Hopp Ferenc keleti utazásai

Hopp Ferenc 1833. április 28-án Fulneken, Morvaországban született, németajkú családban. Atyja a ferences rendből kilépve nősült meg, és a kisvárosi templom sekrestyéseként tartotta fenn népes családját, nevelte hét gyermekét. Élénk eszű, érdeklődő Franz (Ferenc) fiát igyekezett tanítgatni, aki erről még öreg korában is megemlékezett.


Tizenharmadik évében járt, amikor 1845-ben egyik nagybátyja, Fridetzky posztószövő és kereskedő a szekerén magával hozta Pestre. Az akkor még német beszédtől hangos városban fölkeresték Fridetzky ismerősét, Calderoni Istvánt. Mivel a Calderoni optikai cég tulajdonosa – fia nem lévén – olyan inast keresett, akit utódjául nevelhetne, szerződtette a fiút látszerészinasnak. 1851-ben kapta meg segédlevelét, kitűnő eredménnyel. 1857-ben átkelt az óceánon (ez akkor még tizenhat napos hajóutat jelentett), hogy az ipar és a kereskedelem fejlődését a praktikum hazájában, az Egyesült Államokban ismerje meg.

Négy évig dolgozott New Yorkban látszerészként. Itthon Calderoni István atyai áldásával Hopp feleségül vette mestere egyetlen leányát, Idát és a tengeren túlról hozott, megtakarított pénzével betársult az optikai cégbe. Házassága nem sikerült, alig fél év múlva elváltak. Hopp nem nősült meg többé. Calderon Istvánnal a történtek ellenére haláláig, 1881-ig baráti viszonyt tartott fenn.
1864-ben a hetvenéves Calderoni István visszavonult, Hopp Ferenc átvette a céget, de továbbra is megtartotta a közismert és megbecsült “Calderoni és Társa” elnevezést.

A sokoldalú üzleti tevékenység és az állami megrendelések révén stabil és virágzó cég nagy vagyonhoz juttatta tulajdonosát. Tőkéjét tovább gyarapították ingatlanügyletei, így egyre több időt és pénzt szentelhetett földrajzi és földtani ismeretei bővítésének, az utazásnak, majd a gyűjtésnek. A század végére Hopp Ferenc, aki soha nem politizált, szakmájától függetlenül is a főváros életének ismert és elismert alakjává vált – mint különc világutazó, mecénás és műgyűjtő.

Utazásai eleinte – ifjúkori valcoláshoz, szakmai vándorláshoz hasonlóan – főként szakmai célokat szolgáltak. Később egyre bővülő érdeklődéséhez szabta mind nagyobb szabású útiterveit. 1882-ben, majdnem ötvenéves korában vágott neki az első föld körüli utazásnak. Szeptember 3-án intett búcsút Budapestnek, ahova tizenegy hónapi utazás után, 1883. augusztus 20-án érkezett vissza. Gondosan megtervezett útvonalat járt be: Fiuméből hajózott a Földközi-tengeren, a Szuezi-csatornán, a Vörös-tengeren és az Indiai-óceánon át, Ceylon érintésével Ausztráliába. Szingapur, Penang és Rangoon érintésével érkezett meg Calcuttába. Onnan Darzsilingbe utazott. Erről a látogatásról írt levelét egy budapesti német újság is közölte: “December 26-án érkeztem meg Rangoonból Calcuttába, ezt 31-én ismét elhagytam, hogy a szilveszter estét a Gangeszen, az újévet pedig ezen a fenséges helyen (Darzsiling) ünnepeljem. Az utazás Darzsilingben a hegyi vasúton csodálatos; többnyire a régi országutat követi. Az ifjú Mr. Prestige-zsel, a vasút építőjének fiával utaztam, aki volt olyan szíves, hogy az utolsó nyitott kocsiban adott nekem helyet, ahonnét teljesen szabadon élveztük a kilátást. Január 2-án reggel az első utam a temetőbe vezetett, hogy felkeresem honfitársam, Alexander Csoma de Körös sírját, és síremlékére egy friss virágkoszorút tegyek. A síremlék nagyon jó állapotban van, a homokkő oszlopot éppen frissen meszelték. A temető elhelyezése egyedülálló a világon. E férfi, aki életét a tudománynak áldozta, nem kívánhatott magának különb helyet utolsó nyughelyül. Indiában őrzik és tisztelik emlékét. Vámbéryt is jól ismerik, művei megvannak a Clubban és sokan olvassák. Gyakran emlékeznek meg Déchy kalandos és veszélyes expedíciójáról a független Szikkim belsejébe, s még ma is bámulják a Darzsilingi európaiak e honfitársunk merészségét és kitartását.”

