Csaitanja Maháprabhu tanítása 4.rész

d) Isteni inkarnációk

Tulajdonképpen az inkarnáció szó Isten esetében pontatlan meghatározás, hiszen e latin szó jelentése: hús(- vér) testben (születik újra). Amikor a lelki világ valamely istensége alászáll az anyagi világba, akkor ezt eredeti, transzcendentális testében teszi, ezért célszerűbb az eredeti szanszkrt kifejezést – avatár: “aki alászáll” – használni.

Istennek megszámlálhatatlan avatárja van, s ezek mindegyike mint rész viszonyul az egészhez. De miután a Legfelsőbben nem létezik “belső” különbség, a részt nem fizikálisan kell érteni, mint mondjuk a kő egy darabját; az avatár-rész ugyanis ugyanúgy mindentudó, mindent-átható, teljes energiával rendelkező isteni lény, mint az Egész. Csupán azért hívják résznek, mert Bhagaván szvarúpa-energiája nem nyilvánul meg benne teljesen.

Az előzőekben már szó volt arról, hogy a forma nélküli, személytelen Brahman a szvarúpa-energia legalsóbb megnyilvánulása, míg Krsna a legteljesebb. Ezért Krsna nem más, mint Bhagaván, miként azt a Bhágavata-purána is írja: krsnasz tu bhagaván szvajam (1. 3. 28.).

 

Krsna és az avatárok

Krsna és a személytelen, tulajdonságok nélküli (nirguna) Brahman között a részleges isteni megnyilvánulások egész hierarchiájáról beszélhetünk, melyek mindegyike külön formával, személyiséggel rendelkezik. Ezek különbözősége attól függ, hogy Bhagaván hatalma (aisvarjá-ja) és bája (mádhurjá-ja) mennyire nyilvánul meg bennük. A formabeli különbség azonban nem jelenti azt, hogy az inkarnáció azonosságában különbözne Bhagavántól. Mindegyikük létezik Bhagaván Krsnában – ezért hívják Őt a Sok Isteni Forma Formájának (bahúmúrtjéka múrtikam, Bhág. 10. 40. 7.). Bár Isten mindegyik avatárja tökéletes, ez a tökéletesség különböző fokokban nyilvánul meg. Eszerint beszélhetünk tökéletes (púrna), tökéletesebb (púrnatara) és legtökéletesebb (púrnatama) avatárról. Krsna, az avatárok és az isteni tulajdonságok kútfője púrnatama.

Csaitanja tehát azt tanította Krsnáról, hogy Ő a legvalóbb valóság, maga az Abszolút Igazság, az Istenség Legfelsőbb Személyisége. Bár Sankara és Rámánudzsa tanításának hatására a nyugati világ Krsnát Visnu nyolcadik inkarnációjának hiszi, Ő úgy Visnu, mint az összes többi isteni megnyilvánulás forrása.

Csaitanja, miközben Szanátan Gószvámít tanítja, részletesen szól Krsna különféle isteni megnyilvánulásairól. Az avatárokat három fő csoportra osztja: 1) szvajam-rúpa, 2) tadékátma-rúpa és 3) ávésa-rúpa. Ezeket Dzsíva Gószvámí a következőképpen definiálja: szvajam-rúpának azt az isteni formát nevezi, amely önmegnyilvánult, azaz megnyilvánulása semmilyen más isteni formától nem függ. A tadékátma-rúpa az, amelyik – bár lényegében megkülönböztethetetlen a szvajam-rúpától, formájában attól mégis másnak tünik. Amikor pedig Krsna valamely kiválasztott élőlényt megáld isteni hatalmával, s így általa megnyilvánul az emberek számára, ezt a fajta avatárt ávésa-rúpának hívja.

A szvajam-rúpának

A szvajam-rúpának két fajtája ismeretes: szvajam-rúpa és szvajam-prakása. Az első Krsna lényeges formája, a vrndávani tehénpásztor. Ő Bhagaván minden értelemben, maga a tökéletesség, a végtelen isteni energiák, jellegzetességek, valamint a világmindenség forrása, minden ok elsődleges oka (ísvarah paramah krsnah szaccsidánanda vigrahah, Brahma-szanhitá, 5. 1.). Teste nem fizikai, hanem teljes mértékben lelki, jellemzői az örökkévalóság (szat), teljes tudatosság (csit) és üdvösség (ánanda). Minden egyes tagja képes az összes többi funkcióját ellátni, s mindegyik végtelen lelki, valamint anyagi univerzumok forrása (Brahma-szanhitá, 5. 32.). Ragyogó testének szépsége elmondhatatlan, leírhatatlan. S bár ezt mégis megtesszük, tudnunk kell, hogy az emberi testre csak látszólag hasonlít. Az emberi értelem számára mindez felfoghatatlan, de hogy valami elképzelésünk mégis legyen, a Védák imígyen írják le: Isteni testének színe az esőfelhőére hasonlít, fejlettsége a serdülőfiúéra, míg szeme akár a kinyílott lótuszvirág. Fejét pávatollak ékesítik, s általában fuvoláján játszik. Nagyon szeretetreméltó, vonzóbb, mint megannyi Cupidó (Brahma-szanhitá, 5. 30.).

