Király voltam Indiában…

Szádhu Mahárádzs ez év májusában járt Magyarországon. A hajdani király mára a szerzetesek egyszerű öltözékét viselő vándor lett, aki a nandafalvi hindu templom fölszentelésre érkezett hazánkba. A látogatások, meghívások és előadások közepette kérdeztük a lelki fejlődés, az önmegvalósítás izgalmas témájáról.

– Előadásai során sokat beszélt a tudatosságról. Mit jelent a tudatosság, hogyan tudunk tudatossá válni, mi lehet az első lépés?
– Kétféle elménk van, a tudatos és a nem tudatos. Melyik a jobb? Nyilván a tudatos. A tudatos azt jelenti, hogy nem létezik a tudatlan, a tudatosság a világosság.

– Mi lehet az első lépés ebben az irányban?
– A tudatosulás azt jelenti, hogy mindig az igazság megértésére törekszünk. Mindig törekedjünk az igazság felismerésére és megtanulására. Elménkben honoljon békesség, tudjunk a szeretetről, ismerjük a boldogságot.

– Ezek a szavak mindenkinek mást és mást jelentenek. Mit jelent az ön számára a béke?
– A béke számomra nem a külső béke, hanem egy bennem lévő állapot. Az anyagi világ tele van nehezítő békétlenséggel, de nem kell ezen a szinten megragadnunk. Törekedjünk a belső békességre!

– Hogyan tapasztalhatjuk meg ezt?
– Békében élő emberek között. Ha feszült emberek között vagyunk, arról szerzünk tapasztalatot, milyen a feszültség, és magunk is ebben élünk majd, de békés emberekkel társulva megtapasztalhatjuk a békét, és békességben élhetünk.

– Napjainkban az ész, a mentális képesség nagyon fontos, sokat beszélünk róla. Mi a kapcsolat az eszünk és az egónk között?
– Beszélnünk kell először az agyról, az elméről, ami a tudás alapja. Van építő és van romboló tudás. A helyes cselekvés már az intelligenciámra van bízva. Ez a képességünk mondja ki a végső szót elhatározásaink előtt. Nem az elme hozza meg a döntést. A tudás gyarapításával fejleszthetjük tudatunkat és ezzel együtt az intelligenciánkat. Fejleszteni kell a tudásunkat, a fejlett tudattal együttműködik az intelligenciánk, de a döntést az intelligenciára kell bízni. Így válik láthatóvá, melyik út a jó nekünk. Mindenkinek, nekem is – a helyes út végső soron azonos.

– Ha valaki sokat tanult, és virtuóz módon használja az agyát, büszke lesz erre a képességére, és megerősödik az egója. Hogyan lehet ezt kezelni?
– Csak a tudatunkkal vagyunk képesek erre, használni kell az értelmünket, így az ego nem kap teret. Intelligenciánk megtalálja a legjobb embereket, mert sok ilyen van, s így a büszkeség indokolatlanná válik. Ha ilyen módon szemléljük a világot, megértjük, hogy nem mi vagyunk a legjobbak, az egónk nem tud megtéveszteni bennünket. Ahol az ész csődöt mond, a legjobb, ha az ember a szívére hallgat. Ez az igazi csiszolódás, a megtisztulás. Ilyenkor már a szív működik, és kialakulnak bennünk a helyes elvárások. Ez a tudatosság kedvező formája.

– Sokan hallgatnak úgymond a szívükre, mégis más érzelmek fakadnak belőlük. Egy szerelmes embernek például nagyon erős érzelmei vannak, mégis néha meg tudná ölni a másikat, szenvedélyes.
– A szenvedély akkor alakul ki, mikor önmagunk örömére gondolunk, de amikor mást akarunk szolgálni, amikor csak szeretni akarunk, vagy békét adni a másiknak, ott nincs szenvedély.

– Ez azt jelenti, hogy meg kell változtatni a célt?
– Az életstílust. Egy vezető segítségével megérthetjük, hogyan lehet boldoggá válni. Ha olyan emberrel társulunk, aki már megtapasztalta a boldogságot, nékünk is megmutatja majd az utat.

– Hogyan találhatjuk meg a legjobb vezetőt?
– Itt megint az intelligenciánkra kell bíznunk magunkat, ennek segítségével a céljaink szerint tudunk választani. Az a fontos, hogy akit választunk, rendelkezzen azzal a tapasztalattal, amire szükségünk van. Legyen telítve azzal az ízzel, ami a mi célunk is.