Indiában két hónapot töltött, ellátogatott a Gangesz-parti nagyvárosokba, köztük Pathnába, Benáreszbe, Allahabádba, Lacknow-ba, Agrába, majd Delhibe, azután vasúton indult el dél felé. Fölkereste Dzsaipurt, Barodát, azután Bombay-t, majd Dél-India keleti felén Madraszt, Pondicherryt, Tandzsurt (ma: Thandzsavur), Madurait, Tutikorint, ahonnan visszajutott Ceylonba. Japánon és Amerikán keresztül ért vissza Európába, majd haza.

Majd egy évtized elteltével, kevéssel hatvanadik születésnapja után, 1893. május 10-én vágott neki második, leghosszabb föld körüli utazásának, amely több mint egy évig, 1894. június 24-ig tartott. Lisszabonban szállt hajóra, hogy így nyugat felé kerülje meg a földet, barátja, dr. Seitz Ottó társaságában.

Hopp Ferenc szakmai érdeklődése magyarázatot adhat arra, miért gyűjtötte a régi optikai és csillagászati műszereket. Szakmai gyűjteményéből nyolcvannyolc darab szerepelt a millenniumi kiállításon. Földrajzi érdeklődése, majd utazásai ismeretében nem szorul külön indoklásra, hogy tagja és rendszeres anyagi támogatója volt a Magyar Földrajzi Társaságnak, az Uránia Tudományos Egyesületnek, a Mathematikai és Physikai Társulatnak és még más egyesületeknek is, amelyek megnyerték pártolói tagnak és többnyire évi száz-száz forintos, illetve koronás adományra számíthattak tőle. A mai értelemben szponzora is volt ezeknek a szervezeteknek: mint a Földrajzi Közlemények, majd Uránia hátsó borítóján rendszeresen jelentek meg Calderoni-reklámok. Minden tekintetben igyekezett használni a tudománynak és a művelődésnek; például 1882-83-as utazása során összegyűjtött fényképeiből Lóczy Lajos könyvéhez, A khínai birodalom természeti viszonyainak és országának leírásához tizenhat darabot adott át közlésre.

Tudós ismerőseinek lehetőség szerint beszerezte utazásai során, amit kértek tőle a saját és a “megrendelők” szakmai érdeklődése szerint.

Első föld körüli utazásán vásárolt első emléktárgya, az ádeni bazárban megszerzett strucctojás ma is megvan, a Múzeum leltárkönyvében kegyeletből az 1. számot viseli. Ez az út, az Indiában töltött két hónap élményei, majd a hongkongi és japáni benyomásai döntő jelentőségűek voltak: ekkor ismerte meg közelebbről a keleti művészet alkotásait, a drágakő, az elefántcsont-, a nemesfa- és lakkfaragásokat, rekeszzománcot. A finom mívű bronz használati- és dísztárgyakat, a későbbi gyűjtemény legfontosabb tárgytípusait. Érdeklődése fokozatosan fordult a magas művészetek és a tudatos műgyűjtés, ezen belül a keleti művészet és a díszítőművészet felé. A Kelet iránti érdeklődését – szintén Felvinczi Takács Zoltán visszaemlékezései szerint – amerikai éveire vezeti vissza. Az élményről ő maga is megemlékezik: …éppen New Yorkban laktam, amidőn 1858-ban Susquehana hadihajón az első japán küldöttség Amerikába érkezett, hogy az elnöknél tisztelegjen.” Megismerkedett a kíséret egyik tagjával, és ajándékát, egy japán ezüstérmét egy színházi látcsővel viszonozta.

Gyűjteményét nemcsak utazásai során, hanem itthon is gyarapította. Vásárolt bécsi műkereskedőknél is, és a fejlődő budapesti műkereskedelemben felbukkanó keleti tárgyak nem kis része őhozzá került.