Krsna olykor egyidejűleg több helyen is megjelenik egyszerre, mintegy megsokszorozván önmagát. Az ilyen formáját szvajam-prakásnak nevezik, s ez minőségileg nem különbözik az eredetitől. Kétféle szvajam-prakás van, a prábhava- és a vaibhava-prakás. Példa a prábhava-prakásra, amikor Krsna megsokszorozza önmagát, hogy a rásza táncban párja lehessen mindegyik gópí lánynak. A vaibhava-prakás formában Krsna Balarámként nyilvánul meg. Balarám csupán teste színében különbözik Krsnától. A vaibhava-prakásnak néha két (mint Dévakí fia, a mathurai Vászudéva esetében), máskor négy (mint a dvárakai Vászudévának) karja van. Az előbbit vaibhava-prakásnak, az utóbbit prábhava-vilászának hívják. Krsna szvajam-rúpa és vaibhava-prakás formái közötti különbség attól függ, hogy Krsna minek képzeli magát, milyen szerepet játszik. Szvajam-rúpájában a gópa, az egyszerű tehénpásztorfiú szerepét játsza, míg Vászudéva-Krsnaként a nemes harcosét (ksatrija). A szvajam-rúpa Krsna túltesz Vászudéván szépségben (szaundarja), fenségben (aisvarja), bájban (mádhurja) és humorban (vaidagdha-vilásza). (Csaitanja-csaritámrta, madhja 20. 148-50)

Tadékátma-rúpa

A tadékátma-rúpáknak is két csoportjuk van: 1) vilásza és 2) szvámsa. A Krsnával majdnem azonos hatalommal rendelkező megnyilvánulásokat, mint például a lelki világ bolygóin lakozó Nárájana formákat, nevezik vilásza-rúpáknak. A szvámsa formáknak, mint például a Matszja (Hal) és Varáha (Vadkan) avatároknak, kevesebb hatalmuk van. A vilásza formáknak két fajtájuk ismert, a prábhava és a vaibhava. A prábhava-vilásza főbb megnyilvánulásai az ádi-csaturvjúha, magyarul az elsődleges isteni négyes: Vászudéva, Sankarsana, Pradjumna és Aniruddha, akik örökké Dvárakában és Mathurában lakoznak. Ez a négyes az eredete a végtelen számú, kevesebb hatalommal rendelkező csaturvjúháknak. Belőlük nyilvánul meg huszonnégy istenség, akik négy kezükben lótuszt (padma), kagylót (sankha), harcidiszkoszt (csakra) és buzogányt (gadha) tartanak. Különféle nevük van, s a kezükben tartott tárgyak sorrendje szerint lehet őket megkülönböztetni. E huszonnégy formát hívják vaibhava-vilászának.

Szvámsa formájában Krsna számtalan avatár forrása. Ezeket hat csoportra osztják: purusa-, lílá-, guna-, manvantara-, juga- és saktjávésa-avatár. A purusa avatárok a három (Mahá-, Garbhódasáji- és Ksíródasájí-) Visnu, ők a teremtésben, illetve annak fenntartásában játszanak fontos szerepet, miként azt már előzőleg részletesen kifejtettük.

Lilá-, gúna avatárok

A lílá avatárok száma is végtelen. Lílá isteni játékot, kedvtelést jelent. Isten időről-időre különféle formában jelenik meg, mint például Matszja, Kúrma, Naraszinha, Vámana, Ráma, Kalki, Buddha stb, hogy ily módon szerezzen örömet híveinek, s kedvtelést magának.

