Az idő szívverése
Ha boldog időkre gondolunk a magunk vagy az emberiség életében, aranykort mondunk, a hanyatló, epigon korszakokat ezüstkornak nevezzük, a nehéz, kegyetlen időket a vas korszakának. Az idő forgásának korokra osztása igen régi népközi szokás, de elnevezésük az aranyról, ezüstről, rézről, vasról természetesen csak akkor születhetett meg, midőn e fémeket már ismerték. Viszont egyáltalán nem használatba vételüket jelzi, hanem onnan ered, hogy mindegyiknek szimbolikus jelentőséget, értelmet tulajdonítottak, s így jelzőül használva őket, a dolgokat rangsorba állították, vagy erkölcsileg minősítették. A babiloniak például a hét bolygó (köztük a Nap és a Hold) rangsorát és tulajdonságait jelezték az ércekkel és féldrágakövekkel: az arany volt a Nap érce, az ezüst a Holdé, a réz a Vénuszé, a porfír a Marsé (a vasat még nem ismerték), a lapis lazuli a Merkúré, a topáz a Jupiteré, a malachit a Szaturnuszé. A görögök átvették az érckorokat, nemzetségeknek nevezvén őket, s Hésziodosz idejében már megtoldották egy ötödikkel, a héroszokéval, akiken a maguk hősi honfoglaló nemzedékét értették. Hasonló értelmű Dániel próféta könyvében Nabukudurriszur (Nabukadnezár) álma a négyféle ércből és cserépből való szoborról, s Iránban Zarathustra látomása a fáról, melynek arany-, ezüst-, réz- és vaságai jelentik az egymás után következő korszakokat. Más népek más értelmű és tartalmú elnevezéseket használtak, de a világidő periódusokra osztása majd mindegyiknél megvan, a nagy kultúrateremtőknél kivétel nélkül s alaposan kidolgozott rendszerekben.
E világkortanok fontos szerepet játszottak az ókorok mitológiáiban, mintegy alapfalakul szolgáltak a vallásbölcseleti rendszerek felépítéséhez, s végeredményben azzá váltak, amit ma történelemszemléletnek nevezünk. A négyes tagolás általánossága feltűnő, s azt hihetnők, hogy a négy évszak pergése sugallta; némely népnél csakugyan így volt (például a germánoknál), de az évszakok váltakozása nem a folytonos, fokozatos hanyatlás eszméjét kínálja a kezdeti tökélytől a bukásig, hanem a kicsiny csírából nagyra növés és az érés, majd az elhullás megújuló ritmusát hirdeti. Ehhez képest egészen más mitologémákat szült: természetregéket, azonfelül az értékelésnek is elütő – nem erkölcsi – aspektusait nyújtja. Hogy a világidő tagolása milyen eszméből született s mit nyújt – épp e kérdésekre akarunk most felelni.
Sokáig számokkal fogunk bíbelődni, s a számok nem oldhatók fel szórakoztató mesékké, figyelmet kívánnak, viszont csak egyféle értelmük van, és igazolják magukat. Ha helyesen bánunk velük – s ez fontos és ellenőrzendő –, az eredmény is csak helyes lehet, és jutalmazza a fáradságot.
Az ókori ciklusrendszerek összehasonlítása bonyolult műveletekkel jár, kivált ha nem ismerjük a kulcsot, vagy éppen azt keressük. Tudtunk szerint az alábbi számításokat még senki sem végezte el, nincs mire hivatkoznunk, azért előre jelezzük, hogy egyes ismétlődő törzsszámokhoz fogunk jutni, a rendszerek azonban hol megszaporítják egy-két nullával, hol megnyesik vagy másképpen szorozzák-osztják őket. De ezek az addukciók és redukciók elvileg nem tetszőlegesek, nem puszta spekulációk eredményei, hanem időkör-többszörözések vagy osztatok, ahogyan mi is évtizedek, évszázadok, évezredek szerint számítunk, holott történelmi ciklusegységünk a század, s ezt addukáljuk ezreddé és redukáljuk tizeddé. Ha szeszélyesnek vagy alaptalannak találjuk a régi változatokat, lehet azért is, mert nem ismerjük céljaikat vagy nézőszögüket, a régiek azonban tudták az okát, ha mesterséges volt is a konstrukció. Erre vall, hogy ritkán fejlesztették rendszereiket matematikai következetességgel a végletekig, mint például az indusok, akik oly számtani (aritmetikai) logikával jutottak el a megfigyelt csillagászati adatokból a világ korának kiszámításához, s kétmilliárd esztendőre tették. Mindamellett az „égi év”, „isteni év”, „világév” lehet a földi esztendő egyszerű szorzata is.
Mielőtt összehasonlításokba fognánk, jegyezzük meg, hogy itt a Földön kétféle praktikus időszámításra van mód. Az egyik a világidő, melynek ciklusait a Naprendszernek az ekliptikán, illetve az Állatkörön való haladása, a precesszió szolgáltatja; ez nagyobb korszakok rendszerezésére alkalmas, és egy köre kitesz 25920 évet; e precessziós világév a 12 állatjegy szerint 12 részre, világhónapra oszlik, és így tovább napokra, órákra, percekre. A másik a földi idő, mely a Föld Nap körüli keringésén s a tengelye körüli forgásán alapszik, valamint a holdmozgáson, s legnagyobb periódusa az esztendő. Az év többféle lehet, de kettő a leghasználatosabb: a sziderikus vagy csillagév, az az idő, mely alatt a Föld pályáját a Nap körül befutja, vagy amely alatt a Nap látszólagos pályája ugyanahhoz a csillaghoz tér vissza; tartama 365 nap 6 óra 9 perc 9,35 másodperc. A másik a szinodikus vagy holdév 12, holdváltozástól holdváltozásig tartó hónapból áll; egy ilyen szinodikus holdhó tartama 29 nap, 12 óra, 44 perc, 2,9 másodperc, egy szinodikus évé tehát 354 nap 8 óra 48 perc 34 másodperc. A különbség a kétféle év közt 11 nap (epakta); a régiek a korszakolásnál a kettő középértékét – 360 napot – vettek egységnek (ún. közép vagy átlagév), s ennek alapján az ekliptikát is 360 részre vagy fokra osztották a 12 állatképszakaszon kívül. (Innen ered tehát a ma is használt égi és földi fokrendszer.) Ugyanez okból 12 harmincnapos középhóval számoltak.
A világidő (a precessziós vagy Nagy Nap-év) és a földi idő (esztendő) köreit megkapjuk tehát, ha elosztjuk őket a hónapok (12), a napok (30), az órák (24) és a percek (60) számával.
Világidő (precesszió):
1 világév = 25.920 év
1 világhó = 25.920 :12 = 2.160 év
1 világnap = 2.160 : 30 = 72 év
1 világóra = 72 : 24 = 3 év = 1.080 nap
1 világperc = 1.080 : 60 = 18 nap
Földi idő:
1 év = 360 nap = 12 hónap
1 hónap = 30 nap
1 nap = 24 óra
1 óra = 60 perc
1 perc = 60 másodperc
A régiek a napot kisévnek tekintették, vagyis 12 részre, kishónapra, kettősórára osztották, a kishónapot, kettősórát pedig 30 kisnapra, kettőspercre. Innen származik az ókorban használt s a mai ember számára furcsa „kettősóra” időmérték. A kettőspercet hosszmérték kiszámítására is felhasználták (éppúgy, mint a 360 napot térmérésre, fokszámításra, azaz összehangolták az időt és a teret); a babiloniak ti. megfigyelték, hogy a Nap a napéjegyenlőség idején két kettősperc alatt tesz meg akkora utat az égen, mint amekkorát a saját tányérjának átmérője; ezt a távolságot 4 (ív) percnek nevezték el, egy perc tehát az egésznek 60-ad része. Óralapunk még mindig ezt a 12 óra – 60 perces beosztást viseli, egyébként pedig a Nap és a Hold mozgásának kölcsönös viszonyát ábrázolja: a számlap az égbolt köre, a kismutató a Nap, a nagymutató a Hold; míg a kismutató-Nap egy kishónap-óra utat (számtól számig) megtesz, azalatt a nagymutató-Hold az egész számlap-eget körbejárja; a kismutató-Nap tehát egy kisév-nap alatt egyszer futja körül a számlap-eget, a nagymutató-Hold tizenkétszer, kiadva a 12 kishónap-óra számát. Minthogy mi már nem kettősórákban számítunk, azaz napunk 24 órás, azért a mi óralapunkon ez a művelet naponta kétszer ismétlődik. A beosztás, vagyis a kettős időmérés (nap+óra) a sumérek találmánya, mindmáig híven követjük, s noha nem fedi a mi 24 órás napbeosztásunkat, annyira belénk idegződött, hogy csak mostanában és csak hivatalosan kezdjük a valódi 24 órás beosztást alkalmazni. A régiek kettősóra-rendszerének számunkra nincs jelentősége, azért a következőkben a 60 perces órákkal fogunk számolni.
A sorra kerülő számításokban tehát megkülönböztetünk precessziós világperiódusokat (Nagy Nap-év-köröket), aztán egyes népeknél használatos nagyciklusokat (vagy világ-éveket, ezeknek rendszerint saját nevük van), végül földi időköröket. Minthogy pedig az ókori népek a csillagászatot és a naptártant – legkiválóbb mestereiktől – káldeus tudományoknak nevezték, kezdjük mi is velük.
