenet mellett utal a felsőfokú lelki gyönyör, az Isten személyes társaságából meríthető üdv nagyságára is, amit a hívek saját lelki érzelmeik szerint ismerhetnek fel.

A felsőfokú odaadás tökéletes gyakorlásával a lelkek eljuthatnak a transzcendens régióba, annak is fókuszába, Gólókára, saját szolgálatkészségük milyensége szerint. A Cshándógja-upanisadban az áll, hogy Gólókán mindama változatosság és sokrétűség megtalálható, ami az anyagvilágban, sőt, annál sokszorta színesebb a lelki szféra. Gólókán a tiszta tudatú lények örök szépségükben tündöklenek, ott van az isteni Szerető, s imádottjai; a fák s a kúszónövények, a hegyek, folyók s erdőségek, a víz, a szó s a mozdulat, a fuvola hangja, a nap s a hold, a megízlelt zamat, vagyis a hatvannégy esztétikai művészet minden képzeletet fölülmúló csodái, a nektári tejfolyamokat ontó fejőstehenek, s az örökké tartó, transzcendens jelenidő.

41/2005.
-kml