Hopp szinte semmit sem adott vagy cserélt el, hiszen minden műtárgy megszerzéséhez személyes élménye is fűződött. Szívesen kölcsönözte viszont tárgyait múzeumi kiállításokra. Például az első föld körüli utazása során gyűjtött viseleti darabok, néprajzi tárgyak már 1889-ben szerepeltek a Néprajzi Múzeum kiállításán.

Hopp Ferenc később sem nevezte magát műgyűjtőnek, gyűjteményét egyre módszeresebben gyarapította. 1907-ben a hazai magángyűjtők budapesti kiállításán már ő szerepelt a legtöbb keleti tárggyal. Körülbelül akkortájt kezdte művészettörténész segítségét is igénybe venni gyűjteménye fejlesztéséhez. Bizalmába fogadta Felvinczi Takács Zoltánt, a Szépművészeti Múzeum fiatal munkatársát, aki a múzeum távol-keleti anyagának rendezésével már bebizonyította, hogy a kor színvonalán jól ismeri a keleti művészetet.

Hopp Ferenc 1883-ban vásárolta meg az Andrássy út 103. számú telket és villát (addigi lakása Mária Valéria – ma Eötvös – utca 14. sz. alatt volt). Az eredetileg nyaralónak épült házat átépíttette, bővíttette, később korszerűsítette. Itt helyezte el a gyűjteményeit. 1895-ben a Jubileumi album így jellemzi a látványt, amely az emeleti nagy teremben fogadta a látogatót: … üveges szekrényekben vannak itt mindazok a műkincsek és érdekes holmik, amelyeket Hopp világutazásai közben öt világrészből beszerzett. A szemlélő valósággal zavarba jön, mit méltasson inkább figyelmére, a pompás szőnyegeket, a színgazdag, drága kínai selyem- és aranyhímzéseket, a gyönyörű harci eszközöket, kínai vázákat, japán dísztárgyakat, bámulatos filigrán- és email-munkákat, a rézkarcokat, papírfestményeket, a fémtárgyakat, az etnográfiai ritkaságokat, a káprázatos kolibri-gyűjteményt, a csodálatos ásványokat, a képzelhetetlen finomságú fonott munkákat, vagy azt a szekrényt, amelyen ez a felírás díszeleg: “Peking – Yokohama- New York 1882 szeptember 3 – 1883 augusztus 20. … Valóban nem kellene más, mint kiírni a Hopp-féle nyaraló homlokzatára ’Keleti Múzeum’ és bizonyára nap-nap után seregestül tódulna annak megtekintésére Budapest és az egész ország műértő közönsége.” A kertbe is egymás után kerültek a kerti műtárgyak, majd különleges növények. A vízmedencén japán bambuszhidacska ívelt át, japán mintára készült lugasban lehetett hűsölni. A bejáratnál felépítettek egy kerek nyílású kínai “Hold-kaput”, amelynek nemcsak tervei, zöldmázas tetőcserepei, színes kerámiafigurái származnak Kínából, hanem feliratos kőlapja is. Ezek megrendelésre készültek Kantonban: a szokásos jókívánságok mellett Hopp Ferenc kínai írásjegyekkel írt neve is szerepel rajtuk.

A villa az 1906-os bővítéssel nyerte el mai formáját. Az emeleti helységek mind a gyűjtemény elhelyezését szolgálták – ekkor készültek azok a vitrinek is, amelyeket a Hopp Múzeum mindmáig használ a műtárgyak bemutatásához.

Hopp Ferenc sokoldalú kultúrapártoló és jótékony tevékenységéről összefoglalóan csak végrendeletéből tudunk: több mint negyven kulturális és jótékony szervezetnek szánt kisebb-nagyobb összeget – ez nemcsak vagyonának nagyságára, de sokféle kapcsolatára, gazdag motivációjára is következtetni enged. Egyedül a szülővárosának nyújtott támogatásról tudunk egyet-mást: 1893-ban a fulneki iskolának küldött tanszerekért, 1902-ben épülő fürdő felszereléséhez jutatott összegért, 1903-ban a templom padlójának megcsináltatásáért, 1906-ban a polgári leányiskola globuszáért, 1917-ben az iskolaegyesületnek küldött 500 koronáért írtak Hoppnak köszönőlevelet Fulnekről.

Ferenczy Mária – Kincses Károly: Mandarin öszvérháton (Budapest, 1999) című könyvéből válogatta:
Ubornyák Katalin

2002/33.