Babilónia – A káldeus korszakszámítás a sumérok műve, de eredete valószínűleg a történet előtti időkre nyúlik vissza. Főköre a sar = 3.600 év. Csillagászati alapja: egy és kétharmad világhó, azaz 2.160 + 1.140 = 3.600, egyúttal a középév napjai számának, 360-nak tízszeres addukciója. Periódusai a hatos és tízes (szexagezimális és decimális) számrendszer alkalmazásával jönnek létre, egységei:
1 susu = 6×10 év = 60 év
1 ner = 10 susu = 600 év
1 sar = 6 ner = 3.600 év
1 nagysar = 60 sar = 216.000 év
A világciklusok alapegysége a sar, csupán a vízözön előtti királyok listáin szerepelnek kisebb időkörök. Berossosnál kétféle hagyományt találunk feljegyezve (nevezzük A és B világciklusnak), kívülük igen régi emlékekből összeállítottak egy harmadikat (nevezzük C világciklusnak). Legnagyobb időköreikből, a világévekből kiindulva, így mutathatók be:
A világciklus
1 világév = 12×10 sar = 120 sar = 12 × 30.000 = 432.000 év
1 világhó = 10 sar = 10 × 3.600 = 36.000 év
1 világnap = 1/3 sar = 3.600/3 = 1.200 év
B világciklus
1 világév = 12×12 sar = 144 sar = 12 × 43.200 = 518.000 év
1 világhó = 12 sar = 12 × 3.600 = 43.200 év
1 világnap = 2/5 sar = 3.600/2,5 = 1.440 év
C világciklus
1 világév = 12×30 sar = 360 sar = 12 ×108.000 = 1.296.000 év
1 világhó = 30 sar = 30 × 3.600 = 108.000 év
1 világnap = 1 sar = 3.600 = 3.600 év
A táblázatokból kitűnik, hogy az A világciklus a sar decimális szorzatain és egy osztatán alapul, a B és a C ciklus a sar szexagezimális szorzatain és osztatain. Azonban világosabb képet kapunk, ha a sarral való számításokat elhagyjuk, s helyettük a világéveket hónapokra (12), a hónapokat napokra (30) osztjuk.
A világciklus
1 világév = 432.000 év
1 világhó = 432.000 : 12 = 36.000 év
1 világnap = 36.000 : 30 = 1.200 év
B világciklus
1 világév = 518.000 év
1 világhó = 518.000 : 12 = 43.200 év
1 világnap = 43.200 : 30 = 1.440 év
C világciklus
1 világév = 1.296.000 év
1 világhó = 1.296.000 : 12 = 108.000 év
1 világnap = 108.000 : 30 = 3.600 év
Első pillantásra szembeszökő, hogy a ciklusok számai emelkedő tendenciát mutatnak, egymásnak többszörösei; így a B ciklus az A-nak 1,2 szerese, azaz:
432.000 × 1.2 = 518.000 év
36.000 × 1.2 = 108.000 év
1.200 × 12 = 1.440 év
A C ciklus pedig a B-nek 2.5-szerese:
518.000 × 2.5 = 1.296.000 év
43.200 × 2.5 = 108.000 év
1.440 × 2.5 = 3.600 év
Végül a C ciklus az A-nak háromszorosa:
432.000 × 3 = 1.296.000 év
36.000 × 3 = 108.000 év
1.200 × 3 = 3.600 év
E viszony a három ciklus között nem véletlen vagy tetszőleges, ezt mutatja az is, hogy az ily módon nyert számértékek szoros kapcsolatban vannak a precessziós világév periódusaival, azaz összeegyeztetik a földi időköröket az égiekkel. Tudjuk, hogy a babiloniak az ekliptikát (vagyis a világteret) 360 részre, fokra osztották, s miután a Nap ezt 25.920 év alatt járja körül, egy fokra 72 év esik. Minthogy pedig az eget az istenek birtokolták, minden főistenre esett egy megillető rész, ahol uralkodott, s mely a fokok száma szerint megadódó időn át az egész mindenségben is vezető helyre került. A fő isteni triád Anu, Enlil és Ea volt, hozzájuk csatlakozott Szin és Samas (a holdisten és a napisten) duádja; a reájuk eső számokat (tér + időmértékeket) istenszámoknak nevezték, s a következő arány szerint osztották meg:
Anu = 60 × 72 = 4.320
Enlil = 50 × 72 = 3.600 = 10.800 év = 3 C világnap
Ea = 40 × 72 = 2.880
Szin = 30 × 72 = 2.160
Samas = 20 × 72 = 1.440 = 3.600 év = 1 C világnap
Összesen = 200 × 72 = 14.400 = 14.400 év = 4 C világnap
Hogy honnan eredtek ezek a számok, és mi a kulcsuk, még sorra kerül.
Az istenszámok arányos csökkenése (per: 60 – 50 – 40 – 30 – 20) világosan látható, valamint az is, hogy mind a 360 és 432 többszörösei, szintén arányos rendben:
Anu = 4.320 = 12 × 360 = 10 × 432
Enlil = 3.600 = 10 × 360 = 8 × 432 + 144
Ea = 2.880 = 8 × 360 = 6 × 432 + 288
Szin = 2.160 = 6 × 360 = 5 × 432
Samas = 1.440 = 4 × 360 = 2 × 432 + 144
Összesen = 200 × 72 = 14.400 = 14.400 év = 4 C világnap
Az utolsó számoszlopban látható kiegészítések (+144 és kétszerese +288) nem esetleges, szabálytörő, henye töredékek, hanem az alapszám: 72 többszörösei, istenszámtörzsek, s egyúttal kozmikus időegységek.
Áttekintve az eddigi táblázatokat, nyomban meggyőződünk, hogy az öt istenszám kifejthető a nap-precesszió adataiból, szervesen kongruál velük, azonfelül mind megtalálható az A, B, C ciklusban egyaránt.
4.320 = 2 világhó [s ennek megfelelő világnap-óra-perc]
A világév 100-as redukciója
B világhó 10-es redukciója
3.600 = 50 világnap [stb.]
A világhó 10-es redukciója
B világhó : 12-vel
C világnap
2.160 = 30 világnap [1 világhó]
A világév : 200
B világév : 240
B világhó : 50
C világév : 600
2.880 = 40 világnap [stb.]
2 B világnap
1.440 = 20 világnap [stb.]
A világév : 250
A világhó : 25
B világhó : 12
B világnap
C világhó : 75
C világnap : 2.5
Ezenkívül, mint az istenszámok első táblázatán láttuk, Anu-Enlil-Ea főtriádja együtt 10.800 év, azaz a világóra 10-es addukciója napokban, valamint 3C világnap; Szin és Samas duádja 3.600 év, vagyis C világnap, mindösszesen tehát 4C világnap.
A lényeg azonban az, hogy az istenszám mint törzsszám, derivátumai révén, döntő tényezője mind a három babiloni ciklusnak, és alkatrésze a precessziós napkörnek. Végső gyökerük pedig 72 és 18. A 72, tudjuk, nem egyéb, mint a világnap földi években, a 18 viszont (ennek negyedrésze és) a világperc száma földi napokban. Ezzel kapcsolatban megjegyezzük, hogy a babiloniak a fentieken kívül egy 18 sarból álló „sötétségperiódusnak” nevezett időkört is felvettek.) Tartsuk tehát emlékezetünkben, hogy mind a három babiloni nagyciklus, mind pedig a precessziós napkör számrendszereinek közös osztója, alapszáma 72 és 18.
Ezt tekintetbe véve, mindjárt jobban megértjük a vízözön előtti őskirályok listáit, óriási évszámait, amikkel a kutatók nemigen tudnak mit kezdeni, s az egészet a mítoszok képzeletvilágába utalják. De már a görög-rámai szerzők is elutasították őket mint téveseket és hihetetleneket, az egy Plinius kivételével, ki megjegyzés nélkül közli: „Epigenés, e nagy tekintélyű auktor állítja, hogy a babiloniaknál 720.000 évre visszanyúló csillagmegfigyelések találhatók cseréptáblákra róva; a legkisebb adat Berosusnál és Critodemusnál 490.000 éve.” Diodóros, mint láttuk, hihetetlennek tartja őket, Cicero szintén: „Semmi hitelt nem érdemelnek a babiloniak és azok, kik a Kaukázusról figyelik az égi jelenségeket, és számok és mozgások szerint meghatározzák a csillagok járását. Ha ezek úgy mondják, hogy 470.000 évnyi időről vannak történeti adataik, evvel csupán tudatlanságról vagy hivalkodásról avagy a nyugodt megfontolás hiányáról tesznek tanúságot.” A mai kutatók közül tudtunkkal csak Alfred Jeremias, az asszírológia klasszikus mestere hámozta ki az ún. eridui hagyományból, hogy az imént említett 18 saros „sötétségperiódust” alkalmazza, s csodálni való, hogy jelentését nem ismerte fel; ami pedig a számóriásokat illeti, egyszerűen azt javasolta (1904-ben), hogy a 473.000 vagy 490.000 végéről nyessünk le két nullát, akkor talán megközelítjük a történeti valószínűséget. Plinius német fordítói már őelőtte a maguk fejétől önkényesen megtették ezt (1881-82-ben). Dávid Antal, a jeles magyar asszirológus így írt (1927-ben): „A listák mindhárom változata csak abban ért egyet, hogy körülbelül ugyanazokkal a királynevekkel operál.” A problémának ilyen nézőpontból való megközelítése („történeti valószínűség”) azonban a mitikus világszemlélet félreértésére vall az összes orientalistánál a mai napig.