– Sokat beszélünk az intelligenciáról. Mi ez tulajdonképpen, az előző életünkből hozzuk?
– Nagyon fontos az előző élet s az akkor gyűjtött karma is. Ha ezt nem értjük meg, és tudásunkat ennek az ismeretnek a hiányában használjuk, az egónk rabságában maradunk, s így igazi intelligenciánkat sem tudjuk használni.

– Mi az ego?
– Ego az, amikor nem használod az intelligenciádat.

– Az ego lezárhatja az utat a múltamhoz?
– Az ego mindent képes lezárni, nem segít a fejlődésben. Ez nem jó dolog az életben, az ego a hamisság, a tévesztés útja.

– Mondják, az egész világ szereteten alapul és szeretet energiájú, a szeretet mindenhol jelen van. Lezárhatom-e ezt a szeretetáramlást az egómmal?
– Igen, így csukhatjuk be az ajtót a szeretet előtt. Az ego ezt nem képes megérteni. Ha van egy vízzel teli pohár, és gyümölcslevet akarsz még bele önteni, a gyümölcslé fog kicsordulni. Az ego olyan mint a víz a pohárban, ha telítve vagyunk vele, hiába szeretne valaki nektárt csöpögtetni hozzá, nem jut hely neki. Először létre kell hozni az ürességet, mikor a poharunk üres, azt önthetünk belé, amit csak akarunk. Ez oly jelentős állapot, hogy biztosan megérzi az ember.

– Tehát az én személyiségem a pohár? Mi a kapcsolat a személyiségem és az egom között?
– Az ember esze olyan, mint egy edény, az ego a víz, amivel fel akarod tölteni, később a gyümölcslé lesz a minőséged.

– Én dönthetem el, hogy mit rakok bele?
– Természetesen. Mindig szabad a választás.

– De azért óvatosnak kell lennem, mikor kiöntöm a vizet, ugye?
– Hát igen, ehhez segítségre van szükségünk. Nehezen tudjuk eldönteni, hogy mi az ego és mi az önvaló. Ezért olyan vezetőre van szükségünk, aki belénk lát a lelkünk mélyéig, egy ilyen mester utat mutat. Ebben a lelki munkában csak egy valódi lelki emberre támaszkodhatunk.

– Ez azt jelenti, hogy nem mehetünk egyedül ezen a lelki úton?
– Mindenkinek segítségre van szüksége. Segítség nélkül sehova sem jutunk. Ha főzünk, ha tanulunk, kell a segítség, ha táncolunk vagy sétálunk, akkor is, mindig segítségre szorulunk.

– Mondhatjuk azt, hogy az emberi lét a közös munkálkodásra, a segítségre van alapozva, nem létezhetünk egyedül?
– Egyedül az ember boldogtalan.

– De manapság sokan hisznek az egyedüllétben, úgy érzik, az jobb és biztonságosabb. Se adni, se kapni nem tudnak, és nem akarnak. Miért van ez?
– Mert a legtöbb ember szenved. A szenvedő nem érzi át a szeretet áramlását, és ezért szenved. Segítségre van szükségük, mert ott van a büszke egójuk, ami elzárja őket a való világtól. Egy lépést sem hajlandók tenni a boldogság felé, ragaszkodnak saját szenvedésükhöz. A praktikum az életük, azt hiszik, ez maga a boldogság. Nem képesek felismerni szenvedésük valódi okát, ezért igen körültekintőnek kell lennünk a segítségnyújtásban. A szemük nyitva van, de nem látnak.

– Előfordulhat, hogy a segítő szándék törést okoz?
– Csak lassan és óvatosan lehet közeledni. Telítve vannak az egójukkal, és nem akarnak kimozdulni ebből a megszokott állapotból. Egész életükben a tele pohárral dolgoztak, hogyan mozdíthatnánk ki őket hirtelen a megszokásból? Eddig csak az ego örömét látták mint célt. Ám a finom rezgések jelenlétében nem fogják rosszul érezni magukat, a kellemes, szép érzés fokozatosan körülöleli őket. Fel kell mutatni az élet két különböző stílusát, az önzés helyett a szeretetadást, és ha felismerik, melyik a jobb, megértik a valóságot. Ilyenkor léphetnek ki az ego rabságából. Nehéz a figyelmet felkelteni, de így bárkit szabaddá lehet tenni.