A “guna” szó jelentése kötelék, tulajdonság, minőség. Három guna-avatár van: Brahmá, Visnu és Siva. Brahmá a kozmosz teremtője, s mivel a teremtés vággyal és aktivitással jár, ő a rádzsa-guna (a szenvedély kötőerejének) uralkodó istensége. Brahmá szerepét általában egy nagyon fejlett, odaadó lélek (dzsíva) tölti be, akinek elméjét a rádzsas befolyásolja, s akit Garbhódasájí Visnu különleges erővel, képességgel ruház fel a teremtésre. Abban az esetben, ha nincsen ilyen kvalifikált élőlény, Brahmá Isten (Krsna) saját énjének egy részéből nyilvánul meg. Visnu az univerzum fenntartásáért felelős, s a jóság minőségének (a szattva-gunának) uralkodó istensége. Visnu tehát egyszerre két avatár szerepét is betölti, mert ő egyben guna- és purusa-avatár is. Siva szerepe az anyagi kozmosz megsemmisítése, s így ő a tamasz (sötétség, tudatlanság) gunájának felelős istensége. Siva szerepét néha egy élőlény (dzsíva), néha Krsna részleges megnyilvánulása tölti be. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy egy élőlény sem válhat soha Visnuvá.

Brahmá egy napjában tizennégy Manu van. A Manuk az emberiség ősatyái, felülvigyázói. Mind a mai napig az ő nevüket őrzi a különféle nyelvekben az ember szó (például man a germán nyelvekben, manus cigányul stb.). Mindegyik Manu idejében megjelenik egy avatár, akit ezért manvantara-avatárnak hívnak. E tizennégy avatár a következő: Jagja, Vibhu, Szatjaszéna, Hari, Vaikuntha, Adzsita, Vámana, Szárvabhauma, Rsabha, Visvakszéna, Dharmaszétu, Szudháman, Jógésvar és Brhad-bhánu.

A négy juga

A Föld különféle időciklusait jugáknak hívjuk. A négy évszakhoz hasonlóan négy juga van: szatja, trétá, dvápara és kali. A szatja-juga 1 728 000 ezer évig tart, jellemzője az erkölcsi tisztaság, bölcsesség és vallásosság. A trétá-korszak időtartama 1 296 000 év. Azt mondják, a bűn ebben a jugában kezdődik, ám a dvápara-jugában (864 000 év) ez még nagyobb méretet ölt, s ezzel párhuzamosan hanyatlik a vallásosság és az erkölcs. Azt a korszakot, amiben ma élünk, kali-jugának hívják. 432 000 évig tart, s Kr. e. 3102-ben kezdődött. Jellemzője az általános bűnözés, erkölcstelenség, az anyagi javak hajhászása, valamint az, hogy az emberek inkább a gépekben és a technikában hisznek, mint Istenben. A kali-korszak után ismét a szatja-juga következik, így ismétlődnek körkörösen. Négy juga alkot egy nagy (mahá-) jugát, s Brahmá egy napjában ezer mahá-juga van.

A négy juga mindegyikében megjelenik egy-egy avatár, hogy a korszaknak megfelelő lelki folyamatot tanítsák. A szatja-korszak avatárja fehér színű, s a Krsnán való meditálást (dhjánya-jógát) tanítja. A trétá éra avatárja vörös színű, s jagjára, helyes áldozatra oktatja a lelki életben igyekvőket; a dvápara-jugáé kékes-fekete színű, Krsna rituális imádatát tanítja. A mai korszak avatárjának színe aranyló (sárgás), tanítása Isten szent neveinek zengése, és a makulátlan odaadás, a tiszta istenszeretet (préma). Az ő neve Krsna Csaitanja (vagy Csaitanja Maháprabhu), a legnagylelkűbb isteni avatár, aki bűnöst-bűntelent, tudóst-tudatlant, boldog-boldogtalant eláraszt kegyével.

A saktjávésa-avatárok egyéni lelkek (dzsívák), akiket isteni inspiráció jellemez. Kétfajta isteni inspirációról beszélhetünk: az egyik magától Bhagavántól ered, a másik pedig Bhagaván valamelyik energiájától. Az első kategóriába tartozók Istenségnek tartják magukat, ezért avatárok ők a szó szoros értelmében, s az avésa-rúpa csoportnév illeti meg őket. A második kategóriába tartozók Isten híveinek vagy szolgáinak vallják magukat, s általában mint nagy Mesterek, próféták vállnak híressé. Vjásza, a Védák lektora például Bhagavántól eredő avésa-avatár. Példa a különféle isteni energiák által inspirált avatárokra: a Kumára fivérek (a gjána-saktitól, az isteni tudás-energiától), Nárada (a bhakti-saktitól), Prthu király (a pálana-, azaz fenntartó- vagy oltalmazó-energiától), dzsíva-Brahmá (a teremtő-saktitól), hogy csak néhányat említsünk.

 

6/1991.
Abhay Narayan