Három királyjegyzéket ismerünk: a larszai és eridui hagyományt és a Beressos-féle bábelit. Csakugyan van bennük homály, ami onnan eredhet, hogy nem ismerjük minden adat kulcsát, vagy ami valószínűbb, a feljegyzők nem értették már a rendszert. Elsőnek a larszai királylistát mutatjuk be, de már itt jelezzük, hogy egyúttal megfejtését is adjuk: kerek számú sarokkal operál, melyek természetesen magukba foglalják a 72-ős alapszám többszöröseit, ahogyan a táblázatban feltüntetjük. Ezenkívül meg kell jegyeznünk, hogy a legelső évszám (67.200) hibás, tehát alája írjuk a helyeset (43.200), s a korrekciót a maga helyén igazoljuk.
LARSZAI HAGYOMÁNY (Tíz király)
Subarui királyok:
1. Alulim 67.200 év
[helyesen] [43.200 év] (= 72 × 600 = 12 sar)
2. Alagar 72.000 év (= 72 × 1.000 = 20 sar)
Larszai királyok:
3. […] kidunnu 72.000 év (= 72 × 1000 = 20 sar)
4. […] ukku (?) 21.600 év (= 72 × 300 = 6 sar)
Bad-tibirai királyok:
5. Dumuzi 28.800 év (= 72 × 400 = 8 sar)
6. Enmeluanna 21.600 év (= 72 × 300 = 6 sar)
Laraki király:
7. Enszibziana 36.000 év (= 72 × 500 = 10 sar)
Szippari király:
8. Enmeduranki 72.000 év (= 72 × 1.000 = 20 sar)
Suruppaki királyok:
9. Szukkurugi, Ubur-tutu fia 28.800 év (= 72 × 400 = 8 sar)
10. Ziuszudra, Szukkurugi fia 36.000 év (= 72 × 500 = 10 sar)
10 király 456.000 év
[helyesen] 432.000 év
A fentebb mondottakon kívül láthatjuk még, hogy az évszámok sorában négy ismétlődik: 72.000 háromszor, 36.000, 28.800, 21.600 kétszer-kétszer. Az első eredete nem ismerhető fel, a többi három azonban sor szerint Enlil, Ea és Szin törzsszámainak tízes addukciója, a listán feltételesen korrigált 43.200 pedig Anué. De mind az öt visszamegy 72-re:
72.000 – ? -: 7.200 = 100 × 72
[43.200 Anu: 4.320 = 60 × 72
36.000 Enlil: 3.600 = 50 × 72
28.800 Ea: 2.880 = 40 × 72
21.600 Szin: 2.160 = 30 × 72
Ténynek kell vennünk, hogy a larszai hagyomány királyait a szokott kapcsolat fűzte Enlilhez, Eához és Szinhez: őket képviselték és korszakaikat valósították meg a Földön, az istenkirályság törvényei szerint. Hogy Anu és Samas szent számai miért hiányzanak a jegyzékből, keresendő (a korrigált számot csak feltételesen írtuk a táblázatba). Legjobban kirí a sorból a lista első száma: 67.000, az egyetlen, mely nem 72-n alapul, „szabálytalan”. Mert hogy itt szabály érvényesül, most már talán nem fogja kétségbe vonni senki. A kivétel felébreszti a gyanút, vajon nem ehelyütt csúszott-e hiba a jegyzékbe, s nem ez okozza-e, hogy a végösszeg eltér a Berossos-féle listáétól, mely kétségkívül hiteles, lévén szent istenszám addukciója: 432.000, s mert Beressos eredeti okmányából merített. A gyanút megerősíti, hogy a két lista közös forrásra megy vissza: mindkettő tíz azonos nevű királyt sorol fel, míg az eridui csak nyolcat, részben eltérő nevűeket, s végösszege kereken 200.000 évvel kisebb.
Tekintsük meg tehát közelebbről a „hibás” számot. A larszai jegyzék végösszege: 456.000, a bábelié (Beressosé): 432.000, azaz a különbség 24.000. Ha egy önkényes, de logikus korrekciót engedünk meg magunknak, s eut levonjuk a szabálytalan 67.200-ból, kellemes meglepetéssel igazolva látjuk gyanúnkat: a maradék 43.200, vagyis Anu hiányzó számának a többivel azonos addukciója, s természetesen osztható 72-vel, végül az összeadást helyesbíti 432.000-re.
Magyarázatlan marad három király 72.000-es évszáma, minthogy ennek törzse: 7.200 nem istenszám. De miután az öt isten sorából Samas hiányzik, jogosult a gyanú, hogy az ő törzsszáma bújik meg benne. S evvel együtt a táblázaton megkérdőjelezett 7.200-ban. Nem nehéz észrevenni, hogy emez ötszöröse Samas számának, 1.440-nek. Hogy miért tulajdonítottak a lista három királyának öt Samas-értéket, ma már persze nem tudhatjuk, de a számítások tisztázása céljából megengedhető, sőt szükséges, hogy ötödére redukáljuk, s aztán – a többi királyi törzsszámhoz hasonlóan – addukáljuk tízzel. A larszai lista rejtett alapjául szolgáló és hipotetikusan kijavított istenszámrendszerünk tehát így fest, az istenek rangsorába szedve:
[43.200 Anu: 4.320 × 10 = 60 × 72]
36.000 Enlil: 3.600 × 10 = 50 × 72
28.800 Ea: 2.880 × 10 = 40 × 72
21.600 Szin: 2.160 × 10 = 30 × 72
[72.000 : 5 Samas: 1.440 × 10 = 20 × 72]
Ily módon nemcsak a hiányzó isteneket és számaikat kaptuk meg a maguk helyén, hanem az aránysor kezdő és záró szorzói (60 és 20) is kellőképp beilleszkednek a haladványba. Korrekcióink tényszerű adatokból: egy-egy hiányzó, de más, hasonló helyen meglévő istenszámból és istennévből indultak ki, tehát logikusak és jogosultak, s az eredmény pontosan igazolni látszik őket.
Az addukciók okát és jelentését egyelőre ne keressük, s ne firtassuk azt sem, vajon a babiloniak csakugyan hitték-e, hogy vízözön előtti királyaik ily sok ezer évig uralkodtak. Azt azonban már az első listából kétely nélkül megállapíthatjuk, hogy rendszer van benne, s e rendszer alapja ugyanaz, mint csillagászati tér- és időméréseiké, azaz kozmikus.
Most vegyük elő a második jegyzéket:
ERIDU HAGYOMÁNY (Nyolc király)
Eridui királyok:
1. Alulim 28.800 év = 9 sar
2. Alagar 36.000 év = 10 sar
Bad-tibirai királyok:
3. Enmeluanna 43.200 év = 12 sar
4.Enmeagal 28.800 év = 8 sar 72.000 év = 20 sar (3+4)
5.Dumuzi 36.000 év = 10 sar 108.000 év = 30 sar (3+4+5)
Laraki király:
6. Enszibziana 28.800 év = 8 sar
Szippari király:
7. Enmeduranki 21.000 év = 5 sar + 5 ner
Suruppaki király:
8. Uburdu 18.600 év = 5 sar + 1 ner 18 sar + 5 ner = 68.400 év (6+7+8)
Összesen 8 király 241.200 év
Ahogy a táblázaton feltüntettük, e hagyomány 18 saros periódussal dolgozik; egyébként ismert istenszámokat alkalmaz, a két utolsó kivételével. E kettő, az 5 ner és az 1 ner hozzáadása révén, valójában törtszám, ami arra enged következtetni, hogy itt – legalábbis a mi szemünkben – hiba csúszott be, bár ennek ellentmond, hogy a tört hiánytalanul benn foglaltatik az egészben. A hiba vagy magyarázat keresését mellőzzük, egyrészt mert a lista számrendszere azonos a másik két hagyományéval, s nekünk ennyi elég, másrészt mert nem vagyunk tisztában a 18 saros időkör alkalmazásával, holott csak ez segíthetne közelebb a korszakolás értelméhez s így az esetleges hibaforráshoz. A lista különben is teljes korszakigénnyel lép fel. Minket tehát e hagyományból csupán a 18-as törzsszám érdekel, mely mint tudjuk, a precessziós világperccel azonos. Természetesen a 72-es törzsszám is teljes érvénnyel szerepel a sorozatban, de éppen mert magától értetődik, mellőzzük kifejtését. Egyéb jelentéseikkel később találkozunk.
Hátra van még Berossos jegyzéke, nézetünk szerint ez őrzi leghívebben a hagyományt. Bár a mi szemszögünkből nem a nevek és adatok „hitelessége” a fontos, hanem a számítások rendszere, s ez mind a három jegyzékben kétségkívül azonos. (Minthogy Berossos szövege görög, a táblázaton a görögösített nevek eredetijét is kitesszük.)
BÁBELI HAGYOMÁNY (Beressos tíz királya)
Bábeli királyok:
1. Aloros (Alulim) 36.000 év
2. Alagaros (Alagar) 10.800 év
Pau-tibirai királyok:
3. Amelon (Enmeluanna) 46.800 év
4. Amennon (Enmenunna) 43.200 év
5. Amegalmes (Enmeagal) 64.800 év
6. Daosos (Dumuzi) 36.000 év
Szippari király:
7. Enedoranchos (Enmeduranki) 64.800 év
Laranhai király:
8. Anempinos (Enmenpoin?) 36.000 év
Suruppaki királyok:
9. Opartes (Uburdu) 28.800 év
10. Xisuthros (Ziuszudra) 64.800 év
10 király 432.000 év
E listán mindössze három szám van, amely eddig nem szerepelt: 10.800, 46.800 és 64.800. Nehézség nincs velük, mert nem mások, mint – sorban – Szin, Enlil és Anu addukált törzsszámai, éspedig: 10.800 = 21.600:2, azaz Szin (add.) számának fele (egyúttal a C világhó: 108.000 év tízes redukciója; 46.800 = 36.000 + 10.800, azaz Enlil (add.) számának és Szin (add.) feleszámának összege; végül 64.800 = 43.200 + 21.600, vagyis Anu és Szin (add.) számainak összege. A számrendszer tévedhetetlenül azonos az előző kettővel.