– Az ego automatikusan elhagy, vagy dolgozni kell ezen?
– Dolgozni kell rajta, és ez nem könnyű. Senki nem akar hamis egóval élni, de ez egy démoni erő, amit nagyon nehéz kizárni magunkból, viszont bennünk van az isteni energia is, aminek segítségével a lélek fölismeri önmagát. Amíg az ego elfoglalja az ember szívét, addig nincs helye a szent érzéseknek. Bennünk él a szent és a démon, nekünk kell választanunk. A démonok jelen vannak a belső terünkben, ellenőriznek, használják az érzékszerveinket, a tudatunkat, mindenünket. Ha a szent erőre kap, el tudja űzni a démonokat. Ehhez a folyamathoz türelemre van szükség, mert néha igen hosszú időt vesz igénybe. Talán akinek jó karmája van, annak egy kicsit gyorsabb, de semmiképp sem szabad sajnálni rá az időt.

– Honnan tudhatjuk, hogy jó irányba haladunk? Érezzük?
– Megint az intelligenciánkat kell használni. Az érzésekkel vigyázni kell, mert azok kettősek, az emberek néha jónak éreznek olyan dolgokat, amik nem is jók, például az alkoholt, a szexet stb. Amikor erről beszélgetünk valakivel, óvatosnak kell lenünk, ne keveredjünk rögtön ellenállásba. Ha azt mondom, nem, ez így nem jó, ellentét alakul ki közöttünk. Tekintettel kell lennünk a másik véleményére és tudatszintjére. A szenvedély rabságában az emberek néha az őrületbe kergetik magukat, összezavarodnak, félreismerik a dolgokat, és ettől szenvednek. Úgy gondolják, ha elengedik magjukat, az a legjobb dolog, mert még nem tudják milyen az, amikor kontrollálják magukat. A vesztés néhány másodpercét vélik az extázisnak. És ha kontrollálják vágyaikat, mi történik? Még nagyobb extázist tapasztalnak, és több energiájuk marad.

– Említette az italt, ezzel mi a helyzet? Miért nyúl az ember a pohárhoz?
– Legtöbben a felejtés miatt isznak, nem boldogok úgy, ahogy élnek. El akarják felejteni tetteiket. Mindent el akarnak felejteni. Nekünk is van egy ilyen “drogunk”, a mantra, ezen keresztül kapjuk meg ezt az állapotot. A mantra elfeledteti az anyagi tévedést, és kitárja a kaput a lelki megvilágosodás előtt. Ki kell tűzni a célt, és afelé haladni egy jó vezetővel.

– A célokat értékrendünk alapján tűzzük ki, ez ma Indiában talán könnyebb, de a világnak ezen a táján komoly értékrendi zavar alakult ki. Mi a véleménye erről?
– A kultúra nagyon fontos. Ha a kultúra gyermekkortól kezdve az idősebbek tiszteletére tanít, az rögzül az elmében. Ha senki nem tanít meg az értékekre az életben, mi a jó vagy rossz, ha nincs jó tanárunk, nincs kultúránk. A kultúra az alapja mindennek, az aktivitásnak, a karakternek, ez mind a kultúrán alapszik.

– És milyen szerepe lehet a művészetnek?
– Nagyon fontos! Sok magas szintű érzelmet tanulhat az ember a képzőművészetből és a zenéből, mert az igazi művészet meditáció. Festéskor az ember egy pontra fókuszálja energiáját, meditál. A meditáció egy alternatívája az életnek, akár az imádkozás. Meditálhatunk, énekelhetünk, táncolhatunk – egyik sem könnyű ha nem vagyunk harmonikus, boldog állapotban. Ez a hiány azt jelenti, hogy a szenvedély uralkodik s nem az isteni cél. A jó művészet viszont olyan, mint a jó meditáció, úgy az alkotónak, mint a befogadónak. Mikor egy vrindávani képet nézünk vagy egy Isten-ábrázolást, az valami nagyon szent dolog. Szép, finom érzéseket kelt bennünk. A zene, a festészet, a művészet lelki gyakorlat, és nagyon szép spirituális lehetőség.

Lejegyezte: U.K.

2001/30.