Úgy véljük, felsoroltuk a babiloni korszakszámítások főbb tényezőit. Az egész együttesen kétségkívül szerves rendszer, ha egyes részletei homályban maradnak is, és ha némelyik elemének jelentését nem értjük. Eredményképp leszűrhetjük, hogy a rendszer végső fokon a precessziós világnapon, 72-n és világpercen, 18-on alapul. A kozmikus időt sikeresen egybehangolja a földi idővel azáltal, hogy rendszerébe szervesen beleszövi a középév napjainak számát, a 360-at. Aritmetikai módszerül egyaránt használja a szexagezimális és a decimális rendszert; amazt időkörök kiszámításához, emezt főként addukciók és redukciók képzésére.
Ez a csillagászati és számtani váz, jelentéstanáról azonban nem maradt fenn valamely kánoni szöveg, csupán töredékekből, mantikus és varázsformulák bevezetéseiből s a nagy eposzokból hámozta ki és foglalta össze Alfred Jeremias a következő értelmezést: „A vázat a világkorok tanának axiómái szolgáltatják. A világtörténés aiónokban pereg le. A földi ciklusok az égiek párhuzamai. A most forgó világ a káoszból támadt. Az ember, mint a teremtés koronája, minden tudást az istenségtől kapott az ősidőben, egyúttal szabályokat az isteneknek tetsző életre. Az ember bűne – mely azonban nem úgy jelenik meg, mint bűnbeesés az ősidőkben –, a vízözönkor ismét a káosz állapotát teremtette meg. Az isteni kinyilatkoztatás és az emberi tevékenység színpada, mint a vízözön előtt, mind a vízözön után, Babilónia volt. Itt fejlődött ki »az isteni tanítás révén« a műveltség. Az emberek istentelensége időnként elátkozott korokat idéz fel, melyek után egy eszményi király uralma alatt aranykor jön, egy boldog ősidő másaként.” (Allgemeine Religionsgeshichte 2 Auflage, 1924.; vö.: Dávid Antal: Babel és Assur I-II. kötet, 1926-28.)
Görögök – a babiloniak után célszerű a görögökre áttérni (noha jóval később jelentkeztek a történelemben), mert számításaikat a kaldeusoktól vették kölcsön, és módosították. De rendszerük voltaképpen nincs, csupán két nagyciklust találunk: a hérakleitoszi világévet és a platóni nagyévet. (Ma gyakran a Nagy Nap-évet is „plátói évnek” nevezik, de ez a szokás nem érinti tárgyalásunkat.)
A hérakleitoszi világév: 10.800.000 esztendő. Ennek számtörzse, mint látjuk, a világóra száma, azaz 1.080, napokban. De Hérakleitosz persze nem ebből indult ki, s szigorúan véve nem is évet ad, hanem világhónapot; ugyanis 10 × 10 sart = 360.000 évet tesz meg egy világnapnak, s ezt megszorozza a középhó napjainak számával: 30 × 360.000 = 10.800.000. Lehetséges azonban, sőt, valószínűbb, hogy a babiloni C világhónapot, 108.000 évet veszi át, addukálja 100-zal, s így kap 10.800.000 évet, azaz egy százszoros hiper-világhónapot; ezt elnevezi évnek, ami a szisztéma félreértésére vall. A babiloniak is egy precessziós számot, a világóra napjainak számát (72-t) addukálják, de szexagezimális rend szerint, s így logikusan megőrzik hónapjellegét.
A platóni nagyév 12.960.000 esztendő, nem sok magyarázatot kíván. Platón valóban nagyévet ad, úgy tetszik, a babiloni A világhónapot veszi egy napnak, s megszorozza a középév napjainak számával: 36.000 × 360 = 12.960.000. De ezúttal is lehetséges, hogy a babiloni C világhónapot szorozza meg a hónapok számával: 108.000 × 12 = 1. 296.000, s ezt ismét addukálja tízzel. A kérdésekre akkor felelhetnénk, ha tudnók, mennyire ismerhette Platón a babiloni rendszert, s ugyanez áll Hérekleitoszra. Alexandriai Kelemen mindenesetre megjegyzi: „A sokat utazott Platón asztronómiáját a babioniaktól vette kölcsön.” Ám ugyanily régi hagyományból tudjuk, hogy Ré templomának beavatottja volt On-Héliupoliszban, lehetséges tehát, hogy az egyiptomi Főnix-ciklust adaptálta. (Még Hadrianus idejében is mutogatták a templomhoz tartozó házat, ahol Platón lakott.) A kérdés valójában lényegtelen, mert a világév-konstrukció mindkét görögnél bölcseleti spekuláció eredménye; nem ment át a vallásba, sem a csillagtudományba, sem a kronológiába, röviden a gyakorlatba.
A görögök korszakolásra alkalmas módszert nem dolgoztak ki; mint minden nép, általánosságban ők is két szemszögből nézték az időt, viszont megszemélyesítették: az egyik Kronosz, vagyis „az” Idő mint őstény, amely mindent létrehoz és megsemmisít; a másik Aión, a Kor, általában minden oly nagy időszakasz, mely a többitől különbözik: jelen, múlt, jövő, vagy hogy tárgyunknál maradjunk, arany-, ezüst-, réz-, vaskor.
Természetesen volt hagyományuk az emberiség történetéről, de az mitológia, Hésziodosz dolgozta föl, azaz öntötte igen szép költői formába (Munkák és napok), utána Ovidius (Metamorphoses). Öt nemzetség váltotta fel egymást a Földön. Az első Kronosz uralma alatt az aranykorban élt, aztán kihalt, és jó szellem lett mindegyikükből; Zeusz akarata szerint őrzik az embereket. Utánuk az ezüstkor következett, akkor az emberek száz évig gyermekek maradtak, de felnőve hamar meghaltak, mert nem tisztelték eléggé az isteneket, s Zeusz a föld mélyébe rejtette őket. A réz nemzetsége szörnyű erejű, vad fajta volt, háborúknak élt, s végül saját keze által elemésztve, leszállt az Alvilágba. A vas kora szülte a legrosszabb embereket, öncélként művelik a bánt; a költő, nagy bánatára, ebben az időben él, mely csak akkor fog véget érni, ha majd gyermekei ősz hajjal jönnek a világra, s boldogtalanul élve, korán meghalnak. E hagyományos négy korhoz vagy nemzetséghez Hésziodosz hozzáad egyet, s beilleszti a negyedik és ötödik közé: Théba és Trója hőseiét; ők a Boldogok Szigetein laknak.
India – Az indusok védikus vallása, a hinduizmus tana szerint a világ élete azonos Brahma életével; ahogyan Brahma, az isten születik, él, meghal és újra támad, vele együtt a világ. Brahma száz Brahma-évig él, s ez kitesz 311.040.000.000.000 emberévet. Egy Brahma-nap neve kalpa, s ezer maháyugát, azaz nagyvilágkort foglal magába, melyek mindegyike négy yugára, világkorra oszlik, Kritá-, Trétá-, Dvápara- és Kaliyugára. Mi ezekkel foglalkozunk, nem csupán a nagy világkorok kezelhetetlen számszörnyetegei és a velük végzett bonyodalmas műveletek miatt, hanem mert nekünk elegendők: a yugák teszik a rendszer alapját.
Emezek alaptényezője viszont 360 nap, az esztendő, a „halandók napja”, s mindegyik a jól ismert 4.320 addukciójának, 432.000-nem arányosan fogyó szorzata. A 432.000 azonos tehát a babiloni A világévvel, s természetesen a többi négy istenszám is kifejthető az indus rendszerből. Azonban semmi sem bizonyítja, hogy a babiloniaktól vették át mindezt, feltehetőbb, hogy a két szisztéma, sőt a világ összes kultúrnépéé, közös történet előtti forrásból ered. A négy yuga adatai és viszonyaik a világévhez a következők:
Kritáyuga = 1.728.000 = 4 × 432.000
Tretáyuga = 1.296.000 = 3 × 432.000
Dváparayuga = 864.000 = 2 × 432.000
Kaliyuga = 432.000 = 1 × 432.000
Maháyuga = 4.320.000 = 10 × 432.000
A négy yugába bele vannak számítva a köztes idők, a reggeli és esti „szürkületek”; ha ezeket kibontjuk a tiszta évekből, kapjuk:
Kritáyuga = 1.440.000 tiszta év + 288.000 szürkületi év
Tretáyuga = 1.080.000 tiszta év + 216.000 szürkületi év
Dváparayuga = 720.000 tiszta év + 144.000 szürkületi év
Kaliyuga = 360.000 tiszta év + 62.000 szürkületi év
Közbevetőleg: a négy yuga természetesen kifejthető a Nap precesszió időköreiből; emlékeztetőül megjegyezzük, hogy az alábbi táblázatban 25.920 a precessziós világév, 2.160 a precessziós világhó, 72 a precessziós világnap évszáma:
Kritáyuga = 1.728.000 = 66 2/3 × 25.920 = 800 × 2.160 = 24.000 × 72
Tretáyuga = 1.296.000 = 50 × 25.920 = 600 × 2.160 = 18.000 × 72
Dváparayuga = 864.000 = 33 1/3 × 25.920 = 400 × 2.160 = 12.000 × 72
Kaliyuga = 432.000 = 16 2/3 × 25.920 = 200 × 2.160 = 6000 × 72
A harmadrészek nem henye törzsszámok, funkcionális szerepük van, mutatja például, hogy a Kritá- és a Kaliyugánál szorzó 2/3 = 17.280, azaz a Kritájuga számtörzse, a Dváparayugánál az 1/3 pedig = 8.640, vagyis a saját számtörzse.
A yugáknál három számcsoportot kapunk tehát: teljes yugákat, tiszta és szürkületi éveket, s a táblázatokból kitűnik, hogy mind a három csoport ugyanazokkal a törzsszámokkal dolgozik, mint a babiloni ciklusok, s a különbség mindössze annyi, hogy a yugák rendszere kizárólag éveket számít, a hónapokat és napokat mellőzi, viszont kiterjedtebb lévén (négy ciklust vesz fel, s egy főidőkörbe foglalja őket), a törzsszámoknak újabb származékaihoz jut el. Ennél fogva hasznos lesz, szemléltető táblázatba állítva, összehasonlítanunk a két nagy ókeleti rendszert. Minthogy számaik mennyiségileg nem azonosak, csak közös törzsűek, azért az egyenlőség jele [ = ] helyett a hasonlóság [ ≠ ] tesszük közéjük.
Babilon India
Anu = 60 × 72 = 10 × 423 = 4.320 ≠ 43.200 × 40 = 432.000 × 4 = 1.728.000 Kritáyuga
Enlil = 50 × 72 = 8 × 432 + 144 = 3.600 ≠ 36.000 × 36 = 432.000 × 3 = 1.296.000 Trétayuga
Ea = 40 × 72 = 6 × 432 + 288 = 2.880 ≠ 28.800 × 30 = 432.000 × 2 = 864.000 Dvápara~
Szin = 30 × 72 = 5 × 432 = 2.160 ≠ 21.600 × 20 = 432.000 × 1 = 432.000 Kaliyuga
Samas = 20 × 72 = 3 × 432 + 144 = 1.440 ≠ 14.400 × 10 = 144.000 × 1 = 144.000 Dvápara
szürkület
Ugyanez összevontabb, áttekinthetőbb formában:
Anu kora = 4.320 ≠ Kritáyuga 400 × 4.320 = 1.728.000
Enlil = 3.600 ≠ Trétayuga 360 × 3.600 = 1.296.000
Ea = 2.880 ≠ Dváparayuga 300 × 2.880 = 864.000
Szin = 2.160 ≠ Kaliyuga 200 × 2.160 = 432.000
Samas = 1.440 ≠ Dvápara szürkület 100 × 1.440 = 144.000
Vagyis egész röviden, szavakba foglalva: a Kritáyuga kitesz 400 Anu-kort, s Tretáyuga 360 Enlil-kört, a Dváparayuga 300 Ea-kort, a Kaliyuga 200 Szin-kort, végül – ahogy kiegészítésül a yugákhoz ötödiknek hozzátettük – a Dvápara-szürkület 100 Samas-kort. Ezek után aligha vonható kétségbe, hogy a két szisztéma elemei azonosak, tehát gyökerük is közös.
A négy yuga egymásutánja nemcsak időben jelent arányosan tagolt csökkenést, hanem az erkölcsökben s az emberiség általános állapotában is, amint már nevük jelentése is kifejezi: Kritá – igazság kora, Tretá – három áldozattűz kora, Dvápara – a kételkedés ideje, Kali – fekete korszak. Az első tart legtovább, ez a boldog idő, az igazságosság uralkodik, az emberek tisztelik, de utána korszakonként mind alább szállnak erről a magaslatról, mígnem az utolsóban a világ erkölcsi és anyagi süllyedése mélypontra ér. Ebben a korban, a Kaliyuga szürkületében élünk ma, mely i.e. 3102-ben a Pándavák és Kauravák csatájával vette kezdetét Kuruksétra mezején.
Mi a yugák időtartamát „halandók napjai”-ba, emberévekbe írtuk át, az indusok azonban istenévekben számítják őket, vagyis a következő rend szerint:
Yugák Reggeli szürkület Tiszta idő Esti szürkület Istenévek Emberévek
Kritá 400 4.000 400 = 4.800 1.728.000
Trétá 300 3.000 300 = 3.600 1.296.000
Dvápara 200 2.000 200 = 2.400 864.000
Kali 100 1.000 100 = 1.200 432.000
Az egyiptomiak dinasztiák szerint periodizálták történelmüket, s (természetesen) négy nagy csoportra, korszakra osztották őket: 1. az istenkirályok, 2. a félistenek, 3. a halott félistenek szellemei, végül 4. a földi fáraók ideje következett egymás után. De minthogy gyakorlatilag a Nílus áradása volt a lét föltétele, az élet minden mozzanata hozzá igazodott, így az időszámítás is, legelsők között. Ehhez képest időszemléletük, korszakolásuk földi periódusokhoz kötött: naptártudomány; óralapjuk nem a világidőt mérő Állatkör, hanem a Föld évről évre ismétlődő pályafutása a csillagok között, a Nap alatt. Ugyanez okból szigorúan alkalmazkodniuk kellett a sziderikus évhez, mely 365 egész és ¼ napból áll, azaz szükséges volt szökőnapok révén folytonosan helyrehozniuk az eltérést, miután a naptár törtszámokkal, negyednapokkal nem dolgozhat.
A csillag, melyhez a Föld körfutását, az esztendőt mérték, a Szíriusz volt (görögül Szotisz, egyiptomi néven Szopedet, később Szobe); ennek a Nappal egyidejű, heliakális keltekor, június 21-én indult meg a Nílus áradása, ez volt az újév napja, s az esztendő, a Szotisz-év (ez a nemzetközileg használt neve) a csillag egyik helikális keltétől a másikig 365 ¼ napig tartott. De minthogy a naptár csak egész napokkal számíthat, az évi negyednapos eltérést négyévenként pótolták, miután ez idő alatt a negyednapok egy teljes nappá nőttek. Minden negyedik – szökő – év tehát 366 napból állt, amikor is a Szotisz-év újév napja ismét pontosan egybeesett a csillag helikális keltével. (Maga a Szotisz-év, azaz álló év tizenkét harmincnapos hónapból és öt toldaléknapból állt, s ezeket az utolsó hónap végéhez csatolták.) Ily módon egy négyéves időkör, quadriennium jött létre, alapegységéül vették, s Kisévnek nevezték el (mindjárt megtudjuk, miért).
Gyakorlatilag azonban a mindennapi életben az egyiptomiak a 365 napos mozgó évet használták, minden kiegészítés, szökőidő nélkül. Ennélfogva az eltérés a Szotisz-év (álló év) és a mozgó év közt egyre nőtt: négy év alatt egy napot, vagyis 365-ször 4 év alatt egy teljes esztendőt tett ki. Így tehát 364 × 4 = 1.460 Szotisz-évnek 1.461 mozgó év felelt meg.
Az 1.460 éves Szotisz-korszakot Égi vagy Nagyévnek nevezték, mert leforgása jelezte azt az időpontot, midőn a Szotisz-év újévnapja ismét egybeesett a mozgó év újévnapjával. Ez az egyik egyiptomi nagyciklus, és nekünk fontos, mert általa kapcsolódik az egyiptomi időszámítás az ókeleti korszakoló rendszerekbe. Ugyanis, mint mondtuk, a Szotisz-korszakot Nagyévnek tekintették, azaz 12 harmincnapos Égi Nagyhónapra osztották, a periódus végén hozzácsaptak 5 Égi Nagynapot, a Nagyhónapokat pedig 30 Égi- vagy Nagynapra tagolták. Alapegységnek, Éginapnak a quadrienniumot, azaz a Kisévet vették, logikusan, mint az Eget-Földet egyesítő legkisebb időkört, és szükségszerűen is, mert ezáltal pontosan megadódott az 1.460 éves Szotisz-korszak, az Égiév. Ugyanis:
1 Éginap = 1 quadriennium = 4 év
1 Égihónap = 30 quadriennium = 120 év
1 Égiév = 12 × 30 + 5 = 365 quadriennium = 1.460 év
Ha azonban az Égiév alkatrészeit földi évekbe írjuk át, ezt a képletet kapjuk:
12 × 30 = 1.440 + (5 × 4) = 1.460 év
Nos, újból felbukkant az 1.440-es szám, amely – mint láttuk és látni fogjuk – a régi világ összes nagyciklusainak egyik alaptényezője, szerves alkotórésze. Végső fokon pedig, ismételjük, az 1.440 év azonos a Nagy Napévnek, 25.920-nak 18-ad részével, 20 precessziós világnappal, azaz 20 × 72-vel. Ezáltal megint a Nagy Napév és az összes nagyrendszer két gyökszámához, a 72-höz és a 18-hoz érkeztünk. A különbség az egyiptomi és a többi szoisztéma közt csak annyi, hogy míg emezek a 360 napos középévvel számítottak, az előbbiek hozzácsapták a szökőnapokat a nagy égi ciklusban is. De ennek a Nílus volt az oka.
Másik nagyobb periódusuk volt az Ápisz-korszak, 25 évre terjedt, a szinodikus holdmozgás és a mozgó naptár eltérését tartotta számon és egyenlítette ki (mint az előbbi a Szotiszét és a Földét). Azért nevezték Ápiszról, mert a szent bika (Hapi) a holdsugártól fogantatott, s így a holdisten képviselője volt. A korszak tartama a holdfázisok megfigyelésén alapul; tudniillik 25 esztendőbe telik, míg a Hold ugyanazon fázisai a mozgó év ugyanazon napjaival esnek össze. Ha például valamely évben Thot-hó 15. napján holdtölte volt, 25 év múlva e hó 15-én ismét holdtölte állt be. Ámde az egyiptomiak megfigyelték azt is, hogy az egybeesés nem hajszálra pontos, mert 25 mozgó év kereken 309 szinodikus hónapot tesz ugyan ki, azonban:
25 mozgó év = 9.125 nap
309 szinodikus hónap = 9.224,95 nap
vagyis a különbség 1/20 nap (1h 7’ 30”), ez tehát 20 Ápisz-korszak: 20 × 25 = 500 év alatt egy teljes nappá nő. Ennélfogva 20 × 25 év múltán a holdnaptárt egy nappal helyesbíteni, az éggel összeegyeztetni kellett. Ez az 500 esztendő volt a Főnix-kor (Benu-madár kora), melynek végével az élet megújult, s mint a magát elégető, elfogyasztó Főnix madár megfiatalodva szállt ki fészkéből.
Így az egyiptomi időszámítás a Főnix-ciklus révén megint csak bekapcsolódik az egyetemes rendszerekbe. Szorozzuk meg vele a Nagy Napkör évszámát:
25.900 × 500 = 12.960.000
A nyert szám nem egyéb, mint a platóni világév, ez pedig a babiloni C világév és a Trétáyuga tízszerese. Ezért mondottuk, nem tudni, Platón a babiloniaktól vagy az egyiptomiaktól vette-e adatát. Mindenesetre: a fenti nagyévet a fennmaradt egyiptomi emlékeken nem találjuk meg, de ez nem azt jelenti, hogy nem ismerték. Csillagismereteik java rejtett, ezoterikus tudomány volt.
A Szotisz-, az Ápisz- és a Főnix-cikluson kívül még jó néhány korszakrendszert konstruáltak, de mind gyakorlati célúak voltak, s számunkra nem nyújtanak mondanivalót.
E helyütt néhány adat miatt, röviden megemlítjük a zsidókat, irániakat és germánokat. A zsidók kronológiája teljesen történeti jellegű volt, és a Biblián alapult. A Szentírás könyvéből kivehetően, a királyok előtti korban papi körökben alakult ki egy 4.000 éves világkorszak gondolata; ennek az időnek a világ teremtésétől az egyiptomi kivonulásig kétharmad része, 2.666 esztendő telt el, s az ún. Messiás-évet a 4.320. évre tették: akkor kell eljönnie a Másiahnak, hogy megteremtse az újkorszakot. 4.320 régi ismerősünk, nem egyéb, mint Anu istenszáma, s egyúttal a babiloni A világév százas redukciója – „káldeus” kölcsön tehát.
Az irániak korszámítása szintén független a csillagászattól, s Zarathustra tanaihoz illően tisztára erkölcsi szemléletből ered. A világfolyamatot a jó és a rossz, Ahura Mazda, a Bölcsesség Ura és Angra Manju, a Gonosz Lélek harcának fordulatai alkotják és tagolják. Csillagászati alapja mindössze annyi, hogy a 12 állatkép szerint 12.000 éves világkorszakokat vesz fel, s ezt négy egyenlő nagykorszakra, hazárá-ra osztja; mindegyik ilyen 3.000 éves nagykorszak valamely állatkép uralma alatt áll. A világ létrejöttét a teremtetlen, határtalan idő, a zervan akaranan előzi meg, s a négy periódus a következőképp folyik le: 1. Ahura Mazda szellemi világot (menok) alkot, jó angyalokat és fravasi-kat, az emberek szellemi ősmintáit. 2. az anyagi teremtés (getah) kora, de az ég, a Föld, a víz, a növények, állatok és emberek még tökéletes állapotban élnek az Ősember, Gayomarth és az ősbika, Geus Urvan uralma alatt; őrzőik a halhatatlan szentek, amesa szpentá-k. Fellép Angra Manju, létrehozza a rossz szellemeket, daevá-kat, de Ahura Mazda tehetetlenné bénítja. 3. Angra manju előnyomul, megöli az Ősembert és az Ősbikát, jó és rossz összekeveredik, megindul a harc. 4. Ahura Mazda az emberiség megsegítésére leküldi Zarathustrát; őt az utolsó, 12-ik évezred elején ismét egy Segítő, Saoshyant fogja követni, általa Ahura Mazda végleg győzedelmeskedik, a holtak feltámadnak, új korszak veszi kezdetét, melyben a jó háborítatlanul uralkodni fog.
A germán mitológiában Walhall a csatában elesett hősök, Einherierek lakóhelye; 540 kapuján naponta 800 Einherier lovagol ki, összesen 432.000. Tehát megint a precessziós világhónap, 4.320 év százas addukciója, ugyanúgy, mint a babiloni A világév és az indus Kaliyuga. Hogy a mítosznak ez a mozzanata kapcsolatban volt-e valamely időszámítással, nem tudjuk, de nem lehet kétséges, hogy csillagászati gyökere van.
A kínaiaknál két hagyományt találunk; az egyik kozmogóniai, s az őselemek szerint tagolja a világkorokat, csakhogy ötöt vesz fel (természetesen mindegyik szimbolikus jelentésű): a tűz, a föld, az érc, a víz és a fa a világ fennállása alatt egymás után fog uralkodni; jelenleg a vízé uralkodik, ezt követi majd a fáé, végül a tűzé veszi át a hatalmat, és elpusztítja a világot. A másik hagyomány teogóniai, mint Hésziodoszé, és négy dinasztiára osztja az emberkort, mint az egyiptomiak: 1. az Ég Fenséges Családjai, 2. a Föld Fenséges Családjai, 3. az Emberek Fenséges Családjai, 4. a történelmi uralkodók. Az első három dinasztia a Patkány (Kos), az Ökör (Bika) és a Tigris (Ikrek) állatkép periódusai alatt uralkodott, utánuk a Ló (Mérleg) korszakában lépett fel Yao császár, az első történelmi fejedelem. Korszakszámításaik főidőköre, mint immár szinte várjuk 432.000 év, ezt három 144.000 éves ciklusra, sang-jüan-ra tagolták. Az utolsó sang-jüan i.e. 143.231-ik évben kezdődött, midőn az összes bolygó északon volt, a Hold pedig felszálló csomóban. A kínaiak a bolygószámításoknál mindig ebből az időpontból indultak ki.
Most elhagyjuk az óvilágot, és átkelünk Amerikába, a nagy tanítómesterek Quetzalcoatl és Itzamná nyomába, az aztékokhoz és a majákhoz.
Az aztékok (helyesebben toltékok) szintén az őselemek szerint periodizálták a világ korát, s a négy ismert népközi elemet: a vizet, földet, levegőt és tüzet veszik fel, s összekapcsolják a szintén népközi katasztrófa-hagyománnyal. Az első kor, Atonatiuh (a Víz napja) a vízözön pusztításával végződött; a második, Tlaltonatiuh (a Föld napja) földrengésekkel, s megsemmisítette a földből sarjadt óriások uralkodó nemzetségét; a harmadik, Ehekatonatiuh (a Levegő napja) végén viharok söpörték el az emberiséget; végül a negyedik, a mostani kor, Tletonatiuh (a tűz napja) világégéssel fog zárulni. Ekkor az istenek már nem jönnek a Föld segítségére, a világ nem újul meg többé.
A maják a világ egyik legnagyobb csillagász népe voltak, példátlanul pontos megfigyeléseket végeztek és tartottak fenn sok ezer esztendőn át. Ezt főként naptárrendszerüknek köszönhették, s e tudomány nemcsak a papok birtoka volt, hanem ismerte a közember is. Az első spanyol utazók egyike, Fray Diego de Landa írja 1566-ban: A naptár révén „csodamód jól tartják számon a múltjukat… s egy öregembernek, akivel beszélgettem, könnyű volt háromszáz éves eseményekre emlékeznie”. Időszámításuk, korszakoló rendszerül teljesen eredeti.
20 napos szakaszokra, „hónapokra” osztották az évet, s ezeket uinal-nak nevezték. 18 uinal tett ki tehát 360 napot, azaz ők is a középévvel számítottak, s nevezték tun-nak. A további korszakolás szintén 20-asával ment:
20 tun = 1 katun 7.200 nap (= 20 év)
20 katun = 1 baktun 144.000 nap (= 400 év)
20 baktun = 1 piktun 2.880.000 nap (= 880 év)
Aki akar, meglepődhet, hogy a világ túlsó felén s merőben más naptárszisztéma alapján mégis ugyanazok a tényezők és törzsszámok ismétlődnek. Legjobban feltűnik köztük a 18, mely itt is korszakképző szám. Végezzünk vele néhány szorzást, nem felejtve, hogy napokról van szó:
18 katun = 7.200 × 18 = 129.600 nap = 360 év
18 baktun = 144.000 × 18 = 2.592.000 nap = 7.200 év
18 piktun = 2.880.000 × 18 = 51.840.000 nap = 14.000 év
Ebből világos, hogy a 18-cal szorzott napok számai a precesszió, a Nagy Napkör évszámával, 25.920-szal mutatnak kapcsolatot, növekvő addukciók formájában:
129.600 ≠25.920 feleszámának 10-es addukciója
2.592.000 ≠25.920 egyszeresének 100-as addukciója
51.840.000 ≠25.920 kétszeresének 100-as addukciója
Hasonlóképpen feltűnő egyezés mutatkozik a 18-szoros katun és piktun s a Trétáyuga és a babiloni C és B világévek számai közt:
129.600 ≠1.296.000-nek 10-es redukciója
51.840.000 ≠518.000-nek 100-as addukciója
Mindhárom szám pedig, évekbe átírva, ismét három egyetemes alapszámot tüntet fel: 36, 72, 144. Talán legérdekesebb köztük a 18 piktun = 14.400, azonos az öt babiloni istenszám összegével.
Ezek után szorozzuk meg őket a „szent” 4-es számmal[1], eredményképp az indus rendszerrel való szoros egyezés tűnik ki:
1 katun = 7.200 × 4 28.000 ≠ 288.600 = Kritáyuga szürkület
1 baktun = 144.000 × 4 576.000 ≠ 432.000 + 144.000 = Kritáy +Dváp szürkület
1 piktun = 2.880.000 × 4 11.520.000 ≠ 1.152.000 = 864.000 + 288.000 = Dváparayuga + Kritá sz.
Ha most mind a két szorzószámot alkalmazzuk, és a katunt megszorozzuk velük (először 4-gyel, azután 28-cal), a következő eredményt kapjuk:
7200 × 4 = 28.800 × 18 = 518.400 nap
Vagyis kereken 25.920 maja hónapot, uinal-t nyerünk. E szám tehát mennyiségileg (nem időben) azonos a precessziós világév számával. De ha végül az 518.400-at ismét megszorozzuk az ominózus 18-cal, 9.331.200 napot kapunk, ami pontosan 25.920 évet tesz ki, azaz megadja magát a precessziós világévet. Oda jutottunk, ahonnan elindultunk, de közben körbejártuk a földgolyót. S ennyi elég!
Mert tapasztalatból állíthatjuk, hogy az efféle összevetések, elemzések, próbák szaporíthatóak ad infinitum. De aki türelemmel követte az eddigi számvetések bonyodalmait, aligha térhetett ki a felismerés elől, hogy itt olyan rendszerekről van szó, melyek azonos törzstényezőkön alapulnak, a tényezők pedig egzakt csillagászati tényeket, adatokat jelölnek. Közelebbről a Nagy Napév és a földi idő adatait, ezek gyökérszámai pedig a 72 és a 18. Mindkettő eléggé ritkán szerepel változatlan mennyiségekben, annál gyakrabban többszöröseik, s ezek kirívó vörös fonalként húzódnak végig az összes rendszeren. Közülük is kiváltképp a babiloni öt istenszám és addukcióik. Miért éppen ez az öt? Itt az idő, hogy a kérdésre feleljünk.
Ismeretes, hogy 72 év egy világnapot tesz ki, a precessziós Nagy Napévnek, 25.920-nak 360-ad része, vagyis a Nap 72 év alatt jár meg egy foknyi utat az ekliptikán. Ennélfogva:
1° = 1 × 72 = 72 év
2° = 2 × 72 = 144 év
3° = 3 × 72 = 218 év
4° = 4 × 72 = 288 év
5° = 5 × 72 = 360 év
6° = 6 × 72 = 432 év
72-ből kiindulva megkaptuk az öt istenszám törzsét. De tudjuk azt is, hogy a babiloniak midőn a világteret, vagyis a Nap pályakörét 360°-ra osztották, egyúttal isteneiknek is kiszabták az őket rangjuk szerint megillető teret. Ezáltal azonban ipso facto, a fokok száma szerint kimérték az időt is, mely alatt a Nap e teret befutja, vagyis amely időn át ők uralkodnak az égboltozaton, a világtéren. Így egyesítették az einsteini elmélet értelmében a teret és az időt, pontosabban a Naprendszer téridejét. Ez persze relatív téridő, miután a Naprendszer csak egy része a Kozmosznak; ők tehát (s a többi népek) úgy igyekeztek egyetemessé, kozmikussá tenni, hogy megszerkesztették nagyciklusaikat, a Nagy Napkör többszöröseit, azaz a Nap-időt kiterjesztették az egész mindenségre, nagy univerzális, kozmikus világidővé addukálták. Hogyan is jártak el?
Tekintsük ismét a babiloniakat. Az előbbi táblázaton feltüntetett, fokok szerint nyert időkörök az emberi, fizikai időt jelölik, a „halandók napját”. Nem kétséges, hogy a halhatatlan isteneknek több dukál, nagyobb terek és idők illetik őket, isteni rangjuk szerinti sorban. Anu istenszáma tehát nem fiktív, tetszőleges mennyiség, hanem a térben egzakt 6° tízszerese, 60°, s ehhez képest időben nem 6-szor, hanem 60-szor 72 év, azaz 4.320 esztendő. Ugyanígy a többi istené. Írjuk le a szokott aritmetikai rendben, a legkisebbtől kezdve:
Tér Idő
Samas = 20° × 72 = 1.440 év
Szin = 30° × 72 = 2.160 év
Ea = 40° × 72 = 2.880 év
Enlil = 50° × 72 = 3.600 év
Anu = 60° × 72 = 4.320 év
Bő alkalmunk volt meggyőződni róla, hogy ugyanezt az aranysort használja a többi korszakszisztéma is, csupán nem istennevekkel dolgozik. A régi idők csillagász-matematikusainak zsenialitása abban rejlik, hogy a kozmikus és a földi időkörök összes tagjának adataiból olyan számsort tudtak kiszűrni, mely megadja a közös nevezőket, s ezáltal egységes rendbe fűzi az égi és a földi idők periódusait – egyúttal azonos mértékű rendben – , egységbe foglalja őket a kozmikus térrel. Ez a számsor pedig a nevezett öt alapszám, minden nagyciklus-rendszer törzstényezője Kínától Yucatanig. Ők adják az egyetemes kulcsot.
Persze, hátra volnának még az ellenőrző és igazoló számítások, annak kimutatására, hogy e korszakrendszerek minden egyes adata, időmennyisége pontosan kongruál az égi és a földi idő köreinek valamelyikével, azaz beilleszkedik-e a csillagvilág mozgásának rendszerébe? Ez a számvetéssorozat azonban legfeljebb matematikusokat érdeklő türelempróba, nincs értelme, hogy az olvasót terheljük vele.
Ám evvel még nem jutottunk a probléma végére, sőt éppen a magváig értünk. Ugyanis a művelődés történetének kutatása elvezetett ahhoz a felismeréshez, hogy a régi ember világszemlélete mikrokozmikus volt, anyagi, szellemi, erkölcsi tekintetben egyaránt. Eszerint a földi életet, e kismindenséget ugyanazok a törvények mozgatják, mint a nagyot, a földi élet az égi mása, s ha nem az, hasonlóvá kell tenni: ez a Kozmosz erkölcsi parancsa. A parancs végrehajtására a Földön egyedül az ember alkalmas, a mikrokozmosz megtestesítője és feladatának hordozója. Reprezentatív lény. Öntudatra ébredésének pillanatától fogva intuitíve felismerte, hogy az Isten, az égi elv képére és hasonlóságára teremtetett testruhában, azaz a két világ közepén áll, a szellemi és anyagi között, ahogyan Pico della Mirandola mondatja Istennel szépséges szavakban: „In medium mundi te posui.” Az ember felismerte a Kozmosz isteni és anyagi lényegét, törvényeit és parancsait, s jobb részének minden testi-lelki-szellemi erejét a feladat szolgálatába állította, hogy életét ezek képére és hasonlóságára rendezze be. Hihetetlen művet teremtett: történelmet és kultúrát.
Tekintsük csupán a testét. A régi korszakrendszerek egyik alapmennyisége: 72, ennyi év alatt tesz meg a Nap 1° utat az ekliptikán; ugyanennyi az egészséges ember érveréseinek száma egy perc alatt (az érett korban, 20-50 év között), s ugyanennyi év az ember normális élettartama. Ez 4 természetes szakaszra, életkorra oszlik; a 4 „szent” szám, kozmikus alapmennyiség, osszuk el vele a 72-t: 18 év gyermekkor, 18 év ifjúkor, 18 év érett kor, 18 év öregkor. Ismét felbukkan a másik gyökérszám: a 18, a precesszió világperce napokban. Maga az érverés az emberi szervezet alapvető életfunkciója, s azért még közelebbről megvizsgáljuk.
Ebből kitűnik, hogy a Naprendszer precessziós mozgása s ezen belül a Földé, valamint az emberi szervezet fő funkciói közt párhuzamosság áll fenn, amit a mennyiségtan nyelvén úgy fejezünk ki, hogy közös nevezőre hozhatók. Korántsem állítjuk, hogy a régi korszakrendszerezők ennek tudatában lettek volna, s valamiféle asztrofiziológiát műveltek, hiszen az embert az asztrológia tanai alapján az Állatöv, a Nap és a bolygók uralma alá rendelték, amelynek konstellációi külön sorsot szabnak minden egyes ember számára, de még ezt sem feltétlenül: „Sidera non necessitant, sed inclinant.” E tanulmány szemlélete és hipotézisei szemszögéből így értelmezhetjük ezt a jelenséget: az ember szellemileg kiszakadt ugyan a természet közösségéből, és önállósította magát, teste azonban fenntartotta a kapcsolatot vele. Mindezeknél fogva úgy hisszük, talán érdemes megrögzíteni ezt a meglepő konvergenciát. Ezért állítsuk szemünk elé az érverés és a lélegzés periódusainak törzsszámait.
A másik létfenntartó funkció a lélegzés: normális száma percenként 18. Ismeretes, hogy a földgolyó 4 perc alatt fordul 1°-ot a tengelye körül, azaz ugyanennyi idő alatt az ember 72 lélegzetet vesz. Egy nap, 24 óra alatt tehát 25.920-at, amennyi a Nap precessziójának évszáma. A szív 4-szerte gyorsabban működik, mint a tüdő, s így már hat óra alatt eléri ezt a számot, vagy mondjuk úgy, egy nap alatt a 4-szeresét; a viszonyszám mindenképpen 4.
Szervezetünk harmadik létfenntartó tényezője a testhő, ez szabályozza az érverést és a lélegzést is. Egészséges állapotban a testhő 36°, azaz 72 fele – minden eltérés tőle rendellenességet, betegállapotot jelent. Mondhatnók, hogy hőmérőnk beosztása mesterséges kigondolás, lehetne – van is – akármifajta más; de a Celsius-féle mérték mindenesetre a legtermészetesebb, a víz fagyás- és forráspontjához igazodik, márpedig minden élő szervezet (állat és növény) túlnyomó része víz, az emberé 53-70%, s így testünk fő hőszabályozója.
Már ennyi ízelítő is mutatja, hogy kozmikus, földi és emberi folyamatok egyesülnek itt egyazon törvényrend uralma alatt, s teszik az embert valóban mikrokozmosszá. A régiek tudták ezt, az indusok például az élet hosszát a lélegzetvétellel mérték; a karma minden embernek kiszabja lélegzetvételei számát, s a számmal együtt élete is lejár; nem az érverések száma szabja meg, mert végösszegük a szív erejétől, az egyéni konstitúciótól függ; a tüdő működése függetlenebb, egyenletesebb. További vizsgálódás céljából állítsuk szemünk elé az érverés és a lélegzés periódusainak törzsszámait.
Érverés – szexagezimális rend szerint
1 perc 72
1 óra 60 × 72 4.320
6 óra 6 × 4.320 25.920
12 óra 12 × 4.320 51.840
24 óra 24 × 4.320 103.680
Érverés – Decimális rend szerint
10 perc 720 10 óra 43.200
15 perc 1.080 20 óra 86.400
20 perc 1.440 30 óra 129.600
30 perc 2.160 40 óra 172.800
40 perc 2.880 50 óra 216.000
50 perc 3.600 60 óra 259.000
60 perc = 1 óra 4.320 100 óra 432.000
Az aláhúzott [értsd kiemelt, a szerk.] számokban régi ismerőseinket látjuk ismét viszont, bizonyára fölösleges név szerint azonosítanunk őket, elegendő, ha visszalapozunk a Nagy Napév, a babiloni ciklusok és a yugák és katunok táblázataira: az ottani csillagidők, korszakperiódusok tehát – a maguk arányaiban – azonosak az emberi szívműködés ritmikájával. S mint látjuk, a szexagazimális és a decimális rendszer a makro- és mikrokozmoszban egyaránt érvényes.
Lélegzés – szexagezimális rend szerint
1 perc 18
1 óra 60 × 18 1.080
6 óra 6 × 1.080 6.840
12 óra 12 × 1.080 12.960
24 óra 24 × 1.080 25.920
Érverés – Decimális rend szerint
10 perc 180 80 perc 1.440
20 perc 360 120 perc 2.160
30 perc 540 160 perc 2.880
40 perc 720 200 perc 3.600
50 perc 900 240 perc 4.320
60 perc = 1 óra 1.080
Ezeket az eredményeket sem kell elemezni, de van-e szükség ellenpróbára? Könnyen szolgálhatunk vele: keressünk egy érverés- és lélegzetszámot, mely sem a Nagy Napév periódusaiban, sem a korszakrendszerekben nem szerepel, s vizsgáljuk meg, kihánthatók-e belőlük mindezek törzstényezői. Ilyen mennyiségek például az érverés egynapi összege (103.680) és a lélegzés egyhónapi száma (777.600). A próbára osztószámul két-két számsor kínálkozik: az érverésnél a Nagy Napév időkörei és a 72.es gyökérszám (az érverés) származékai, a lélegzésnél a földi időkörök és a 18-as gyökérszám (a lélegzés) derivátumai. Minthogy az első esetben az osztandó (103.680) aránylag alacsony, az osztó (72) pedig magas, emennek osztatait használjuk: a második esetben viszont az osztandó (777.600) igen magas, az osztó (18) alacsony lévén, ennek szorzatait alkalmazzuk. A matematikus eleve tudni fogja ugyan, hogy az eredmények igazolóak lesznek, miután a két rendszer (a szervezet és a Naprendszer) törzstényezői közösek, mégis kíváncsiak lehetünk, mifélék adódnak.
Érverés 1 nap: 103.680
Osztószámok:
1. 25.920 (precessziós világév)
2.160 (precessziós világhó)
72 (precessziós világnap)
1.080 (precessziós világperc napokban)
2.[2] 72 : 1 = 72
72 : 1.5 = 48
72 : 2 = 36
72 : 2.5 = 28.8
72 : 4 = 18
Végezzük el tehát az osztáspróbákat:
1. 103.680 : 25920 = 4 = „szent” világszám
103.680 : 2160 = 48 = 4 × 12 hó = 4 év
103.680: 72 = 1440 = 4 × 360 nap = 4 év
103.680: 1080 = 96 = 4 × 24 óra = 4 nap
2. 103.680 : 72 = 1440 = Samas-kor
103.680 : 48 = 2160 = Szin-kor
103.680 : 36 = 2880 = Ea-kor
103.680 : 28.8 = 3600 = Enlil-kor
103.680 : 18 = 4320 = Anu-kor
Lélegzés 1 hónapban: 777.600
Osztószámok:
1. 1360 (év, napokban)
12 (hónap)
30 (nap)
24 (óra)
2. 18 × 10 = 180
18 × 12 = 216
18 × 15 = 270
18 × 20 = 360
18 × 30 = 540
Lássuk az osztáspróbák eredményeit:
1. 777600 : 360 = 2160 = 1 precessziós világhó
777600 : 12 = 64800 = C világév fele
777600 : 30 = 25920 = 1 precessziós világév
777600 : 24 = 32400 = C világév negyede
2. 777600 : 180 = 4320 = Anu-kor
777600 : 216 = 3600 = Enlil-kor
777600 : 270 = 2880 = Ea-kor
777600 : 360 = 2160 = Szin-kor
777600 : 540 = 1440 = Samas-kor
Nos, az érverés és a lélegzés periódusainak elemzése útján a napidő és a főidő periódusaihoz jutottunk el, valamint az istenkorok évszámaihoz, melyek viszont az összes nagyrendszer törzstényezői s egyben egzakt csillagászati időkörök. Mind összevéve mutatják, hogy a nap- és földmozgásnak és az emberi szervezet fő funkcióinak ritmikája közös, és hogy számsorunk nem egyéb, mint e törvény matematikai aspektusának egyik rögzítése. Az emberi test is mikrokozmosz.
Hosszú oldalakon át, sokféleképpen, keresztül-kasul firtattuk a számok erdejét, s mind sűrűbben ugyanazokkal a mennyiségekkel találkoztunk. Csökkentsük őket a legkevesebbre, egyesítsük a csillagidőket az emberi funkciókkal, s egészítsük ki – mint a régiek tették – az istenek számaival (melyek egyébként szintén valós csillagászati értékek); ha sikerül, akkor előttünk áll, egyetlen képletbe sűrítve a makro- és mikrokozmosz, az égi és a földi világ, közepén az emberrel:
Tér Idő Ember Isten
Napmozgás Földforgás Nap Föld Érverés Lélegzés Tér-idő-anyag felett
1° 1° 72 év 4 perc 72 72
2° 2° 144 év 8 perc 144 144 1440 Samas
3° 3° 216 év 12 perc 216 216 2160 Szin
4° 4° 288 év 16 perc 288 288 2880 Ea
5° 5° 360 év 20 perc 360 360 3600 Enlil
6° 6° 432 év 24 perc 432 432 4320 Anu
A sumérek bölcs emberek voltak, de bölcsességük forrása közös az összes régi népével, az őskorok mélyén buggyant fel, s az emberi faj eredendő tulajdona volt. Ahogy Panodorosz mitografus írta: „Emez évezredek alatt [a vízözön előtt] állt be a világot kormányzó hét isten uralma. Ebben a korban történt, hogy az emberiség e jótevői leszálltak a Földre, és megtanították az embereket, hogyan számítsák ki a Nap és a Hold járását az Állatkör tizenkét jegye által.”
[1] A 4 a népközi mítoszok és a számmisztika egyik fő tényezője: 4 őselem, 4 világtáj, 4 világkor, 4 szökőidő, 4 évszak, 4 ország: ásvány, növény, állat, ember, 4 életkor, 4 emberfajta: fehér, sárga, fekete, vörös, 4 alapszín stb.
[2] Ez tulajdonképpen egy 12-esével csökkenő szexagezimális számsor, kivéve a 28.8-at, ennél a csökkenés 12:2 = 6. Az alábbi osztáspróbánál felhívjuk a matematikus figyelmét a 4 szerepére.
Várkonyi Nándor
2009/51.
